FÓKUSZBAN A KGST HÁROM ÉVTIZEDE

Közös célok, közös programok

1979. június 30.

A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa a közép- és kelet-európai szocialista országok gazdasági együttműködés szervezete 1949. január 25-én jött létre Moszkvában, a szovjet érdekszférába került országok számára. Alapító tagjai a Szovjetunión kívül Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, Románia voltak, majd később csatlakozott Albánia, NDK, Mongólia, Kuba, Vietnami Demokratikus Köztársaság. Jugoszlávia a szervezet társult tagja volt.
A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa fennállásának 30. évfordulójáról való megemlékezés mellett a KGST XXXIII., moszkvai ülésszakának napirendjén az együttműködés további feladatai szerepelnek. Megtárgyalják a komplex program és a hosszú távú együttműködési célprogramok végrehajtásának eddigi eredményeit, és új programokat fogadnak el az ipari fogyasztási cikkek gyártásában, valamint a közlekedés fejlesztésében való hosszú távú együttműködésről. Ezen kívül két-és többoldalú megállapodások aláírására is sor kerül.

A magyar gazdaság fejlődésének alapvető külgazdasági feltétele és meghatározója a KGST-országokkal való együttműködés – állapította meg Marjai József miniszterelnök-helyettes a KGST megalakulásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi ülésen a Parlamentben. A szocialista országok három évtizedes múltra visszatekintő gazdasági együttműködési szervezete ma már tíz európai, ázsiai és amerikai államot egyesít. Az együttműködésnek a KGST alapokmánya által megfogalmazott alapvető elvei – az egyenjogúság, a kölcsönös előnyök, az állami szuverenitás, az egyenlő képviselet – hosszabb távon is helyesnek bizonyultak. A KGST – ahogy ezt alapokmánya is rögzíti – nyílt szervezet, amely kész gazdasági kapcsolatait fejleszteni szocialista és nem szocialista országokkal egyaránt. Különböző szerveinek munkájában különmegállapodás alapján aktívan részt vesz Jugoszlávia. Együttműködési megállapodást írt alá a KGST-vel Finnország, Irak és Mexikó. A mostani, XXXIII. ülésszakon különböző minőségben már négy kontinens országai képviseltetik magukat. Mindezek alapján a KGST-t már nehezen lehetne zárt tömörülésnek, „regionális” nemzetközi szervezetnek tekinteni.

A három évtized tényekkel bizonyította a szocialista gazdasági együttműködés eredményességét. Történelmileg rövid idő alatt a KGST-tagállamok gazdaságának szerkezetében mélyreható változások mentek végbe, az ipar uralkodó szerephez jutott. A struktúraváltással párosult dinamikus fejlődés eredményeként a három évtized alatt az egy főre számított ipari termelés nyolcszorosára nőtt, szemben a világátlaggal, amely alig volt több, mint háromszoros növekedés. Ma a KGST-országok állítják elő a világ ipari termelésének 33-34 százalékát. Az iparnál szerényebb méretű, de nemzetközi összehasonlításban mégis jelentős a mezőgazdaság fejlődése. Az egy főre jutó mezőgazdasági termelés 1960-1977 között világviszonylatban 7 százalékkal, a KGST-országokban 31 százalékkal emelkedett.

A KGST-országok két- és sokoldalú együttműködésének formái és módszerei az elmúlt évtizedekben folyamatosan fejlődtek. A kezdeti időszakban a kereskedelem-fejlesztés, a műszaki eredmények térítésmentes cseréje volt a jellemző, de még nem vonták be az együttműködésbe a termelés szféráját. A termelési kapcsolatok kialakítására hivatott KGST-munkaszervek az ötvenes évek végén, a hatvanas években jöttek létre. A tagországok belső gazdaságának és nemzetközi gazdasági kapcsolatainak a fejlődése érlelte meg az igényt a hatvanas évek végére, hogy ki kell dolgozni a szocialista gazdasági integráció kibontakoztatásának 15-20 évre szóló komplex programját, amelyet aztán a KGST 1971-ben tartott XXV. ülésszaka fogadott el. A komplex program minőségileg új vonásokkal gazdagítja a kapcsolatok rendszerét: a szocialista gazdasági integráció kibontakoztatását tűzi célul.

Megvalósítása során egyre intenzívebbé válnak a két- és sokoldalú gazdasági kapcsolatok a KGST országai között. Mind jelentősebbek az erőforrások egyesítésével megvalósuló, közös célokat szolgáló fejlesztések (csak néhányra utalva: az orenburgi gázvezeték, a Vinnyica-Albertirsa közötti villamos távvezeték, az uszty-ilimszki cellulózkombinát). Nagymértékben szélesednek a tagországok közötti termelési kapcsolatok: 1970-ben a tagországok egymás közötti forgalmában még alig egy százalékkal részesedtek a tartós termelési együttműködésből, a szakosításból és kooperációkból származó termékek, de 1980-ra részarányuk több mint 20 százalékra nő.

A komplex programban felvázolt célok továbbfejlesztését és konkretizálását szolgálja az öt hosszú távú együttműködési célprogram. Ezek a termelés kulcságazatainak nemzetközileg összehangolt fejlesztési programjai az energetika, a nyersanyagok termelése, a mezőgazdaság és élelmiszeripar, a gépipar, az ipari fogyasztási cikkek gyártása, valamint a közlekedés területén. A KGST tavalyi ülésszakán ezek közül megvitatták és elfogadták az energetikai és nyersanyagellátással, a mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésével, valamint a gépiparnak az előbbi feladatok megoldását szolgáló korszerűsítésével foglalkozó célprogramokat.

Az energetikai és nyersanyagtermelési célprogram szerint mind elkerülhetetlenebbé válik a fűtőanyag- és energiamérleg átalakítása a világgazdaságban és a szocialista közösségben kialakuló feltételek figyelembevételével. Ennek jegyében szélesebb körűen kell felhasználni a szilárd fűtőanyag-készleteket, korszerű technológiai eljárásokat kell bevezetni, számottevően csökkenteni kell a fajlagos energia- és nyersanyagfelhasználást, a nyersanyaglelőhelyek közelébe kell telepíteni az energiaigényes termelési ágakat, új energiaforrások kiaknázására van szükség, s mindenekelőtt intenzíven kell fejleszteni az atomenergetikát.

A mezőgazdasági és élelmiszeripari hosszú távú együttműködési célprogram feladatul tűzte ki, hogy a saját termelésnek a természeti feltételek figyelembevételén alapuló intenzív fejlesztésével, valamint a kölcsönös szállításokkal javítsák a lakosság ellátását jó minőségű élelmiszerekkel.
A gépipari célprogram megvalósításának eredményeként a KGST-országok a gépipari berendezések termelésében 1981 és 1985 között a jelenlegi ötéves tervidőszak szintjének kétszeresét, a következő ötéves tervidőszakban pedig háromszorosát érik el.

Az ipari fogyasztási cikkek termelésének és a közlekedési kapcsolatoknak a fejlesztésére kidolgozott célprogramot a KGST mostani ülésszaka tárgyalja meg.

A negyedik évtized küszöbén a KGST-országok nagy eredményekre tekinthetnek vissza. Olyanokra, amelyek nemcsak a szocialista gazdasági közösség erejét, világgazdasági pozícióját erősítik, hanem a kelet-nyugati gazdasági együttműködés lehetőségeit is fokozzák.

Ezen a napon történt április 11.

1905

József Attila születésnapja, a költészet napja Magyarországon.Tovább

1939

Magyarország kilép a Népszövetségből.Tovább

1941

Bácska visszacsatolásának kezdeteTovább

1941

Magyarország megtámadja a már felbomlott Jugoszláviát, a Magyar Honvédség megkezdi a bevonulást a Délvidékre.Tovább

1945

A már Budapesten működő kormány „elrendelte” a Magyar Vöröskereszt alapszabályszerű működésétTovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rákosi- és Kádár-korszak: társadalom, életmód, diplomácia

 

A 20. századi magyar történelem egyik meghatározó fejezete a mintegy 40 évig tartó államszocialista időszak, a szovjet típusú totalitarianizmus, azaz a Rákosi- és a Kádár-korszak. A pártállami diktatúra legfőbb jellemzője az élet minden területén végrehajtott szovjetizálás volt: a politikai hatalom centralizálása, a szocialista tervgazdálkodás bevezetése, az állami monopólium megteremtése az oktatásban, a kulturális pluralizmus felszámolása, a marxista-leninista világnézet kizárólagossá tétele, továbbá a szovjet blokkba való betagozódás és a külpolitika feltétlen szovjetbarátsága.

Történelmietlen látásmódra vallana azonban, ha nem tennénk éles különbséget a diktatúra különböző szakaszai között, és összemosnánk a Rákosi-korszakot a Kádár-korszakkal, illetve azokon belül is a különböző periódusokat. A Rákosi-korszakot vizsgálva ki kell hangsúlyoznunk például, hogy a „klasszikus” sztálinizmus időszakát (1949‒1953) legfőképpen az intézményesített terror és a mérhetetlen személyi kultusz, míg az ezt követő két évet (a Nagy Imre-kormány időszakát) a rendszer elviselhetővé tételének szándéka jellemezte.

A rendszerváltás óta eltelt 30 év alatt számos olyan történeti munka született, amelyek alapján ma már a Kádár-rendszert is megbízható pontossággal korszakolhatjuk. Erre itt nem áll módunkban részletesen kitérni, csupán jelezzük, hogy az 1956-os forradalom leverését követő tömeges megtorlások időszaka 1958-tól egyben a rendszer konszolidációját is jelentette. Néhány év alatt befejeződött a mezőgazdaság kollektivizálása, 1963-ban pedig általános amnesztiát hirdettek. Fokozatosan oldódott az ország addig nyomasztó nemzetközi elszigeteltsége, számos nyugati állammal nagyköveti szinten helyreállt a diplomáciai kapcsolat. A magyar külpolitika viszonylagos mozgástérre tett szert annak ellenére, hogy a Szovjetunióhoz és a Varsói Szerződéshez való szövetségesi hűségéhez egy pillanatig sem férhetett kétség. Az 1960-as évektől emelkedett a lakosság életszínvonala („gulyáskommunizmus”), megszűnt a terrorrendszer, a párt hegemóniájának elfogadásáért cserében depolitizálták a mindennapi életet, a korábbiaknál jóval nagyobb utazási szabadságot biztosítottak, és egyre inkább a szakértelemre helyezték a hangsúlyt a származással, illetve a politikai megbízhatósággal szemben. Mindez azonban nem feledteti, hogy a rendszer egészen a bukásáig államszocialista diktatúra maradt ‒ igaz, elvesztette totális jellegét ‒, Magyarország pedig korlátozott szuverenitással a szovjet világbirodalom részét képezte még akkor is, ha a „legvidámabb barakk” volt.

Az ArchívNet idei utolsó, 5‒6. összevont számának fő témája tehát a Rákosi- és a Kádár-korszak. Öt írás vizsgálja különböző szempontok szerint e két időszakot. Szó esik a felsőoktatás helyzetéről, az egészségügyről, a mezőgazdaságról és a diplomáciáról is. A krakkói francia konzul például az 1955-ös magyarországi útja során szerzett tapasztalatait osztja meg érdekfeszítő beszámolójában, és összeveti az itteni állapotokat a lengyelországi viszonyokkal. Különösen aktuális a nemrég elnökké választott Joe Biden és George McGovern amerikai szenátorok 1977-ben tett hivatalos magyarországi látogatásait ismertető írás. Ez nemcsak arról szól, hogyan látták az Egyesült Államokból Magyarországot, hanem arról is, miként próbálta kihasználni a korabeli magyar diplomácia az enyhülés, a kelet‒nyugati kapcsolatok megélénkülése nyomán adódott lehetőségeket. Összeállításunkban ezenkívül számos egyéb olyan témával is találkozhat a tisztelt Olvasó, amely felkeltheti érdeklődését.

Budapest, 2020. december 16.

 

A szerkesztők