Románia a Csehszlovákiával kötött szerződés révén csatlakozik a kisantanthoz.Tovább
Árérzékenység
1979. augusztus 4.
Erdélyi Sándor cikke az áremelkedések és a pazarlás témáját, az ún. árérzékenység kérdését járja körül, felhívván a figyelmet a költségvetés pontos kiszámításának fontosságára, azon a területeken tapasztalható anomáliákra.
Most, hogy a régóta esedékes árkorrekciókra mégiscsak sor került, nem állítanám, hogy az ország közhangulata a legrózsásabb lenne.
Ki érti, ki nem, ki csak félig. Van olyan is, aki valójában érti, csak egyszerűen nem akarja érteni.
Egyben azonban mindenki megegyezik: alapjában véve árérzékeny nemzet vagyunk. Úgy látszik, történelme folytán minden országot végigkísér egypár már-már nemzeti sajátságnak tekinthető tévhit. Van ezek között ártalmatlan, például, hogy tudunk focizni. De van ártalmas is. És az, hogy árérzékenyek vagyunk, ezek közé tartozik.
Tulajdonképpen nem árérzékenyek, hanem „fogyasztói áremelésérzékenyek” vagyunk.
Mert ha árérzékenyek lennénk, akkor nálunk egy tervezőtől vagy tervezőintézettől meg lehetne kérdezni, hogy egy épület, egy acélszerkezet, egy gép, egy technológia mibe fog kerülni? Alapjában véve ma is meg lehet kérdezni. Meg is mondják. Drága pénzért, beruházási program formájában. Aztán az összeg vagy ennyi lesz, vagy a háromszorosa.
Ha árérzékenyek lennénk, nem mondaná az igazgató a beruházási főosztály vezetőjének, hogy ne lovagoljon az új irodabútorának árain, elvárja, hogy ezt a piti dolgot néhány száz milliós évi fejlesztési és fenntartási alap mellett az elvtársak nyeljék le, tüntessék el! Folytathatnám a sort az igen negatív, tudatos és már tudatalattivá vált példákkal. Mégis, úgy érzem, meggyőzőbb, ha az ember nem a legszélsőségesebb esetek tanulságaival operál. Azt mondják, a felnövekvő ifjúság hibái-erényei a társadalom hibáinak, erényeinek lenyomatai. Egyetértek. Nagyon sok fiatal mérnök és technikus beosztottam van. Nehéz munkájukban – egy zöldmezős gyár telepítésében – szinte nulla tapasztalattal a hátuk mögött – a legjobb tulajdonságaikról tettek tanúbizonyságot. Loholnak esőben, sárban, lógnak szédítő magasban az acélszerkezeteken, ha egy-egy furat gyártáshibás, és skiccelnek, számolnak, embereket osztanak el, beszereznek lehetetlennek kikiáltott dolgokat, és mégis. És mégis úgy állítják össze tizenkét sűrűn gépelt oldalon a leendő TMK-hoz szükséges szerszámok, kisgépek, alkatrészek, egyéni és csoportos védőfelszerelések jegyzékét, hogy azon sem soronként, sem összesítve egy fia forint vagy fillér nem szerepel. Minden betűt meg tudnak magyarázni, minden beszerzésre ajánlott gépe, készüléket, annak műszaki paramétereit és hasznát ismerik, ecsetelik. De hogy mibe kerül ez az egész? ! Fogalmuk sincs.
Két és félmilliárdos beruházás főmérnökeként már sokféle papír aláírásához hozzászoktam. Azokhoz a papírokhoz is, amelyek kapcsán később felelősségre vonás következhet. De azért azt mégis csak szeretném tudni, hogy ennek a gép- és szerszámmegrendelési listának kapcsán, amelyet aláírásommal szentesíteni kell, ötszázezer, másfél, vagy ötmillió forint erejéig vagyok-e felelős? !
És egyáltalán – kérdezem én – tudják-e ifjú, becsületes és szépreményű kollégáim, hogy a fenti összeget számításba vették-e a beruházási programban, vagy a beruházási osztály költségelőirányzataiban? Nem tudják. Ők csak azt tudják, hogy kell. A csőhajlító azért, mert, a sarokköszörű azért, mert, és így tovább. És valójában nehezen értik, miért nyargalok az árakon, a költségeken, miért adom vissza az anyagot, hogy addig ugyan alá nem írom, amíg tételesen összesen rajta nem szerepel a forint, fillér. Visszaveszik és három nap alatt kiegészítik, de kicsit morogva és értetlenül. Korrekten, tisztességesen, mivel, mint mondottam, korrekt, tisztességes és becsületes műszakiak. És az a baj, ha őket megkérdezi valaki, ők is fújják: társadalmunk árérzékeny.
Erdélyi Sándor
Ezen a napon történt április 23.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.
Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.
Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.
Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.
Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.
Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő