Áremelkedés Magyarországon

A fogyasztói árak. Megváltozott arányok.

1979. július 28.

A hetvenes évek végére Magyarországot is elérte a gazdasági világválság, ami a fogyasztói árak emelkedésében, a megváltozott cserearányokban már közvetlenül érintette a szocialista viszonylatban nyitott magyar gazdaságot. Az új magyar nyugati nyitási politika 1977-1979 között a nehézségek ellensúlyozását, a gazdasági-kereskedelmi lehetőségek bővítését célozta.
A fogyasztói árak Magyarországon néhány éve a korábbiakhoz képest szokatlan mértékben változtak, a mostani árváltozásokhoz hasonló pedig negyedszázada sem volt. Bár hosszabb ideje érzékelhetők a gazdaságban meglevő és csak lassan oldódó gondok, mégis sokan felszisszentünk, megismerve a mostani árváltozásokat. Jogos a kérdés, hogy hol tartunk a közgazdászok által évek óta kritizált, elemzett fogyasztói árrendszer korszerűsítésében? Az elmúlt évtized, különösen az utóbbi évek fogyasztói árváltozásai – mondjuk közérthetően: emelkedő fogyasztói árai – több következtetés levonására alkalmasak.

A tapasztalatok azt igazolják, hogy a követelményekhez mérve nem eléggé rugalmas, de a korábbi gyakorlatnál sokkal rugalmasabb árrendszer mellett sikerült tartósan jó, folyamatában javuló árukínálatot kialakítani. Ezt a tényt nem homályosíthatják el az áruellátást és a kereskedelmet naponta érő bíráló megjegyzések sem. Természetesen nem csak a mozgékonyabb ár által keltett nagyobb ipari és kereskedelmi érdekeltség eredményezte a jobb ellátást. Az összefüggésnek azonban az az oldala feltétlenül igaz, hogy tartósan merev árrendszer mellett tartósan jó kínálatot eddig még a világ egyetlen országában sem sikerült létrehozni. A mesterségesen megmerevített árak és árszínvonal az áruellátás romlását eredményezi.

Miközben a fogyasztói árszínvonal az előző évek mindegyikében 4-5 százalékkal nőtt, a termelői, – azaz a gazdálkodó szervek egymás közötti forgalmában használatos árak – és a fogyasztói árak egymáshoz viszonyított aránya nem a közgazdaságilag kívánatos módon változott. Normálisan működő árrendszerben ugyanis a fogyasztási cikkek és szolgáltatások termelői árszintje ugyanis alacsonyabb, mint a fogyasztói árak színvonala. Nálunk ez pont fordított, és egészen a mostani árrendezésig a fogyasztói árszínvonal volt az alacsonyabb.

Mivel a fogyasztási cikkek és szolgáltatások emelkedő népgazdasági ráfordításainak csak egy része került be a fogyasztói árakba, a be nem engedett részt a növekvő költségvetési támogatások fedezték. Az utóbbi években a fogyasztási cikkekre és szolgáltatásokra adott árkiegészítés jóval meghaladta az ugyanebben a körben beszedett forgalmi adókat. A ráfordítások növekedését több tényező okozta, részben a gazdaság nem kielégítő hatékonyságú működése, részben a megdrágult alapanyag- és energiaköltségek.

Az árrendszer kritikai elemzése során általánosan elfogadottá vált, hogy helyre kell állítani a termelői és fogyasztói árak közötti közgazdaságilag helyes viszonyt. A korábbi feltételezések szerint ez kétirányú intézkedéssel érhető el. Egyrészt a termelői árakban meglévő indokolatlanul magas állami tiszta jövedelmek (eszközlekötési járulék, bérjárulék) mérséklése révén csökkenteni kell a termelői árszínvonalat, másrészt a fogyasztói árszínvonalat emelni kell (nagyjából a most végrehajtott körben és mértékben).

Országunknak a társadalmi össztermékhez képest igen jelentős külkereskedelme van, vagyis a magyar munka értéke egyre közvetlenebbül méretik le a nemzetközi cserében. Az árrendszerre vonatkozóan ebből az a következtetés, hogy nem használhatunk más mércét – hiszen ez önmagunk becsapása lenne – , mint külső piaci árakat, azokat, amelyeket egymás közötti kapcsolataikban a KGST országok is alapként figyelembe vesznek; a tőkés piacok tartósnak ítélhető ártendenciáit, árarányait.

A termelői árak kiindulópontja az alapanyagok és az energia ára. Mint ismeretes, e termékkörben éppen az árrendezés időszakában ugyanolyan árrobbanás ment (és megy) a tőkés piacon végbe, mint amilyen az 1973-1974. évi volt. Az így kialakuló és tartósnak tekinthető árakat már érvényesíteni kell az új árrendszerben. Sőt, olyan rugalmas ármechanizmust kell létrehozni, amely alkalmas az induló helyzet után bekövetkező árváltozások folyamatos átvételére. Nem ismétlődhet meg a korábbi évek gyakorlata, amikor világpiaci értékítélettől a magyar árrendszerben megmutatkozó értékelés egyre nagyobb mértékben elmaradt.

A fogyasztói áraknak – néhány jól körülhatárolható kör kivételével – ki kell fejezniük a társadalmi ráfordításokat.

A fogyasztói áremelésekkel tehát közgazdaságilag indokoltan, s jó irányba léptünk egyet, fenntartva jelentős fogyasztói ártámogatásokat is. A fogyasztói árak lényegében a termelői árakkal azonos szintre kerültek, tehát az említett kétszintűség, (a termelői árszintnél magasabb fogyasztói árszint) nem valósult meg, ehhez ugyanis a mostaninál jóval magasabb fogyasztói árakat kellett volna megállapítani.

Idén megtermelt nemzeti jövedelemből a belföldi felhasználás meghatározott összegű lehet és ez mind felhalmozásnak, mind pedig a lakosság fogyasztásának szigorú keretek között tartását követeli meg. Gazdaságunk egyensúlyi helyzete ezt igényli. Ehhez a lakossági vásárlóerő bizonyos mértékű korlátozására volt szükség, amit a lakosságnak adott jövedelem kiegészítés és az áremelések különbsége jelent.

Az árak változása nemcsak az árszínvonal egészét emelte, hanem megváltozott arányokat is létrehozott. Ma mást jelent a „drágább” és az „olcsóbb”, mint az árrendezés előtt. Így remélhető, hogy a fogyasztó – ahol választhat – a számára és a népgazdaság számára egyaránt olcsóbb lehetőséggel fogja szükségleteit kielégíteni. Például ha, a villamosenergia drágulása miatt ezentúl nem létesítenek villannyal működő fűtőberendezéseket, sőt a meglévőket is kevésbé használják, ez igen előnyös. Ha a viszonylag olcsóbbá vált földgáz az eddiginél gyorsabban terjed, ez is jó. Ha megtermelt gabonából többet tudunk exportálni, mint eddig, mert kevesebb kenyeret etetnek fel takarmányként, ez is eredmény. Ilyen és ehhez hasonló hatásokat vár az ország vezetése a fogyasztói árváltozásoktól, s ezekre szükség van már ebben az évben.

Ezért került sor most fogyasztói áremelésekre, miközben a termelői árak végleges kidolgozása most folyik és azok várhatóan, jövő év január elsejétől lépnek életbe.

Már az elmondottakból is következik, hogy az új fogyasztói árakról ma senki sem állíthatja, hogy hosszabb ideig változatlanok lesznek. Azért kell az elkövetkezendő években ármozgásokkal, mert az ország gazdasági helyzetét meghatározó belső és külső körülmények folytonos változásban vannak és lesznek. Az árreformon kívül számos olyan intézkedés áll még előttünk, amelytől népgazdaságunk versenyképességének előnyös változását várjuk. A gazdaság szerkezetének átalakítása, modernizálása nagy, hosszú évekre szóló feladat, de az eredményeknek már hamarosan jelentkezniük kell.

Ezen a napon történt július 13.

1982

Irán támadást indít Irak ellen és ezzel megfordítja az Irak–iráni háború menetét.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők