Az olaj ára a csillagos ég?

1979. július 7.

1979. február 11-én Iránban elűzték az Amerika-barát shah-ot, és az USA-ellenes Khomeni Ajatollah vette át a hatalmat. Az események hatására az országban zavargások törtek ki, amely az USA-ba irányuló olajszállítás gyakorlatilag teljes megszűnéséhez vezetett. Az 1973-as válságra emlékeztető helyzetben az akkor 15 dollár körüli olajár elkezdett megint felfelé mászni. 1980-ra egy hordó olaj ára 250 %-os emelkedéssel az addig hihetetlen 40 dolláros határ közelébe ugrott. Az intézkedések hatására a 80-as évekre az energiahordozó ára újra 10 dollár alá esett vissza.
Az OPEC június 28-án végrehajtotta a legnagyobb arányú áremelést 1974 óta, s a kőolaj drágulásából fakadó gazdasági hatásokkal nekünk is számolnunk kell.

A genfi döntés nem volt váratlan. A nemzetközi olajpiacokon már hónapok – pontosabban az iráni olajszállítások kimaradása, majd drasztikus csökkenése – óta jóval magasabb áron cserél gazdát a fekete arany, mint amennyiben az olajtermelők tavaly decemberben megállapodtak. Most tehát szentesítették azt, amit a piac kikövetelt magának. Sőt, azzal, hogy nemcsak az alapárat határozták meg hordónként 18 dollárban az eddigi 14,55 dollár helyett, hanem maximálták 5,50 a minőség és a termelési adottságok alapján megállapított, s az alapárhoz hozzácsapható felárat is, stabilizálhatják az elmúlt hetekben zűrzavaros képet mutató piacot.

A nyugati kommentárokból kisejlő félelem forrása nem annyira a jelenlegi magas árak várható világgazdasági következményeinek felmérésből ered, hanem abból, hogy úgy látják: semmi sem garantálja azt, hogy az olajárak ezen az újabb, magasabb szinten megnyugodnának. Az OPEC-hez tartozó 13 tagország olajbevétele idén 170-180 milliárd dollárra dagad a tavalyi 127 milliárdról. Legtöbbjük tudja, hogy mire fordítsa a többletbevételt, de Szaúd-Arábia, Kuvait s a kisebb olajemirátusok valószínűleg 30 milliárd dollár fölös olajjövedelemmel fognak rendelkezni. De más olajtermelők is kezdenek arra az álláspontra helyezkedni, hogy jobb az olajat minél tovább a földben hagyni, semmint az értékéből rohamosan veszítő dollárokért elkótyavetyélni. A jelenlegi olajkrízis tehát különösen azért veszélyes, mert egyetlen jelentős olajtermelő állam kivonulása a piacról súlyos helyzetet teremthet. Jamani szaúdi olajminiszter szerint egy újabb, iránihoz hasonló megrázkódtatás hordónként 50 dollárra fogja felvinni az olajárat.

Az OPEC-et most sokan újabb világgazdasági válság előidézésével vádolják, de az olajtermelők ellenérveit is meg kell hallgatni: a világ mohó olajétvágya nem ismer határokat, a nyugat évtizedes fogyasztói beidegződéseit csak sokkolással lehet megváltoztatni. A magas árak megakadályozzák, hogy néhány tucat év alatt kiszipolyozzák a föld több millió év alatt létrejött olajkincsét. Csak így lehet takarékosságra, új energiaforrások felkutatására és kiaknázására rászorítani a felhasználó országokat.

Az átmenet mindenképpen fájdalmas lesz. A vezető tőkésországok idén átlagosan csak 2,2 százalékos gazdasági növekedéssel számolnak, a legalacsonyabbal 1975 óta. Az USA-ban, ahol a benzinhiány most már mindenütt érződik, attól tartanak, hogy a tíz százalék fölötti inflációs ütem gazdasági visszaeséssel fog párosulni. A Tokióban elhatározott energiatakarékossági intézkedések Észak-Amerikában, Japánban és Nyugat-Európában egyebek között magasabb fűtőolaj- és benzinárakat, telente hűvösebb lakásokat jelentenek. De a fejlődő országokra is nehéz évek várnak. Együttes adósságuk – nagyrészt az olajszámla növekedése miatt – eléri a 300 milliárd dollárt.

S mit jelent az OPEC-döntés a magyar gazdaságnak? miniszterelnök-helyettes a szekszárdi közgazdász-vándorgyűlésen radikális változásokat sürgetett a hazai energiagazdálkodás szemléletében és gyakorlatában: 1974 és 1977 között a Közös Piac országai általában csökkentették olajimportjukat, Magyarország ugyanekkor 39 százalékkal növelte behozatalát.

A KGST-országok közötti kereskedelemben az olaj árát is az előző öt év világpiaci árának átlagából számítják ki, s ez az olajimportőr KGST-országokat megkíméli a drágulás okozta közvetlen megrázkódtatástól. De az újabb és újabb világpiaci áremelések – ha később, és ha letompítva is – óhatatlanul elérnek bennünket. Az olajárak felső határára pedig megnyugtató választ ma még aligha lehet adni.

Ezen a napon történt június 18.

1937

Felszáll Moszkvából a „szovjet Lindbergh”: Valerij Cskalov (és társai). ANT-25 típusú gépe az Északi-sark érintésével két nap múlva száll...Tovább

1940

Franciaország tűzszünetet köt a németekkel.Tovább

1972

Az NSZK labdarúgó válogatottja az Európa-bajnokság brüsszeli döntőjén 3-0-ra győzi le a Szovjetunió csapatát.Tovább

1979

Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár és Jimmy Carter amerikai elnök Bécsben aláírja a SALT-2 megállapodást.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Egyház és társadalom

 

Szociológiai értelemben az egyház társadalmi-kulturális rendszer, mely három alrendszerből áll: a tágabb értelemben vett vallási kultúrából, az azonos hitű közösségből, valamint a vallási kultúra és közösség ápolására létrejött szervezetből, amit a papság és a hierarchia képvisel. Tomka Miklós vallásszociológus értelmezése szerint Magyarországon az 1940-es évek második feléig tartó időszak még a „keresztény társadalom” korának tekinthető: az összefonódott vallási és szekuláris kultúrából úgy részesedett mindenki, mint a nemzeti hagyományból. „1948 előtt ‒ írja ‒ a vallás a legfontosabb kultúrahordozóként megelevenítette a történelmi folyamatosságot, képviselte a nemzeti identitást, hozzájárult a társadalom integrációjához.”

A fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra azonban csakhamar elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. Az egyház kényszerűségből eltávolodott a társadalmi kérdésektől, kiszorult a közéletből és visszavonult a templomok falai közé.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Kádár János pártfőtitkár egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Noha az egyéni vallásgyakorlás és az egyházak társadalmi szerepének korlátozása még a nyolcvanas években sem szűnt meg, a központi ellenőrzés valamelyest enyhült, és ezzel megnőttek a vallásosság kinyilvánítási lehetőségei. Radikális változásra azonban e téren is csak a rendszerváltást követően kerülhetett sor. 1990 után lehetővé vált az egyházi intézményrendszer újjáépítése és ezzel együtt az újbóli társadalmi szerepvállalás, aminek köszönhetően az egyház a hazai civil társadalom egyik legfontosabb építőkövévé vált.

Az ArchívNet idei 2. számának fő témája tehát: „Egyház és társadalom”. Szerzőink közül Somorjai Ádám OSB Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius 1943-ban keltezett összefoglaló jelentését közli. A Vatikáni Levéltárban őrzött ún. triennális, azaz három évre visszatekintő jelentés igen értékes történeti forrás, amely nemcsak a magyarországi egyházi viszonyokról tudósít, hanem kitér a korabeli közállapotokra, valamint a fontosabb kül- és belpolitikai kérdésekre is. Gianone András Mindszenty József esztergomi érsek 1956-os híres rádiószózatának különböző változatait veti össze, míg a Csejoszki Mihály által közölt dokumentumok a katolikus fenntartású gimnáziumok „szürke” korszakába, az 1960-as évekbe nyújtanak betekintést. Összeállításunkban emellett más témákról is olvashatunk: Miklós Dániel az 1939–1940-ben Magyarországon tartózkodó cseh menekültek történetéhez kapcsolódó levéltári forrásokat közöl, Tarnai Eszter pedig egy olyan visszaemlékezés-részletet tesz közzé, amely jól szemlélteti a Budapest ostromát követő hónapok nehézségeit és a fővárosi közélelmezés rendkívül súlyos helyzetét.

 

Budapest, 2021. május 28.

 

A szerkesztők