Magyarországot felveszik a Népszövetségbe.Tovább
Fókuszban a legnagyobb gazdasági partner
1979. június 9. 4. o.
A nyolcvanas évekre Magyarország legfontosabb kereskedelmi partnere a Szovjetunió lett. A szovjet piac fontosságát mutatja, hogy a magyar külkereskedelem 30%-a zajlott a Szovjetunióval. A magyar-szovjet gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok szerepe és jelentősége a hatvanas évekhez képest többszörösére növekedett. A cikk a szovjet-magyar gazdasági kapcsolatok jellegzetességeit mutatja be.
A Leonyid Brezsnyev vezette szovjet párt- és kormányküldöttség magyarországi látogatása alkalmából kiadott közös nyilatkozat megállapítja, hogy a két ország közötti árucsere-forgalom dinamikus növekedése, a termelési együttműködés fejlődése, a hosszú távú gazdasági megállapodások hozzájárulnak Magyarország és a Szovjetunió népgazdasági feladatainak megoldásához. A küldöttségek aláhúzták a testvéri országok együttműködésének fontosságát a nagy népgazdasági feladatok végrehajtásában, köztük az energia és nyersanyag gondok megoldásában.
A magyar-szovjet külkereskedelmi kapcsolatokat nem átmeneti konjunkturális érdekek határozzák meg. Együttműködésünk hosszú távon, tervszerűen valósul meg. Népgazdaságunk termelési és külkereskedelmi szerkezetében e kapcsolatoknak meghatározó a szerepe.
A Szovjetunió hazánk külkereskedelmi forgalmában az első helyet foglalja el: teljes árucserénk mintegy 30 százaléka immár tradicionálisan észak-keleti szomszédunkkal bonyolítódik le. Magyarország a Szovjetunió külkereskedelmi forgalmában a KGST országok közül az ötödik helyen áll.
A két ország árucsere-forgalmában napjainkban már a külkereskedelem hagyományos formáin túlmutató együttműködési formák is jelentkeznek. A közvetlen árukapcsolatokon túl a termelésben, a közös fejlesztésben történő együttműködés is kibontakozik.
Összetett, sokoldalú együttműködésen alapuló egyezményeket kötöttünk az elmúlt évek során. Megvalósításuk mai feladatokat is jelent annak érdekében, hogy a magyar népgazdaság növekvő nyersanyag- és energiahordozó-szükségletei jelentős részének kielégítését a jövőben is biztosítsuk.
A magyar-szovjet árucseréről beszélve szinte mindig említést teszünk a népgazdaságunk számára rendkívül fontos importtermékekről, és ez természetes. Az élet egész területén végzett mindennapi munkánk közvetve vagy közvetlenül összefüggésben van a magyar-szovjet gazdasági kapcsolatokkal, és ez már közismert. Az országban felhasznált cseppfolyós hidrogének 75 százaléka szovjet eredetű. Az elektromos energia, a felhasznált fűtőanyag, a benzin – és még folytathatnánk az energiahordozók sorával – döntő hányada szovjet eredetű. A budapesti metró vonatok, a trolibuszok, a MALÉV repülőgépek is szovjet importból származnak. Kevésbé közismertek, de nagy értékűek és jelentőségűek azok a szovjet gépek és berendezések, amelyeknek beruházáspolitikánk, iparpolitikánk megvalósításában döntő szerepük van. Több nagyüzemünk – például a Magyar Hajó- és Darugyár, a Ganz Mávag, a Dunai Vasmű, a Paksi Atomerőmű – rekonstrukciója, illetve építése a szovjet tervezők munkája, a szovjet berendezések nélkül elképzelhetetlen lenne. A koksz, a fenyőfűrészárú, az ipari fa, a vasérc, a hengerelt áru felhasználói a megmondhatói, milyen nagy szerepük vannak a szovjet szállításoknak.
Népgazdasági terveink realitását, megvalósítását szolgálja, hogy az intenzíven – sok esetben a Szovjetunióból származó gépekkel és berendezésekkel – fejlesztett iparágak termelésük jelentős hányadát a szovjet piacon értékesítik. Így például az autóbuszok, a daruk, a professzionális elektronikai termékek bázispiaca a Szovjetunió. A magyar vegyipar eredményesen exportál a szovjet piacra. A magyar népgazdaság egyes ágazati ily módon jelentős szerepet vállalnak a Szovjetunió importszükségleteinek kielégítésében.
Egyes termékek esetében Magyarország súlya a Szovjetunió importjában figyelemre méltó. A folyó ötéves, hosszú lejáratú, megállapodás irányzatai alapján jó néhány termékcsoportban a megtisztelő és sok tekintetben felelősségteljes első helyet foglaljuk el. Érdemes megemlíteni, hogy ezek a termékcsoportok túlnyomórészt a magyar népgazdaság fejlesztési programjait képviselik. Hazánk szállítja például a Szovjetunióba a KGST-tagországokból származó különféle műszerek mintegy háromnegyedét, az autóbuszok közel 100 százalékát, a gyógyszerek mintegy kétötödét, a zöldségkonzervek felét, a friss gyümölcsök kétharmadát.
A két ország gazdasági kapcsolatai évtizedek óta dinamikusan fejlődnek. Ez megfelel pártjaink, országaink, népeink érdekének. A számok is jelentős növekedésről tanúskodnak. Az 1979. évi magyar-szovjet rubel elszámolású forgalom előirányzatainak értéke 4,8 milliárd rubel, és napjainkban egy nap alatt annyi az árucsere, mint 30 évvel ezelőtt egy év alatt.
Természetesen ezek az előirányzatok az árucsere-forgalom lehetőségei. Külkereskedőknek, termelőknek, felhasználóknak egyaránt legfontosabb feladata, hogy a lehetőségek valóra váljanak, a kölcsönösen vállalt kötelezettségeket mindkét oldalon teljesítsék.
A magyar-szovjet külkereskedelmi kapcsolatokat nem átmeneti konjunkturális érdekek határozzák meg. Együttműködésünk hosszú távon, tervszerűen valósul meg. Népgazdaságunk termelési és külkereskedelmi szerkezetében e kapcsolatoknak meghatározó a szerepe.
A Szovjetunió hazánk külkereskedelmi forgalmában az első helyet foglalja el: teljes árucserénk mintegy 30 százaléka immár tradicionálisan észak-keleti szomszédunkkal bonyolítódik le. Magyarország a Szovjetunió külkereskedelmi forgalmában a KGST országok közül az ötödik helyen áll.
A két ország árucsere-forgalmában napjainkban már a külkereskedelem hagyományos formáin túlmutató együttműködési formák is jelentkeznek. A közvetlen árukapcsolatokon túl a termelésben, a közös fejlesztésben történő együttműködés is kibontakozik.
Összetett, sokoldalú együttműködésen alapuló egyezményeket kötöttünk az elmúlt évek során. Megvalósításuk mai feladatokat is jelent annak érdekében, hogy a magyar népgazdaság növekvő nyersanyag- és energiahordozó-szükségletei jelentős részének kielégítését a jövőben is biztosítsuk.
A magyar-szovjet árucseréről beszélve szinte mindig említést teszünk a népgazdaságunk számára rendkívül fontos importtermékekről, és ez természetes. Az élet egész területén végzett mindennapi munkánk közvetve vagy közvetlenül összefüggésben van a magyar-szovjet gazdasági kapcsolatokkal, és ez már közismert. Az országban felhasznált cseppfolyós hidrogének 75 százaléka szovjet eredetű. Az elektromos energia, a felhasznált fűtőanyag, a benzin – és még folytathatnánk az energiahordozók sorával – döntő hányada szovjet eredetű. A budapesti metró vonatok, a trolibuszok, a MALÉV repülőgépek is szovjet importból származnak. Kevésbé közismertek, de nagy értékűek és jelentőségűek azok a szovjet gépek és berendezések, amelyeknek beruházáspolitikánk, iparpolitikánk megvalósításában döntő szerepük van. Több nagyüzemünk – például a Magyar Hajó- és Darugyár, a Ganz Mávag, a Dunai Vasmű, a Paksi Atomerőmű – rekonstrukciója, illetve építése a szovjet tervezők munkája, a szovjet berendezések nélkül elképzelhetetlen lenne. A koksz, a fenyőfűrészárú, az ipari fa, a vasérc, a hengerelt áru felhasználói a megmondhatói, milyen nagy szerepük vannak a szovjet szállításoknak.
Népgazdasági terveink realitását, megvalósítását szolgálja, hogy az intenzíven – sok esetben a Szovjetunióból származó gépekkel és berendezésekkel – fejlesztett iparágak termelésük jelentős hányadát a szovjet piacon értékesítik. Így például az autóbuszok, a daruk, a professzionális elektronikai termékek bázispiaca a Szovjetunió. A magyar vegyipar eredményesen exportál a szovjet piacra. A magyar népgazdaság egyes ágazati ily módon jelentős szerepet vállalnak a Szovjetunió importszükségleteinek kielégítésében.
Egyes termékek esetében Magyarország súlya a Szovjetunió importjában figyelemre méltó. A folyó ötéves, hosszú lejáratú, megállapodás irányzatai alapján jó néhány termékcsoportban a megtisztelő és sok tekintetben felelősségteljes első helyet foglaljuk el. Érdemes megemlíteni, hogy ezek a termékcsoportok túlnyomórészt a magyar népgazdaság fejlesztési programjait képviselik. Hazánk szállítja például a Szovjetunióba a KGST-tagországokból származó különféle műszerek mintegy háromnegyedét, az autóbuszok közel 100 százalékát, a gyógyszerek mintegy kétötödét, a zöldségkonzervek felét, a friss gyümölcsök kétharmadát.
A két ország gazdasági kapcsolatai évtizedek óta dinamikusan fejlődnek. Ez megfelel pártjaink, országaink, népeink érdekének. A számok is jelentős növekedésről tanúskodnak. Az 1979. évi magyar-szovjet rubel elszámolású forgalom előirányzatainak értéke 4,8 milliárd rubel, és napjainkban egy nap alatt annyi az árucsere, mint 30 évvel ezelőtt egy év alatt.
Természetesen ezek az előirányzatok az árucsere-forgalom lehetőségei. Külkereskedőknek, termelőknek, felhasználóknak egyaránt legfontosabb feladata, hogy a lehetőségek valóra váljanak, a kölcsönösen vállalt kötelezettségeket mindkét oldalon teljesítsék.
Tamás István
Ezen a napon történt szeptember 18.
1922
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Beköszöntő
Beköszöntő
Diaszpórák, személyes sorsok
A görög eredetű „diaszpóra” fogalom hosszú ideig a zsidó, görög és örmény szétszóratás leírására szolgált, manapság viszont a kényszerű kiűzetés vagy az önkéntes migráció következtében létrejött külföldi etnikai kisebbségi közösségek szinonimájává vált. A diaszpórák idegen befogadó országban tevékenykednek ugyan, de tagjait – a szociológiai vizsgálatok szerint – erős érzelmi kötelékek fűzik származási országukhoz. Magyar diaszpórán általában a 19. század végétől az országot, illetve a Kárpát-medencét több hullámban önként elhagyó, ma Nyugat-Európában és a tengerentúlon élő szórványmagyarságot értjük. Friss adatok szerint a diaszpórában élő magyarok száma – a leszármazottakkal együtt – körülbelül 2,5 millió fő, akiknek a fele azonban már nem tud magyarul.
Az elmúlt évtizedben a tengerentúli magyarság képviselői jelezték, hogy a diaszpóra tagjainak az évtizedek alatt összegyűjtött értékes dokumentumai egyre nagyobb veszélyben, sok esetben a megsemmisülés határán vannak. A Magyar Diaszpóra Tanács ezért 2013-ban elfogadta a Mikes Kelemen Programot, amelynek célja az, hogy a diaszpóramagyarság könyvtári, levéltári örökségét rendezett módon összegyűjtve Magyarországra szállítsák és gondoskodjanak későbbi méltó felhasználásáról. A Nemzetpolitikai Államtitkárság és az Országos Széchényi Könyvtár szervezésében elindított Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén kezdte el munkáját. A program eredményeként az elmúlt hat év során mintegy négyezer doboznyi iratanyag és tárgy érkezett haza a világ minden részéből.
A Magyar Nemzeti Levéltár szakmai partnerként 2015-ben csatlakozott e kezdeményezéshez, felvállalva a levéltárszakmai koordinációt. A Mikes Kelemen Program és a Nemzeti Kulturális Alap által finanszírozott Ithaka-program segítségével folyamatosan közreműködik az európai és tengerentúli emigráció iratanyagának szervezett hazahozatalában, az iratanyagok levéltári struktúrájának kialakításában, majd kutathatóvá tételében. Ennek eredményeként a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának őrizetébe számos értékes irathagyaték került, amelyekből ízelítőül már az ArchívNet 2017. évi 2–3. összevont száma is közölt két írást.
Idei 4. számunk – „Diaszpórák, személyes sorsok” – fő témája szintén a diaszpóra-lét. Schmidt Anikó Hoffmann Ferenc református lelkésznek az 1920-as, 1930-as években keletkezett, a nyugat-kanadai magyarok életét dokumentáló páratlanul gazdag fényképalbumát mutatja be. Seres Attila varsói levéltári kutatásai alapján ismerteti az erdélyi lengyel diaszpóra életét az 1930-as évek végén, mindemellett közread egy eddig ismeretlen Márton Áron-levelet és egy fényképet, amelyen a püspök is szerepel. Miklós Dániel az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodó Eckhardt Tibor 1943-ban kelt levélrészletét közli. Ebben a kisgazdapárti politikus az amerikai politikai helyzetről tájékoztatja magyarországi ismerőseit, egyúttal saját sorsáról is beszámol. Főcze János Paál Árpád nekrológját publikálja, – az erdélyi magyar politikus és publicista ezt Ovtavian Goga román költő, Ady Endre egykori barátja 1938 májusában bekövetkezett halála alkalmából írta. Összeállításunkat Závoczki Adrienn írásával zárjuk, aki levéltári iratok alapján a két világháború között Magyarországon élt olasz állampolgárok sorsába nyújt betekintést
Budapest, 2020. szeptember 14.
A szerkesztők