FÓKUSZBAN A KGST HÁROM ÉVTIZEDE

Közös célok, közös programok

1979. június 30.

A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa a közép- és kelet-európai szocialista országok gazdasági együttműködés szervezete 1949. január 25-én jött létre Moszkvában, a szovjet érdekszférába került országok számára. Alapító tagjai a Szovjetunión kívül Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, Románia voltak, majd később csatlakozott Albánia, NDK, Mongólia, Kuba, Vietnami Demokratikus Köztársaság. Jugoszlávia a szervezet társult tagja volt.
A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa fennállásának 30. évfordulójáról való megemlékezés mellett a KGST XXXIII., moszkvai ülésszakának napirendjén az együttműködés további feladatai szerepelnek. Megtárgyalják a komplex program és a hosszú távú együttműködési célprogramok végrehajtásának eddigi eredményeit, és új programokat fogadnak el az ipari fogyasztási cikkek gyártásában, valamint a közlekedés fejlesztésében való hosszú távú együttműködésről. Ezen kívül két-és többoldalú megállapodások aláírására is sor kerül.

A magyar gazdaság fejlődésének alapvető külgazdasági feltétele és meghatározója a KGST-országokkal való együttműködés – állapította meg Marjai József miniszterelnök-helyettes a KGST megalakulásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi ülésen a Parlamentben. A szocialista országok három évtizedes múltra visszatekintő gazdasági együttműködési szervezete ma már tíz európai, ázsiai és amerikai államot egyesít. Az együttműködésnek a KGST alapokmánya által megfogalmazott alapvető elvei – az egyenjogúság, a kölcsönös előnyök, az állami szuverenitás, az egyenlő képviselet – hosszabb távon is helyesnek bizonyultak. A KGST – ahogy ezt alapokmánya is rögzíti – nyílt szervezet, amely kész gazdasági kapcsolatait fejleszteni szocialista és nem szocialista országokkal egyaránt. Különböző szerveinek munkájában különmegállapodás alapján aktívan részt vesz Jugoszlávia. Együttműködési megállapodást írt alá a KGST-vel Finnország, Irak és Mexikó. A mostani, XXXIII. ülésszakon különböző minőségben már négy kontinens országai képviseltetik magukat. Mindezek alapján a KGST-t már nehezen lehetne zárt tömörülésnek, „regionális” nemzetközi szervezetnek tekinteni.

A három évtized tényekkel bizonyította a szocialista gazdasági együttműködés eredményességét. Történelmileg rövid idő alatt a KGST-tagállamok gazdaságának szerkezetében mélyreható változások mentek végbe, az ipar uralkodó szerephez jutott. A struktúraváltással párosult dinamikus fejlődés eredményeként a három évtized alatt az egy főre számított ipari termelés nyolcszorosára nőtt, szemben a világátlaggal, amely alig volt több, mint háromszoros növekedés. Ma a KGST-országok állítják elő a világ ipari termelésének 33-34 százalékát. Az iparnál szerényebb méretű, de nemzetközi összehasonlításban mégis jelentős a mezőgazdaság fejlődése. Az egy főre jutó mezőgazdasági termelés 1960-1977 között világviszonylatban 7 százalékkal, a KGST-országokban 31 százalékkal emelkedett.

A KGST-országok két- és sokoldalú együttműködésének formái és módszerei az elmúlt évtizedekben folyamatosan fejlődtek. A kezdeti időszakban a kereskedelem-fejlesztés, a műszaki eredmények térítésmentes cseréje volt a jellemző, de még nem vonták be az együttműködésbe a termelés szféráját. A termelési kapcsolatok kialakítására hivatott KGST-munkaszervek az ötvenes évek végén, a hatvanas években jöttek létre. A tagországok belső gazdaságának és nemzetközi gazdasági kapcsolatainak a fejlődése érlelte meg az igényt a hatvanas évek végére, hogy ki kell dolgozni a szocialista gazdasági integráció kibontakoztatásának 15-20 évre szóló komplex programját, amelyet aztán a KGST 1971-ben tartott XXV. ülésszaka fogadott el. A komplex program minőségileg új vonásokkal gazdagítja a kapcsolatok rendszerét: a szocialista gazdasági integráció kibontakoztatását tűzi célul.

Megvalósítása során egyre intenzívebbé válnak a két- és sokoldalú gazdasági kapcsolatok a KGST országai között. Mind jelentősebbek az erőforrások egyesítésével megvalósuló, közös célokat szolgáló fejlesztések (csak néhányra utalva: az orenburgi gázvezeték, a Vinnyica-Albertirsa közötti villamos távvezeték, az uszty-ilimszki cellulózkombinát). Nagymértékben szélesednek a tagországok közötti termelési kapcsolatok: 1970-ben a tagországok egymás közötti forgalmában még alig egy százalékkal részesedtek a tartós termelési együttműködésből, a szakosításból és kooperációkból származó termékek, de 1980-ra részarányuk több mint 20 százalékra nő.

A komplex programban felvázolt célok továbbfejlesztését és konkretizálását szolgálja az öt hosszú távú együttműködési célprogram. Ezek a termelés kulcságazatainak nemzetközileg összehangolt fejlesztési programjai az energetika, a nyersanyagok termelése, a mezőgazdaság és élelmiszeripar, a gépipar, az ipari fogyasztási cikkek gyártása, valamint a közlekedés területén. A KGST tavalyi ülésszakán ezek közül megvitatták és elfogadták az energetikai és nyersanyagellátással, a mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésével, valamint a gépiparnak az előbbi feladatok megoldását szolgáló korszerűsítésével foglalkozó célprogramokat.

Az energetikai és nyersanyagtermelési célprogram szerint mind elkerülhetetlenebbé válik a fűtőanyag- és energiamérleg átalakítása a világgazdaságban és a szocialista közösségben kialakuló feltételek figyelembevételével. Ennek jegyében szélesebb körűen kell felhasználni a szilárd fűtőanyag-készleteket, korszerű technológiai eljárásokat kell bevezetni, számottevően csökkenteni kell a fajlagos energia- és nyersanyagfelhasználást, a nyersanyaglelőhelyek közelébe kell telepíteni az energiaigényes termelési ágakat, új energiaforrások kiaknázására van szükség, s mindenekelőtt intenzíven kell fejleszteni az atomenergetikát.

A mezőgazdasági és élelmiszeripari hosszú távú együttműködési célprogram feladatul tűzte ki, hogy a saját termelésnek a természeti feltételek figyelembevételén alapuló intenzív fejlesztésével, valamint a kölcsönös szállításokkal javítsák a lakosság ellátását jó minőségű élelmiszerekkel.
A gépipari célprogram megvalósításának eredményeként a KGST-országok a gépipari berendezések termelésében 1981 és 1985 között a jelenlegi ötéves tervidőszak szintjének kétszeresét, a következő ötéves tervidőszakban pedig háromszorosát érik el.

Az ipari fogyasztási cikkek termelésének és a közlekedési kapcsolatoknak a fejlesztésére kidolgozott célprogramot a KGST mostani ülésszaka tárgyalja meg.

A negyedik évtized küszöbén a KGST-országok nagy eredményekre tekinthetnek vissza. Olyanokra, amelyek nemcsak a szocialista gazdasági közösség erejét, világgazdasági pozícióját erősítik, hanem a kelet-nyugati gazdasági együttműködés lehetőségeit is fokozzák.

Ezen a napon történt július 14.

1956

Átadják a Keleti-főcsatornát.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők