Budapest Főváros Levéltárának ’56-os fotói
A fővárosi bíróság ’56-os perirataiban található korabeli fotókból közlünk egy válogatást. Ezek a felvételek veszélyt jelentettek a diktatúra számára, mert olyan világot és értékrendet képviseltek, amelynek puszta léte is veszélyes volt a forradalom utáni „új” hatalom szemében. Ezért a szinte ereklyeként tisztelt felvételek rejtegetése is súlyos bűnnek számított. A bírósági eljárás során elkobzott felvételeket a rendőrség bizonyítékként használta fel a vádlottak ellen, ugyanis azonosításukhoz is felhasználták őket.
„A képek alkalmasak arra, hogy közszemlére tegyék és tiszteljék őket, de arra is, hogy megsemmisítsék és
Hans Belting neves művészettörténésznek megjegyzése különösen igaz a forradalmat követő megtorlás időszakára. A fővárosi bíróság '56-os perirataiban található korabeli fotók veszélyt jelentettek a diktatúra számára. Egy olyan világot és értékrendet képviseltek, amelynek puszta léte is veszélyeses volt a forradalom utáni új hatalom szemében. Ezért a szinte ereklyeként tisztelt felvételek rejtegetése is súlyos bűnnek számított.Mindez azonban nem zárt ki annak azt, hogy a bírósági eljárás során elkobzott felvételeket a rendőrség bizonyítékként használja fel a vádlottak ellen. Segítségükkel számos embert buktattak le. A rendőri szervek ugyanis - a nyugati kiadványokból kigyűjtött fotókkal együtt - a résztvevők azonosításához is felhasználták őket. De nemcsak személyek és helyszínek megállapításához, hanem egy-egy esemény rekonstruálásához is segítséget nyújtottak.
A perekből előkerült képek típusai
A bírósági perekben található fotók témáját tekintve megkülönböztetünk eseményfotókat, amelyek a forradalom napjaiban készültek és a rendőri szervek által készített, úgynevezett rekonstruált fotókat.
Eseményfotók
Az eseményfotók jelentős része 1956-os utcai archív felvételeket tartalmaz, amelyek Budapesten készültek, és végigkövetik a forradalom eseményeit. A periratokban a vidéki helyszínekről alig maradtak fenn képi emlékeink. Ezek lelőhelye 1998-ig a Fővárosi Bíróság irattárában volt.
A forradalom időszakát bemutató fotók nagyon esetlegesek, és elsősorban a forradalom jelentős eseményeihez kapcsolódnak. Így egyes fontos történésekhez egyáltalán nincs felvételünk, másokhoz pedig még válogatni is tudunk. Például a budapesti pártbizottság Köztársaság téri épülete elleni támadásról készült a legtöbb fotó és filmfelvétel.
A felvételek egyik csoportján a forradalom első napjainak eseményei elevenednek meg: tömegfelvonulások, tüntetések, szobordöntések és könyvégetések. Más fotók a fegyveres összecsapások egyes helyszíneit mutatják be: a Rádió épülete, a Kálvin tér, a Ferenc körút és az Üllői út sarkán álló Kilián laktanya, a Köztársaság tér, a Móricz Zsigmond körtér, a Nagykörút VIII. és IX. kerületi helyszínei. Számos felvétel készült a Nagykörút rommá lőtt házairól, különösen a Kilián laktanyáról, a Corvin közről és környékéről. Viszont hiányoznak a már ismert Széna téri felvételek, a külvárosi utcákról pedig csekély számú fotó készült.
Sok felvétel maradt fenn az egyes harci járművekről, a szabadságharcosok Kossuth-címeres tankjairól, páncélautókról, katonákat szállító tehergépkocsikról, szétlőtt villamosokról, buszokról és mentőautókról. Vannak olyan fényképek, amelyek a harcok legtragikusabb következményeit, a temetetlen halottakat, sírokat, valamint az önbíráskodást ábrázolják. A legérdekesebbek azonban a tömeget és az egyes személyeket ábrázoló felvételek. Sok minden leolvasható a képen látható emberek arcáról. Kíváncsiság, lelkesedés, elszántság, és ugyanakkor félelem is.
Rekonstrukciós fotók
A nyomozóhatóságok által készített rekonstrukciós fotókból jóval nagyobb a választék, különösen, ha ideszámítjuk a nyomozás alatt előkerült fegyverekről, lőszerekről, ruhaneműkről, egyéb tárgyakról készült fotókat.
Számos helyszínelési felvétel készült arról is, ahogy a fegyverrejtegető előkeríti a fegyverét. Fónay Jenő például a hatóság előtt mutatja be, hogyan rejti el a pisztolyát. Hasonló helyszínelésen látjuk Mansfeld Pétert is, a megtorlás legfiatalabb áldozatát. Válogatásunkban Egerszegi Lajos látható egy ilyen felvételen.
A mai napig heves vitákat kiváltó Tóth Ilona és társai perének fényképei, illetve a szintén jól ismert Wittner Mária peréhez kapcsolódó fotósorozat szintén ide sorolható. E felvételek hátoldalán olvasható a vádlottak büntetőeljárás során tett rövid, egymondatos, beismerő vallomása és aláírása is.
Ezeken a - nagy számban előforduló - képeken a vádlottak ugyanazt a ruhát viselik, mint amit a forradalom napjaiban. A perek alkalmával a felismerési jegyzőkönyvekből került ki a legtöbb fotó, amelyekből a tanúnak fel kellett ismerni az illető vádlottat. Ezeknek a jegyzőkönyveknek hármas portréfotói a feltárt képeknek körülbelül a felét teszik ki.
A peranyagok gyakran tartalmaznak a nyomozati időszakban felvett városrész fotókat, amelyben megjelölik a fontosabbnak ítélt eseményeket.
A bizonyítási eljárás során készültek azok a kép-párok, amelyeken ugyanazon személyről egy korabeli és egy rekonstruált fotó látható hasonló beállításban. A két fénykép alapján összevetették az azonosnak vélt személy arcformáját, fül-, és kézformáját, tartását és tekintetét stb. Gyakran bizonyult sikeresnek az ilyen jellegű azonosítás.
Az előkerült képek jelentős része a felismerési jegyzőkönyvekben található portréfotó, amelyeket a rendőri hatóságok a szembesítési eljárás során használtak fel. A beidézett tanúknak ezekből a hármas személyi fotókból kellett felismerniük a kérdéses személyt.
Egyéb dokumentumok
A perekben talált fotók mellett fontos szerepet töltenek be azok a dokumentumok, amelyek az eseményeket más oldalról mutatják be. Plakátok, röplapok, újságok, újságcikkek, versek és viccek, egyéb jellegű irodalmi művek, falfirkák, igazolványok, címerek, halotti értesítők, kegyelmi kérvények, a forradalom eseményeit megörökítő naplóbejegyzések és az emigrációból írt levelek nemcsak a forradalom napjainak történetét rögzítik, hanem visszaadják a kor hangulatát is. Az egyes személyek sorsán keresztül láttatják az ötven évvel ezelőtti napok történetét, amelyekből nem hiányzott a humor sem. Viccek, ironikus plakátok, humoros versek, orosz katonának felöltöztetett bábuk igazolják ezt.
Az említetteken kívül természetesen más dokumentumok is akadnak bőven az iratcsomókban - könyvek, kitüntetések, jegyzetfüzetek, képeslapok, a nyomozó hatóságok szakemberei által készített írásminták, sőt nemritkán tárgyi bizonyítékokra is bukkanhatunk, így pl. töltényhüvelyekre, nemzetőrségi karszalagokra és érmekre.
Vannak olyan egyedülálló tárgyi bizonyítékok is, amelynek eredete, sorsa nem mindennapi. Ilyen az a börtönben hímzett három vászonkendő, amely a forradalom szimbólumait ábrázolja. A kendőket Koller Károly hímezte, aki 1957-ben fegyverrejtegetés vádjával került a börtönbe. Az elítélt a börtönben használatos törülközőkből húzta ki azokat a színes szálakat, amelyekből a bűnjelként lefoglalt hímzéseket készítette. Koller ezeket a hímzett kendőket a motozások elől a börtönben használatos úgynevezett sumán vatelinos kabátjának a hátán lévő bélésébe rejtette el. Lebukása után kegyelmi kérvényét elutasították, mivel tettét a rendszerre súlyosan káros cselekedetnek minősítettek.
Öt jellegzetes gyűjtemény
Eseményfotók
Itt két jelentősebb korabeli fotókból álló gyűjteményt kell megemlítenem, amelyek a Fővárosi Bíróság pereiből kerültek elő. Az egyik a Fettich László által készített fényképalbum, a másik pedig a Beke Tibor, Kotulán Kálmán és Teuchert József által készített, illetve gyűjtött '56-os fotósorozat. Mindkét gyűjtemény érdekes módon egy másik perből került elő, ahol a vádlottak elleni bizonyítási eljárás során használták fel őket.
Fettich László fotói
A
által összeállított fotóalbum a tartalmazó dossziékból került elő. A 148 db jó minőségű, javarészt a feliratokkal látták el, és egy nagyalakú kockás füzetbe ragasztották be. A fotókat a MÁVAG munkatársai - Fettich László, Garamvölgyi István, Márczi Géza és egy Furtner nevezetű személy -Az album két részből áll: a
amelyek javarészt a VIII. kerületben készültek, és egy körülbelül 100 darabból álló röplap és A röplapokat Fettich egyik munkatársával, A fővárosi ügyész 1957. május 3-án kelt vádiratából kiderül, hogy a képek október 30-31-én és november 10-én készültek. A gyűjtemény sorsa szerencsésen alakult. Eredetileg a amely az 1957. június 19-én kelt B.V. 1883/1957/6. számú ítéletében Fettich Lászlót egy évi a bűnjelként lefoglalt fényképek és a röplapgyűjtemény megsemmisítését rendelte el. A azonban az 1957. november 13-i nyilvános fellebbezési tárgyalásán hozott Bf. I. 2158/1957/13. számú a bűnjelként lefoglalt album átadásáról határozott, amely ennek alapján került a Magyar Munkásmozgalmi Intézethez.Műegyetemi hallgatók gyűjtőakciója
A Szirmai Ottó és társai perében derült fény arra a forradalom idején végzett gyűjtőakcióra, amelyet műegyetemisták végeztek. Közülük azonban vádlottként csak
mérnökhallgató került bíróság elé, akitől a házkutatás során Ezek a képek részben az eredeti per, részben pedig kerültek elő.Az elkobzott fotókból az
csak a nagyobbik része (61 db) azonban a Bálint István és társai perébe került át beazonosítás céljából. Ez utóbbi perhez csatolt, összesen Kotulán Kálmán, és Karner István mérnökhallgató, valamint Teuchert József gyártásvezető felvételeit is tartalmazza.A Nagy Gyulától származó fotók azonban még két másik gyűjteményben is fellelhetők, a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti, valamint a Budapest Történeti Múzeum Kiscelli Múzeumának Fotótárában.
A per irataiból kiderült, hogy a képek és más forradalmi dokumentumok gyűjtése több szálon indult el. Egyrészt a per II. rendű vádlottjának, Széll Sándor műszaki egyetemi tanársegédnek a kezdeményezésére, aki a Műegyetemen a MEFESZ (Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége) bizottságban működött, másrészt viszont Teuchert József, a budapesti Hunnia Filmstúdió gyártásvezetőjének a felkérésére, aki a per V. rendű vádlottjaként állt a bíróság elé. Széll és Teuchert a gyűjtési akció megszervezése és lebonyolítása érdekében rendszeresen találkoztak egymással. A perben arra is találtunk adatokat, hogy a mérnökhallgatókat a
is felkérte arra, hogy a múzeum részére a forradalmi eseményekhez kapcsolódóan fényképeket, újságokat, röplapokat, valamint aTeuchert József célja az volt, hogy ezekből az írásos és fényképes dokumentációkból egy ellen-fehérkönyvet állítson össze, és külföldön kiadja. Az akció során körülbelül 1200 fényképet, valamint újságokat, plakátokat és röplapokat sikerült összegyűjtenie. Teuchert maga is számos fotót készített a forradalom idején, filmet is forgatott Szőts István rendezővel a szétlőtt [popup title="Nemzeti Múzeumról," format="Default click" activate="click" close text="Teuchert a forradalom alatt készült dokumentumfilm gyártásvezetője, miután a szovjet parancsnokság nem engedélyezte a filmezést, Bányász Imrétől kapott megbízást [november 7–8.] a fotók összegyűjtésére. Ezután készítette el engedély nélkül a dokumentumfilmet a Nemzeti Múzeumról és a december 4-i nőtüntetésről. "] abból a célból, hogy bizonyítékokat mutasson fel a szovjet hadsereg pusztításáról. A fotók nagy részét és a felvett filmanyag negatívjait a Nyugatra disszidáló Vass Ferenc és Zsigmondi Vilmos filmoperatőrök
A bíróság példátlanul szigorú ítéletet hozott Beke Tiborék ügyében. A Budapesti Fővárosi Bíróság Népbírósági Tanácsa: „A népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés, egyéb bűncselekmények" miatt Beke Tibort első fokon négy év, másodfokon hat év, Teuchert Józsefet első fokon öt év börtönbüntetésre ítélte, amelyet a másodfokú ítélet helybenhagyott. Széll Sándort első fokon halálra, másodfokon pedig életfogytiglanra ítélték.
Rekonstrukciós fotók
Galgóczi Zoltán és társai pere
A forradalom archív fotóinak, filmjeinek túlnyomó része a Köztársaság téren készült október 30-án. Még több felvétel tanúskodik arról, hogy az ostromlók az odasereglő tömeggel együtt leszámoltak a védőkkel. A kádárista hatóságok nem csekély eredménnyel hasznosíthatták a megtorlás időszakában ezeket a képeket. A fényképek több perben is megtalálhatók, mégpedig az azonosított személyek megjelölésével. Ezek közül a
kell elsőként megemlítenünk. A a Köztársaság téri eseményekben betöltött szerepük miatt, az úgynevezett . Lebukásukat jelentős mértékben a nyugati tudósítók által készített felvételek is elősegítették.Periratukban egy fekete műbőrbe kötött fotóalbum található, amelyet a nyomozóhatóságok állítottak össze. Az ostrom napján készült fotókat rekonstrukciós- és portréfelvételekkel egészítették ki, és magyarázó szövegeket, illetve perbeli vallomásokat mellékeltek hozzájuk.
Blaski József és társai pere
A
a nyomozók egy mellékeltek magyarázó szöveggel (hasonlóan a Galgóczi perhez), hogy szemléletesen dokumentálják az öt fős, 1958. február 15-18. közötti tevékenységét, amely - a Budapesti Osztrák Követség előtt őrszolgálatot teljesítő - Vekerdi Elek rendőr törzsőrmester lefegyverzésében csúcsosodott ki.Az album a Blaski József és társairól készült nyomozati fotókon kívül tartalmazza a rendőrség által terrortámadásnak
valamint a csoport által használt fegyverek fotóit. Az album felvételein látható többek között a per II. rendű vádlottja, Mansfeld Péter is, aki a forradalom idején a Széna téri felkelőcsoport tagja volt. 1958. november 21-én a Guidi-tanács még életfogytig tartó börtönbüntetést szabott ki rá, de a Vágó-tanács 1959. március 19-én a legsúlyosabb ítélet mellett döntött, amelyet két nap múlva végrehajtottak a 18. évét betöltő fiún.Az Arcanum Adatbázis Kft, hogy az '56-os fotók, valamint a hozzájuk kapcsolódó peres iratok hozzáférhetők legyenek a kutatók számára, az adatállományt FolioViews-ban rögzítette. A Budapest Főváros Levéltárán kívül három másik közgyűjtemény munkatársai is részt vettek az adatfeldolgozó munkában. Így az adatbázis ezen intézmények kapcsolódó iratainak fontos adatait is magában foglalja. Az adatbázis-kezelőben működő két gyűjtemény: 2244 per több mint 4000 vádlottjának személyi adatait és a forradalomban betöltött szerepének rövid leírását, valamint az esetlegesen róluk készült vagy a perrel kapcsolatos felvételeket és
Az idő ezeket a felvételeket - a tartalmuk és a hozzájuk fűződő tragikus életsorsok miatt - ikonokká avatta. Minden egyes kép egyszerre hordozza magában a tragikum és a szabadság érzését. Fontosak számunkra, mert mítikus emlékezetünk részei, mert történelmünk legdicsőbb eseményének az őrzői.
Ezen a napon történt november 06.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.
Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.
Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.
A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.
Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).
Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. szeptember 19.
Miklós Dániel
főszerkesztő