Fókuszban a legnagyobb gazdasági partner

1979. június 9. 4. o.

A nyolcvanas évekre Magyarország legfontosabb kereskedelmi partnere a Szovjetunió lett. A szovjet piac fontosságát mutatja, hogy a magyar külkereskedelem 30%-a zajlott a Szovjetunióval. A magyar-szovjet gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok szerepe és jelentősége a hatvanas évekhez képest többszörösére növekedett. A cikk a szovjet-magyar gazdasági kapcsolatok jellegzetességeit mutatja be.

A Leonyid Brezsnyev vezette szovjet párt- és kormányküldöttség magyarországi látogatása alkalmából kiadott közös nyilatkozat megállapítja, hogy a két ország közötti árucsere-forgalom dinamikus növekedése, a termelési együttműködés fejlődése, a hosszú távú gazdasági megállapodások hozzájárulnak Magyarország és a Szovjetunió népgazdasági feladatainak megoldásához. A küldöttségek aláhúzták a testvéri országok együttműködésének fontosságát a nagy népgazdasági feladatok végrehajtásában, köztük az energia és nyersanyag gondok megoldásában.

A magyar-szovjet külkereskedelmi kapcsolatokat nem átmeneti konjunkturális érdekek határozzák meg. Együttműködésünk hosszú távon, tervszerűen valósul meg. Népgazdaságunk termelési és külkereskedelmi szerkezetében e kapcsolatoknak meghatározó a szerepe.

A Szovjetunió hazánk külkereskedelmi forgalmában az első helyet foglalja el: teljes árucserénk mintegy 30 százaléka immár tradicionálisan észak-keleti szomszédunkkal bonyolítódik le. Magyarország a Szovjetunió külkereskedelmi forgalmában a KGST országok közül az ötödik helyen áll.

A két ország árucsere-forgalmában napjainkban már a külkereskedelem hagyományos formáin túlmutató együttműködési formák is jelentkeznek. A közvetlen árukapcsolatokon túl a termelésben, a közös fejlesztésben történő együttműködés is kibontakozik.

Összetett, sokoldalú együttműködésen alapuló egyezményeket kötöttünk az elmúlt évek során. Megvalósításuk mai feladatokat is jelent annak érdekében, hogy a magyar népgazdaság növekvő nyersanyag- és energiahordozó-szükségletei jelentős részének kielégítését a jövőben is biztosítsuk.

A magyar-szovjet árucseréről beszélve szinte mindig említést teszünk a népgazdaságunk számára rendkívül fontos importtermékekről, és ez természetes. Az élet egész területén végzett mindennapi munkánk közvetve vagy közvetlenül összefüggésben van a magyar-szovjet gazdasági kapcsolatokkal, és ez már közismert. Az országban felhasznált cseppfolyós hidrogének 75 százaléka szovjet eredetű. Az elektromos energia, a felhasznált fűtőanyag, a benzin – és még folytathatnánk az energiahordozók sorával – döntő hányada szovjet eredetű. A budapesti metró vonatok, a trolibuszok, a MALÉV repülőgépek is szovjet importból származnak. Kevésbé közismertek, de nagy értékűek és jelentőségűek azok a szovjet gépek és berendezések, amelyeknek beruházáspolitikánk, iparpolitikánk megvalósításában döntő szerepük van. Több nagyüzemünk – például a Magyar Hajó- és Darugyár, a Ganz Mávag, a Dunai Vasmű, a Paksi Atomerőmű – rekonstrukciója, illetve építése a szovjet tervezők munkája, a szovjet berendezések nélkül elképzelhetetlen lenne. A koksz, a fenyőfűrészárú, az ipari fa, a vasérc, a hengerelt áru felhasználói a megmondhatói, milyen nagy szerepük vannak a szovjet szállításoknak.

Népgazdasági terveink realitását, megvalósítását szolgálja, hogy az intenzíven – sok esetben a Szovjetunióból származó gépekkel és berendezésekkel – fejlesztett iparágak termelésük jelentős hányadát a szovjet piacon értékesítik. Így például az autóbuszok, a daruk, a professzionális elektronikai termékek bázispiaca a Szovjetunió. A magyar vegyipar eredményesen exportál a szovjet piacra. A magyar népgazdaság egyes ágazati ily módon jelentős szerepet vállalnak a Szovjetunió importszükségleteinek kielégítésében.

Egyes termékek esetében Magyarország súlya a Szovjetunió importjában figyelemre méltó. A folyó ötéves, hosszú lejáratú, megállapodás irányzatai alapján jó néhány termékcsoportban a megtisztelő és sok tekintetben felelősségteljes első helyet foglaljuk el. Érdemes megemlíteni, hogy ezek a termékcsoportok túlnyomórészt a magyar népgazdaság fejlesztési programjait képviselik. Hazánk szállítja például a Szovjetunióba a KGST-tagországokból származó különféle műszerek mintegy háromnegyedét, az autóbuszok közel 100 százalékát, a gyógyszerek mintegy kétötödét, a zöldségkonzervek felét, a friss gyümölcsök kétharmadát.

A két ország gazdasági kapcsolatai évtizedek óta dinamikusan fejlődnek. Ez megfelel pártjaink, országaink, népeink érdekének. A számok is jelentős növekedésről tanúskodnak. Az 1979. évi magyar-szovjet rubel elszámolású forgalom előirányzatainak értéke 4,8 milliárd rubel, és napjainkban egy nap alatt annyi az árucsere, mint 30 évvel ezelőtt egy év alatt.

Természetesen ezek az előirányzatok az árucsere-forgalom lehetőségei. Külkereskedőknek, termelőknek, felhasználóknak egyaránt legfontosabb feladata, hogy a lehetőségek valóra váljanak, a kölcsönösen vállalt kötelezettségeket mindkét oldalon teljesítsék.

Tamás István

Ezen a napon történt szeptember 28.

1922

Benito Mussolini bevonul Rómába („Marcia su Roma”).Tovább

1939

A szovjet-német megállapodás értelmében felosztják Lengyelországot. A Szovjetunió megkapja Litvániát.Tovább

1988

Lezajlott az első ún. figyelmeztető sztrájk a JATE BTK-n, amelyet a hallgatók a felsőoktatás radikális és következetes megújításáért...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő