Az árarányok változása

Pénz a takarékosságra

1979. augusztus 4.

A cikk az árarányok változását érzékelteti, annak világpiaci összefüggéseire hívja fel a figyelmet, mintegy megmagyarázva az addig példátlannak tartott magyarországi áremelkedést, és egyben felhívja a takarékosság fontosságára a figyelmet.
Az új fogyasztói árak és az 1980-tól érvényesülő termelői árak az eddiginél jobban lehetővé teszik a gazdálkodó szervezeteknek, az intézményeknek és az egyéneknek, hogy úgy takarékoskodjanak, ahogyan az a népgazdaságnak is érdeke. Ha pedig a népgazdasági érdek az elsődleges, akkor meg kell oldani, hogy a vállalatok és az intézmények ésszerű megtakarítási elképzelései ne fussanak zátonyra pénzhiány miatt.

Egyik megyei városunk tanácsa megvizsgálta, hogyan lehetne az elektromos áramra fordított kiadásokat csökkenteni. A szakvélemény szerint a villanyszámla évi másfél millió forinttal lehetne kevesebb, ha az elektromos hálózatban négy és fél millió forint értékű átalakítást hajtanának végre. Hasonló vizsgálódásokat minden bizonnyal más területen és már máskor is végeztek. A ráfordítás és a megtakarítás – no meg az anyagi lehetőségek – mérlegelés után vagy tettek valamit, vagy nem. Az elvárható gondossággal jártak el, mégis teljesen nyilvánvaló, hogy ha valaminek az ára nem fejezi ki a ráfordításokat, akkor a gondos gazda sem tud „országban” gondolkodni.

A népgazdaság egészének szintjén máshol húzódik az érdekeltség határa, mint az egyes felhasználóknál, ha az árrendszer nem tájékoztat megfelelőképpen. A villamos energia a legdrágább energiahordozó, előállítása a legnagyobb fajlagos beruházást igénylő erőművekben történik. Ezt persze – valós árak híján – csak néhány „beavatott” tudja, akik munkájuk során tapasztalják, hogy a drágán megtermelt villanyáramot a költségeknél olcsóbban kell számlázni. Ők felvilágosíthatnák például az említett tanácsot, hogy érdemes többet költeni, mint amennyit meg lehet takarítani, mert a ráfordítások nem három év alatt, hanem – népgazdasági szinten sokkal hamarabb térülnek meg. Pedig valójában az erőműnél sem rendelkeznek teljes áttekintéssel a népgazdaság érdekei felett, azt ugyanis ott sem tudják, hogy mibe került annak a szénnek a felhozatala, amit az erőműben eltüzeltek, ha az erőmű által fizetett szénár a ráfordításokkal köszönőviszonyban sincs. Ha tehát az árak nem fejezik ki a valóságos ráfordításokat, akkor a népgazdaság egyetlen pontján sem lehet ésszerű döntést hozni, mert nem mérhető sem a takarékosság, sem a pazarlás!

Sajnos a gyakorlatban nem csak a tisztánlátás hiánya akadályozhatja a takarékosabb gazdálkodást, hanem az is, hogy nincs pénz az átalakításokra, nincs pénz a takarékosságra! Bármennyire szűkösek is forrásaink, olyan hitellehetőséget kell teremteni, amely a takarékossági lehetőségek mielőbbi, gyors kihasználását segíti. Ez lehet ma a leggyorsabban megtérülő beruházás.

A mostani fogyasztói áremelések kapcsán megfogalmaztak olyan véleményeket is, hogy esetleg jobban kellett volna emelni a közömbösebb cikkek árát, ezzel szemben például a villanyét, a távfűtését és a húsét kevésbé. Akik ezt hangoztatják, megfeledkeznek arról, hogy hosszabb távon az a legfontosabb, hogy az árak egymáshoz mért arányai kifejezzék a ráfordítások arányait. A villanyáram helyett – esetleg ugyanolyan lakossági és költségvetési hatással – nem lehet más fogyasztási cikk árát emelni, mert a fogyasztót éppen arról kell tájékoztatni, hogy a népgazdaságnak a villany drágább, mint más energia és arra kell ösztönözni, hogy csak a feltétlenül szükséges mértékben vegye igénybe ezt az energiafajtát. Ilyen tájékoztatást és ilyen kényszert csak az ár jelent. Az öntudatnak és az önfeláldozásnak nagy szerepe lehet, de a tényleges egyéni érdekkel szemben nem lehet tartósan az öntudatra apellálni. Az olcsó villanyárammal a legöntudatosabb ország legönfeláldozóbb polgárai is csak pazarlóan tudnak gazdálkodni!

Hogy mennyire fontosak az árarányok, azon is lemérhető, hogy a fogyasztói árszínvonal jelentős, de a tisztán közgazdaságilag indokoltnál szerényebb növelése miatt a fogyasztási cikkek ártámogatása 1980-ban semmivel sem lesz kevesebb, mint volt 1978-ban, vagy 1979-ben. Abban azonban előreléptünk, hogy a változatlanul támogatott fogyasztói árak arányai megváltoztak, s mögöttük a ráfordításarányokat már jobban kifejező termelői árak lesznek, vagyis a termelő még a lakosságnál is jobban tudja, hogy mi a drága és mi az olcsó a népgazdaságnak. Bár még 1980-ban sem mondható majd, hogy a termelők egészen pontosan érzékelik, milyen értékes például az általuk felhasznált energia – az árak erről még mindig nem a teljes igazságot közlik -, az új árrendszer a korábbiakhoz képest jelentős előrelépés, hisz a világpiac értékítéletét jobban közvetíti.

Ezen a napon történt július 13.

1982

Irán támadást indít Irak ellen és ezzel megfordítja az Irak–iráni háború menetét.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők