A klerikális reakció és az ÁEH

„A megyei egyházügyi hivatalok munkájában az elmúlt másfél év alatt eléggé háttérbe szorult a klerikális reakció leleplezése. A tanács és más szervek által egyes papok ellenséges magatartásáról, tevékenységéről közölt jelzéseket nem vizsgálták ki (pl. Veszprémben), s nem éltek a rendelkezésre álló jogkörrel. Komárom megyében pl. az egyházügyi megbízott több esetben túl későn közölte a megyei pártbizottsággal az eseményeket, sőt olyan is előfordult, hogy el sem küldte a kért anyagot, vagy fontos tényeket nem közölt a pártbizottsággal.”

Bevezetés 

Az 1951 tavaszán felállított Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) feladata a hazánkban kiépülő kommunista diktatúra egyházpolitikai programjának széleskörű és tervszerű végrehajtása volt egy olyan szervezeti és intézményi struktúra segítségével, melynek elemei a közölt forrásban világosan kitapinthatóak.

Az '50-es évek elején a Magyar Dolgozók Pártja határozatának megfelelően a megyei tanácsokhoz egyházügyi előadókat küldtek, akik döntő részben a protestáns és zsidó felekezet(ek), valamint a szekták felett gyakoroltak ellenőrzést területükön, míg a püspökségekre ill. a főpapi székhelyekre állított egyházügyi megbízottak a katolikus egyház teljes körű káderezését és kontrollját hajtották végre. Az egyházakkal kötött - azok autonómiáját semmibe vevő - megállapodások betartásának ellenőrzése, egyházi iratok cenzúrázása, az egyházi személyekről szóló rendszeres információgyűjtés és ezen adatok nyilvántartása a központi és helyi pártszervekkel való szoros kapcsolattartással párosult, annál is inkább, mivel az ÁEH megyei és püspöki munkatársai lényegében az MDP-től kapták azokat az iránymutatásokat és instrukciókat, mellyel munkájukat végezhették. A megbízottak havonként rendszeresen jelentéseket tettek tevékenységükről, és a területükön történt fontosabb eseményekről ún. eseményjelentést küldtek. Munkájukat a hivatal rendszeresen ellenőrizte kiküldött munkatársak által.

Az ÁEH tevékenysége igazodott az egyházpolitikai változásokhoz, így Sztálin 1953. évi halálát követő "enyhülés" - amely azonban elvi engedményeket vagy döntő változásokat semmiképpen sem jelentett - a hivatal munkájában is megmutatkozott, ami lényegében a rendszerhű békepapi mozgalom helyzetének további megszilárdítását és az alsópapsággal szembeni adminisztratív fellépés bizonyos mértékű visszafogását jelentette.

Két évvel később azonban a párt ismét határozatban erősítette meg az egyházpolitika irányvonalát, ami az egyháznak az állammal kötött egyezmény szigorú betartatását biztosította, s egyrészt mindazoknak az adminisztratív és politikai intézkedéseknek a felülvizsgálatát és visszavonását, amelyek 1953 és 1955 között esetleg enyhítést jelentettek az egyházak és felekezetek számára, másrészt a hivatal fokozottabb párt általi ellenőrzését, a hivatali munkatársak keményebb és szigorúbb fellépését az egyházakkal szemben.

Ennek a változásnak egyik dokumentuma a közölt forrás, melyből egyértelművé válik nemcsak az Állami Egyházügyi Hivatal tevékenysége és módszerei, hanem szoros összefonódása a Magyar Dolgozók Pártja központi és helyi szerveivel, megjelenítve azt az aprólékos és félelmetes kontrollt is, amellyel a hazai egyházakat tartották totális ellenőrzés alatt.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt július 30.

1919

Román csapatok átkelnek a Tiszán, és megindulnak Budapest felé. Két nap múlva elbukik a Magyar Tanácsköztársaság.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Egyház és társadalom

 

Szociológiai értelemben az egyház társadalmi-kulturális rendszer, mely három alrendszerből áll: a tágabb értelemben vett vallási kultúrából, az azonos hitű közösségből, valamint a vallási kultúra és közösség ápolására létrejött szervezetből, amit a papság és a hierarchia képvisel. Tomka Miklós vallásszociológus értelmezése szerint Magyarországon az 1940-es évek második feléig tartó időszak még a „keresztény társadalom” korának tekinthető: az összefonódott vallási és szekuláris kultúrából úgy részesedett mindenki, mint a nemzeti hagyományból. „1948 előtt ‒ írja ‒ a vallás a legfontosabb kultúrahordozóként megelevenítette a történelmi folyamatosságot, képviselte a nemzeti identitást, hozzájárult a társadalom integrációjához.”

A fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra azonban csakhamar elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. Az egyház kényszerűségből eltávolodott a társadalmi kérdésektől, kiszorult a közéletből és visszavonult a templomok falai közé.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Kádár János pártfőtitkár egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Noha az egyéni vallásgyakorlás és az egyházak társadalmi szerepének korlátozása még a nyolcvanas években sem szűnt meg, a központi ellenőrzés valamelyest enyhült, és ezzel megnőttek a vallásosság kinyilvánítási lehetőségei. Radikális változásra azonban e téren is csak a rendszerváltást követően kerülhetett sor. 1990 után lehetővé vált az egyházi intézményrendszer újjáépítése és ezzel együtt az újbóli társadalmi szerepvállalás, aminek köszönhetően az egyház a hazai civil társadalom egyik legfontosabb építőkövévé vált.

Az ArchívNet idei 2. számának fő témája tehát: „Egyház és társadalom”. Szerzőink közül Somorjai Ádám OSB Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius 1943-ban keltezett összefoglaló jelentését közli. A Vatikáni Levéltárban őrzött ún. triennális, azaz három évre visszatekintő jelentés igen értékes történeti forrás, amely nemcsak a magyarországi egyházi viszonyokról tudósít, hanem kitér a korabeli közállapotokra, valamint a fontosabb kül- és belpolitikai kérdésekre is. Gianone András Mindszenty József esztergomi érsek 1956-os híres rádiószózatának különböző változatait veti össze, míg a Csejoszki Mihály által közölt dokumentumok a katolikus fenntartású gimnáziumok „szürke” korszakába, az 1960-as évekbe nyújtanak betekintést. Összeállításunkban emellett más témákról is olvashatunk: Miklós Dániel az 1939–1940-ben Magyarországon tartózkodó cseh menekültek történetéhez kapcsolódó levéltári forrásokat közöl, Tarnai Eszter pedig egy olyan visszaemlékezés-részletet tesz közzé, amely jól szemlélteti a Budapest ostromát követő hónapok nehézségeit és a fővárosi közélelmezés rendkívül súlyos helyzetét.

 

Budapest, 2021. május 28.

 

A szerkesztők