Az 1968. májusi válság Franciaországban

A forrás a francia diákság helyzetéről csak néhány megállapítást tartalmaz. Kevés a tanterem, a tanmenet elavult, az intézmények túlzsúfoltak, nem korszerű a vizsgarendszer, nem elég gyakorlatias a képzés. A mintegy 600 000 egyetemistának állásproblémái vannak, míg a felvételi eljárások során a gazdagabb diákokat részesítik előnyben. A társadalomtudományi karokon – különösen a nanterre-i bölcsészkaron – politikai vitákat szerveztek a fenti kérdések megoldására. A műszaki és az orvosi karokat kevéssé érintették a viták, enek okaként a dokumentum a többség nem kispolgári származását említi.

Az

 a megmozdulások élére akart állni, a diákság megosztottsága miatt azonban képtelen volt a következetes irányításra. Követeléseik csupán az általános célokat illetően tűntek egységesnek, a részletekben már nagyok voltak az eltérések. A fő pontok a következők voltak:
– a vizsgarendszer módosítása, a vizsgák egy részének eltörlése,
– a szociális és kulturális körülmények javítása,
– az oktatás korszerűsítése,
– az egyetemi önkormányzatban a diákok befolyásának növelése,
– a szabad politikai viták jogának megteremtése,
– ösztöndíj helyett fizetés biztosítása.

A következőkben a gazdasági követelésekre koncentrált a referatúra feljegyzése. Jóval részletesebben elemzi az eseményeket, mint az előző forrás, néhol átvéve azokat a részeket, amelyek elsősorban a mozgalom történetére vonatkoznak. A kormány elleni bizalmatlansági indítvány elbukásáról itt értesülünk, ez a baloldali összefogás hiányából fakadt. Az FKP helyes stratégiája ellenére nincs egység. Az elnök május 30-i beszédében feloszlatta a parlamentet,

A legnagyobb kérdés a kommunista országok számára ekkor még az volt: a sztrájk és a küzdelem folytatható-e?

A jövőt illetően több lehetőséget vázol a feljegyzés, ezek közül az első parlamentáris eszközökkel ugyan, mégis erőszakosan oldaná fel a helyzetet. Ebben a helyzetben fegyveres fenyegetések mellett választási többség alakulna ki a kormány számára, majd retorziók következnének a baloldal ellen. A második a katonai diktatúra lehetősége, amelyet a tömegmozgalmakban részt vevő provokátorok által kirobbantott összecsapások miatt vezetnének be. (Itt anarchista, Kína-barát, és az amerikaiak által háttérből mozgatott csoportokra gondolhatunk).

Demokratikus útként a tárgyalásos rendezést említik, és álomként az irat a baloldal egységéből fakadó választási győzelmet említi, ez azonban szinte rosszabb, mint de Gaulle, hisz erősen atlantista irányba vinné Franciaországot. A kommunista országoknak pedig ez nem áll érdekében. (A feljegyzés itt két út lehetőségét írja le, amelyek azonban a lényeget tekintve ugyanazt tartalmazzák.)

A nemzetközi összefüggésekkel kapcsolatban a korábbi dokumentumokhoz hasonlóan ez is kínai és amerikai érdekeket lát a mozgalom kirobbantása mögött, a válság negatív gazdasági hatása-it kihasználva a Közös Piac országai számára is nagyobb lesz a mozgástér.

Valamennyi forrás közül a mellőzött Valkó-jelentés a legrészletesebb (Lásd a 3. számú dokumentumot!), ehhez csatolták a Külkereskedelmi Minisztérium elemzését az események várható gazdasági következményeiről. (lLásd a 4. számú dokumentumot!)

A nagykövet először a gazdasági helyzetet elemzi meglepő bátorsággal, mert többször elismeri a munkások jó életkörülményeit. Az objektív gazdasági adatok – más országokkal összevetve különösen – ezt támasztották alá, még a munkások sem akarnak forradalmat, csak a fejlődésből származó javakat igazságosabban elosztani. Az egy főre eső jövedelem Svédország után itt a legmagasabb, 1080 USA dollár. Igaz, hogy mintegy félmillió a munkanélküli, komolyak az elhelyezkedési nehézségek és antiszociális a kormánypolitika, ám az egyik legnagyobb gond a megtermelt mezőgazdasági javak eladása, így éhezésről sincs szó. A termelés évi növekedése 5%-os, mégis válság következett be egy olyan országban, ahol a külkereskedelmi mérleg pozitív, a valuta szilárd, az arany és a devizatartalékok nagyok. Ugyanakkor a fiatalság munkába állása nehézségekbe ütközik. Az 1966-tól kezdődő recesszió begyűrűzött ide is, amin a kormány 1967-től rendeleti kormányzással kívánt úrrá lenni. „Lerontották a társadalombiztosítást”, a béreket részlegesen befagyasztották, a szolgáltatások és a közlekedés költségeit emelték, továbbá széleskörű áremeléseket hoztak. A kijelentett indok szerint a vámunióban az országnak meg kell majd állnia a helyét, ezért kell áldozatot hozni. A

kellemetlen hatásai sem növelték a kormány népszerűségét, amelyet az általános forgalmi adó kiterjesztése nyomán kibontakozódó feszültség is erősített.