A KISZ KB megvitatta a „legégetőbb kérdésnek” minősített eszmei-politikai nevelés kérdését, ill. annak „Irányelveit”. Az 56 oldalas...Tovább
Az olaj ára a csillagos ég?
1979. július 7.
1979. február 11-én Iránban elűzték az Amerika-barát shah-ot, és az USA-ellenes Khomeni Ajatollah vette át a hatalmat. Az események hatására az országban zavargások törtek ki, amely az USA-ba irányuló olajszállítás gyakorlatilag teljes megszűnéséhez vezetett. Az 1973-as válságra emlékeztető helyzetben az akkor 15 dollár körüli olajár elkezdett megint felfelé mászni. 1980-ra egy hordó olaj ára 250 %-os emelkedéssel az addig hihetetlen 40 dolláros határ közelébe ugrott. Az intézkedések hatására a 80-as évekre az energiahordozó ára újra 10 dollár alá esett vissza.
Az OPEC június 28-án végrehajtotta a legnagyobb arányú áremelést 1974 óta, s a kőolaj drágulásából fakadó gazdasági hatásokkal nekünk is számolnunk kell.
A genfi döntés nem volt váratlan. A nemzetközi olajpiacokon már hónapok – pontosabban az iráni olajszállítások kimaradása, majd drasztikus csökkenése – óta jóval magasabb áron cserél gazdát a fekete arany, mint amennyiben az olajtermelők tavaly decemberben megállapodtak. Most tehát szentesítették azt, amit a piac kikövetelt magának. Sőt, azzal, hogy nemcsak az alapárat határozták meg hordónként 18 dollárban az eddigi 14,55 dollár helyett, hanem maximálták 5,50 a minőség és a termelési adottságok alapján megállapított, s az alapárhoz hozzácsapható felárat is, stabilizálhatják az elmúlt hetekben zűrzavaros képet mutató piacot.
A nyugati kommentárokból kisejlő félelem forrása nem annyira a jelenlegi magas árak várható világgazdasági következményeinek felmérésből ered, hanem abból, hogy úgy látják: semmi sem garantálja azt, hogy az olajárak ezen az újabb, magasabb szinten megnyugodnának. Az OPEC-hez tartozó 13 tagország olajbevétele idén 170-180 milliárd dollárra dagad a tavalyi 127 milliárdról. Legtöbbjük tudja, hogy mire fordítsa a többletbevételt, de Szaúd-Arábia, Kuvait s a kisebb olajemirátusok valószínűleg 30 milliárd dollár fölös olajjövedelemmel fognak rendelkezni. De más olajtermelők is kezdenek arra az álláspontra helyezkedni, hogy jobb az olajat minél tovább a földben hagyni, semmint az értékéből rohamosan veszítő dollárokért elkótyavetyélni. A jelenlegi olajkrízis tehát különösen azért veszélyes, mert egyetlen jelentős olajtermelő állam kivonulása a piacról súlyos helyzetet teremthet. Jamani szaúdi olajminiszter szerint egy újabb, iránihoz hasonló megrázkódtatás hordónként 50 dollárra fogja felvinni az olajárat.
Az OPEC-et most sokan újabb világgazdasági válság előidézésével vádolják, de az olajtermelők ellenérveit is meg kell hallgatni: a világ mohó olajétvágya nem ismer határokat, a nyugat évtizedes fogyasztói beidegződéseit csak sokkolással lehet megváltoztatni. A magas árak megakadályozzák, hogy néhány tucat év alatt kiszipolyozzák a föld több millió év alatt létrejött olajkincsét. Csak így lehet takarékosságra, új energiaforrások felkutatására és kiaknázására rászorítani a felhasználó országokat.
Az átmenet mindenképpen fájdalmas lesz. A vezető tőkésországok idén átlagosan csak 2,2 százalékos gazdasági növekedéssel számolnak, a legalacsonyabbal 1975 óta. Az USA-ban, ahol a benzinhiány most már mindenütt érződik, attól tartanak, hogy a tíz százalék fölötti inflációs ütem gazdasági visszaeséssel fog párosulni. A Tokióban elhatározott energiatakarékossági intézkedések Észak-Amerikában, Japánban és Nyugat-Európában egyebek között magasabb fűtőolaj- és benzinárakat, telente hűvösebb lakásokat jelentenek. De a fejlődő országokra is nehéz évek várnak. Együttes adósságuk – nagyrészt az olajszámla növekedése miatt – eléri a 300 milliárd dollárt.
S mit jelent az OPEC-döntés a magyar gazdaságnak? miniszterelnök-helyettes a szekszárdi közgazdász-vándorgyűlésen radikális változásokat sürgetett a hazai energiagazdálkodás szemléletében és gyakorlatában: 1974 és 1977 között a Közös Piac országai általában csökkentették olajimportjukat, Magyarország ugyanekkor 39 százalékkal növelte behozatalát.
A KGST-országok közötti kereskedelemben az olaj árát is az előző öt év világpiaci árának átlagából számítják ki, s ez az olajimportőr KGST-országokat megkíméli a drágulás okozta közvetlen megrázkódtatástól. De az újabb és újabb világpiaci áremelések – ha később, és ha letompítva is – óhatatlanul elérnek bennünket. Az olajárak felső határára pedig megnyugtató választ ma még aligha lehet adni.
A genfi döntés nem volt váratlan. A nemzetközi olajpiacokon már hónapok – pontosabban az iráni olajszállítások kimaradása, majd drasztikus csökkenése – óta jóval magasabb áron cserél gazdát a fekete arany, mint amennyiben az olajtermelők tavaly decemberben megállapodtak. Most tehát szentesítették azt, amit a piac kikövetelt magának. Sőt, azzal, hogy nemcsak az alapárat határozták meg hordónként 18 dollárban az eddigi 14,55 dollár helyett, hanem maximálták 5,50 a minőség és a termelési adottságok alapján megállapított, s az alapárhoz hozzácsapható felárat is, stabilizálhatják az elmúlt hetekben zűrzavaros képet mutató piacot.
A nyugati kommentárokból kisejlő félelem forrása nem annyira a jelenlegi magas árak várható világgazdasági következményeinek felmérésből ered, hanem abból, hogy úgy látják: semmi sem garantálja azt, hogy az olajárak ezen az újabb, magasabb szinten megnyugodnának. Az OPEC-hez tartozó 13 tagország olajbevétele idén 170-180 milliárd dollárra dagad a tavalyi 127 milliárdról. Legtöbbjük tudja, hogy mire fordítsa a többletbevételt, de Szaúd-Arábia, Kuvait s a kisebb olajemirátusok valószínűleg 30 milliárd dollár fölös olajjövedelemmel fognak rendelkezni. De más olajtermelők is kezdenek arra az álláspontra helyezkedni, hogy jobb az olajat minél tovább a földben hagyni, semmint az értékéből rohamosan veszítő dollárokért elkótyavetyélni. A jelenlegi olajkrízis tehát különösen azért veszélyes, mert egyetlen jelentős olajtermelő állam kivonulása a piacról súlyos helyzetet teremthet. Jamani szaúdi olajminiszter szerint egy újabb, iránihoz hasonló megrázkódtatás hordónként 50 dollárra fogja felvinni az olajárat.
Az OPEC-et most sokan újabb világgazdasági válság előidézésével vádolják, de az olajtermelők ellenérveit is meg kell hallgatni: a világ mohó olajétvágya nem ismer határokat, a nyugat évtizedes fogyasztói beidegződéseit csak sokkolással lehet megváltoztatni. A magas árak megakadályozzák, hogy néhány tucat év alatt kiszipolyozzák a föld több millió év alatt létrejött olajkincsét. Csak így lehet takarékosságra, új energiaforrások felkutatására és kiaknázására rászorítani a felhasználó országokat.
Az átmenet mindenképpen fájdalmas lesz. A vezető tőkésországok idén átlagosan csak 2,2 százalékos gazdasági növekedéssel számolnak, a legalacsonyabbal 1975 óta. Az USA-ban, ahol a benzinhiány most már mindenütt érződik, attól tartanak, hogy a tíz százalék fölötti inflációs ütem gazdasági visszaeséssel fog párosulni. A Tokióban elhatározott energiatakarékossági intézkedések Észak-Amerikában, Japánban és Nyugat-Európában egyebek között magasabb fűtőolaj- és benzinárakat, telente hűvösebb lakásokat jelentenek. De a fejlődő országokra is nehéz évek várnak. Együttes adósságuk – nagyrészt az olajszámla növekedése miatt – eléri a 300 milliárd dollárt.
S mit jelent az OPEC-döntés a magyar gazdaságnak? miniszterelnök-helyettes a szekszárdi közgazdász-vándorgyűlésen radikális változásokat sürgetett a hazai energiagazdálkodás szemléletében és gyakorlatában: 1974 és 1977 között a Közös Piac országai általában csökkentették olajimportjukat, Magyarország ugyanekkor 39 százalékkal növelte behozatalát.
A KGST-országok közötti kereskedelemben az olaj árát is az előző öt év világpiaci árának átlagából számítják ki, s ez az olajimportőr KGST-országokat megkíméli a drágulás okozta közvetlen megrázkódtatástól. De az újabb és újabb világpiaci áremelések – ha később, és ha letompítva is – óhatatlanul elérnek bennünket. Az olajárak felső határára pedig megnyugtató választ ma még aligha lehet adni.
Ezen a napon történt április 24.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.
Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.
Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.
Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.
Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.
Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő