A klerikális reakció és az ÁEH

„A megyei egyházügyi hivatalok munkájában az elmúlt másfél év alatt eléggé háttérbe szorult a klerikális reakció leleplezése. A tanács és más szervek által egyes papok ellenséges magatartásáról, tevékenységéről közölt jelzéseket nem vizsgálták ki (pl. Veszprémben), s nem éltek a rendelkezésre álló jogkörrel. Komárom megyében pl. az egyházügyi megbízott több esetben túl későn közölte a megyei pártbizottsággal az eseményeket, sőt olyan is előfordult, hogy el sem küldte a kért anyagot, vagy fontos tényeket nem közölt a pártbizottsággal.”

Bevezetés 

Az 1951 tavaszán felállított Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) feladata a hazánkban kiépülő kommunista diktatúra egyházpolitikai programjának széleskörű és tervszerű végrehajtása volt egy olyan szervezeti és intézményi struktúra segítségével, melynek elemei a közölt forrásban világosan kitapinthatóak.

Az '50-es évek elején a Magyar Dolgozók Pártja határozatának megfelelően a megyei tanácsokhoz egyházügyi előadókat küldtek, akik döntő részben a protestáns és zsidó felekezet(ek), valamint a szekták felett gyakoroltak ellenőrzést területükön, míg a püspökségekre ill. a főpapi székhelyekre állított egyházügyi megbízottak a katolikus egyház teljes körű káderezését és kontrollját hajtották végre. Az egyházakkal kötött - azok autonómiáját semmibe vevő - megállapodások betartásának ellenőrzése, egyházi iratok cenzúrázása, az egyházi személyekről szóló rendszeres információgyűjtés és ezen adatok nyilvántartása a központi és helyi pártszervekkel való szoros kapcsolattartással párosult, annál is inkább, mivel az ÁEH megyei és püspöki munkatársai lényegében az MDP-től kapták azokat az iránymutatásokat és instrukciókat, mellyel munkájukat végezhették. A megbízottak havonként rendszeresen jelentéseket tettek tevékenységükről, és a területükön történt fontosabb eseményekről ún. eseményjelentést küldtek. Munkájukat a hivatal rendszeresen ellenőrizte kiküldött munkatársak által.

Az ÁEH tevékenysége igazodott az egyházpolitikai változásokhoz, így Sztálin 1953. évi halálát követő "enyhülés" - amely azonban elvi engedményeket vagy döntő változásokat semmiképpen sem jelentett - a hivatal munkájában is megmutatkozott, ami lényegében a rendszerhű békepapi mozgalom helyzetének további megszilárdítását és az alsópapsággal szembeni adminisztratív fellépés bizonyos mértékű visszafogását jelentette.

Két évvel később azonban a párt ismét határozatban erősítette meg az egyházpolitika irányvonalát, ami az egyháznak az állammal kötött egyezmény szigorú betartatását biztosította, s egyrészt mindazoknak az adminisztratív és politikai intézkedéseknek a felülvizsgálatát és visszavonását, amelyek 1953 és 1955 között esetleg enyhítést jelentettek az egyházak és felekezetek számára, másrészt a hivatal fokozottabb párt általi ellenőrzését, a hivatali munkatársak keményebb és szigorúbb fellépését az egyházakkal szemben.

Ennek a változásnak egyik dokumentuma a közölt forrás, melyből egyértelművé válik nemcsak az Állami Egyházügyi Hivatal tevékenysége és módszerei, hanem szoros összefonódása a Magyar Dolgozók Pártja központi és helyi szerveivel, megjelenítve azt az aprólékos és félelmetes kontrollt is, amellyel a hazai egyházakat tartották totális ellenőrzés alatt.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt október 01.

1901

Megjelent a Lórántffy Zsuzsnna Egylet lapja az Olajág. Céljáról – töb-bek között – ezeket írták: „Légy útmutatója ténfergőknek, vigasz a...Tovább

1903

Megjelent a keresztyén nők lapja, a Mustármag. „Egyebet semmit sem kívánunk e lap által cselekedni – olvashatjuk a beköszöntőben –, mint...Tovább

1938

Németország annektálja a Szudétavidéket (Csehszlovákia 1/3-ad részét).Tovább

1939

A német haderő bevonul Varsóba.Tovább

1946

Véget ér a nürnbergi per.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

 

Diaszpórák, személyes sorsok

 

A görög eredetű „diaszpóra” fogalom hosszú ideig a zsidó, görög és örmény szétszóratás leírására szolgált, manapság viszont a kényszerű kiűzetés vagy az önkéntes migráció következtében létrejött külföldi etnikai kisebbségi közösségek szinonimájává vált. A diaszpórák idegen befogadó országban tevékenykednek ugyan, de tagjait – a szociológiai vizsgálatok szerint – erős érzelmi kötelékek fűzik származási országukhoz. Magyar diaszpórán általában a 19. század végétől az országot, illetve a Kárpát-medencét több hullámban önként elhagyó, ma Nyugat-Európában és a tengerentúlon élő szórványmagyarságot értjük. Friss adatok szerint a diaszpórában élő magyarok száma – a leszármazottakkal együtt – körülbelül 2,5 millió fő, akiknek a fele azonban már nem tud magyarul.

Az elmúlt évtizedben a tengerentúli magyarság képviselői jelezték, hogy a diaszpóra tagjainak az évtizedek alatt összegyűjtött értékes dokumentumai egyre nagyobb veszélyben, sok esetben a megsemmisülés határán vannak. A Magyar Diaszpóra Tanács ezért 2013-ban elfogadta a Mikes Kelemen Programot, amelynek célja az, hogy a diaszpóramagyarság könyvtári, levéltári örökségét rendezett módon összegyűjtve Magyarországra szállítsák és gondoskodjanak későbbi méltó felhasználásáról. A Nemzetpolitikai Államtitkárság és az Országos Széchényi Könyvtár szervezésében elindított Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén kezdte el munkáját. A program eredményeként az elmúlt hat év során mintegy négyezer doboznyi iratanyag és tárgy érkezett haza a világ minden részéből.

A Magyar Nemzeti Levéltár szakmai partnerként 2015-ben csatlakozott e kezdeményezéshez, felvállalva a levéltárszakmai koordinációt. A Mikes Kelemen Program és a Nemzeti Kulturális Alap által finanszírozott Ithaka-program segítségével folyamatosan közreműködik az európai és tengerentúli emigráció iratanyagának szervezett hazahozatalában, az iratanyagok levéltári struktúrájának kialakításában, majd kutathatóvá tételében. Ennek eredményeként a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának őrizetébe számos értékes irathagyaték került, amelyekből ízelítőül már az ArchívNet 2017. évi 2–3. összevont száma is közölt két írást.

Idei 4. számunk – „Diaszpórák, személyes sorsok” – fő témája szintén a diaszpóra-lét. Schmidt Anikó Hoffmann Ferenc református lelkésznek az 1920-as, 1930-as években keletkezett, a nyugat-kanadai magyarok életét dokumentáló páratlanul gazdag fényképalbumát mutatja be. Seres Attila varsói levéltári kutatásai alapján ismerteti az erdélyi lengyel diaszpóra életét az 1930-as évek végén, mindemellett közread egy eddig ismeretlen Márton Áron-levelet és egy fényképet, amelyen a püspök is szerepel. Miklós Dániel az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodó Eckhardt Tibor 1943-ban kelt levélrészletét közli. Ebben a kisgazdapárti politikus az amerikai politikai helyzetről tájékoztatja magyarországi ismerőseit, egyúttal saját sorsáról is beszámol. Főcze János Paál Árpád nekrológját publikálja, – az erdélyi magyar politikus és publicista ezt Ovtavian Goga román költő, Ady Endre egykori barátja 1938 májusában bekövetkezett halála alkalmából írta. Összeállításunkat Závoczki Adrienn írásával zárjuk, aki levéltári iratok alapján a két világháború között Magyarországon élt olasz állampolgárok sorsába nyújt betekintést

 

Budapest, 2020. szeptember 14.

 

A szerkesztők