A Titanic gőzhajót elkezdik építeni az írországi Belfastban.Tovább
Fókuszban a legnagyobb gazdasági partner
1979. június 9. 4. o.
A nyolcvanas évekre Magyarország legfontosabb kereskedelmi partnere a Szovjetunió lett. A szovjet piac fontosságát mutatja, hogy a magyar külkereskedelem 30%-a zajlott a Szovjetunióval. A magyar-szovjet gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok szerepe és jelentősége a hatvanas évekhez képest többszörösére növekedett. A cikk a szovjet-magyar gazdasági kapcsolatok jellegzetességeit mutatja be.
A Leonyid Brezsnyev vezette szovjet párt- és kormányküldöttség magyarországi látogatása alkalmából kiadott közös nyilatkozat megállapítja, hogy a két ország közötti árucsere-forgalom dinamikus növekedése, a termelési együttműködés fejlődése, a hosszú távú gazdasági megállapodások hozzájárulnak Magyarország és a Szovjetunió népgazdasági feladatainak megoldásához. A küldöttségek aláhúzták a testvéri országok együttműködésének fontosságát a nagy népgazdasági feladatok végrehajtásában, köztük az energia és nyersanyag gondok megoldásában.
A magyar-szovjet külkereskedelmi kapcsolatokat nem átmeneti konjunkturális érdekek határozzák meg. Együttműködésünk hosszú távon, tervszerűen valósul meg. Népgazdaságunk termelési és külkereskedelmi szerkezetében e kapcsolatoknak meghatározó a szerepe.
A Szovjetunió hazánk külkereskedelmi forgalmában az első helyet foglalja el: teljes árucserénk mintegy 30 százaléka immár tradicionálisan észak-keleti szomszédunkkal bonyolítódik le. Magyarország a Szovjetunió külkereskedelmi forgalmában a KGST országok közül az ötödik helyen áll.
A két ország árucsere-forgalmában napjainkban már a külkereskedelem hagyományos formáin túlmutató együttműködési formák is jelentkeznek. A közvetlen árukapcsolatokon túl a termelésben, a közös fejlesztésben történő együttműködés is kibontakozik.
Összetett, sokoldalú együttműködésen alapuló egyezményeket kötöttünk az elmúlt évek során. Megvalósításuk mai feladatokat is jelent annak érdekében, hogy a magyar népgazdaság növekvő nyersanyag- és energiahordozó-szükségletei jelentős részének kielégítését a jövőben is biztosítsuk.
A magyar-szovjet árucseréről beszélve szinte mindig említést teszünk a népgazdaságunk számára rendkívül fontos importtermékekről, és ez természetes. Az élet egész területén végzett mindennapi munkánk közvetve vagy közvetlenül összefüggésben van a magyar-szovjet gazdasági kapcsolatokkal, és ez már közismert. Az országban felhasznált cseppfolyós hidrogének 75 százaléka szovjet eredetű. Az elektromos energia, a felhasznált fűtőanyag, a benzin – és még folytathatnánk az energiahordozók sorával – döntő hányada szovjet eredetű. A budapesti metró vonatok, a trolibuszok, a MALÉV repülőgépek is szovjet importból származnak. Kevésbé közismertek, de nagy értékűek és jelentőségűek azok a szovjet gépek és berendezések, amelyeknek beruházáspolitikánk, iparpolitikánk megvalósításában döntő szerepük van. Több nagyüzemünk – például a Magyar Hajó- és Darugyár, a Ganz Mávag, a Dunai Vasmű, a Paksi Atomerőmű – rekonstrukciója, illetve építése a szovjet tervezők munkája, a szovjet berendezések nélkül elképzelhetetlen lenne. A koksz, a fenyőfűrészárú, az ipari fa, a vasérc, a hengerelt áru felhasználói a megmondhatói, milyen nagy szerepük vannak a szovjet szállításoknak.
Népgazdasági terveink realitását, megvalósítását szolgálja, hogy az intenzíven – sok esetben a Szovjetunióból származó gépekkel és berendezésekkel – fejlesztett iparágak termelésük jelentős hányadát a szovjet piacon értékesítik. Így például az autóbuszok, a daruk, a professzionális elektronikai termékek bázispiaca a Szovjetunió. A magyar vegyipar eredményesen exportál a szovjet piacra. A magyar népgazdaság egyes ágazati ily módon jelentős szerepet vállalnak a Szovjetunió importszükségleteinek kielégítésében.
Egyes termékek esetében Magyarország súlya a Szovjetunió importjában figyelemre méltó. A folyó ötéves, hosszú lejáratú, megállapodás irányzatai alapján jó néhány termékcsoportban a megtisztelő és sok tekintetben felelősségteljes első helyet foglaljuk el. Érdemes megemlíteni, hogy ezek a termékcsoportok túlnyomórészt a magyar népgazdaság fejlesztési programjait képviselik. Hazánk szállítja például a Szovjetunióba a KGST-tagországokból származó különféle műszerek mintegy háromnegyedét, az autóbuszok közel 100 százalékát, a gyógyszerek mintegy kétötödét, a zöldségkonzervek felét, a friss gyümölcsök kétharmadát.
A két ország gazdasági kapcsolatai évtizedek óta dinamikusan fejlődnek. Ez megfelel pártjaink, országaink, népeink érdekének. A számok is jelentős növekedésről tanúskodnak. Az 1979. évi magyar-szovjet rubel elszámolású forgalom előirányzatainak értéke 4,8 milliárd rubel, és napjainkban egy nap alatt annyi az árucsere, mint 30 évvel ezelőtt egy év alatt.
Természetesen ezek az előirányzatok az árucsere-forgalom lehetőségei. Külkereskedőknek, termelőknek, felhasználóknak egyaránt legfontosabb feladata, hogy a lehetőségek valóra váljanak, a kölcsönösen vállalt kötelezettségeket mindkét oldalon teljesítsék.
A magyar-szovjet külkereskedelmi kapcsolatokat nem átmeneti konjunkturális érdekek határozzák meg. Együttműködésünk hosszú távon, tervszerűen valósul meg. Népgazdaságunk termelési és külkereskedelmi szerkezetében e kapcsolatoknak meghatározó a szerepe.
A Szovjetunió hazánk külkereskedelmi forgalmában az első helyet foglalja el: teljes árucserénk mintegy 30 százaléka immár tradicionálisan észak-keleti szomszédunkkal bonyolítódik le. Magyarország a Szovjetunió külkereskedelmi forgalmában a KGST országok közül az ötödik helyen áll.
A két ország árucsere-forgalmában napjainkban már a külkereskedelem hagyományos formáin túlmutató együttműködési formák is jelentkeznek. A közvetlen árukapcsolatokon túl a termelésben, a közös fejlesztésben történő együttműködés is kibontakozik.
Összetett, sokoldalú együttműködésen alapuló egyezményeket kötöttünk az elmúlt évek során. Megvalósításuk mai feladatokat is jelent annak érdekében, hogy a magyar népgazdaság növekvő nyersanyag- és energiahordozó-szükségletei jelentős részének kielégítését a jövőben is biztosítsuk.
A magyar-szovjet árucseréről beszélve szinte mindig említést teszünk a népgazdaságunk számára rendkívül fontos importtermékekről, és ez természetes. Az élet egész területén végzett mindennapi munkánk közvetve vagy közvetlenül összefüggésben van a magyar-szovjet gazdasági kapcsolatokkal, és ez már közismert. Az országban felhasznált cseppfolyós hidrogének 75 százaléka szovjet eredetű. Az elektromos energia, a felhasznált fűtőanyag, a benzin – és még folytathatnánk az energiahordozók sorával – döntő hányada szovjet eredetű. A budapesti metró vonatok, a trolibuszok, a MALÉV repülőgépek is szovjet importból származnak. Kevésbé közismertek, de nagy értékűek és jelentőségűek azok a szovjet gépek és berendezések, amelyeknek beruházáspolitikánk, iparpolitikánk megvalósításában döntő szerepük van. Több nagyüzemünk – például a Magyar Hajó- és Darugyár, a Ganz Mávag, a Dunai Vasmű, a Paksi Atomerőmű – rekonstrukciója, illetve építése a szovjet tervezők munkája, a szovjet berendezések nélkül elképzelhetetlen lenne. A koksz, a fenyőfűrészárú, az ipari fa, a vasérc, a hengerelt áru felhasználói a megmondhatói, milyen nagy szerepük vannak a szovjet szállításoknak.
Népgazdasági terveink realitását, megvalósítását szolgálja, hogy az intenzíven – sok esetben a Szovjetunióból származó gépekkel és berendezésekkel – fejlesztett iparágak termelésük jelentős hányadát a szovjet piacon értékesítik. Így például az autóbuszok, a daruk, a professzionális elektronikai termékek bázispiaca a Szovjetunió. A magyar vegyipar eredményesen exportál a szovjet piacra. A magyar népgazdaság egyes ágazati ily módon jelentős szerepet vállalnak a Szovjetunió importszükségleteinek kielégítésében.
Egyes termékek esetében Magyarország súlya a Szovjetunió importjában figyelemre méltó. A folyó ötéves, hosszú lejáratú, megállapodás irányzatai alapján jó néhány termékcsoportban a megtisztelő és sok tekintetben felelősségteljes első helyet foglaljuk el. Érdemes megemlíteni, hogy ezek a termékcsoportok túlnyomórészt a magyar népgazdaság fejlesztési programjait képviselik. Hazánk szállítja például a Szovjetunióba a KGST-tagországokból származó különféle műszerek mintegy háromnegyedét, az autóbuszok közel 100 százalékát, a gyógyszerek mintegy kétötödét, a zöldségkonzervek felét, a friss gyümölcsök kétharmadát.
A két ország gazdasági kapcsolatai évtizedek óta dinamikusan fejlődnek. Ez megfelel pártjaink, országaink, népeink érdekének. A számok is jelentős növekedésről tanúskodnak. Az 1979. évi magyar-szovjet rubel elszámolású forgalom előirányzatainak értéke 4,8 milliárd rubel, és napjainkban egy nap alatt annyi az árucsere, mint 30 évvel ezelőtt egy év alatt.
Természetesen ezek az előirányzatok az árucsere-forgalom lehetőségei. Külkereskedőknek, termelőknek, felhasználóknak egyaránt legfontosabb feladata, hogy a lehetőségek valóra váljanak, a kölcsönösen vállalt kötelezettségeket mindkét oldalon teljesítsék.
Tamás István
Ezen a napon történt március 31.
1909
1940
Horthy Miklós kormányzó fiát, Horthy Istvánt kinevezik a MÁV elnökévé.Tovább
1957
A MAFISZ megszüntette működését. Erről 29-én értesítették a megyéket.Tovább
1970
12 év Föld körüli keringés után a Csendes-óceánba csapódik az USA első műholdja, az Explorer–1Tovább
1987
A Szovjetunióban fellövik a Mir űrállomás csillagászati modulját, a Kvant–1-et.Tovább
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Beköszöntő
Beköszöntő
Földkérdés, paraszti társadalom – II.
„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg egy másik művében –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.
A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.
A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.
Az ArchívNet idei 5–6. számának fő témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 6. szám első írásának szerzője, Tóth Judit azt mutatja be Tótkomlós példáján keresztül, hogy miként zajlottak le a Rákosi-korszakban a mezőgazdasági versenyek, és azok milyen szerepet töltöttek be az 1950-es években. Katona Klára rendőrségi iratok segítségével illusztrálja, hogyan élte meg a parasztság a konszolidálódó Kádár-rendszerben a téeszesítés befejezését. Tóth-Bartos András a magyar kormány 1940–1944 közötti észak-erdélyi birtokpolitikáját jellemzi, kiemelve, hogy a fő cél az erdélyi magyarság gazdasági pozíciójának megerősítése volt. Az ArchívNet alapvetően 20. századi, ritkább esetben a 19. század második feléből származó forrásokat közöl, ezúttal azonban kivételt teszünk Hegedűs István 18–19. századi forrásokat feldolgozó írásával. E dokumentumközlés ugyanis rávilágít a 20. századi magyar agrárkérdés történeti előzményeire. Nem kapcsolódik a tematikához, de érdekfeszítő a szám utolsó két írása is: Cseh Valentin a csepeli kikötőkomplexum működésének első időszakát vizsgálja, míg B. Stenge Csaba a Németországot megszálló amerikai csapatok és a menekült magyar nők kapcsolatának 1945 nyarán keletkezett verses emlékét idézi fel.
Budapest, 2019. december 20.
A szerkesztők