Európa japánjai?

1979. október 27.

A magyar-francia kapcsolatok Kádár János 1978-as párizsi útjával újabb lendületet vettek. Mindkét részről a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok fejlesztését tűzték ki célul, és ebben igen komoly szerepet szántak a Magyar Kereskedelmi Kamara párizsi kereskedelmi központjának, amely a francia világváros elegáns XVI. kerületében, a diplomáciai negyedben nyílt meg. A diplomácia malmainak lassú „őrlését” mutatja, hogy ennek alapjait megteremtő kétoldalú műszaki és tudományos egyezményt még 1966-ban, a francia külügyminiszter (Maurice Couve de Mur
Párizs, Avenue Kléber 88. szám. A kapu alatt csillogó réztábla hirdeti, itt talált otthonra a magyar műszaki ismeretek tájékoztatási központja.

A magyar és a francia kormány képviselői még 1966-ban írták alá azt a műszaki és tudományos együttműködésről szóló egyezményt, amely, többek között, egy párizsi magyar tájékoztatási központ létesítését határozta el. A szándék idén tavasszal öltött testet. A diplomáciai életből is jól ismert, előkelő Kléber sugárúton magyar tájékoztatási központ nyílt meg. Példaként a Budapesten már több mint tíz éve működő hasonló francia központ szolgált.

A kormány a Magyar Kereskedelmi Kamarát bízta meg a központ létrehozásával és működtetésével. Éppen Franciaországban a megszokottnál is nagyobb a kamarai kapcsolatok jelentősége, aminek az a magyarázata, hogy a francia vállalatok számára kötelező a kamarai tagság. Húsznál több a területi kamarák száma, s minden városban helyi kamara is működik. Befolyásuk, szerepük jelentős, a kormányzati szervek elismert gazdasági tanácsadói, egyben a szakmai képzés, valamint a vezetőképzés fórumai is.

Az új párizsi központ vezetője francia, akárcsak munkatársai, ám valamennyien kiválóan beszélnek magyarul. Az irodák, a tárgyalótermek és a könyvtár közel 300 négyzetméter területtel egy egész emeletet foglal el. Berendezésük magyar belsőépítész munkája.

A központ feladata, hogy tájékoztatási munkájával reális képet adjon a magyar gazdaságpolitikáról, a műszaki fejlesztés, az ipar és a mezőgazdaság helyzetéről, perspektíváiról, segítse a magyar-francia gazdasági együttműködés kiszélesítését, ipari, mezőgazdasági és szellemi exportunk növelését. Fontos feladata az is, hogy a tájékoztatás korszerű eszközeit felhasználva alapozza meg a közép- és hosszú távú kutatási műszaki fejlesztési és termelési együttműködés kialakítását.

A központ megnyitása után egy lyoni napilap Magyarországgal foglalkozó cikkének a következő címet adta: „A magyarok ambíciója: a vén Európa japánjai akarnak lenni”. A megfogalmazás ugyan túlzó, de meglehetősen hízelgő, bár tény az is, hogy az elmúlt huszonöt év alatt a magyar-francia kereskedelmi forgalom értéke közel hússzorosára nőtt. Az is a valós képhez tartozik, hogy exportunk értéke még mindig jelentősen elmarad az importunké mögött. A tavalyi kereskedelmi adatok szerint exportunk mintegy 40 százaléka élelmiszeripari termék volt és csupán hat százalékát adta a gépipar. Az importban 67 százalékkal szerepeltek az anyagok és alkatrészek, a gépek és berendezések aránya pedig közel 24 százalék volt.

A Magyar Kereskedelmi Kamara úgy tervezi, hogy a párizsi központban évente mintegy 20 alkalommal tartanak szakelőadást, szakmai napot, kerekasztal-megbeszélést, bemutatót és kiállítást magyar szakemberek. Már eddig is számos hazai tagvállalat és tudományos intézmény jelentette be közreműködési szándékát ilyen rendezvények szervezésében.

A tájékoztatási központ a Kamara által szervezett „Gazdasági napokon” fogadta első ízben látogatóit. A „Gazdasági napok” eseményeit követően még két szakelőadás hangzott el, mindkettő jelentős szabadalmazott magyar eljárásról: a jól forgácsolható acélok gyártási technológiájáról és a karbonátos mangánércek komplex hasznosításáról számoltak be szakembereink.

Az őszi idény rendezvénysorozatát a szerszámgépipari információs nap nyitotta meg. A bevezető előadás vázolta a magyar szerszámgépipar jelenét és jövőjét, valamint ismertette a számítógépes vezérlésű, úgynevezett CNC szerszámgépek magyarországi gyártását. Szakértők ismertették azokat a kutatásokat és gyakorlati eredményeket, amelyeket a szerszámgépvezérlés fejlesztésében értek el a magyar vállalatok.

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a francia szakemberek az információs napot nagy érdeklődéssel fogadták. Nem kisebb vállalatok képviselői jelentek meg, mint a hétezer főt foglalkoztató Telemecanique Electrique-é vagy a jól ismert Renault és Citroen cégé. A központ vendége volt ez alkalommal a Francia Szerszámgépgyártók Koordinációs Bizottságának vezérigazgatója is. Az előadásokat követő konzultáción a hallgatóság számos kérdést tett fel. Érdeklődésüket elsősorban a kézi adatbevitel újdonságai, a műhelyekben is elvégezhető programozás előnyei, az olcsóbb vezérlési lehetőségek keltették fel.

Ami a jövő terveit illeti, még az idén hallhatnak a francia szakemberek, többek között, a Tungsram fémhalogén lámpák és nagynyomású nátriumgőz-lámpák fejlesztésében elért eredményeiről, az ásványvagyon-becslésről és a bányatervezésről, a hústermelésre szakosított magyar szarvasmarha-tenyésztés eredményeiről.

Gáti Júlia

Ezen a napon történt augusztus 08.

1918

A nyugati fronton megindul az antant utolsó – őszig elhúzódó – támadása, mely eldöntötte az I. világháború kimenetelét.Tovább

1940

Az angliai csata kezdete.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők