Az MSZDP in exil 56 ügyéért

A két dokumentum jellegében és terjedelmében erősen eltér egymástól. Hogy mégis együtt közöljük őket, arra az a magyarázat, hogy mindkettő az 1956-os felkeléssel foglalkozik, és a magyar szociáldemokráciához kötődik. Az egyik, az emigráns MSZDP vezetői által összeállított, és 1957 elején kiküldött beszámoló, amely az 1956 októberétől terjedő mintegy félév történéseinek főbb mozzanatait foglalja össze. A másik Révész Andrásnak, az 1956. október 30-án létrejött MSZDP főtitkárhelyettesének november 5-i levele Peter Strassernek, az osztrák szociáldemokrata párt egyik vezetőjének.

Bevezetés 

Az itt közölt két dokumentum jellegében és terjedelmében erősen eltér egymástól. Hogy mégis együtt közöljük őket, arra a magyarázat az, hogy témájuk az 1956-os felkelés, és az, hogy mindkettő a magyar szociáldemokráciához kötődik. Az első az MSZDP in exil vezetői - Szélig Imre és Bede Béla - által összeállított beszámoló, míg a másik Révész András, az 1956. október 30-án létrejött MSZDP főtitkárhelyettesének levele Peter Strassernek, az osztrák szociáldemokrata párt egyik vezetőjének.

Szélig Imrei sokan mások - az 1947-1948 fordulójától a Magyar Kommunista Párt vezetésével kiépülő egypártrendszer és a vele együtt eluralkodó szociáldemokrata ellenesség és fúziót erőltető politika miatt - elhagyták az országot, és külföldön megalakítva az emigráns szociáldemokrata pártot, folytatták politikai tevékenységüket.

Az emigráns szociáldemokraták két nagyobb csoportra szakadtak. Az 1947. november 19-én éjjel, a bebörtönzés elől elmenekült Peyer Károly 1948. október 9-én, Párizsban megalakította a Magyar Szociáldemokrata Pártot, amely - vezetőjének az Egyesült Államokba településével -

Az emigráns szociáldemokraták másik csoportja viszont az 1948. február 23-án elmenekült Bán Antal körül tömörült, és az 1948 közepén megalakított szociáldemokrata pártban dolgozott. A két párt - vezetőinek politikai, személyi ellentétei miatt - szembe került egymással, és kapcsolatuk megszakadt. Az újjászerveződés alatt álló, Szocialista Internacionálé és vezető irodája, a COMISCO, a Bán- Szélig vezette MSZDP-t ismerte el, vele állt politikai és szervezeti kapcsolatban, és támogatta tevékenységét.

Bán Antal 1951 augusztusában meghalt, helyébe Szélig Imre lépett, és 1968 közepén bekövetkezett haláláig, - 1956 novemberétől Kéthly Annával együtt - vezette az MSZDP in exilt elnöki, majd titkári minőségben. 1956-ban, a hazai politikai válság mélyülésekor, a várható hatalmi fordulatra készülve, Szélig a vezetőségi tagok informálása céljából rendszeresítette a „szigorúan bizalmas" Beszámolót, amelynek első számát - mint az, az alább közölt irat szövegéből kitűnik - 1956. október 23. előtt állította össze. (Ez nem került elő napjainkig.) Az alább közölt „Beszámoló a P. V. (Pártvezetőség) és az E. B.(Ellenőrző Bizottság) tagjainak, tájékoztató a Pártmegbízottaknak" „Bizalmas" irat a második ilyen dokumentum lehetett, és Szélig Imre elnök, valamint Bede Béla titkár aláírásával került a címzettekhez. A dokumentumon nincs dátum, a szöveg alapján megállapítható, hogy 1957. április elején íródhatott.

A Beszámoló tehát lényegében az 1956 októberétől terjedő mintegy félév, a forrongó magyarországi és nemzetközi események időszakát öleli fel, Magyarország és az MSZDP in exil sorsának, történéseinek főbb mozzanatait foglalja össze. Értékeli az október 23-án kirobbant tömegdemonstráció, és fegyveres felkelés jelentőségét. Érinti az MSZDP újjászerveződését, az október 30-31-én Magyarországon létrejött párt politikai jelentőségét, a vele szembeni elvárásokat: a Nagy Imre kormány átalakítását és az MSZDP három vezetőjének, köztük Kéthly Annának, államminiszteri kinevezését.

A dokumentum nagy része azonban már a Szocialista Internacionálé Irodájának november 1. ülésével, és az azt követő eseményekkel - foglalkozik, s ezen belül az ülésen részt vevő Kéthly Anna megjelenésével és fogadtatásával. Beszámol arról is, hogy az SZI messzemenően egyetértett a hazai felkeléssel, amely a diktatúra ellen irányult, és a többpártrendszer visszaállításával, és ebben a folyamatban vezető szerepet betöltendő MSZDP- nek igyekezett azonnal minden segítséget megadni.

1956. november 4-e az MSZDP in exil számára is új helyzetet teremtett. Otthon az újjászervezés alatt álló párt sorsa megpecsételődött. Az MSZDP in exil megkezdte harcát a szovjet katonai jelenlét, a Kádár János vezette Magyar Szocialista Munkáspárt ellen, a Nagy Imre kormány visszaállításáért. Ezt a küzdelmet a Szocialista Internacionálé támogatta, többek között a szervezet határozata alapján vállalta Kéthly Anna is november 4-e délelőttjén Bécsben azt a missziót, amelynek célja az volt, hogy az ENSZ-ben hangot adjon követeléseiknek.

Kéthly Anna november 5-én, a Nagy Imre kormány államminisztereként, érkezett meg New Yorkba. Még aznap kezdeményezte az ENSZ főtitkáránál az audienciát, amelynek során be akart számolni a magyarországi eseményekről és bejelenteni azt az igényét, hogy az ENSZ magyar missziójának élére őt nevezzék ki, mint az elüldözött Nagy kormány egyetlen külföldön lévő tagját. Hamarosan kiderült, hogy ez a követelése nem teljesülhet, bár Kéthly Anna igyekezett mindenkit megnyerni

Az ENSZ mandátum megszerzéséért folytatott harca közben Kéthly Anna - és pártja az MSZDP in exil - teljes erővel támogatta azt az amerikai kezdeményezést, hogy a november 4- i fordulat után az országot elhagyó és az eseményekben aktívan részt vevő szociáldemokrata, liberális és népi beállítottságú politikusok által létrehozott mintegy tucatnyi szervezet fogjon össze, hozza létre központi irányítású szervezetét, és ez kapjon az ENSZ-ben képviseleti jogot. A szervezet Magyar Forradalmi Tanács (MFT) néven létrejött az 1957. január 5-7. Strassbourgban megtartott kongresszuson. Legfelsőbb szerve a háromtagú Elnökség lett, Kéthly Anna elnökkel, Király Béla és Kővágó József alelnökökkel az élen. A szervezet nem érte el célját, ő sem kapott (később sem) szereplési lehetőséget az ENSZ közgyűlésein. Az MFT-nek főleg az amerikai adminisztrációval és az általa erőteljesen támogatott, az 1944 előtti politikusokat tömörítő Magyar Nemzeti Bizottmánnyal (MNB) támadtak súlyos elvi, politikai, személyi ellentétei. Az amerikaiak nem jó szemmel nézték a forradalmi jelzőt és az '56-osok ilyen irányú beállítottságát, továbbá a két magyar emigrációs szervezet vetélkedését, egymás elleni harcát, az MNB pedig ragaszkodott korábbi domináns pozíciójához, az emigráns magyar politikában.

1957 márciusától megkezdődött az MFT folyamatos átszervezése, s 1957 októberére, formálisan létrejött az új szervezet Magyar Bizottság néven, amelyben az '56-os érdekeket legerőteljesebben képviselő MSZDP in exil már nem vett részt. A legnagyobb „bűne" az volt, hogy ragaszkodott ahhoz a felfogásához, hogy 1956 októbere a proletárdiktatúra ellen irányult, a demokratikus szocializmus védelmében, az MNB pedig nem ismerte el cezurának 1945-öt, nem fogadta el az ezt követően kiharcolt társadalmi változásokat Magyarországon. 1956-1957 fordulóján az ún. magyar ügyben nemzetközi értelemben sokkal ígéretesebb, fontosabb eseményre került sor. 1956 végén felvetődött egy ENSZ különbizottság létrehozásának javaslata a magyar ügy kivizsgálására. Mivel a magyar ENSZ mandátum átruházásában nem sikerült „a megfelelő többséget megnyerni", Dag Hammarskjöld ENSZ főtitkár 1957. január 5-én kiadta az ENSZ közgyűlésnek A/ 3485. számú jelentését és ajánlását a különbizottság létrehozásáról, hogy „biztosítsa a Közgyűlést és az Egyesült Nemzetek minden tagját arról, hogy a legteljesebb és leginkább elérhető információk legyenek" a Szovjetunió „intervenciója által előidézett helyzetről" Magyarországon.

Az ENSZ plenáris ülésén január 9-10-én - a főtitkári kezdeményezés és előterjesztés után - az USA delegációja és 23 más állam képviselője - határozati javaslatot terjesztett elő „egy öttagú ad hoc bizottság felállításáról". A bizottság feladata volt: 1) adatok gyűjtése Magyarországról, az országon belül és a menekültektől. 2) jelentés készítése erről az ülésező közgyűlésnek és a tagállamoknak a két közgyűlési idő között. Az előterjesztéseket a közgyűlés hosszas vita után, roll-coll névsor-olvasásos szavazással 59: 8 ellenében 10 tartózkodással elfogadta. A bizottság nehezen alakult meg, mert több felkért ország (India, Indonézia és Burma, az iráni képviselő, Entezam, bár személyesen kérték fel) visszautasította a szerepvállalást egy ilyen bizottságban. Az ázsiai országokat végül is Ceylon képviselte, a latin-amerikai államok közül Columbia szintén nem vállalta, helyette Uruquay küldötte vett részt. Rajta kívül tag lett Ausztrália, Dánia és Tunézia képviselője.

Az ötös bizottság (ÖB) létrejöttét Kéthly, nem kis mértékben saját és társai érdemének tulajdonította, és igen sokat, talán mindent várt tőle. Ennek megfelelően Kéthly, Szélig és a pártjuk élvonalában álló vezetők minden módon segítették munkáját. Az első feladatnak a bizottság előtt elsőként szereplő Kéthly Anna beszámolójának összeállítását tekintették. Az anyaggyűjtést, a szöveg egy-egy részének megfogalmazását még egy-két polgári, magyar bizottmányos politikus is segítette. Ez azért is volt nagy jelentőségű, mert Kéthly és a másik két politikus Király Béla és Kővágó József bizottság előtti vallomását, meghallgatását az ENSZ és New York város TV és rádió hálózata - minden addigi ENSZ-beli gyakorlattól eltérően - egyenesben közvetítette.

Kéthly meghallgatására 1957. január 28-án került sor, a következő napon hallgatták meg Király Bélát és Kővágó Józsefet. Kéthly beszédének végén - váratlanul - igen határozott hangú - memorandumot olvasott fel: a már ismert követelésein túl ezt azzal zárta, hogy magának követelte a magyar ENSZ misszió vezetését, amit az utána következő másik két szereplő is alátámasztott. A szenzációt keltő bejelentést az ENSZ-ben komoly ellenzés is kísérte, nemcsak a nyilvános adások egyedisége miatt, hanem azért is, mert az ezt követő kérdés-felelet részt, továbbá a többi több mint 100 tanú kihallgatását, kikérdezését már nem közvetítették. Ez különösen az újságírók körében nagy felháborodást keltett.

Kéthly és az MSZDP az ÖB munkáját más módon is intenzíven, és aktívan támogatta. (Például belefolyt a tanúk válogatásába. Az ÖB ezt igen gondosan végezte, csak többszörösen ellenőrzött személyek kerülhettek egyáltalán szóba, olyanok, akik azt mondták el, amit a kérdezők többsége, no meg a mögöttük felsorakozó nagyhatalmi képviselők bizonyítani és hallani akartak. Kéthly és az MSZDP in exil elsősorban arra törekedett, hogy a jobb- és a szélsőjobboldali emigránsok képviselőit távol tartsák, mert ők az októberi eseményeket, a fegyveres harcot saját érdemüknek tulajdonították, és azt bizonygatták, hogy ezeknek az eseményeknek a célja az 1944 előtti világ visszaállítása volt. Kéthlynek az volt a véleménye, hogy ezek a tanúvallomások éppen az otthoni kommunista rendszer állításait támasztanák alá, ami igen káros lenne.

Az ÖB végül is 111 embert hallgatott meg, s első jelentést február végére készítette el. Ezután még Európában is végeztek meghallgatásokat, és a végleges jelentés június végére készült el. Kéthly Anna örömmel fogadta már az elsőt is, mert ebben igazolva látta önmagát és pártját, és a jelentést már ebben a formájában történelmi jelentőségűnek tulajdonította. Az ettől remélt ENSZ mandátumot azonban ezután sem sikerült kiharcolnia. Az 1956 novembere óta lebegtetett mandátum azt jelentette, hogy a Kádár kormány mandátumát nem erősítették meg, de nem is vonták meg, így azt nem lehetett másra átruházni.

Ezt követően az MSZDP in exil és vezetői lényegében három területen tevékenykedtek Egyfelől az MFT körüli vitában vettek részt aktívan, másfelől az ENSZ-ben folyó csatározásokban úgy, hogy a magyar kérdés, a magyar ügy ne kerüljön le a napirendről, harmadszor pedig a párt és a nemzetközi szociáldemokrata mozgalom különböző fórumain szerepeltek, a szociáldemokrata emigráció ügyeit képviselték.

A Beszámoló az általam 1990-1995 között összegyűjtött szociáldemokrata emigráció iratainak darabja, amelyet Medey István juttatott el hozzám sok már irattal együtt, amit ezúton is köszönök. A körlevélként szétküldött dokumentum másolat, az adományozó hitelesítésével.

A másik alább közölt levél írója, Dr. Révész András a családi hagyományokat követve ifjú kora óta vett részt édesapja, Dr. Révész Mihály újságíró, történész oldalán a szociáldemokrata mozgalomban. Az egyenes ívű fejlődés 1945-ben folytatódott, pártja aktív, középszintű kádere, a fővárosi közalkalmazottak mozgalmának egyik ismert vezetője. Nem véletlen, hogy az MKP által erőszakolt pártegyesülésnek nem volt híve. Kizárták az SZDP-ből, majd 1950- ben letartóztatták, életfogytiglanra ítélték, s csak 1956-ban engedték ki a börtönből.

Az 1956. október 30-án létrejött MSZDP másnap megalakult 21 tagú vezetősége főtitkár-helyettesévé választotta. A párt elnöke Kéthly Anna, főtitkára Kelemen Gyula lett. November 1-én Révész András Kéthly Annával együtt a Szocialista Internacionálé Irodájának ülésére Bécsbe utazott, ahová az előző napon meghívták a párt képviselőit. Kéthly Anna megérkezése után szinte azonnal szót kapott. Beszédében drámai hangon számolt be a Magyarországon kialakult bonyolult és rendkívül ellentmondásos politikai helyzetről, a mély társadalmi válságról, Nagy Imre kormányának erőtlenségéről, a központi hatalom átláthatatlan, bizonytalan bázisáról, a jobboldali, sőt az 1919-re emlékeztető ellenforradalmi veszélyről, és másfelől, a

Az elhangzottakat, a tapasztalatokat és a tennivalókat megvitatta a résztvevőkkel. A következő napokon tárgyalásokat folytatott az osztrák és más országok szociáldemokrata politikusaival.

Eközben Révész András párt-, szakszervezeti- és segélyszervezeti vezetők képviselőivel arról folytatott megbeszéléseket, hogy milyen közvetlen és közvetett segítséget tudnak nyújtani az MSZDP-nek a szervezési-, a propaganda-, az adminisztrációs és egyéb feladatok megoldásához, továbbá mivel tudják támogatni az új hatalmat, milyen támogatást tudnak adni az ország élelmezési és más gondjainak enyhítéséhez.

A magyar küldöttek mindenekelőtt az MSZDP konszolidálásához, megerősödéséhez, hatalmi tényezővé válásához kértek és vártak hathatós segítséget a testvérpártoktól, az SZI- től. Abban bíztak, hogy egy erős, befolyásos szociáldemokrata tömegpárt a belpolitikai helyzet általuk kívánt kibontakozását, társadalmi és politikai fejlődését befolyásolni, biztosítani tudja.
Kéthly Anna beszámolója és Révész András ügyködése olyan hatással volt az SZI Irodája ülésének résztvevőire, hogy a másnapi ülésüket Budapestre akarták áttenni, amiről Révész András beszélte le őket. Közölte, hogy személyi biztonságukat nem tudják garantálni, másrészt Magyarországon olyan nagy változás következett be az utóbbi 12 esztendőben, hogy a magyar szervezett munkások, a

A jelenlévők felmérték saját felelősségüket, hogy a magyarországi fordulat sikerének egyik záloga az általuk nyújtandó segítség, a nyugati szociáldemokrata és polgári kormányok, pártok sokoldalú támogatása, amely nélkül a változások nem realizálódhatnak. Az SZI teljes egységben állt a magyar felkelés és az MSZDP mellé, megígérve minden erkölcsi, politikai, anyagi segítséget, és megfogalmazva a szociáldemokraták nemzetközi fórumának követeléseit.

A magyar ügy az ülés központi témája lett. Elfogadott határozatában az SZI minden segítséget megígért a pártszervezéshez. Felszólította a tagpártokat segítségnyújtásra, mert „a bátor magyar népnek nem szabad semmiben sem hiányt szenvednie". A „demokratikus Európát" pedig arra hívta fel, hogy az újjáépítéshez „minden segítséget adjanak meg." Az ülésen kijelöltek egy küldöttséget is Ausztria, Franciaország, Anglia, Hollandia és a skandináv országok képviselőiből, amelynek funkciója volt, hogy az SZI titkárával együtt segítse a magyar demokráciát.

Az osztrák szocialisták rendkívül operatívan cselekedtek. Az ülés után azonnal a „Bécsben tartózkodó magyar elvtársakkal, mindenekelőtt Kéthly Anna elvtársnővel és Révész Andrással", kérésükre egy listát állítottak össze követeléseikről. Az SPÖ vezetősége november 2-i ülésén „a magyar szociáldemokraták szervezési alapjához 100 000 Schillinget szavazott meg. Ezért az összegért már vásároltunk technikai cikkeket egy szervezési iroda számára és az elszállítását is előkészítettük."- számolt be Otto Probst, az SPÖ főtitkára Bjarne Braatoynak, az SZI Iroda titkárának Londonba küldött levelében az

Révész András - a számos aggasztó hír és jelenség ellenére - a határon zavartalanul átjutva, bizonyos megnyugvással térhetett haza november 3-án este Bécsből Budapestre. Azonnal a pártközpontba és a Népszava szerkesztőségébe ment, hogy beszámoljon bécsi útjuk eredményeiről, az SZI segítségéről. Emellett mindenekelőtt, továbbította Erdődy Jánoshoz, a Népszava szerkesztőjéhez Kéthly Anna üzenetét: „másnap visszatér Budapestre."

November 4-én hajnalban érte Révész Andrást is a váratlan és a drámai hír a szovjet hadsereg katonai fellépéséről, a Kádár kormány megalakulásáról, a gyökeres hatalmi fordulatról. Az MSZDP további sorsa is reménytelenné vált. Ebben a helyzetben született meg az itt közölt Révész-levél 1956. november 5-én. A címzett Peter Strasser az SPÖ egyik vezetője, aki a korábbi évektől baráti viszonyban volt az MSZDP vezetőivel, s bécsi tartózkodásuk alatt is sokat segített a magyar küldötteknek. A levelet Peter Strasser felesége, Potoczky Mária bocsátotta rendelkezésemre, amelyért ezúton is köszönetet mondok. Potoczky Máriát, ekkor ifj. Jándy Gézánét - még mint kommunistát - Rákosiék 1950 májusában, a férjével és apósával együtt bebörtönözték, s csak 1956. májusában bocsátották szabadon. A börtönévek alatt Potoczky Mária egy ideig Kéthly Anna cellatársa volt, s életre szóló barátság született közöttük. Kéthly Annát az emigrációban is sokat segítette.

Az eredeti, németnyelvű, Révész András kézjegyével ellátott levél hiteles másolatát Potoczky Máriától kaptam, emigrációs gyűjteményem darabja.

Ezen a napon történt november 22.

1985

Felavatják az M5 autópálya első szakaszát, mely Budapestet és Ócsát köti össze.Tovább

1995

Bemutatják az Egyesült Államokban és Kanadában a Toy Story – Játékháború (Toy Story) amerikai számítógép-animációs filmet a Pixar...Tovább

  • <
  • 3 / 3
  •  

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.

Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.

Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.

A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.

Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).

Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2024. szeptember 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő