A magyar építőipar helyzete

1979. október 20.      

A magyar építőipar helyzetét bemutató cikk felhívja a figyelmet annak fontosságára, a gazdaságban betöltött egyre nagyobb szerepére.    
A külgazdasági kapcsolatok fejlődésének alighanem törvényszerű velejárója új ágazatok bekapcsolódása a nemzetközi munkamegosztásba. Ezek egyike az építőipar, amely a hatvanas évek végéig szinte kizárólag hazai feladatokat vállalt. A jelenlegi ötéves tervidőszakban azonban az ágazat kivitele már eléri a 15-16 milliárd forintot, behozatala pedig mintegy 8 milliárd forint lesz.

Termelőberuházások és infrastrukturális létesítmények sora készül el a tervezettnél később Magyarországon, olykor számottevő minőségi hibákkal. Ennek egyik oka a kivitelezői kapacitások szűkössége. Így az építőipar exportjáról hallva sokakban fogalmazódott meg a kérdés: van-e egyáltalán létjogosultsága az építőipari kivitelnek, hiszen éppen elég tennivalója akad határainkon belül, s olykor ezekkel sem képes megbirkózni.

Ezek tények. Csakhogy felületes szembesítés volna, ha csupán ennek alapján megkérdőjeleznénk az építőipari exportot. Ugyanis az építőkapacitások területi elhelyezkedése és a termelési szerkezet adott időszakban nem feltétlenül igazodik építési céljainkhoz. Meglehetősen drága lenne például Debrecenből panelokat szállítani a budapesti lakásépítkezésekhez, s nem lett volna szerencsés dolog a Győr megyei panelszerelő brigádokat például Hajdú megyébe, a kabai cukorgyár építésére vezényelni. A népgazdaság és az építőipari vállalatok számára egyaránt előnyösebb volna ezeket a kapacitásokat a Szovjetunióban és Csehszlovákiában szállodák építésére felhasználni.

Általában elmondható: a hazai építkezések megvalósítását nem hátráltatja az ágazat kivitele. Annál is kevésbé, mert az export – bővülésével együtt is – a teljes építési tevékenység értékének mindössze 3-5 százaléka, s alig vitatható, hogy az ágazatban éppen elég tartalék akad az exportált kapacitások pótlására. Sőt, a nemzetközi munkamegosztás bővítése elősegíti a hazai építési célok jobb megvalósítását.

A kivitel számottevő előnyöket kínál mind a népgazdaság, mind a vállalatok számára. A korszerű építési technológiák megkövetelik a nagy sorozatú termelést. A gazdaságos sorozatnagyság eléréséhez pedig szükség van külföldi vevőkre is, mivel a hazai piac egy-egy korszerű, hatékony technológia számára csak viszonylag szerény értékesítési lehetőségeket kínál.

Az sem közömbös, hogy az építőipar hozzájárulhat más ágazatok kivitelének bővítéséhez. Manapság könnyebb és jövedelmezőbb komplett géprendszereket, technológiai eljárásokat értékesíteni, ha vállaljuk a létesítményhez szükséges építési munkát is. Az NDK-beli Haldenslebenben épített egészségügyi-kerámiagyár, az algériai lakáselemgyártó-üzem és mészmű, a komplett szervizállomások Csehszlovákiában és a Szovjetunióban, a Jugoszláviában épített timföldgyár jó példa az effajta vállalkozásra. Valamennyi tekintélyes gépexporttal, és mellesleg anyagi haszonnal járt.
Az építőipar nemzetközi együttműködésének hasznát vizsgálva, ez utóbbi egyáltalán nem elhanyagolható tényező. Lényegesen szervezettebben, pontosabban kell dolgozni – nagyok a minőségi követelmények. Azoknak a vállalatoknak, amelyek hiánytalanul eleget tudnak tenni a megrendelők kívánságainak, feltétlenül javul hazai munkájuk is.

Nyomós érvek szólnak az építőipari kapacitások behozatala mellett. A kabai cukorgyár bizonyára felépült volna hazai kapacitások felhasználásával is, de a munka aligha lett volna ilyen hatékony és eredményes. A lengyel építők a sokadik cukorgyárat építették fel, s nálunk is kamatoztathatták korábban megszerzett szaktudásukat. Ennek alapján joggal állítható: különleges építési célok megoldására érdemes arra jól felkészült, szakosodott külföldi szervezetek munkáját importálni, még akkor is, ha a közvetlen beruházási kiadás nagyobb. A létesítmény szakszerűbb és gyorsabb kivitelezése révén a többletkiadás ugyanis hamar megtérül, s hosszú távon ez a megoldás mindenképpen gazdaságosabb.

Sor kerülhet gazdasásos, tehát célszerű építési importra akkor is, ha valamely nagyberuházás kivitelezésekor különösen gyorsan, az adott helyen rendelkezésre álló kapacitásokat meghaladó mértékű munka elvégzésére van szükség. Ezt az importot persze óvatosan kell kezelni, mert rendszerint a beruházási munka szervezetlenségéből adódhat effajta munkacsúcs, s ha az építőipari kapacitás behozatala ilyen célokra rendszeressé válik, akkor ez mintegy felmentést adhat a gyenge szervezésre, pedig ez elfogadhatatlan.

Mindent összevetve tehát az építőiparnak ki kell használni az előnyös, magyarán gazdaságos export- és importlehetőségeket, s a hazai igényekkel összhangban célszerű fontolóra venni a korszerű építési technológiák exportcélú fejlesztését is. Számolni kell azzal, hogy a KGST-tagországokban két-vagy többoldalú egyezmények alapján megvalósuló közös beruházásokhoz az eddigieken túl továbbra is szükség lesz építőipari kapacitások kivitelére, vagy – adott esetben – importjára.

Lovász Péter

Ezen a napon történt június 13.

1917

London németek általi bombázása. 162 halott, 432 sebesült.Tovább

1919

Clemenceau- jegyzék átadása a kormánynak.Tovább

1940

Német csapatok elfoglalják Párizst.Tovább

2000

A Magyar Köztársaság Országgyűlése elrendeli a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja középfokú oktatási intézményekben való évenkénti...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Egyház és társadalom

 

Szociológiai értelemben az egyház társadalmi-kulturális rendszer, mely három alrendszerből áll: a tágabb értelemben vett vallási kultúrából, az azonos hitű közösségből, valamint a vallási kultúra és közösség ápolására létrejött szervezetből, amit a papság és a hierarchia képvisel. Tomka Miklós vallásszociológus értelmezése szerint Magyarországon az 1940-es évek második feléig tartó időszak még a „keresztény társadalom” korának tekinthető: az összefonódott vallási és szekuláris kultúrából úgy részesedett mindenki, mint a nemzeti hagyományból. „1948 előtt ‒ írja ‒ a vallás a legfontosabb kultúrahordozóként megelevenítette a történelmi folyamatosságot, képviselte a nemzeti identitást, hozzájárult a társadalom integrációjához.”

A fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra azonban csakhamar elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. Az egyház kényszerűségből eltávolodott a társadalmi kérdésektől, kiszorult a közéletből és visszavonult a templomok falai közé.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Kádár János pártfőtitkár egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Noha az egyéni vallásgyakorlás és az egyházak társadalmi szerepének korlátozása még a nyolcvanas években sem szűnt meg, a központi ellenőrzés valamelyest enyhült, és ezzel megnőttek a vallásosság kinyilvánítási lehetőségei. Radikális változásra azonban e téren is csak a rendszerváltást követően kerülhetett sor. 1990 után lehetővé vált az egyházi intézményrendszer újjáépítése és ezzel együtt az újbóli társadalmi szerepvállalás, aminek köszönhetően az egyház a hazai civil társadalom egyik legfontosabb építőkövévé vált.

Az ArchívNet idei 2. számának fő témája tehát: „Egyház és társadalom”. Szerzőink közül Somorjai Ádám OSB Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius 1943-ban keltezett összefoglaló jelentését közli. A Vatikáni Levéltárban őrzött ún. triennális, azaz három évre visszatekintő jelentés igen értékes történeti forrás, amely nemcsak a magyarországi egyházi viszonyokról tudósít, hanem kitér a korabeli közállapotokra, valamint a fontosabb kül- és belpolitikai kérdésekre is. Gianone András Mindszenty József esztergomi érsek 1956-os híres rádiószózatának különböző változatait veti össze, míg a Csejoszki Mihály által közölt dokumentumok a katolikus fenntartású gimnáziumok „szürke” korszakába, az 1960-as évekbe nyújtanak betekintést. Összeállításunkban emellett más témákról is olvashatunk: Miklós Dániel az 1939–1940-ben Magyarországon tartózkodó cseh menekültek történetéhez kapcsolódó levéltári forrásokat közöl, Tarnai Eszter pedig egy olyan visszaemlékezés-részletet tesz közzé, amely jól szemlélteti a Budapest ostromát követő hónapok nehézségeit és a fővárosi közélelmezés rendkívül súlyos helyzetét.

 

Budapest, 2021. május 28.

 

A szerkesztők