Norvégia felmondja Svédországgal való unióját.Tovább
Az olaj ára a csillagos ég?
1979. július 7.
1979. február 11-én Iránban elűzték az Amerika-barát shah-ot, és az USA-ellenes Khomeni Ajatollah vette át a hatalmat. Az események hatására az országban zavargások törtek ki, amely az USA-ba irányuló olajszállítás gyakorlatilag teljes megszűnéséhez vezetett. Az 1973-as válságra emlékeztető helyzetben az akkor 15 dollár körüli olajár elkezdett megint felfelé mászni. 1980-ra egy hordó olaj ára 250 %-os emelkedéssel az addig hihetetlen 40 dolláros határ közelébe ugrott. Az intézkedések hatására a 80-as évekre az energiahordozó ára újra 10 dollár alá esett vissza.
Az OPEC június 28-án végrehajtotta a legnagyobb arányú áremelést 1974 óta, s a kőolaj drágulásából fakadó gazdasági hatásokkal nekünk is számolnunk kell.
A genfi döntés nem volt váratlan. A nemzetközi olajpiacokon már hónapok – pontosabban az iráni olajszállítások kimaradása, majd drasztikus csökkenése – óta jóval magasabb áron cserél gazdát a fekete arany, mint amennyiben az olajtermelők tavaly decemberben megállapodtak. Most tehát szentesítették azt, amit a piac kikövetelt magának. Sőt, azzal, hogy nemcsak az alapárat határozták meg hordónként 18 dollárban az eddigi 14,55 dollár helyett, hanem maximálták 5,50 a minőség és a termelési adottságok alapján megállapított, s az alapárhoz hozzácsapható felárat is, stabilizálhatják az elmúlt hetekben zűrzavaros képet mutató piacot.
A nyugati kommentárokból kisejlő félelem forrása nem annyira a jelenlegi magas árak várható világgazdasági következményeinek felmérésből ered, hanem abból, hogy úgy látják: semmi sem garantálja azt, hogy az olajárak ezen az újabb, magasabb szinten megnyugodnának. Az OPEC-hez tartozó 13 tagország olajbevétele idén 170-180 milliárd dollárra dagad a tavalyi 127 milliárdról. Legtöbbjük tudja, hogy mire fordítsa a többletbevételt, de Szaúd-Arábia, Kuvait s a kisebb olajemirátusok valószínűleg 30 milliárd dollár fölös olajjövedelemmel fognak rendelkezni. De más olajtermelők is kezdenek arra az álláspontra helyezkedni, hogy jobb az olajat minél tovább a földben hagyni, semmint az értékéből rohamosan veszítő dollárokért elkótyavetyélni. A jelenlegi olajkrízis tehát különösen azért veszélyes, mert egyetlen jelentős olajtermelő állam kivonulása a piacról súlyos helyzetet teremthet. Jamani szaúdi olajminiszter szerint egy újabb, iránihoz hasonló megrázkódtatás hordónként 50 dollárra fogja felvinni az olajárat.
Az OPEC-et most sokan újabb világgazdasági válság előidézésével vádolják, de az olajtermelők ellenérveit is meg kell hallgatni: a világ mohó olajétvágya nem ismer határokat, a nyugat évtizedes fogyasztói beidegződéseit csak sokkolással lehet megváltoztatni. A magas árak megakadályozzák, hogy néhány tucat év alatt kiszipolyozzák a föld több millió év alatt létrejött olajkincsét. Csak így lehet takarékosságra, új energiaforrások felkutatására és kiaknázására rászorítani a felhasználó országokat.
Az átmenet mindenképpen fájdalmas lesz. A vezető tőkésországok idén átlagosan csak 2,2 százalékos gazdasági növekedéssel számolnak, a legalacsonyabbal 1975 óta. Az USA-ban, ahol a benzinhiány most már mindenütt érződik, attól tartanak, hogy a tíz százalék fölötti inflációs ütem gazdasági visszaeséssel fog párosulni. A Tokióban elhatározott energiatakarékossági intézkedések Észak-Amerikában, Japánban és Nyugat-Európában egyebek között magasabb fűtőolaj- és benzinárakat, telente hűvösebb lakásokat jelentenek. De a fejlődő országokra is nehéz évek várnak. Együttes adósságuk – nagyrészt az olajszámla növekedése miatt – eléri a 300 milliárd dollárt.
S mit jelent az OPEC-döntés a magyar gazdaságnak? miniszterelnök-helyettes a szekszárdi közgazdász-vándorgyűlésen radikális változásokat sürgetett a hazai energiagazdálkodás szemléletében és gyakorlatában: 1974 és 1977 között a Közös Piac országai általában csökkentették olajimportjukat, Magyarország ugyanekkor 39 százalékkal növelte behozatalát.
A KGST-országok közötti kereskedelemben az olaj árát is az előző öt év világpiaci árának átlagából számítják ki, s ez az olajimportőr KGST-országokat megkíméli a drágulás okozta közvetlen megrázkódtatástól. De az újabb és újabb világpiaci áremelések – ha később, és ha letompítva is – óhatatlanul elérnek bennünket. Az olajárak felső határára pedig megnyugtató választ ma még aligha lehet adni.
A genfi döntés nem volt váratlan. A nemzetközi olajpiacokon már hónapok – pontosabban az iráni olajszállítások kimaradása, majd drasztikus csökkenése – óta jóval magasabb áron cserél gazdát a fekete arany, mint amennyiben az olajtermelők tavaly decemberben megállapodtak. Most tehát szentesítették azt, amit a piac kikövetelt magának. Sőt, azzal, hogy nemcsak az alapárat határozták meg hordónként 18 dollárban az eddigi 14,55 dollár helyett, hanem maximálták 5,50 a minőség és a termelési adottságok alapján megállapított, s az alapárhoz hozzácsapható felárat is, stabilizálhatják az elmúlt hetekben zűrzavaros képet mutató piacot.
A nyugati kommentárokból kisejlő félelem forrása nem annyira a jelenlegi magas árak várható világgazdasági következményeinek felmérésből ered, hanem abból, hogy úgy látják: semmi sem garantálja azt, hogy az olajárak ezen az újabb, magasabb szinten megnyugodnának. Az OPEC-hez tartozó 13 tagország olajbevétele idén 170-180 milliárd dollárra dagad a tavalyi 127 milliárdról. Legtöbbjük tudja, hogy mire fordítsa a többletbevételt, de Szaúd-Arábia, Kuvait s a kisebb olajemirátusok valószínűleg 30 milliárd dollár fölös olajjövedelemmel fognak rendelkezni. De más olajtermelők is kezdenek arra az álláspontra helyezkedni, hogy jobb az olajat minél tovább a földben hagyni, semmint az értékéből rohamosan veszítő dollárokért elkótyavetyélni. A jelenlegi olajkrízis tehát különösen azért veszélyes, mert egyetlen jelentős olajtermelő állam kivonulása a piacról súlyos helyzetet teremthet. Jamani szaúdi olajminiszter szerint egy újabb, iránihoz hasonló megrázkódtatás hordónként 50 dollárra fogja felvinni az olajárat.
Az OPEC-et most sokan újabb világgazdasági válság előidézésével vádolják, de az olajtermelők ellenérveit is meg kell hallgatni: a világ mohó olajétvágya nem ismer határokat, a nyugat évtizedes fogyasztói beidegződéseit csak sokkolással lehet megváltoztatni. A magas árak megakadályozzák, hogy néhány tucat év alatt kiszipolyozzák a föld több millió év alatt létrejött olajkincsét. Csak így lehet takarékosságra, új energiaforrások felkutatására és kiaknázására rászorítani a felhasználó országokat.
Az átmenet mindenképpen fájdalmas lesz. A vezető tőkésországok idén átlagosan csak 2,2 százalékos gazdasági növekedéssel számolnak, a legalacsonyabbal 1975 óta. Az USA-ban, ahol a benzinhiány most már mindenütt érződik, attól tartanak, hogy a tíz százalék fölötti inflációs ütem gazdasági visszaeséssel fog párosulni. A Tokióban elhatározott energiatakarékossági intézkedések Észak-Amerikában, Japánban és Nyugat-Európában egyebek között magasabb fűtőolaj- és benzinárakat, telente hűvösebb lakásokat jelentenek. De a fejlődő országokra is nehéz évek várnak. Együttes adósságuk – nagyrészt az olajszámla növekedése miatt – eléri a 300 milliárd dollárt.
S mit jelent az OPEC-döntés a magyar gazdaságnak? miniszterelnök-helyettes a szekszárdi közgazdász-vándorgyűlésen radikális változásokat sürgetett a hazai energiagazdálkodás szemléletében és gyakorlatában: 1974 és 1977 között a Közös Piac országai általában csökkentették olajimportjukat, Magyarország ugyanekkor 39 százalékkal növelte behozatalát.
A KGST-országok közötti kereskedelemben az olaj árát is az előző öt év világpiaci árának átlagából számítják ki, s ez az olajimportőr KGST-országokat megkíméli a drágulás okozta közvetlen megrázkódtatástól. De az újabb és újabb világpiaci áremelések – ha később, és ha letompítva is – óhatatlanul elérnek bennünket. Az olajárak felső határára pedig megnyugtató választ ma még aligha lehet adni.
Ezen a napon történt június 07.
1905
1917
első világháború: a messines-i csata: Az antant utászai felrobbantják a német vonalak alá telepített aknákat, ezzel 10 000 német katonát...Tovább
1921
Románia előbb április 23-án Csehszlovákiával, majd június 7-én Szerb-Horvát-Szlovén Királysággal megkötött szerződése révén csatlakozik a...Tovább
1921
Románia előbb április 23-án Csehszlovákiával, majd június 7-én Szerb-Horvát-Szlovén Királysággal megkötött szerződése révén csatlakozik a...Tovább
1942
második világháború: a midway-i csata befejeződik.Tovább
- 1 / 2
- >
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Beköszöntő
Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – I.
Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.
Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.
Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.
Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.
Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, impériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as várhatóan ugyanezen hónap 18-án. A most megjelenő 2. szám első írásának szerzője, Sárándi Tamás a Szatmárnémetiben lezajlott uralomváltás történetét eleveníti fel a román hadsereg 1919. áprilisi bevonulásától egész az 1920-as évek elejéig, a helyi román uralom és közigazgatás megszilárdulásának kezdetéig. Kosztyó Gyula Beregszász és vidékének 1918 és 1920 közötti vészterhes hónapjait mutatja be: az összeomlást, a proletárdiktatúra időszakát, az ezt követő román, majd cseh megszállást, továbbá a csehszlovák államhatalom berendezkedését. Perczel Olivér a Duna–Tisza köze 1919. évi román megszállását vizsgálja, Szeghy-Gayer Veronika a kassai impériumváltás után a csehszlovák hatóságok által elbocsájtott helyi magyar postai alkalmazottak sorsát követi nyomon, míg Gyarmati Enikő írása az Osztrák–Magyar Monarchia 1918. október végi összeomlását követő külföldi magyar propaganda megszervezéséről szól.
Budapest, 2020. június 4.
A szerkesztők