A KISZ KB megvitatta a „legégetőbb kérdésnek” minősített eszmei-politikai nevelés kérdését, ill. annak „Irányelveit”. Az 56 oldalas...Tovább
A KGST és az EGK kapcsolatai
1979. október 27.
A keleti és a nyugati integrációs szervezetek közötti kapcsolatokat elemző és ismertető cikk bemutatja a két tömörülés közötti gazdasági kapcsolatok jellegzetességeit, a magyar szempontból kiemelten fontos szerepét az európai enyhülési folyamat megőrzésében.
Rövid közlemény adta tudtul, hogy Haferkamp, a Közös Piac legfőbb végrehajtó testületének, a brüsszeli bizottságnak az elnöke november 2-án Moszkvába utazik, ahol a KGST és a Közös Piac kapcsolatainak fejlesztéséről folytat további tárgyalásokat. A derűlátóbbak nem tartják kizártnak, hogy végre sikerrel zárul az Európa két fontos integrációs tömörülése között évek óta folyó dialógus. A Rudé Právo üdvözölte az Európai Gazdasági Közösség reálisan gondolkodó köreit, „amelyek belátták, hogy az együttműködés kölcsönösen elősegíti mindkét szervezet tagországainak fejlődését, egyúttal hozzájárulhat a bizalom, az enyhülés erősödéséhez”.
Érdemes kissé visszapillantani, mi akadályozta eddig a megállapodás aláírását. Nyikolaj Faggyejev, a KGST titkára 1976-ban terjesztette elő a szocialista országok gazdasági szervezetének egyezmény-tervezetét. E szerint a megállapodásnak ki kell terjednie a gazdasági kapcsolatok széles körére, elsősorban kereskedelempolitikai témákra: a kereskedelmi korlátozások megszüntetésére, az agrárkereskedelem támogatására, az EGK által nyújtott preferenciák kiterjesztésére a kevésbé fejlett KGST-országokra, a bank- és hitelkapcsolatok intézményesítésére. A KGST indítványa szerint lennének olyan kérdések, amelyekben a két szervezet állapodna meg, más problémákat viszont olyan szerződések keretében lehetne megoldani, amelyeket a tagországok egymással, illetve egy-egy tagállam a másik integrációs szervezettel kötne.
Ilyen egyezményekre már eddig is akadtak példák: a másik nyugat-európai gazdasági szervezethez, az Európai Szabadkereskedelmi Társuláshoz (EFTA) tartozó Finnország gazdasági megállapodást kötött a KGST-vel; amellett több szocialista országgal, így Magyarországgal is megállapodott a vámok fokozatos eltörlésében. A KGST több tagországa pedig a Közös Piaccal kötött kétoldalú megállapodást az oda irányuló textil, illetve acél exportjának szabályozásáról.
Az EGK ugyanakkor eddig csak olyan témákról, mint a statisztikai, környezetvédelmi, szabványosítási együttműködésről, gazdasági információk cseréjéről akart a KGST-vel szerződést kötni, s eddig kirekesztette a kereskedelempolitikai ügyeket a felkínált „kosárból”. Brüsszel ellenkezését azzal az érveléssel támasztotta alá, hogy a KGST nem jogosult kereskedelemi egyezmények megkötésére, ezért kereskedelemi ügyekben az egyes szocialista országoknak külön-külön kellene megállapodniuk a brüsszeli bizottsággal. Joggal mutatott rá nemrég a Novoje Vremja, hogy a Közös Piac hamisan érvel. Jóllehet a KGST-nek nincs közös vámrendszere és egységes kereskedelempolitikája, a szocialista országok közösen léphetnek fel fontos kereskedelempolitikai kérdésekben. Jellemző, hogy a Közös Piac hajlandó átfogó együttműködési megállapodásra lépni az ASEAN-nal, a délkelet-ázsiai országok gazdasági szervezetével, bár annak sincs egységes vámpolitikája, és az sem folytat közös kereskedelempolitikát.
Uszenko professzor, neves szovjet jogi szakértő nemrég megjelent írásában rámutat: való igaz, hogy a KGST szerződéskötési jogköre eltér az EGK-étól, vagyis nemzetek feletti jelleg helyett a tagországok jogkörével párhuzamosan működik, ez azonban nem csökkenti hatékonyságát.
Amikor a KGST, tagállamainak egyetértésével, saját nevében nemzetközi szerződést köt, amely a tagországok egymás közötti, de a külső országokhoz fűződő kapcsolatait is érinti, megfelelő eszközökkel rendelkezik kötelezettségeinek teljesítéséhez. Ha a Közös Piac azt akarja, hogy a szerződés közvetlenül kiterjedjen a KGST-országokra, úgy azt a tagországoknak a KGST-vel együtt kell aláírniuk. A KGST éppen ezt a módszert ajánlotta a Közös Piacnak, azaz, hogy a szerződést a két szervezet, valamint a két szervezet valamennyi tagországa írja alá.
Már az eddigiek során is világosan kirajzolódott, hogy a két szervezet együttműködésének milyen területekre kell összpontosulnia. A kereskedelempolitikai rendezés elsősorban azon korlátok leépítését szolgálhatná, amelyek nehezítik a KGST-országok Közös Piacra irányuló exportját. A kelet-nyugati kereskedelemben ez a szűk keresztmetszet. Nyilvánvaló, hogy a nyugat-európai országok csak akkor számíthatnak saját exportjuk jelentősebb további bővítésére, ha az importkorlátok leépítésével maguk is hozzájárulnak a KGST-országok számára kedvezőbb piaci feltételek megteremtéséhez.
Milyen merevek ezek a korlátok? Lebontásuk mennyiben járulhatna hozzá a KGST-országok exportjának növeléséhez? A Közös Piac importkorlátozásai: a különböző vámok, az egy-egy árufajta importjára vonatkozó mennyiségi megszorítások, az exportcikkek versenyképes árait lefölözésekkel eltorzító módszerek egyaránt érintik az iparcikkeket és az agrártermékeket – csak a nyersanyag-kereskedelmet nem akadályozzák. Az utóbbi árucsoport súlya csak a Szovjetunió kivitelében döntő: tavaly a Közös Piac kilenc tagországában irányuló exportjának csaknem 70 százaléka nyersanyagokból, elsősorban kőolajból állt. A kisebb KGST-országok helyzete nem ilyen kedvező. Exportjukban ma már az iparcikkek uralkodnak, a kivitelnek több mint a felét, 58 százalékát ezek teszik ki. Emellett jelentős az agrárcikkek súlya is; Magyarország esetében tavaly közel 35 százalékot értek el a Közös Piacra irányuló exportban.
Az utóbbi 10-15 évben enyhültek a közös piaci korlátozások, nőtt azoknak a termékeknek a száma, amelyek szabadon szállíthatók a Közös Piacra. Számos mennyiségi korlátozást is csökkentettek, igaz viszont, hogy a textil- és az acéltermékek vonatkozásában romlott a helyzet. Formálisan a szocialista országoknak is biztosítják a legnagyobb vámkedvezményt, de ez mégsem jelenti azt, hogy a versenytársakkal egyenlő elbánásában részesülnének. Időközben ugyanis szinte egész Nyugat-Európa egységes ipari szabadkereskedelmi övezetté vált, mivel a Közös Piacon kívülrekedt és az EFTA-ban résztvevő országok ipari szabadkereskedelmi egyezményeket kötöttek a Közös Piaccal. Emellett a „kilencek” számos úgynevezett preferenciális, azaz a kereskedelemi feltételeket könnyítő egyezményt írtak alá a földközi-tengeri országokkal, arról nem is szólva, hogy az úgynevezett lome-i egyezményben társult, javarészt afrikai fejlődő államokkal is megállapodtak a kereskedelmi feltételek könnyítéséről. Márpedig a KGST-államok exportjának versenyhelyzete tovább romlik, ha a Közös Piac a szocialista országokat kirekesztve nyújtja a kedvezményeket a szervezeten kívülálló országoknak.
Ezen a napon történt április 24.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent az ArchívNet 2025. évi első száma. Friss lapszámunkban az 1940-es, 1950-es évek változásaihoz kapcsolódó forrásismertetések olvashatók. Ezek a változások, fordulatok mind kötődnek a magyarországi politikai változásokhoz: személyes sorsok alakulását befolyásolhatták. Legyen szó akár helyi katolikus szervezőmunkáról vagy éppen egy-egy megszervezett ünnepségről az 1941-ben Magyarország által visszaszerzett területen.
Az időrendet tekintve Gorzás Benjámin (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) írása mutatja be a legkorábbi eseménysort, igaz ennek az előzményei korábbra nyúlnak vissza. Három forrás segítségével világítja meg, hogy a Vitézi Rend Zrínyi Csoportja miként igyekezett létrehozni, majd ápolni Zrínyi Miklósnak, a hadvezérnek és költőnek az emlékét. A kultuszteremtéshez az is löketet adott, hogy 1941 áprilisában Magyarország visszafoglalta a Muraközt is: így a Zrínyi-család szempontjából kiemelt jelentőségű településeken – Csáktornyán és Szentilonán – is lehetett rendezvényeket szervezni.
Sulák Péter (doktorandusz, Pázmány Péter Katolikus Egyetem) forrásismertetésében az 1945-öt követő politikai átalakulások helyi lenyomata jelenik meg. 1948-ban Magyarországon végbement a látható politikai fordulat, egyben zajlott az 1947-ben meghirdetett Boldogasszony-év is. A feszült politikai légkör rányomta a bélyegét az egyházak (jelen esetben a római katolikus) életére. A publikált dokumentum arról számol be, hogy az MDP helyi pártszervezete miként áll hozzá, illetve miként „koordinálta” Jászapátiban a Mária-napi ünnepséget.
Szintén a római katolikus egyház és a kommunisták kezébe került államhatalom viszonyához kapcsolódóan mutat be forrást Purcsi Adrienn (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem), aki egy állambiztonsági jelentéséből mutat be egy részletet. A közölt részlet második világháború előtti gyökerekkel rendelkező KALOT mozgalom miként lehetetlenült el 1945-öt követően. A jelentés főszereplője Kerkai Jenő, a KALOT egyik főszervezője, azonban feltűnik benne cselekvő aktorként Szekfű Gyula is, aki moszkvai nagykövetként próbált a KALOT, illetve – tágabban értve – a Demokrata Néppárt ügyében eljárni.
Mindszenty József alakja az előző két ismertetésben is felsejlik (a Mária-évet Magyarországon ő hirdette meg esztergomi érsekként, és szintén ő volt az, aki Kerkaitól megvonta a támogatását a pártalapítás esetében). Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésben Mindszenty ugyanakkor a főszereplő, aki az 1956. évi forradalom és szabadságharc leverése utáni instabil időszakban keresett menedéket a budapesti amerikai nagykövetségen. A két szuperhatalmat, a menedéket biztosító Egyesült Államokat és a Magyarországot megszálló Szovjetuniót is foglalkoztatta Mindszenty helyzete. Előbbieket többek között azért – mint az ismertetésből kiderül, hogy Mindszenty megérti-e, hogy számára nem politikai, hanem humanitárius menedéket nyújtottak.
Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. február 14.
Miklós Dániel
főszerkesztő