Áremelkedés Magyarországon

A fogyasztói árak. Megváltozott arányok.

1979. július 28.

A hetvenes évek végére Magyarországot is elérte a gazdasági világválság, ami a fogyasztói árak emelkedésében, a megváltozott cserearányokban már közvetlenül érintette a szocialista viszonylatban nyitott magyar gazdaságot. Az új magyar nyugati nyitási politika 1977-1979 között a nehézségek ellensúlyozását, a gazdasági-kereskedelmi lehetőségek bővítését célozta.
A fogyasztói árak Magyarországon néhány éve a korábbiakhoz képest szokatlan mértékben változtak, a mostani árváltozásokhoz hasonló pedig negyedszázada sem volt. Bár hosszabb ideje érzékelhetők a gazdaságban meglevő és csak lassan oldódó gondok, mégis sokan felszisszentünk, megismerve a mostani árváltozásokat. Jogos a kérdés, hogy hol tartunk a közgazdászok által évek óta kritizált, elemzett fogyasztói árrendszer korszerűsítésében? Az elmúlt évtized, különösen az utóbbi évek fogyasztói árváltozásai – mondjuk közérthetően: emelkedő fogyasztói árai – több következtetés levonására alkalmasak.

A tapasztalatok azt igazolják, hogy a követelményekhez mérve nem eléggé rugalmas, de a korábbi gyakorlatnál sokkal rugalmasabb árrendszer mellett sikerült tartósan jó, folyamatában javuló árukínálatot kialakítani. Ezt a tényt nem homályosíthatják el az áruellátást és a kereskedelmet naponta érő bíráló megjegyzések sem. Természetesen nem csak a mozgékonyabb ár által keltett nagyobb ipari és kereskedelmi érdekeltség eredményezte a jobb ellátást. Az összefüggésnek azonban az az oldala feltétlenül igaz, hogy tartósan merev árrendszer mellett tartósan jó kínálatot eddig még a világ egyetlen országában sem sikerült létrehozni. A mesterségesen megmerevített árak és árszínvonal az áruellátás romlását eredményezi.

Miközben a fogyasztói árszínvonal az előző évek mindegyikében 4-5 százalékkal nőtt, a termelői, – azaz a gazdálkodó szervek egymás közötti forgalmában használatos árak – és a fogyasztói árak egymáshoz viszonyított aránya nem a közgazdaságilag kívánatos módon változott. Normálisan működő árrendszerben ugyanis a fogyasztási cikkek és szolgáltatások termelői árszintje ugyanis alacsonyabb, mint a fogyasztói árak színvonala. Nálunk ez pont fordított, és egészen a mostani árrendezésig a fogyasztói árszínvonal volt az alacsonyabb.

Mivel a fogyasztási cikkek és szolgáltatások emelkedő népgazdasági ráfordításainak csak egy része került be a fogyasztói árakba, a be nem engedett részt a növekvő költségvetési támogatások fedezték. Az utóbbi években a fogyasztási cikkekre és szolgáltatásokra adott árkiegészítés jóval meghaladta az ugyanebben a körben beszedett forgalmi adókat. A ráfordítások növekedését több tényező okozta, részben a gazdaság nem kielégítő hatékonyságú működése, részben a megdrágult alapanyag- és energiaköltségek.

Az árrendszer kritikai elemzése során általánosan elfogadottá vált, hogy helyre kell állítani a termelői és fogyasztói árak közötti közgazdaságilag helyes viszonyt. A korábbi feltételezések szerint ez kétirányú intézkedéssel érhető el. Egyrészt a termelői árakban meglévő indokolatlanul magas állami tiszta jövedelmek (eszközlekötési járulék, bérjárulék) mérséklése révén csökkenteni kell a termelői árszínvonalat, másrészt a fogyasztói árszínvonalat emelni kell (nagyjából a most végrehajtott körben és mértékben).

Országunknak a társadalmi össztermékhez képest igen jelentős külkereskedelme van, vagyis a magyar munka értéke egyre közvetlenebbül méretik le a nemzetközi cserében. Az árrendszerre vonatkozóan ebből az a következtetés, hogy nem használhatunk más mércét – hiszen ez önmagunk becsapása lenne – , mint külső piaci árakat, azokat, amelyeket egymás közötti kapcsolataikban a KGST országok is alapként figyelembe vesznek; a tőkés piacok tartósnak ítélhető ártendenciáit, árarányait.

A termelői árak kiindulópontja az alapanyagok és az energia ára. Mint ismeretes, e termékkörben éppen az árrendezés időszakában ugyanolyan árrobbanás ment (és megy) a tőkés piacon végbe, mint amilyen az 1973-1974. évi volt. Az így kialakuló és tartósnak tekinthető árakat már érvényesíteni kell az új árrendszerben. Sőt, olyan rugalmas ármechanizmust kell létrehozni, amely alkalmas az induló helyzet után bekövetkező árváltozások folyamatos átvételére. Nem ismétlődhet meg a korábbi évek gyakorlata, amikor világpiaci értékítélettől a magyar árrendszerben megmutatkozó értékelés egyre nagyobb mértékben elmaradt.

A fogyasztói áraknak – néhány jól körülhatárolható kör kivételével – ki kell fejezniük a társadalmi ráfordításokat.

A fogyasztói áremelésekkel tehát közgazdaságilag indokoltan, s jó irányba léptünk egyet, fenntartva jelentős fogyasztói ártámogatásokat is. A fogyasztói árak lényegében a termelői árakkal azonos szintre kerültek, tehát az említett kétszintűség, (a termelői árszintnél magasabb fogyasztói árszint) nem valósult meg, ehhez ugyanis a mostaninál jóval magasabb fogyasztói árakat kellett volna megállapítani.

Idén megtermelt nemzeti jövedelemből a belföldi felhasználás meghatározott összegű lehet és ez mind felhalmozásnak, mind pedig a lakosság fogyasztásának szigorú keretek között tartását követeli meg. Gazdaságunk egyensúlyi helyzete ezt igényli. Ehhez a lakossági vásárlóerő bizonyos mértékű korlátozására volt szükség, amit a lakosságnak adott jövedelem kiegészítés és az áremelések különbsége jelent.

Az árak változása nemcsak az árszínvonal egészét emelte, hanem megváltozott arányokat is létrehozott. Ma mást jelent a „drágább” és az „olcsóbb”, mint az árrendezés előtt. Így remélhető, hogy a fogyasztó – ahol választhat – a számára és a népgazdaság számára egyaránt olcsóbb lehetőséggel fogja szükségleteit kielégíteni. Például ha, a villamosenergia drágulása miatt ezentúl nem létesítenek villannyal működő fűtőberendezéseket, sőt a meglévőket is kevésbé használják, ez igen előnyös. Ha a viszonylag olcsóbbá vált földgáz az eddiginél gyorsabban terjed, ez is jó. Ha megtermelt gabonából többet tudunk exportálni, mint eddig, mert kevesebb kenyeret etetnek fel takarmányként, ez is eredmény. Ilyen és ehhez hasonló hatásokat vár az ország vezetése a fogyasztói árváltozásoktól, s ezekre szükség van már ebben az évben.

Ezért került sor most fogyasztói áremelésekre, miközben a termelői árak végleges kidolgozása most folyik és azok várhatóan, jövő év január elsejétől lépnek életbe.

Már az elmondottakból is következik, hogy az új fogyasztói árakról ma senki sem állíthatja, hogy hosszabb ideig változatlanok lesznek. Azért kell az elkövetkezendő években ármozgásokkal, mert az ország gazdasági helyzetét meghatározó belső és külső körülmények folytonos változásban vannak és lesznek. Az árreformon kívül számos olyan intézkedés áll még előttünk, amelytől népgazdaságunk versenyképességének előnyös változását várjuk. A gazdaság szerkezetének átalakítása, modernizálása nagy, hosszú évekre szóló feladat, de az eredményeknek már hamarosan jelentkezniük kell.

Ezen a napon történt június 13.

1917

London németek általi bombázása. 162 halott, 432 sebesült.Tovább

1919

Clemenceau- jegyzék átadása a kormánynak.Tovább

1940

Német csapatok elfoglalják Párizst.Tovább

2000

A Magyar Köztársaság Országgyűlése elrendeli a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja középfokú oktatási intézményekben való évenkénti...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Egyház és társadalom

 

Szociológiai értelemben az egyház társadalmi-kulturális rendszer, mely három alrendszerből áll: a tágabb értelemben vett vallási kultúrából, az azonos hitű közösségből, valamint a vallási kultúra és közösség ápolására létrejött szervezetből, amit a papság és a hierarchia képvisel. Tomka Miklós vallásszociológus értelmezése szerint Magyarországon az 1940-es évek második feléig tartó időszak még a „keresztény társadalom” korának tekinthető: az összefonódott vallási és szekuláris kultúrából úgy részesedett mindenki, mint a nemzeti hagyományból. „1948 előtt ‒ írja ‒ a vallás a legfontosabb kultúrahordozóként megelevenítette a történelmi folyamatosságot, képviselte a nemzeti identitást, hozzájárult a társadalom integrációjához.”

A fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra azonban csakhamar elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. Az egyház kényszerűségből eltávolodott a társadalmi kérdésektől, kiszorult a közéletből és visszavonult a templomok falai közé.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Kádár János pártfőtitkár egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Noha az egyéni vallásgyakorlás és az egyházak társadalmi szerepének korlátozása még a nyolcvanas években sem szűnt meg, a központi ellenőrzés valamelyest enyhült, és ezzel megnőttek a vallásosság kinyilvánítási lehetőségei. Radikális változásra azonban e téren is csak a rendszerváltást követően kerülhetett sor. 1990 után lehetővé vált az egyházi intézményrendszer újjáépítése és ezzel együtt az újbóli társadalmi szerepvállalás, aminek köszönhetően az egyház a hazai civil társadalom egyik legfontosabb építőkövévé vált.

Az ArchívNet idei 2. számának fő témája tehát: „Egyház és társadalom”. Szerzőink közül Somorjai Ádám OSB Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius 1943-ban keltezett összefoglaló jelentését közli. A Vatikáni Levéltárban őrzött ún. triennális, azaz három évre visszatekintő jelentés igen értékes történeti forrás, amely nemcsak a magyarországi egyházi viszonyokról tudósít, hanem kitér a korabeli közállapotokra, valamint a fontosabb kül- és belpolitikai kérdésekre is. Gianone András Mindszenty József esztergomi érsek 1956-os híres rádiószózatának különböző változatait veti össze, míg a Csejoszki Mihály által közölt dokumentumok a katolikus fenntartású gimnáziumok „szürke” korszakába, az 1960-as évekbe nyújtanak betekintést. Összeállításunkban emellett más témákról is olvashatunk: Miklós Dániel az 1939–1940-ben Magyarországon tartózkodó cseh menekültek történetéhez kapcsolódó levéltári forrásokat közöl, Tarnai Eszter pedig egy olyan visszaemlékezés-részletet tesz közzé, amely jól szemlélteti a Budapest ostromát követő hónapok nehézségeit és a fővárosi közélelmezés rendkívül súlyos helyzetét.

 

Budapest, 2021. május 28.

 

A szerkesztők