Az atomenergia hasznosításának kérdése a Keleti Blokkban

Előtérben az atomenergia

1979. október 13.

Az energiaválság és az olaj árának emelkedése ráirányította a figyelmet az atomenergia hasznosításának a kérdésére. A Szovjetunió és a többi szocialista ország sem vonatkoztathatta el magát a nemzetközi gazdaság problémáitól, és az energiafüggőség egyik megoldását az atomenergia hasznosításában látták. A cikk ezzel kapcsolatos terveket összegzi, elsősorban a szovjet szemszögön keresztül. A hosszú távú tervezés keretében 1990-ig elemzi az energiafelhasználás alakulását.
Biztonsággal mondható, hogy sem a Szovjetuniót, sem a szocialista közösséget nem fenyegeti energiaválság – írja Pjotr Nyeporozsnyij szovjet energetikai és villamosításügyi miniszter a Novoje Vremja hasábjain. Ugyanakkor rámutat: hiba volna azt feltételezni, hogy a szocialista országok mentesek az energiaproblémáktól.

A szocialista országok a tőkés világ energiaválságának hatására döbbentek rá: át kell értékelniük energiapolitikájukat, komplex intézkedéseket kell tenniük energiagazdálkodásuk hatékonyabbá tételére. A jobbára egy tőről fakadó gondok egyidejű jelentkezése meggyorsította a közös megoldások keresésének folyamatát, s eredményként megszületett a KGST-országok energetikai és nyersanyag-célprogramja.

A KGST-országokban – a Szovjetunió nélkül – a becslések szerint az összes energiafelhasználás 780 millió tonna lesz (egyezményes értékbe számolva), de a saját források – szintén a Szovjetunió nélkül – csupán az igények 60 százalékát tudják majd kielégíteni. Tíz évvel később, 1990-ben már 1 milliárd tonnára nőnek a szükségletek, önerőből azonban mindössze 50 százalékuk lesz fedezhető. Mivel az importigények megsokszorozódása hagyományos úton – a Szovjetunióból származó import vég nélküli fokozásával – nem elégíthető ki, a KGST-országoknak új megoldások után kell nézniük.

A nukleáris energia hasznosítása mindegyik tagországban kiemelt jelentőségű feladattá lépett elő. A tervek szerint 1990-ig az európai KGST-országokban és Kubában összesen 37 millió kilowatt kapacitású atomerőművet hoznak létre. Ezen kívül a Szovjetunió területén két, egyenként 4 millió kilowatt teljesítményű atomerőművet létesítenek közös beruházással, amelyek termelésének felét az építkezésben részt vevő országok kapják meg hozzájárulásuk arányában. A KGST-országok atomerőművei szovjet prognózisok szerint jövőre mintegy 200 milliárd kilowattóra elektromos energiát fognak előállítani, segítségükkel fedezik majd a tagországok villamosáram-szükségletének 10 százalékát. A következő évtized végére már az elektromosenergia-igények 25 százalékát elégítik ki a tagországok nukleáris erőművei.

A beszédes tervszámok persze nem feledtethetik, hogy e roppant program megvalósítását ma még nem kevés tényező nehezíti. A szovjet tudományos akadémia közgazdasági folyóirata, a Voproszi Ekonomiki például ilyen elemnek tekinti az atomerőművek rendkívül magas beruházási költségét és az építkezések hosszú – átlag 7-9 éves – átfutási idejét. Az SZKP Központi Bizottságának elméleti és politikai kiadványa, a Kommunyiszt legújabb száma emellett egy sor további nyitott kérdésre hívja fel a figyelmet a fajlagos beruházási költségek emelkedésétől, a jelenlegi atomerőműtípusok igen nagy vízigényén keresztül, a tökéletes sugárzásvédelem megnyugtató megoldásáig. Az atomenergia felhasználásának történelmi szükségességét és jelentős távlatait – írja a lap – nem lehet kétségbe vonni, gondolni kell azonban a mértékre is.

Más vonatkozásban ugyan, de a mérték a kulcskérdése a szocialista országok jelenlegi energiamérlegében döntő szerepet játszó kőolajellátásnak is. A kőolajfelhasználás mostani, szembeszökően magas aránya a továbbiakban nem tartható fenn egyetlen KGST-országban, még a „fekete aranyból” önellátó Szovjetunióban sem. A nettó kőolajimportőr országok józan számítás szerint nem építhetnek a Szovjetunióból származó bevitel gyors növekedési ütemének fennmaradására. Hiszen amellett, hogy a szovjet külgazdaságpolitika alapkérdésévé kezd válni a külkereskedelem áruszerkezetének korszerűsítése, tehát az energiahordozók és a nyersanyagok exportrészesedésének mérséklése, a Szovjetunió sem képes a megszokott tempóban növelni a nyers- és fűtőanyagok kitermelését. Erre egyébként Nyikolaj Bajbakov, az állami tervbizottság elnöke is utalt a közelmúltban megjelent egyik írásában.

A meglévő készletekkel kell tehát mindenütt jobban gazdálkodni. Ez a többi között a kimerülőben lévő lelőhelyek intenzívebb hasznosítását teszi szükségessé. Szovjet szakértők szerint a KGST-országokban meglehetősen sok olyan kőolajlelőhely van, amelyet csak 30-50 százalékban aknáztak ki.

Az energiagondok a szilárd tüzelőanyag készletek – a szén- és lignitlelőhelyek – fokozottabb hasznosítását is napirendre tűzték, de legalább ilyen fontos feladattá emelték a folyékony energiahordozók hatékonyabb felhasználását. A szocialista országokban számos iparág fajlagos energiafogyasztása jelentősen meghaladja a fejlett tőkés országok hasonló mutatóját – állapítja meg a Voproszi Ekonomiki már idézett cikke. Rámutat, hogy például a hőerőművekben az egy kilowattóra elektromos energia előállítására fordított fűtőanyag mennyiségének – egyezményes értékben számolva – 330-340 grammra való csökkentésével a KGST-országokban (a Szovjetunió nélkül) évente 25 millió tonna fűtőanyag lenne megtakarítható, vagyis az 1975-ben felhasznált mennyiség 20 százaléka. Jelentős tartalékok rejlenek a kőolaj-feldolgozás korszerűbbé tételében is. Ma a feldolgozó üzemekbe kerülő kőolajnak mindössze 50 százalékából lesz értékesebb kőolajtermék, a fennmaradó részt pakura formájában energetikai célokra fordítják, ami aligha mondható racionális megoldásnak.

Jó lehetőségeket látnak a szovjet szakértők arra is, hogy a KGST-országok fokozzák együttműködésüket a fejlődő országokkal a folyékony és a szilárd energiahordozók kitermelésében. Ezen a téren is a közös fellépés hozhatja a legjobb eredményeket, a párhuzamosságok ugyanis a szocialista közösség szintjén veszteségeket eredményezhetnek.

A KGST-országokban már eddig is jelentős tapasztalatok halmozódtak fel az energiagondok közös megoldásában, s bizonyos, hogy az újabb, a korábbiaknál összetettebb feladatokkal is sikerrel birkózik meg a szocialista országok közössége. Az energia-célprogram megfelelő keretet biztosít a hatékony megoldások kimunkálására, de ez – mint a KGST titkárságának információs kiadványa megállapítja – az együttműködés módszereinek további tökéletesítését is megköveteli.

Léderer Pál (Moszkva)

Ezen a napon történt július 31.

1914

Párizsban meggyilkolják Jean Jaurès francia pacifista politikust, a világháborús részvétel elleni tiltakozó mozgalom vezetőjét.Tovább

1942

Az 1942:XIV. tc. 3.§-(1) bekezdése szerint zsidók leventekiképzésben nem részesülhettek. A törvény 4.§-ának (1) bekezdése kimondta, hogy a...Tovább

1948

Lemondatják Tildy Zoltán köztársasági elnököt.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Megjelent forrásközlő folyóiratunk, az ArchívNet idei harmadik száma. Friss lapszámunkban négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek témájukat és keletkezési helyüket is tekintve meglehetősen széttartóak: utóbbira példa, hogy a bemutatott források közül egyet Melbourne-ben, egyet pedig Rómában vetettek papírra – s ezek tematikailag is eltérnek egymástól. Előbbi egy résztvevő visszaemlékezése az 1933-as gödöllői világjamboree-ra, a másik pedig egy beszámoló olaszországi magyar kolónia helyzetéről.

 

Az időrendet tekintve Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) publikációja az első, amelyben az akkor zajló országos események helyi lecsapódását mutatja be levéltári források segítségével: az 1918–1919-es impériumváltások okozta, finoman szólva is turbulens időszakának tiszadobi eseményeit – külön kiemelve az Andrássy-kastély feldúlását – prezentálja írásában.

 

Várdai Levente (történész muzeológus, Janus Pannonius Múzeum) különleges forrásra hívja fel a figyelmét ismertetésében: ausztráliai kutatóútja során bukkant rá egy eseményen elhangzott beszéd leiratára, amelyben az 1933-as gödöllői cserkész világtalálkozó egy Victoria állambeli résztvevője tekintett vissza az eseményre. A közölt forrás nemcsak a jamboree mindennapjait, vagy épp az európai út állomásait írja le, hanem az is kiolvasható belőle, hogy az 1930-as évek ausztrál fiataljai számára milyen „kultúrsokkot” jelenhetett a magyarországi tartózkodás.

 

Már a hidegháborús időszakból közöl forrást Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus), amely azonban kötődik a második világháború lezárását közvetlenül követő időszakhoz. Kada Lajos 1952-ben az Amerikai Magyar Katolikus Liga kérésére állította össze jelentését, amelyben az olaszországi magyarok helyzetéről számolt be, akik között még nagy számban voltak olyanok, akik menekültként érkeztek az országba, és még ekkor is különböző táborokban éltek.

 

Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésében olyan forrásokat mutat be, amelyek új információkkal szolgálhatnak Mindszenty József édesanyja, Kovács Borbála 1960-ben bekövetkezett halálával és temetésével kapcsolatban. Utóbbi esemény hozadéka volt, hogy a magyar külügyminisztérium fenyegető fellépése miatt az Associated Press és a Reuters tudósítói végül nem utaztak el a temetésre, amelyen amerikai követség tagjai nem, de francia és olasz diplomaták jelen voltak.

 

Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2025. július 23.

Miklós Dániel

főszerkesztő