Árérzékenység

1979. augusztus 4.

Erdélyi Sándor cikke az áremelkedések és a pazarlás témáját, az ún. árérzékenység kérdését járja körül, felhívván a figyelmet a költségvetés pontos kiszámításának fontosságára, azon a területeken tapasztalható anomáliákra.
Most, hogy a régóta esedékes árkorrekciókra mégiscsak sor került, nem állítanám, hogy az ország közhangulata a legrózsásabb lenne.

Ki érti, ki nem, ki csak félig. Van olyan is, aki valójában érti, csak egyszerűen nem akarja érteni.

Egyben azonban mindenki megegyezik: alapjában véve árérzékeny nemzet vagyunk. Úgy látszik, történelme folytán minden országot végigkísér egypár már-már nemzeti sajátságnak tekinthető tévhit. Van ezek között ártalmatlan, például, hogy tudunk focizni. De van ártalmas is. És az, hogy árérzékenyek vagyunk, ezek közé tartozik.

Tulajdonképpen nem árérzékenyek, hanem „fogyasztói áremelésérzékenyek” vagyunk.

Mert ha árérzékenyek lennénk, akkor nálunk egy tervezőtől vagy tervezőintézettől meg lehetne kérdezni, hogy egy épület, egy acélszerkezet, egy gép, egy technológia mibe fog kerülni? Alapjában véve ma is meg lehet kérdezni. Meg is mondják. Drága pénzért, beruházási program formájában. Aztán az összeg vagy ennyi lesz, vagy a háromszorosa.

Ha árérzékenyek lennénk, nem mondaná az igazgató a beruházási főosztály vezetőjének, hogy ne lovagoljon az új irodabútorának árain, elvárja, hogy ezt a piti dolgot néhány száz milliós évi fejlesztési és fenntartási alap mellett az elvtársak nyeljék le, tüntessék el! Folytathatnám a sort az igen negatív, tudatos és már tudatalattivá vált példákkal. Mégis, úgy érzem, meggyőzőbb, ha az ember nem a legszélsőségesebb esetek tanulságaival operál. Azt mondják, a felnövekvő ifjúság hibái-erényei a társadalom hibáinak, erényeinek lenyomatai. Egyetértek. Nagyon sok fiatal mérnök és technikus beosztottam van. Nehéz munkájukban – egy zöldmezős gyár telepítésében – szinte nulla tapasztalattal a hátuk mögött – a legjobb tulajdonságaikról tettek tanúbizonyságot. Loholnak esőben, sárban, lógnak szédítő magasban az acélszerkezeteken, ha egy-egy furat gyártáshibás, és skiccelnek, számolnak, embereket osztanak el, beszereznek lehetetlennek kikiáltott dolgokat, és mégis. És mégis úgy állítják össze tizenkét sűrűn gépelt oldalon a leendő TMK-hoz szükséges szerszámok, kisgépek, alkatrészek, egyéni és csoportos védőfelszerelések jegyzékét, hogy azon sem soronként, sem összesítve egy fia forint vagy fillér nem szerepel. Minden betűt meg tudnak magyarázni, minden beszerzésre ajánlott gépe, készüléket, annak műszaki paramétereit és hasznát ismerik, ecsetelik. De hogy mibe kerül ez az egész? ! Fogalmuk sincs.

Két és félmilliárdos beruházás főmérnökeként már sokféle papír aláírásához hozzászoktam. Azokhoz a papírokhoz is, amelyek kapcsán később felelősségre vonás következhet. De azért azt mégis csak szeretném tudni, hogy ennek a gép- és szerszámmegrendelési listának kapcsán, amelyet aláírásommal szentesíteni kell, ötszázezer, másfél, vagy ötmillió forint erejéig vagyok-e felelős? !

És egyáltalán – kérdezem én – tudják-e ifjú, becsületes és szépreményű kollégáim, hogy a fenti összeget számításba vették-e a beruházási programban, vagy a beruházási osztály költségelőirányzataiban? Nem tudják. Ők csak azt tudják, hogy kell. A csőhajlító azért, mert, a sarokköszörű azért, mert, és így tovább. És valójában nehezen értik, miért nyargalok az árakon, a költségeken, miért adom vissza az anyagot, hogy addig ugyan alá nem írom, amíg tételesen összesen rajta nem szerepel a forint, fillér. Visszaveszik és három nap alatt kiegészítik, de kicsit morogva és értetlenül. Korrekten, tisztességesen, mivel, mint mondottam, korrekt, tisztességes és becsületes műszakiak. És az a baj, ha őket megkérdezi valaki, ők is fújják: társadalmunk árérzékeny.

Erdélyi Sándor

Ezen a napon történt június 13.

1917

London németek általi bombázása. 162 halott, 432 sebesült.Tovább

1919

Clemenceau- jegyzék átadása a kormánynak.Tovább

1940

Német csapatok elfoglalják Párizst.Tovább

2000

A Magyar Köztársaság Országgyűlése elrendeli a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja középfokú oktatási intézményekben való évenkénti...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Egyház és társadalom

 

Szociológiai értelemben az egyház társadalmi-kulturális rendszer, mely három alrendszerből áll: a tágabb értelemben vett vallási kultúrából, az azonos hitű közösségből, valamint a vallási kultúra és közösség ápolására létrejött szervezetből, amit a papság és a hierarchia képvisel. Tomka Miklós vallásszociológus értelmezése szerint Magyarországon az 1940-es évek második feléig tartó időszak még a „keresztény társadalom” korának tekinthető: az összefonódott vallási és szekuláris kultúrából úgy részesedett mindenki, mint a nemzeti hagyományból. „1948 előtt ‒ írja ‒ a vallás a legfontosabb kultúrahordozóként megelevenítette a történelmi folyamatosságot, képviselte a nemzeti identitást, hozzájárult a társadalom integrációjához.”

A fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra azonban csakhamar elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. Az egyház kényszerűségből eltávolodott a társadalmi kérdésektől, kiszorult a közéletből és visszavonult a templomok falai közé.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Kádár János pártfőtitkár egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Noha az egyéni vallásgyakorlás és az egyházak társadalmi szerepének korlátozása még a nyolcvanas években sem szűnt meg, a központi ellenőrzés valamelyest enyhült, és ezzel megnőttek a vallásosság kinyilvánítási lehetőségei. Radikális változásra azonban e téren is csak a rendszerváltást követően kerülhetett sor. 1990 után lehetővé vált az egyházi intézményrendszer újjáépítése és ezzel együtt az újbóli társadalmi szerepvállalás, aminek köszönhetően az egyház a hazai civil társadalom egyik legfontosabb építőkövévé vált.

Az ArchívNet idei 2. számának fő témája tehát: „Egyház és társadalom”. Szerzőink közül Somorjai Ádám OSB Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius 1943-ban keltezett összefoglaló jelentését közli. A Vatikáni Levéltárban őrzött ún. triennális, azaz három évre visszatekintő jelentés igen értékes történeti forrás, amely nemcsak a magyarországi egyházi viszonyokról tudósít, hanem kitér a korabeli közállapotokra, valamint a fontosabb kül- és belpolitikai kérdésekre is. Gianone András Mindszenty József esztergomi érsek 1956-os híres rádiószózatának különböző változatait veti össze, míg a Csejoszki Mihály által közölt dokumentumok a katolikus fenntartású gimnáziumok „szürke” korszakába, az 1960-as évekbe nyújtanak betekintést. Összeállításunkban emellett más témákról is olvashatunk: Miklós Dániel az 1939–1940-ben Magyarországon tartózkodó cseh menekültek történetéhez kapcsolódó levéltári forrásokat közöl, Tarnai Eszter pedig egy olyan visszaemlékezés-részletet tesz közzé, amely jól szemlélteti a Budapest ostromát követő hónapok nehézségeit és a fővárosi közélelmezés rendkívül súlyos helyzetét.

 

Budapest, 2021. május 28.

 

A szerkesztők