Hivatalba lép Thomas Woodrow Wilson, az Amerikai Egyesült Államok 28. elnökeTovább
FÓKUSZBAN A KGST HÁROM ÉVTIZEDE
Közös célok, közös programok
1979. június 30.
A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa a közép- és kelet-európai szocialista országok gazdasági együttműködés szervezete 1949. január 25-én jött létre Moszkvában, a szovjet érdekszférába került országok számára. Alapító tagjai a Szovjetunión kívül Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, Románia voltak, majd később csatlakozott Albánia, NDK, Mongólia, Kuba, Vietnami Demokratikus Köztársaság. Jugoszlávia a szervezet társult tagja volt.
A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa fennállásának 30. évfordulójáról való megemlékezés mellett a KGST XXXIII., moszkvai ülésszakának napirendjén az együttműködés további feladatai szerepelnek. Megtárgyalják a komplex program és a hosszú távú együttműködési célprogramok végrehajtásának eddigi eredményeit, és új programokat fogadnak el az ipari fogyasztási cikkek gyártásában, valamint a közlekedés fejlesztésében való hosszú távú együttműködésről. Ezen kívül két-és többoldalú megállapodások aláírására is sor kerül.
A magyar gazdaság fejlődésének alapvető külgazdasági feltétele és meghatározója a KGST-országokkal való együttműködés – állapította meg Marjai József miniszterelnök-helyettes a KGST megalakulásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi ülésen a Parlamentben. A szocialista országok három évtizedes múltra visszatekintő gazdasági együttműködési szervezete ma már tíz európai, ázsiai és amerikai államot egyesít. Az együttműködésnek a KGST alapokmánya által megfogalmazott alapvető elvei – az egyenjogúság, a kölcsönös előnyök, az állami szuverenitás, az egyenlő képviselet – hosszabb távon is helyesnek bizonyultak. A KGST – ahogy ezt alapokmánya is rögzíti – nyílt szervezet, amely kész gazdasági kapcsolatait fejleszteni szocialista és nem szocialista országokkal egyaránt. Különböző szerveinek munkájában különmegállapodás alapján aktívan részt vesz Jugoszlávia. Együttműködési megállapodást írt alá a KGST-vel Finnország, Irak és Mexikó. A mostani, XXXIII. ülésszakon különböző minőségben már négy kontinens országai képviseltetik magukat. Mindezek alapján a KGST-t már nehezen lehetne zárt tömörülésnek, „regionális” nemzetközi szervezetnek tekinteni.
A három évtized tényekkel bizonyította a szocialista gazdasági együttműködés eredményességét. Történelmileg rövid idő alatt a KGST-tagállamok gazdaságának szerkezetében mélyreható változások mentek végbe, az ipar uralkodó szerephez jutott. A struktúraváltással párosult dinamikus fejlődés eredményeként a három évtized alatt az egy főre számított ipari termelés nyolcszorosára nőtt, szemben a világátlaggal, amely alig volt több, mint háromszoros növekedés. Ma a KGST-országok állítják elő a világ ipari termelésének 33-34 százalékát. Az iparnál szerényebb méretű, de nemzetközi összehasonlításban mégis jelentős a mezőgazdaság fejlődése. Az egy főre jutó mezőgazdasági termelés 1960-1977 között világviszonylatban 7 százalékkal, a KGST-országokban 31 százalékkal emelkedett.
A KGST-országok két- és sokoldalú együttműködésének formái és módszerei az elmúlt évtizedekben folyamatosan fejlődtek. A kezdeti időszakban a kereskedelem-fejlesztés, a műszaki eredmények térítésmentes cseréje volt a jellemző, de még nem vonták be az együttműködésbe a termelés szféráját. A termelési kapcsolatok kialakítására hivatott KGST-munkaszervek az ötvenes évek végén, a hatvanas években jöttek létre. A tagországok belső gazdaságának és nemzetközi gazdasági kapcsolatainak a fejlődése érlelte meg az igényt a hatvanas évek végére, hogy ki kell dolgozni a szocialista gazdasági integráció kibontakoztatásának 15-20 évre szóló komplex programját, amelyet aztán a KGST 1971-ben tartott XXV. ülésszaka fogadott el. A komplex program minőségileg új vonásokkal gazdagítja a kapcsolatok rendszerét: a szocialista gazdasági integráció kibontakoztatását tűzi célul.
Megvalósítása során egyre intenzívebbé válnak a két- és sokoldalú gazdasági kapcsolatok a KGST országai között. Mind jelentősebbek az erőforrások egyesítésével megvalósuló, közös célokat szolgáló fejlesztések (csak néhányra utalva: az orenburgi gázvezeték, a Vinnyica-Albertirsa közötti villamos távvezeték, az uszty-ilimszki cellulózkombinát). Nagymértékben szélesednek a tagországok közötti termelési kapcsolatok: 1970-ben a tagországok egymás közötti forgalmában még alig egy százalékkal részesedtek a tartós termelési együttműködésből, a szakosításból és kooperációkból származó termékek, de 1980-ra részarányuk több mint 20 százalékra nő.
A komplex programban felvázolt célok továbbfejlesztését és konkretizálását szolgálja az öt hosszú távú együttműködési célprogram. Ezek a termelés kulcságazatainak nemzetközileg összehangolt fejlesztési programjai az energetika, a nyersanyagok termelése, a mezőgazdaság és élelmiszeripar, a gépipar, az ipari fogyasztási cikkek gyártása, valamint a közlekedés területén. A KGST tavalyi ülésszakán ezek közül megvitatták és elfogadták az energetikai és nyersanyagellátással, a mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésével, valamint a gépiparnak az előbbi feladatok megoldását szolgáló korszerűsítésével foglalkozó célprogramokat.
Az energetikai és nyersanyagtermelési célprogram szerint mind elkerülhetetlenebbé válik a fűtőanyag- és energiamérleg átalakítása a világgazdaságban és a szocialista közösségben kialakuló feltételek figyelembevételével. Ennek jegyében szélesebb körűen kell felhasználni a szilárd fűtőanyag-készleteket, korszerű technológiai eljárásokat kell bevezetni, számottevően csökkenteni kell a fajlagos energia- és nyersanyagfelhasználást, a nyersanyaglelőhelyek közelébe kell telepíteni az energiaigényes termelési ágakat, új energiaforrások kiaknázására van szükség, s mindenekelőtt intenzíven kell fejleszteni az atomenergetikát.
A mezőgazdasági és élelmiszeripari hosszú távú együttműködési célprogram feladatul tűzte ki, hogy a saját termelésnek a természeti feltételek figyelembevételén alapuló intenzív fejlesztésével, valamint a kölcsönös szállításokkal javítsák a lakosság ellátását jó minőségű élelmiszerekkel.
A gépipari célprogram megvalósításának eredményeként a KGST-országok a gépipari berendezések termelésében 1981 és 1985 között a jelenlegi ötéves tervidőszak szintjének kétszeresét, a következő ötéves tervidőszakban pedig háromszorosát érik el.
Az ipari fogyasztási cikkek termelésének és a közlekedési kapcsolatoknak a fejlesztésére kidolgozott célprogramot a KGST mostani ülésszaka tárgyalja meg.
A negyedik évtized küszöbén a KGST-országok nagy eredményekre tekinthetnek vissza. Olyanokra, amelyek nemcsak a szocialista gazdasági közösség erejét, világgazdasági pozícióját erősítik, hanem a kelet-nyugati gazdasági együttműködés lehetőségeit is fokozzák.
A magyar gazdaság fejlődésének alapvető külgazdasági feltétele és meghatározója a KGST-országokkal való együttműködés – állapította meg Marjai József miniszterelnök-helyettes a KGST megalakulásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi ülésen a Parlamentben. A szocialista országok három évtizedes múltra visszatekintő gazdasági együttműködési szervezete ma már tíz európai, ázsiai és amerikai államot egyesít. Az együttműködésnek a KGST alapokmánya által megfogalmazott alapvető elvei – az egyenjogúság, a kölcsönös előnyök, az állami szuverenitás, az egyenlő képviselet – hosszabb távon is helyesnek bizonyultak. A KGST – ahogy ezt alapokmánya is rögzíti – nyílt szervezet, amely kész gazdasági kapcsolatait fejleszteni szocialista és nem szocialista országokkal egyaránt. Különböző szerveinek munkájában különmegállapodás alapján aktívan részt vesz Jugoszlávia. Együttműködési megállapodást írt alá a KGST-vel Finnország, Irak és Mexikó. A mostani, XXXIII. ülésszakon különböző minőségben már négy kontinens országai képviseltetik magukat. Mindezek alapján a KGST-t már nehezen lehetne zárt tömörülésnek, „regionális” nemzetközi szervezetnek tekinteni.
A három évtized tényekkel bizonyította a szocialista gazdasági együttműködés eredményességét. Történelmileg rövid idő alatt a KGST-tagállamok gazdaságának szerkezetében mélyreható változások mentek végbe, az ipar uralkodó szerephez jutott. A struktúraváltással párosult dinamikus fejlődés eredményeként a három évtized alatt az egy főre számított ipari termelés nyolcszorosára nőtt, szemben a világátlaggal, amely alig volt több, mint háromszoros növekedés. Ma a KGST-országok állítják elő a világ ipari termelésének 33-34 százalékát. Az iparnál szerényebb méretű, de nemzetközi összehasonlításban mégis jelentős a mezőgazdaság fejlődése. Az egy főre jutó mezőgazdasági termelés 1960-1977 között világviszonylatban 7 százalékkal, a KGST-országokban 31 százalékkal emelkedett.
A KGST-országok két- és sokoldalú együttműködésének formái és módszerei az elmúlt évtizedekben folyamatosan fejlődtek. A kezdeti időszakban a kereskedelem-fejlesztés, a műszaki eredmények térítésmentes cseréje volt a jellemző, de még nem vonták be az együttműködésbe a termelés szféráját. A termelési kapcsolatok kialakítására hivatott KGST-munkaszervek az ötvenes évek végén, a hatvanas években jöttek létre. A tagországok belső gazdaságának és nemzetközi gazdasági kapcsolatainak a fejlődése érlelte meg az igényt a hatvanas évek végére, hogy ki kell dolgozni a szocialista gazdasági integráció kibontakoztatásának 15-20 évre szóló komplex programját, amelyet aztán a KGST 1971-ben tartott XXV. ülésszaka fogadott el. A komplex program minőségileg új vonásokkal gazdagítja a kapcsolatok rendszerét: a szocialista gazdasági integráció kibontakoztatását tűzi célul.
Megvalósítása során egyre intenzívebbé válnak a két- és sokoldalú gazdasági kapcsolatok a KGST országai között. Mind jelentősebbek az erőforrások egyesítésével megvalósuló, közös célokat szolgáló fejlesztések (csak néhányra utalva: az orenburgi gázvezeték, a Vinnyica-Albertirsa közötti villamos távvezeték, az uszty-ilimszki cellulózkombinát). Nagymértékben szélesednek a tagországok közötti termelési kapcsolatok: 1970-ben a tagországok egymás közötti forgalmában még alig egy százalékkal részesedtek a tartós termelési együttműködésből, a szakosításból és kooperációkból származó termékek, de 1980-ra részarányuk több mint 20 százalékra nő.
A komplex programban felvázolt célok továbbfejlesztését és konkretizálását szolgálja az öt hosszú távú együttműködési célprogram. Ezek a termelés kulcságazatainak nemzetközileg összehangolt fejlesztési programjai az energetika, a nyersanyagok termelése, a mezőgazdaság és élelmiszeripar, a gépipar, az ipari fogyasztási cikkek gyártása, valamint a közlekedés területén. A KGST tavalyi ülésszakán ezek közül megvitatták és elfogadták az energetikai és nyersanyagellátással, a mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésével, valamint a gépiparnak az előbbi feladatok megoldását szolgáló korszerűsítésével foglalkozó célprogramokat.
Az energetikai és nyersanyagtermelési célprogram szerint mind elkerülhetetlenebbé válik a fűtőanyag- és energiamérleg átalakítása a világgazdaságban és a szocialista közösségben kialakuló feltételek figyelembevételével. Ennek jegyében szélesebb körűen kell felhasználni a szilárd fűtőanyag-készleteket, korszerű technológiai eljárásokat kell bevezetni, számottevően csökkenteni kell a fajlagos energia- és nyersanyagfelhasználást, a nyersanyaglelőhelyek közelébe kell telepíteni az energiaigényes termelési ágakat, új energiaforrások kiaknázására van szükség, s mindenekelőtt intenzíven kell fejleszteni az atomenergetikát.
A mezőgazdasági és élelmiszeripari hosszú távú együttműködési célprogram feladatul tűzte ki, hogy a saját termelésnek a természeti feltételek figyelembevételén alapuló intenzív fejlesztésével, valamint a kölcsönös szállításokkal javítsák a lakosság ellátását jó minőségű élelmiszerekkel.
A gépipari célprogram megvalósításának eredményeként a KGST-országok a gépipari berendezések termelésében 1981 és 1985 között a jelenlegi ötéves tervidőszak szintjének kétszeresét, a következő ötéves tervidőszakban pedig háromszorosát érik el.
Az ipari fogyasztási cikkek termelésének és a közlekedési kapcsolatoknak a fejlesztésére kidolgozott célprogramot a KGST mostani ülésszaka tárgyalja meg.
A negyedik évtized küszöbén a KGST-országok nagy eredményekre tekinthetnek vissza. Olyanokra, amelyek nemcsak a szocialista gazdasági közösség erejét, világgazdasági pozícióját erősítik, hanem a kelet-nyugati gazdasági együttműködés lehetőségeit is fokozzák.
Ezen a napon történt március 04.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent az ArchívNet 2025. évi első száma. Friss lapszámunkban az 1940-es, 1950-es évek változásaihoz kapcsolódó forrásismertetések olvashatók. Ezek a változások, fordulatok mind kötődnek a magyarországi politikai változásokhoz: személyes sorsok alakulását befolyásolhatták. Legyen szó akár helyi katolikus szervezőmunkáról vagy éppen egy-egy megszervezett ünnepségről az 1941-ben Magyarország által visszaszerzett területen.
Az időrendet tekintve Gorzás Benjámin (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) írása mutatja be a legkorábbi eseménysort, igaz ennek az előzményei korábbra nyúlnak vissza. Három forrás segítségével világítja meg, hogy a Vitézi Rend Zrínyi Csoportja miként igyekezett létrehozni, majd ápolni Zrínyi Miklósnak, a hadvezérnek és költőnek az emlékét. A kultuszteremtéshez az is löketet adott, hogy 1941 áprilisában Magyarország visszafoglalta a Muraközt is: így a Zrínyi-család szempontjából kiemelt jelentőségű településeken – Csáktornyán és Szentilonán – is lehetett rendezvényeket szervezni.
Sulák Péter (doktorandusz, Pázmány Péter Katolikus Egyetem) forrásismertetésében az 1945-öt követő politikai átalakulások helyi lenyomata jelenik meg. 1948-ban Magyarországon végbement a látható politikai fordulat, egyben zajlott az 1947-ben meghirdetett Boldogasszony-év is. A feszült politikai légkör rányomta a bélyegét az egyházak (jelen esetben a római katolikus) életére. A publikált dokumentum arról számol be, hogy az MDP helyi pártszervezete miként áll hozzá, illetve miként „koordinálta” Jászapátiban a Mária-napi ünnepséget.
Szintén a római katolikus egyház és a kommunisták kezébe került államhatalom viszonyához kapcsolódóan mutat be forrást Purcsi Adrienn (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem), aki egy állambiztonsági jelentéséből mutat be egy részletet. A közölt részlet második világháború előtti gyökerekkel rendelkező KALOT mozgalom miként lehetetlenült el 1945-öt követően. A jelentés főszereplője Kerkai Jenő, a KALOT egyik főszervezője, azonban feltűnik benne cselekvő aktorként Szekfű Gyula is, aki moszkvai nagykövetként próbált a KALOT, illetve – tágabban értve – a Demokrata Néppárt ügyében eljárni.
Mindszenty József alakja az előző két ismertetésben is felsejlik (a Mária-évet Magyarországon ő hirdette meg esztergomi érsekként, és szintén ő volt az, aki Kerkaitól megvonta a támogatását a pártalapítás esetében). Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésben Mindszenty ugyanakkor a főszereplő, aki az 1956. évi forradalom és szabadságharc leverése utáni instabil időszakban keresett menedéket a budapesti amerikai nagykövetségen. A két szuperhatalmat, a menedéket biztosító Egyesült Államokat és a Magyarországot megszálló Szovjetuniót is foglalkoztatta Mindszenty helyzete. Előbbieket többek között azért – mint az ismertetésből kiderül, hogy Mindszenty megérti-e, hogy számára nem politikai, hanem humanitárius menedéket nyújtottak.
Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. február 14.
Miklós Dániel
főszerkesztő