A KGST és az EGK kapcsolatai

1979. október 27.

A keleti és a nyugati integrációs szervezetek közötti kapcsolatokat elemző és ismertető cikk bemutatja a két tömörülés közötti gazdasági kapcsolatok jellegzetességeit, a magyar szempontból kiemelten fontos szerepét az európai enyhülési folyamat megőrzésében.
Rövid közlemény adta tudtul, hogy Haferkamp, a Közös Piac legfőbb végrehajtó testületének, a brüsszeli bizottságnak az elnöke november 2-án Moszkvába utazik, ahol a KGST és a Közös Piac kapcsolatainak fejlesztéséről folytat további tárgyalásokat. A derűlátóbbak nem tartják kizártnak, hogy végre sikerrel zárul az Európa két fontos integrációs tömörülése között évek óta folyó dialógus. A Rudé Právo üdvözölte az Európai Gazdasági Közösség reálisan gondolkodó köreit, „amelyek belátták, hogy az együttműködés kölcsönösen elősegíti mindkét szervezet tagországainak fejlődését, egyúttal hozzájárulhat a bizalom, az enyhülés erősödéséhez”.

Érdemes kissé visszapillantani, mi akadályozta eddig a megállapodás aláírását. Nyikolaj Faggyejev, a KGST titkára 1976-ban terjesztette elő a szocialista országok gazdasági szervezetének egyezmény-tervezetét. E szerint a megállapodásnak ki kell terjednie a gazdasági kapcsolatok széles körére, elsősorban kereskedelempolitikai témákra: a kereskedelmi korlátozások megszüntetésére, az agrárkereskedelem támogatására, az EGK által nyújtott preferenciák kiterjesztésére a kevésbé fejlett KGST-országokra, a bank- és hitelkapcsolatok intézményesítésére. A KGST indítványa szerint lennének olyan kérdések, amelyekben a két szervezet állapodna meg, más problémákat viszont olyan szerződések keretében lehetne megoldani, amelyeket a tagországok egymással, illetve egy-egy tagállam a másik integrációs szervezettel kötne.

Ilyen egyezményekre már eddig is akadtak példák: a másik nyugat-európai gazdasági szervezethez, az Európai Szabadkereskedelmi Társuláshoz (EFTA) tartozó Finnország gazdasági megállapodást kötött a KGST-vel; amellett több szocialista országgal, így Magyarországgal is megállapodott a vámok fokozatos eltörlésében. A KGST több tagországa pedig a Közös Piaccal kötött kétoldalú megállapodást az oda irányuló textil, illetve acél exportjának szabályozásáról.

Az EGK ugyanakkor eddig csak olyan témákról, mint a statisztikai, környezetvédelmi, szabványosítási együttműködésről, gazdasági információk cseréjéről akart a KGST-vel szerződést kötni, s eddig kirekesztette a kereskedelempolitikai ügyeket a felkínált „kosárból”. Brüsszel ellenkezését azzal az érveléssel támasztotta alá, hogy a KGST nem jogosult kereskedelemi egyezmények megkötésére, ezért kereskedelemi ügyekben az egyes szocialista országoknak külön-külön kellene megállapodniuk a brüsszeli bizottsággal. Joggal mutatott rá nemrég a Novoje Vremja, hogy a Közös Piac hamisan érvel. Jóllehet a KGST-nek nincs közös vámrendszere és egységes kereskedelempolitikája, a szocialista országok közösen léphetnek fel fontos kereskedelempolitikai kérdésekben. Jellemző, hogy a Közös Piac hajlandó átfogó együttműködési megállapodásra lépni az ASEAN-nal, a délkelet-ázsiai országok gazdasági szervezetével, bár annak sincs egységes vámpolitikája, és az sem folytat közös kereskedelempolitikát.

Uszenko professzor, neves szovjet jogi szakértő nemrég megjelent írásában rámutat: való igaz, hogy a KGST szerződéskötési jogköre eltér az EGK-étól, vagyis nemzetek feletti jelleg helyett a tagországok jogkörével párhuzamosan működik, ez azonban nem csökkenti hatékonyságát.

Amikor a KGST, tagállamainak egyetértésével, saját nevében nemzetközi szerződést köt, amely a tagországok egymás közötti, de a külső országokhoz fűződő kapcsolatait is érinti, megfelelő eszközökkel rendelkezik kötelezettségeinek teljesítéséhez. Ha a Közös Piac azt akarja, hogy a szerződés közvetlenül kiterjedjen a KGST-országokra, úgy azt a tagországoknak a KGST-vel együtt kell aláírniuk. A KGST éppen ezt a módszert ajánlotta a Közös Piacnak, azaz, hogy a szerződést a két szervezet, valamint a két szervezet valamennyi tagországa írja alá.

Már az eddigiek során is világosan kirajzolódott, hogy a két szervezet együttműködésének milyen területekre kell összpontosulnia. A kereskedelempolitikai rendezés elsősorban azon korlátok leépítését szolgálhatná, amelyek nehezítik a KGST-országok Közös Piacra irányuló exportját. A kelet-nyugati kereskedelemben ez a szűk keresztmetszet. Nyilvánvaló, hogy a nyugat-európai országok csak akkor számíthatnak saját exportjuk jelentősebb további bővítésére, ha az importkorlátok leépítésével maguk is hozzájárulnak a KGST-országok számára kedvezőbb piaci feltételek megteremtéséhez.

Milyen merevek ezek a korlátok? Lebontásuk mennyiben járulhatna hozzá a KGST-országok exportjának növeléséhez? A Közös Piac importkorlátozásai: a különböző vámok, az egy-egy árufajta importjára vonatkozó mennyiségi megszorítások, az exportcikkek versenyképes árait lefölözésekkel eltorzító módszerek egyaránt érintik az iparcikkeket és az agrártermékeket – csak a nyersanyag-kereskedelmet nem akadályozzák. Az utóbbi árucsoport súlya csak a Szovjetunió kivitelében döntő: tavaly a Közös Piac kilenc tagországában irányuló exportjának csaknem 70 százaléka nyersanyagokból, elsősorban kőolajból állt. A kisebb KGST-országok helyzete nem ilyen kedvező. Exportjukban ma már az iparcikkek uralkodnak, a kivitelnek több mint a felét, 58 százalékát ezek teszik ki. Emellett jelentős az agrárcikkek súlya is; Magyarország esetében tavaly közel 35 százalékot értek el a Közös Piacra irányuló exportban.

Az utóbbi 10-15 évben enyhültek a közös piaci korlátozások, nőtt azoknak a termékeknek a száma, amelyek szabadon szállíthatók a Közös Piacra. Számos mennyiségi korlátozást is csökkentettek, igaz viszont, hogy a textil- és az acéltermékek vonatkozásában romlott a helyzet. Formálisan a szocialista országoknak is biztosítják a legnagyobb vámkedvezményt, de ez mégsem jelenti azt, hogy a versenytársakkal egyenlő elbánásában részesülnének. Időközben ugyanis szinte egész Nyugat-Európa egységes ipari szabadkereskedelmi övezetté vált, mivel a Közös Piacon kívülrekedt és az EFTA-ban résztvevő országok ipari szabadkereskedelmi egyezményeket kötöttek a Közös Piaccal. Emellett a „kilencek” számos úgynevezett preferenciális, azaz a kereskedelemi feltételeket könnyítő egyezményt írtak alá a földközi-tengeri országokkal, arról nem is szólva, hogy az úgynevezett lome-i egyezményben társult, javarészt afrikai fejlődő államokkal is megállapodtak a kereskedelmi feltételek könnyítéséről. Márpedig a KGST-államok exportjának versenyhelyzete tovább romlik, ha a Közös Piac a szocialista országokat kirekesztve nyújtja a kedvezményeket a szervezeten kívülálló országoknak.

Ezen a napon történt április 25.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő