A KGST és az EGK kapcsolatai

1979. október 27.

A keleti és a nyugati integrációs szervezetek közötti kapcsolatokat elemző és ismertető cikk bemutatja a két tömörülés közötti gazdasági kapcsolatok jellegzetességeit, a magyar szempontból kiemelten fontos szerepét az európai enyhülési folyamat megőrzésében.
Rövid közlemény adta tudtul, hogy Haferkamp, a Közös Piac legfőbb végrehajtó testületének, a brüsszeli bizottságnak az elnöke november 2-án Moszkvába utazik, ahol a KGST és a Közös Piac kapcsolatainak fejlesztéséről folytat további tárgyalásokat. A derűlátóbbak nem tartják kizártnak, hogy végre sikerrel zárul az Európa két fontos integrációs tömörülése között évek óta folyó dialógus. A Rudé Právo üdvözölte az Európai Gazdasági Közösség reálisan gondolkodó köreit, „amelyek belátták, hogy az együttműködés kölcsönösen elősegíti mindkét szervezet tagországainak fejlődését, egyúttal hozzájárulhat a bizalom, az enyhülés erősödéséhez”.

Érdemes kissé visszapillantani, mi akadályozta eddig a megállapodás aláírását. Nyikolaj Faggyejev, a KGST titkára 1976-ban terjesztette elő a szocialista országok gazdasági szervezetének egyezmény-tervezetét. E szerint a megállapodásnak ki kell terjednie a gazdasági kapcsolatok széles körére, elsősorban kereskedelempolitikai témákra: a kereskedelmi korlátozások megszüntetésére, az agrárkereskedelem támogatására, az EGK által nyújtott preferenciák kiterjesztésére a kevésbé fejlett KGST-országokra, a bank- és hitelkapcsolatok intézményesítésére. A KGST indítványa szerint lennének olyan kérdések, amelyekben a két szervezet állapodna meg, más problémákat viszont olyan szerződések keretében lehetne megoldani, amelyeket a tagországok egymással, illetve egy-egy tagállam a másik integrációs szervezettel kötne.

Ilyen egyezményekre már eddig is akadtak példák: a másik nyugat-európai gazdasági szervezethez, az Európai Szabadkereskedelmi Társuláshoz (EFTA) tartozó Finnország gazdasági megállapodást kötött a KGST-vel; amellett több szocialista országgal, így Magyarországgal is megállapodott a vámok fokozatos eltörlésében. A KGST több tagországa pedig a Közös Piaccal kötött kétoldalú megállapodást az oda irányuló textil, illetve acél exportjának szabályozásáról.

Az EGK ugyanakkor eddig csak olyan témákról, mint a statisztikai, környezetvédelmi, szabványosítási együttműködésről, gazdasági információk cseréjéről akart a KGST-vel szerződést kötni, s eddig kirekesztette a kereskedelempolitikai ügyeket a felkínált „kosárból”. Brüsszel ellenkezését azzal az érveléssel támasztotta alá, hogy a KGST nem jogosult kereskedelemi egyezmények megkötésére, ezért kereskedelemi ügyekben az egyes szocialista országoknak külön-külön kellene megállapodniuk a brüsszeli bizottsággal. Joggal mutatott rá nemrég a Novoje Vremja, hogy a Közös Piac hamisan érvel. Jóllehet a KGST-nek nincs közös vámrendszere és egységes kereskedelempolitikája, a szocialista országok közösen léphetnek fel fontos kereskedelempolitikai kérdésekben. Jellemző, hogy a Közös Piac hajlandó átfogó együttműködési megállapodásra lépni az ASEAN-nal, a délkelet-ázsiai országok gazdasági szervezetével, bár annak sincs egységes vámpolitikája, és az sem folytat közös kereskedelempolitikát.

Uszenko professzor, neves szovjet jogi szakértő nemrég megjelent írásában rámutat: való igaz, hogy a KGST szerződéskötési jogköre eltér az EGK-étól, vagyis nemzetek feletti jelleg helyett a tagországok jogkörével párhuzamosan működik, ez azonban nem csökkenti hatékonyságát.

Amikor a KGST, tagállamainak egyetértésével, saját nevében nemzetközi szerződést köt, amely a tagországok egymás közötti, de a külső országokhoz fűződő kapcsolatait is érinti, megfelelő eszközökkel rendelkezik kötelezettségeinek teljesítéséhez. Ha a Közös Piac azt akarja, hogy a szerződés közvetlenül kiterjedjen a KGST-országokra, úgy azt a tagországoknak a KGST-vel együtt kell aláírniuk. A KGST éppen ezt a módszert ajánlotta a Közös Piacnak, azaz, hogy a szerződést a két szervezet, valamint a két szervezet valamennyi tagországa írja alá.

Már az eddigiek során is világosan kirajzolódott, hogy a két szervezet együttműködésének milyen területekre kell összpontosulnia. A kereskedelempolitikai rendezés elsősorban azon korlátok leépítését szolgálhatná, amelyek nehezítik a KGST-országok Közös Piacra irányuló exportját. A kelet-nyugati kereskedelemben ez a szűk keresztmetszet. Nyilvánvaló, hogy a nyugat-európai országok csak akkor számíthatnak saját exportjuk jelentősebb további bővítésére, ha az importkorlátok leépítésével maguk is hozzájárulnak a KGST-országok számára kedvezőbb piaci feltételek megteremtéséhez.

Milyen merevek ezek a korlátok? Lebontásuk mennyiben járulhatna hozzá a KGST-országok exportjának növeléséhez? A Közös Piac importkorlátozásai: a különböző vámok, az egy-egy árufajta importjára vonatkozó mennyiségi megszorítások, az exportcikkek versenyképes árait lefölözésekkel eltorzító módszerek egyaránt érintik az iparcikkeket és az agrártermékeket – csak a nyersanyag-kereskedelmet nem akadályozzák. Az utóbbi árucsoport súlya csak a Szovjetunió kivitelében döntő: tavaly a Közös Piac kilenc tagországában irányuló exportjának csaknem 70 százaléka nyersanyagokból, elsősorban kőolajból állt. A kisebb KGST-országok helyzete nem ilyen kedvező. Exportjukban ma már az iparcikkek uralkodnak, a kivitelnek több mint a felét, 58 százalékát ezek teszik ki. Emellett jelentős az agrárcikkek súlya is; Magyarország esetében tavaly közel 35 százalékot értek el a Közös Piacra irányuló exportban.

Az utóbbi 10-15 évben enyhültek a közös piaci korlátozások, nőtt azoknak a termékeknek a száma, amelyek szabadon szállíthatók a Közös Piacra. Számos mennyiségi korlátozást is csökkentettek, igaz viszont, hogy a textil- és az acéltermékek vonatkozásában romlott a helyzet. Formálisan a szocialista országoknak is biztosítják a legnagyobb vámkedvezményt, de ez mégsem jelenti azt, hogy a versenytársakkal egyenlő elbánásában részesülnének. Időközben ugyanis szinte egész Nyugat-Európa egységes ipari szabadkereskedelmi övezetté vált, mivel a Közös Piacon kívülrekedt és az EFTA-ban résztvevő országok ipari szabadkereskedelmi egyezményeket kötöttek a Közös Piaccal. Emellett a „kilencek” számos úgynevezett preferenciális, azaz a kereskedelemi feltételeket könnyítő egyezményt írtak alá a földközi-tengeri országokkal, arról nem is szólva, hogy az úgynevezett lome-i egyezményben társult, javarészt afrikai fejlődő államokkal is megállapodtak a kereskedelmi feltételek könnyítéséről. Márpedig a KGST-államok exportjának versenyhelyzete tovább romlik, ha a Közös Piac a szocialista országokat kirekesztve nyújtja a kedvezményeket a szervezeten kívülálló országoknak.

Ezen a napon történt november 22.

1906

Az SOS-t hivatalos nemzetközi segélykérő jelzéssé nyilvánítja a Nemzetközi Rádió-távírási Konvenció (International Radio Telegraphic...Tovább

1934

A Népszövetségben Belgrád megvádolja Magyarországot az I. Sándor elleni királygyilkosságban való részvétellel.Tovább

1941

Megalakult a Cserkész Országos Nagytanács, amelyben a jobbratolódás ellenzőinek néhány képviselője is szerepet kapott.Tovább

1942

Sztálingrádnál a szovjet túlerő bekeríti a 6. német hadsereget.Tovább

1943

Libanon függetlenné válik Franciaországtól.Tovább

  •  
  • 1 / 3
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.

Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.

Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.

A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.

Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).

Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2024. szeptember 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő