FÓKUSZBAN A KGST HÁROM ÉVTIZEDE

Közös célok, közös programok

1979. június 30.

A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa a közép- és kelet-európai szocialista országok gazdasági együttműködés szervezete 1949. január 25-én jött létre Moszkvában, a szovjet érdekszférába került országok számára. Alapító tagjai a Szovjetunión kívül Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, Románia voltak, majd később csatlakozott Albánia, NDK, Mongólia, Kuba, Vietnami Demokratikus Köztársaság. Jugoszlávia a szervezet társult tagja volt.
A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa fennállásának 30. évfordulójáról való megemlékezés mellett a KGST XXXIII., moszkvai ülésszakának napirendjén az együttműködés további feladatai szerepelnek. Megtárgyalják a komplex program és a hosszú távú együttműködési célprogramok végrehajtásának eddigi eredményeit, és új programokat fogadnak el az ipari fogyasztási cikkek gyártásában, valamint a közlekedés fejlesztésében való hosszú távú együttműködésről. Ezen kívül két-és többoldalú megállapodások aláírására is sor kerül.

A magyar gazdaság fejlődésének alapvető külgazdasági feltétele és meghatározója a KGST-országokkal való együttműködés – állapította meg Marjai József miniszterelnök-helyettes a KGST megalakulásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi ülésen a Parlamentben. A szocialista országok három évtizedes múltra visszatekintő gazdasági együttműködési szervezete ma már tíz európai, ázsiai és amerikai államot egyesít. Az együttműködésnek a KGST alapokmánya által megfogalmazott alapvető elvei – az egyenjogúság, a kölcsönös előnyök, az állami szuverenitás, az egyenlő képviselet – hosszabb távon is helyesnek bizonyultak. A KGST – ahogy ezt alapokmánya is rögzíti – nyílt szervezet, amely kész gazdasági kapcsolatait fejleszteni szocialista és nem szocialista országokkal egyaránt. Különböző szerveinek munkájában különmegállapodás alapján aktívan részt vesz Jugoszlávia. Együttműködési megállapodást írt alá a KGST-vel Finnország, Irak és Mexikó. A mostani, XXXIII. ülésszakon különböző minőségben már négy kontinens országai képviseltetik magukat. Mindezek alapján a KGST-t már nehezen lehetne zárt tömörülésnek, „regionális” nemzetközi szervezetnek tekinteni.

A három évtized tényekkel bizonyította a szocialista gazdasági együttműködés eredményességét. Történelmileg rövid idő alatt a KGST-tagállamok gazdaságának szerkezetében mélyreható változások mentek végbe, az ipar uralkodó szerephez jutott. A struktúraváltással párosult dinamikus fejlődés eredményeként a három évtized alatt az egy főre számított ipari termelés nyolcszorosára nőtt, szemben a világátlaggal, amely alig volt több, mint háromszoros növekedés. Ma a KGST-országok állítják elő a világ ipari termelésének 33-34 százalékát. Az iparnál szerényebb méretű, de nemzetközi összehasonlításban mégis jelentős a mezőgazdaság fejlődése. Az egy főre jutó mezőgazdasági termelés 1960-1977 között világviszonylatban 7 százalékkal, a KGST-országokban 31 százalékkal emelkedett.

A KGST-országok két- és sokoldalú együttműködésének formái és módszerei az elmúlt évtizedekben folyamatosan fejlődtek. A kezdeti időszakban a kereskedelem-fejlesztés, a műszaki eredmények térítésmentes cseréje volt a jellemző, de még nem vonták be az együttműködésbe a termelés szféráját. A termelési kapcsolatok kialakítására hivatott KGST-munkaszervek az ötvenes évek végén, a hatvanas években jöttek létre. A tagországok belső gazdaságának és nemzetközi gazdasági kapcsolatainak a fejlődése érlelte meg az igényt a hatvanas évek végére, hogy ki kell dolgozni a szocialista gazdasági integráció kibontakoztatásának 15-20 évre szóló komplex programját, amelyet aztán a KGST 1971-ben tartott XXV. ülésszaka fogadott el. A komplex program minőségileg új vonásokkal gazdagítja a kapcsolatok rendszerét: a szocialista gazdasági integráció kibontakoztatását tűzi célul.

Megvalósítása során egyre intenzívebbé válnak a két- és sokoldalú gazdasági kapcsolatok a KGST országai között. Mind jelentősebbek az erőforrások egyesítésével megvalósuló, közös célokat szolgáló fejlesztések (csak néhányra utalva: az orenburgi gázvezeték, a Vinnyica-Albertirsa közötti villamos távvezeték, az uszty-ilimszki cellulózkombinát). Nagymértékben szélesednek a tagországok közötti termelési kapcsolatok: 1970-ben a tagországok egymás közötti forgalmában még alig egy százalékkal részesedtek a tartós termelési együttműködésből, a szakosításból és kooperációkból származó termékek, de 1980-ra részarányuk több mint 20 százalékra nő.

A komplex programban felvázolt célok továbbfejlesztését és konkretizálását szolgálja az öt hosszú távú együttműködési célprogram. Ezek a termelés kulcságazatainak nemzetközileg összehangolt fejlesztési programjai az energetika, a nyersanyagok termelése, a mezőgazdaság és élelmiszeripar, a gépipar, az ipari fogyasztási cikkek gyártása, valamint a közlekedés területén. A KGST tavalyi ülésszakán ezek közül megvitatták és elfogadták az energetikai és nyersanyagellátással, a mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésével, valamint a gépiparnak az előbbi feladatok megoldását szolgáló korszerűsítésével foglalkozó célprogramokat.

Az energetikai és nyersanyagtermelési célprogram szerint mind elkerülhetetlenebbé válik a fűtőanyag- és energiamérleg átalakítása a világgazdaságban és a szocialista közösségben kialakuló feltételek figyelembevételével. Ennek jegyében szélesebb körűen kell felhasználni a szilárd fűtőanyag-készleteket, korszerű technológiai eljárásokat kell bevezetni, számottevően csökkenteni kell a fajlagos energia- és nyersanyagfelhasználást, a nyersanyaglelőhelyek közelébe kell telepíteni az energiaigényes termelési ágakat, új energiaforrások kiaknázására van szükség, s mindenekelőtt intenzíven kell fejleszteni az atomenergetikát.

A mezőgazdasági és élelmiszeripari hosszú távú együttműködési célprogram feladatul tűzte ki, hogy a saját termelésnek a természeti feltételek figyelembevételén alapuló intenzív fejlesztésével, valamint a kölcsönös szállításokkal javítsák a lakosság ellátását jó minőségű élelmiszerekkel.
A gépipari célprogram megvalósításának eredményeként a KGST-országok a gépipari berendezések termelésében 1981 és 1985 között a jelenlegi ötéves tervidőszak szintjének kétszeresét, a következő ötéves tervidőszakban pedig háromszorosát érik el.

Az ipari fogyasztási cikkek termelésének és a közlekedési kapcsolatoknak a fejlesztésére kidolgozott célprogramot a KGST mostani ülésszaka tárgyalja meg.

A negyedik évtized küszöbén a KGST-országok nagy eredményekre tekinthetnek vissza. Olyanokra, amelyek nemcsak a szocialista gazdasági közösség erejét, világgazdasági pozícióját erősítik, hanem a kelet-nyugati gazdasági együttműködés lehetőségeit is fokozzák.

Ezen a napon történt szeptember 28.

1922

Benito Mussolini bevonul Rómába („Marcia su Roma”).Tovább

1939

A szovjet-német megállapodás értelmében felosztják Lengyelországot. A Szovjetunió megkapja Litvániát.Tovább

1988

Lezajlott az első ún. figyelmeztető sztrájk a JATE BTK-n, amelyet a hallgatók a felsőoktatás radikális és következetes megújításáért...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő