A magyar gazdaság egyensúlyának kérdése

1979. október 6.

A cikk az V. ötéves terv eredményeit foglalja össze, mintegy számvetést adva az eredményekről, a kereskedelmi passzívumról, némiképpen felvetvén a reményt a tekintetben, hogy a gazdasági nehézségek nem lesznek súlyosak.
Az V. ötéves terv befejező évében változatlanul a külgazdasági egyensúlytalanság a magyar gazdaság legnagyobb gondja. A külkereskedelmi forgalom passzívuma tavaly volt a legnagyobb, s bátran leírhatjuk most, 1979 őszén; az idén kisebb lesz, de tekintélyes méretű marad. Néhány szóval talán így egyszerűsíthetjük azt a képet, amit a tervfordulóhoz közeledve készíthetünk a helyzetről.

A világgal való érintkezésünk mind szélesebb munkamegosztásban ölt testet. S a magyar gazdaságnak nincs más választása, mint a világpiaci kihívás elfogadása, tudomásulvétele. Nézzük meg – éppen e sajátos optikán keresztül -, milyen pályát futott be a magyar gazdaság az év eddig eltelt hónapjaiban? Úgy tűnik, hogy a tavaly megjelölt korrekciót sikerül végrehajtani: mérséklődik a termelés növekedési üteme, s a lassúbb tempó módot ad a jobb arányok kialakulásához. Az ipar termelése 1978 első hat hónapjához viszonyítva 1979. január-júniusban (KSH adat szerint) 3,6 százalékkal emelkedett. Ez nagyjából megegyezik az idei terv előirányzatával. Az ipar 1 millió 665 ezer munkavállalót foglalkoztatott, 1,2 százalékkal kevesebbet, mint a megelőző esztendő hasonló időszakában. Az egy foglalkoztatottra jutó termelés az ipar egészében 4,9, az állami iparban 4,8, a szövetkezeti iparban 5,2 százalékkal emelkedett. Az adatok tanúsága szerint a termelékenység kedvező irányba fejlődik.

Érdemes sorravenni néhány átlagtól eltérő ágazati teljesítményt: a leggyorsabban az élelmiszergazdaság és a tartósítóipar növelte termelését, ezt követi a vegyipar 14, a gyapjúipar 9,5, a bútoripar 7,6 százalékkal. Kevesebbet termelt a pamutipar, a selyemipar, a bőr- és szőrme-, valamint a cipő- és a gumiipar. A gépipar az év első hat hónapjában 3,3 százalékkal termelt többet – igen rapszódikus ingadozások közepette. Erre vall, hogy teljesítménye (az előző év azonos időszakához viszonyítva) íme így alakult: január 76,7 százalék; február 88,1; március 124,6; április 87,2; május 96,0. Nem kétséges, hogy az esztendő második felében, novemberben-decemberben méginkább, „pótolja” lemaradását. Csakhogy ki tudja, jó-e ez a fajta ingadozás? Aligha járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk: nem. Ütemtelenséget, szállítási, kooperációs, készletezési és értékesítési zavarokat mutat.

Nem járunk messze az igazságtól, ha a bíztatóak mellett nyomatékkal vesszük figyelembe a még mindig túl hatásosan fékező tendenciákat. Így például az, hogy az elsősorban exportáló ágazatokban nem bontakozott ki megfelelő ütemmel a szerkezet-átalakítás.

A pénzügyi szervek vizsgálatai kimutatták, hogy a veszteségesen dolgozó vállalatoknál még csak csírájában találhatók azok az intézkedések, amelyeknek a veszteséges működést, a ráfizetést kellene fölszámolniuk. Késnek a szelektív fejlesztésnek azok az „elemei”, amelyek a legfontosabb állami és pártdokumentumokban a visszafejlesztést írták elő a kirívóan gazdaságtalan területeken. Mert el nem hallgatható tény, hogy az idén sem voltunk még tanúi a hatalmas ráfizetéssel működő üzemek határozott átszervezésének, megszüntetésének. Így persze vontatottan halad a termelés szervezetének-szerkezetének olyannyira áhított korszerűsítése.

Ne feledjük: sem munkaerőben, sem anyagban, sem anyagiakban nem állnak rendelkezésre korlátlan készletek – kizárólag a meglévő, s jószerivel már aktivizált mennyiségek jöhetnek szóba. Márpedig az ipar tartalékait éppen a drágán és sokszor rosszat termelő vállalkozások, üzemek tartják lekötve – ezek emésztik fel a jövedelmezők erőforrásait.

Tartalékokat, s adottságokat említve kerül a vizsgálódás előterébe a mezőgazdaság. Ma már tudjuk: kétmillió tonna gabonával termett kevesebb, mint tavaly, és ez igen nagy tétel a végelszámolásban. A kedvezőtlen időjárás több más növényt is károsított, miközben állatállományunk rekordfejlődést produkál. Az alacsony gabonatermés azt jelenti, hogy lényegében nem exportálhatunk búzát – a magas állatállomány pedig, hogy takarmányozási gondok mutatkozhatnak. Ily módon az élelmiszergazdaságtól eleve alacsonyabb export-teljesítmény várható.

A külkereskedelmi egyensúly felé kell törekednünk, s erre kezdő sorainkkal is utaltunk. Az eddig ismertté vált adatok szerint látszik is némi elmozdulás: Az év első hét hónapjában kivitelünk 14,9, míg behozatalunk csupán 1,4 százalékkal bővült. Ezek az adatok egyaránt jeleznek igen kedvező és nem annyira kedvező állapotokat. A tervezett irányba módosul a dollár-elszámolású forgalom: a kivitel 27,1 százalékos emelkedésével a behozatal 0,5 százalékos csökkenés áll szemben. A rubel-elszámolású export 4,5, míg az import csak 3,7 százalékkal emelkedett – noha ez utóbbit is szeretnénk jóval magasabb értéken látni. Kiváltképpen bizonyos anyagjellegű termékek behozatalának elmaradása, illetve késése érinti gazdaságunkat érzékenyen. Ám a dollár-elszámolású forgalom szerkezeti módosulását szintén gyorsítani szeretnénk éppen azért, mert passzívumunk ledolgozása ezt sürgeti. Látnunk szükséges persze: e cél valóra váltása nem lehet rövid távú feladat. Olyan feltételei vannak, amelyeket önmagukban is nehéz elrendezni – a termékszerkezet átalakítása, versenyképesség növelése.

Szó esett erről Kádár János szeptember 25-i csepeli fölszólalásában is. Az MSZMP első titkára megjelölte az útirányt is, amerre haladva sikerrel eljuthatunk e kívánt célhoz. Az ár- és szabályozórendszer átalakításával, határozottabb differenciálással a teljesítmények szerint. Mindezek a halaszthatatlan belső átalakulás előfeltételei ahhoz, hogy a magyar gazdaság erősebb pozícióban jelenjék meg határain kívül. Azaz, hogy az új érték létrehozását hatékonyabbá tehesse, ezáltal megalapozva mind a termelés fejlesztését, mind pedig az életszínvonal ettől elszakíthatatlan gyarapítását.

Ezen a napon történt június 07.

1905

Norvégia felmondja Svédországgal való unióját.Tovább

1917

első világháború: a messines-i csata: Az antant utászai felrobbantják a német vonalak alá telepített aknákat, ezzel 10 000 német katonát...Tovább

1921

Románia előbb április 23-án Csehszlovákiával, majd június 7-én Szerb-Horvát-Szlovén Királysággal megkötött szerződése révén csatlakozik a...Tovább

1921

Románia előbb április 23-án Csehszlovákiával, majd június 7-én Szerb-Horvát-Szlovén Királysággal megkötött szerződése révén csatlakozik a...Tovább

1942

második világháború: a midway-i csata befejeződik.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – I.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, impériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as várhatóan ugyanezen hónap 18-án. A most megjelenő 2. szám első írásának szerzője, Sárándi Tamás a Szatmárnémetiben lezajlott uralomváltás történetét eleveníti fel a román hadsereg 1919. áprilisi bevonulásától egész az 1920-as évek elejéig, a helyi román uralom és közigazgatás megszilárdulásának kezdetéig. Kosztyó Gyula Beregszász és vidékének 1918 és 1920 közötti vészterhes hónapjait mutatja be: az összeomlást, a proletárdiktatúra időszakát, az ezt követő román, majd cseh megszállást, továbbá a csehszlovák államhatalom berendezkedését. Perczel Olivér a Duna–Tisza köze 1919. évi román megszállását vizsgálja, Szeghy-Gayer Veronika a kassai impériumváltás után a csehszlovák hatóságok által elbocsájtott helyi magyar postai alkalmazottak sorsát követi nyomon, míg Gyarmati Enikő írása az Osztrák–Magyar Monarchia 1918. október végi összeomlását követő külföldi magyar propaganda megszervezéséről szól.

 

Budapest, 2020. június 4.
A szerkesztők