Árérzékenység

1979. augusztus 4.

Erdélyi Sándor cikke az áremelkedések és a pazarlás témáját, az ún. árérzékenység kérdését járja körül, felhívván a figyelmet a költségvetés pontos kiszámításának fontosságára, azon a területeken tapasztalható anomáliákra.
Most, hogy a régóta esedékes árkorrekciókra mégiscsak sor került, nem állítanám, hogy az ország közhangulata a legrózsásabb lenne.

Ki érti, ki nem, ki csak félig. Van olyan is, aki valójában érti, csak egyszerűen nem akarja érteni.

Egyben azonban mindenki megegyezik: alapjában véve árérzékeny nemzet vagyunk. Úgy látszik, történelme folytán minden országot végigkísér egypár már-már nemzeti sajátságnak tekinthető tévhit. Van ezek között ártalmatlan, például, hogy tudunk focizni. De van ártalmas is. És az, hogy árérzékenyek vagyunk, ezek közé tartozik.

Tulajdonképpen nem árérzékenyek, hanem „fogyasztói áremelésérzékenyek” vagyunk.

Mert ha árérzékenyek lennénk, akkor nálunk egy tervezőtől vagy tervezőintézettől meg lehetne kérdezni, hogy egy épület, egy acélszerkezet, egy gép, egy technológia mibe fog kerülni? Alapjában véve ma is meg lehet kérdezni. Meg is mondják. Drága pénzért, beruházási program formájában. Aztán az összeg vagy ennyi lesz, vagy a háromszorosa.

Ha árérzékenyek lennénk, nem mondaná az igazgató a beruházási főosztály vezetőjének, hogy ne lovagoljon az új irodabútorának árain, elvárja, hogy ezt a piti dolgot néhány száz milliós évi fejlesztési és fenntartási alap mellett az elvtársak nyeljék le, tüntessék el! Folytathatnám a sort az igen negatív, tudatos és már tudatalattivá vált példákkal. Mégis, úgy érzem, meggyőzőbb, ha az ember nem a legszélsőségesebb esetek tanulságaival operál. Azt mondják, a felnövekvő ifjúság hibái-erényei a társadalom hibáinak, erényeinek lenyomatai. Egyetértek. Nagyon sok fiatal mérnök és technikus beosztottam van. Nehéz munkájukban – egy zöldmezős gyár telepítésében – szinte nulla tapasztalattal a hátuk mögött – a legjobb tulajdonságaikról tettek tanúbizonyságot. Loholnak esőben, sárban, lógnak szédítő magasban az acélszerkezeteken, ha egy-egy furat gyártáshibás, és skiccelnek, számolnak, embereket osztanak el, beszereznek lehetetlennek kikiáltott dolgokat, és mégis. És mégis úgy állítják össze tizenkét sűrűn gépelt oldalon a leendő TMK-hoz szükséges szerszámok, kisgépek, alkatrészek, egyéni és csoportos védőfelszerelések jegyzékét, hogy azon sem soronként, sem összesítve egy fia forint vagy fillér nem szerepel. Minden betűt meg tudnak magyarázni, minden beszerzésre ajánlott gépe, készüléket, annak műszaki paramétereit és hasznát ismerik, ecsetelik. De hogy mibe kerül ez az egész? ! Fogalmuk sincs.

Két és félmilliárdos beruházás főmérnökeként már sokféle papír aláírásához hozzászoktam. Azokhoz a papírokhoz is, amelyek kapcsán később felelősségre vonás következhet. De azért azt mégis csak szeretném tudni, hogy ennek a gép- és szerszámmegrendelési listának kapcsán, amelyet aláírásommal szentesíteni kell, ötszázezer, másfél, vagy ötmillió forint erejéig vagyok-e felelős? !

És egyáltalán – kérdezem én – tudják-e ifjú, becsületes és szépreményű kollégáim, hogy a fenti összeget számításba vették-e a beruházási programban, vagy a beruházási osztály költségelőirányzataiban? Nem tudják. Ők csak azt tudják, hogy kell. A csőhajlító azért, mert, a sarokköszörű azért, mert, és így tovább. És valójában nehezen értik, miért nyargalok az árakon, a költségeken, miért adom vissza az anyagot, hogy addig ugyan alá nem írom, amíg tételesen összesen rajta nem szerepel a forint, fillér. Visszaveszik és három nap alatt kiegészítik, de kicsit morogva és értetlenül. Korrekten, tisztességesen, mivel, mint mondottam, korrekt, tisztességes és becsületes műszakiak. És az a baj, ha őket megkérdezi valaki, ők is fújják: társadalmunk árérzékeny.

Erdélyi Sándor

Ezen a napon történt november 21.

1905

Megjelenik az "Annalen der Physik"-ben Albert Einstein negyedik dolgozata „Függ-e a test tehetetlensége az energiájától?” címmel, és benne...Tovább

1910

Megzületik Both Béla magyar rendező, színművész (Bacsó Péter "A tanú" című filmjében Bástya elvtárs alakítója) († 2002).Tovább

1916

I. Ferenc József, az Osztrák–Magyar Monarchia uralkodója, osztrák császár, magyar és cseh király halála után IV. Károly lesz az utolsó...Tovább

1956

Romániába, Snagovba viszik Nagy Imrét és társait.Tovább

1956

A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megakadályozza az Országos Munkástanács megalakulását.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.

Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.

Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.

A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.

Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).

Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2024. szeptember 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő