Horvátország és Szlovénia elszakadnak Jugoszláviától, és kikiáltják függetlenségüket.Tovább
Fókuszban a legnagyobb gazdasági partner
1979. június 9. 4. o.
A nyolcvanas évekre Magyarország legfontosabb kereskedelmi partnere a Szovjetunió lett. A szovjet piac fontosságát mutatja, hogy a magyar külkereskedelem 30%-a zajlott a Szovjetunióval. A magyar-szovjet gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok szerepe és jelentősége a hatvanas évekhez képest többszörösére növekedett. A cikk a szovjet-magyar gazdasági kapcsolatok jellegzetességeit mutatja be.
A Leonyid Brezsnyev vezette szovjet párt- és kormányküldöttség magyarországi látogatása alkalmából kiadott közös nyilatkozat megállapítja, hogy a két ország közötti árucsere-forgalom dinamikus növekedése, a termelési együttműködés fejlődése, a hosszú távú gazdasági megállapodások hozzájárulnak Magyarország és a Szovjetunió népgazdasági feladatainak megoldásához. A küldöttségek aláhúzták a testvéri országok együttműködésének fontosságát a nagy népgazdasági feladatok végrehajtásában, köztük az energia és nyersanyag gondok megoldásában.
A magyar-szovjet külkereskedelmi kapcsolatokat nem átmeneti konjunkturális érdekek határozzák meg. Együttműködésünk hosszú távon, tervszerűen valósul meg. Népgazdaságunk termelési és külkereskedelmi szerkezetében e kapcsolatoknak meghatározó a szerepe.
A Szovjetunió hazánk külkereskedelmi forgalmában az első helyet foglalja el: teljes árucserénk mintegy 30 százaléka immár tradicionálisan észak-keleti szomszédunkkal bonyolítódik le. Magyarország a Szovjetunió külkereskedelmi forgalmában a KGST országok közül az ötödik helyen áll.
A két ország árucsere-forgalmában napjainkban már a külkereskedelem hagyományos formáin túlmutató együttműködési formák is jelentkeznek. A közvetlen árukapcsolatokon túl a termelésben, a közös fejlesztésben történő együttműködés is kibontakozik.
Összetett, sokoldalú együttműködésen alapuló egyezményeket kötöttünk az elmúlt évek során. Megvalósításuk mai feladatokat is jelent annak érdekében, hogy a magyar népgazdaság növekvő nyersanyag- és energiahordozó-szükségletei jelentős részének kielégítését a jövőben is biztosítsuk.
A magyar-szovjet árucseréről beszélve szinte mindig említést teszünk a népgazdaságunk számára rendkívül fontos importtermékekről, és ez természetes. Az élet egész területén végzett mindennapi munkánk közvetve vagy közvetlenül összefüggésben van a magyar-szovjet gazdasági kapcsolatokkal, és ez már közismert. Az országban felhasznált cseppfolyós hidrogének 75 százaléka szovjet eredetű. Az elektromos energia, a felhasznált fűtőanyag, a benzin – és még folytathatnánk az energiahordozók sorával – döntő hányada szovjet eredetű. A budapesti metró vonatok, a trolibuszok, a MALÉV repülőgépek is szovjet importból származnak. Kevésbé közismertek, de nagy értékűek és jelentőségűek azok a szovjet gépek és berendezések, amelyeknek beruházáspolitikánk, iparpolitikánk megvalósításában döntő szerepük van. Több nagyüzemünk – például a Magyar Hajó- és Darugyár, a Ganz Mávag, a Dunai Vasmű, a Paksi Atomerőmű – rekonstrukciója, illetve építése a szovjet tervezők munkája, a szovjet berendezések nélkül elképzelhetetlen lenne. A koksz, a fenyőfűrészárú, az ipari fa, a vasérc, a hengerelt áru felhasználói a megmondhatói, milyen nagy szerepük vannak a szovjet szállításoknak.
Népgazdasági terveink realitását, megvalósítását szolgálja, hogy az intenzíven – sok esetben a Szovjetunióból származó gépekkel és berendezésekkel – fejlesztett iparágak termelésük jelentős hányadát a szovjet piacon értékesítik. Így például az autóbuszok, a daruk, a professzionális elektronikai termékek bázispiaca a Szovjetunió. A magyar vegyipar eredményesen exportál a szovjet piacra. A magyar népgazdaság egyes ágazati ily módon jelentős szerepet vállalnak a Szovjetunió importszükségleteinek kielégítésében.
Egyes termékek esetében Magyarország súlya a Szovjetunió importjában figyelemre méltó. A folyó ötéves, hosszú lejáratú, megállapodás irányzatai alapján jó néhány termékcsoportban a megtisztelő és sok tekintetben felelősségteljes első helyet foglaljuk el. Érdemes megemlíteni, hogy ezek a termékcsoportok túlnyomórészt a magyar népgazdaság fejlesztési programjait képviselik. Hazánk szállítja például a Szovjetunióba a KGST-tagországokból származó különféle műszerek mintegy háromnegyedét, az autóbuszok közel 100 százalékát, a gyógyszerek mintegy kétötödét, a zöldségkonzervek felét, a friss gyümölcsök kétharmadát.
A két ország gazdasági kapcsolatai évtizedek óta dinamikusan fejlődnek. Ez megfelel pártjaink, országaink, népeink érdekének. A számok is jelentős növekedésről tanúskodnak. Az 1979. évi magyar-szovjet rubel elszámolású forgalom előirányzatainak értéke 4,8 milliárd rubel, és napjainkban egy nap alatt annyi az árucsere, mint 30 évvel ezelőtt egy év alatt.
Természetesen ezek az előirányzatok az árucsere-forgalom lehetőségei. Külkereskedőknek, termelőknek, felhasználóknak egyaránt legfontosabb feladata, hogy a lehetőségek valóra váljanak, a kölcsönösen vállalt kötelezettségeket mindkét oldalon teljesítsék.
A magyar-szovjet külkereskedelmi kapcsolatokat nem átmeneti konjunkturális érdekek határozzák meg. Együttműködésünk hosszú távon, tervszerűen valósul meg. Népgazdaságunk termelési és külkereskedelmi szerkezetében e kapcsolatoknak meghatározó a szerepe.
A Szovjetunió hazánk külkereskedelmi forgalmában az első helyet foglalja el: teljes árucserénk mintegy 30 százaléka immár tradicionálisan észak-keleti szomszédunkkal bonyolítódik le. Magyarország a Szovjetunió külkereskedelmi forgalmában a KGST országok közül az ötödik helyen áll.
A két ország árucsere-forgalmában napjainkban már a külkereskedelem hagyományos formáin túlmutató együttműködési formák is jelentkeznek. A közvetlen árukapcsolatokon túl a termelésben, a közös fejlesztésben történő együttműködés is kibontakozik.
Összetett, sokoldalú együttműködésen alapuló egyezményeket kötöttünk az elmúlt évek során. Megvalósításuk mai feladatokat is jelent annak érdekében, hogy a magyar népgazdaság növekvő nyersanyag- és energiahordozó-szükségletei jelentős részének kielégítését a jövőben is biztosítsuk.
A magyar-szovjet árucseréről beszélve szinte mindig említést teszünk a népgazdaságunk számára rendkívül fontos importtermékekről, és ez természetes. Az élet egész területén végzett mindennapi munkánk közvetve vagy közvetlenül összefüggésben van a magyar-szovjet gazdasági kapcsolatokkal, és ez már közismert. Az országban felhasznált cseppfolyós hidrogének 75 százaléka szovjet eredetű. Az elektromos energia, a felhasznált fűtőanyag, a benzin – és még folytathatnánk az energiahordozók sorával – döntő hányada szovjet eredetű. A budapesti metró vonatok, a trolibuszok, a MALÉV repülőgépek is szovjet importból származnak. Kevésbé közismertek, de nagy értékűek és jelentőségűek azok a szovjet gépek és berendezések, amelyeknek beruházáspolitikánk, iparpolitikánk megvalósításában döntő szerepük van. Több nagyüzemünk – például a Magyar Hajó- és Darugyár, a Ganz Mávag, a Dunai Vasmű, a Paksi Atomerőmű – rekonstrukciója, illetve építése a szovjet tervezők munkája, a szovjet berendezések nélkül elképzelhetetlen lenne. A koksz, a fenyőfűrészárú, az ipari fa, a vasérc, a hengerelt áru felhasználói a megmondhatói, milyen nagy szerepük vannak a szovjet szállításoknak.
Népgazdasági terveink realitását, megvalósítását szolgálja, hogy az intenzíven – sok esetben a Szovjetunióból származó gépekkel és berendezésekkel – fejlesztett iparágak termelésük jelentős hányadát a szovjet piacon értékesítik. Így például az autóbuszok, a daruk, a professzionális elektronikai termékek bázispiaca a Szovjetunió. A magyar vegyipar eredményesen exportál a szovjet piacra. A magyar népgazdaság egyes ágazati ily módon jelentős szerepet vállalnak a Szovjetunió importszükségleteinek kielégítésében.
Egyes termékek esetében Magyarország súlya a Szovjetunió importjában figyelemre méltó. A folyó ötéves, hosszú lejáratú, megállapodás irányzatai alapján jó néhány termékcsoportban a megtisztelő és sok tekintetben felelősségteljes első helyet foglaljuk el. Érdemes megemlíteni, hogy ezek a termékcsoportok túlnyomórészt a magyar népgazdaság fejlesztési programjait képviselik. Hazánk szállítja például a Szovjetunióba a KGST-tagországokból származó különféle műszerek mintegy háromnegyedét, az autóbuszok közel 100 százalékát, a gyógyszerek mintegy kétötödét, a zöldségkonzervek felét, a friss gyümölcsök kétharmadát.
A két ország gazdasági kapcsolatai évtizedek óta dinamikusan fejlődnek. Ez megfelel pártjaink, országaink, népeink érdekének. A számok is jelentős növekedésről tanúskodnak. Az 1979. évi magyar-szovjet rubel elszámolású forgalom előirányzatainak értéke 4,8 milliárd rubel, és napjainkban egy nap alatt annyi az árucsere, mint 30 évvel ezelőtt egy év alatt.
Természetesen ezek az előirányzatok az árucsere-forgalom lehetőségei. Külkereskedőknek, termelőknek, felhasználóknak egyaránt legfontosabb feladata, hogy a lehetőségek valóra váljanak, a kölcsönösen vállalt kötelezettségeket mindkét oldalon teljesítsék.
Tamás István
Ezen a napon történt október 08.
1991
- <
- 2 / 2
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban négy egymástól témájukban eltérő forrásismertetést tárunk Önök elé szerzőink tollából. A publikációk ugyanakkor abban megegyeznek, hogy fordulópontokhoz köthetők: legyen szó személyes sorsfordítókról vagy nagyobb huszadik századi eseményekről.
Az időrendet követve kívánkozik előre Kovács Péter (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Vármegyei Levéltára) publikációja. A szerző elsősorban a helytörténet számára mutat be új forrásokat a komáromi városháza építésre vonatkozóan. A beruházás szükségessége azonban kötődik egy fordulóponthoz, mivel a trianoni békeszerződés értelmében Komárom városa kettészakadt: a történelmi központ a városházával Csehszlovákiához került, így a Duna jobb partján, Magyarországon maradt településen szükség volt egy új hivatali épület felhúzására.
Egy konkrét személyes fordulópontot mutat be forrásismertetésében lapunk korábbi főszerkesztője, L. Balogh Béni (tudományos munkatárs, Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kutatóközpont, Kisebbségkutató Intézet). A forrásszöveg egy 1929-ben Déván rendezett spiritiszta szeánsz jegyzőkönyve, amely nagy hatással volt Petru Grozára, Románia későbbi miniszterelnökére. A politikus kommunista fordulata ugyanis éppen ezekben az években zajlott, a „Kun Béla szellemével” való társalgás pedig mély benyomást tett rá, egyben kihatott Groza jövőbeli gondolkodására.
Bacsa Máté (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) a második világháború utáni kényszermigrációs időszak egyik, sokak életvitelében fordulópontot jelentő, kiemelt eseménysorára, a magyar-csehszlovák lakosságcserére vonatkozó dokumentumokat mutat be két részes forrásismertetésének első részében. A publikáció elsősorban az 1945 és 1950 között létező Nógrád-Hont vármegyében működő magyar összekötők működését mutatja be források segítségével.
Szintén két részes forrásismertetéssel jelentkezik Horváth Jákob (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem), amelynek első részében egy olyan esetet mutat be, amely konspirációs teóriaként igen nagy népszerűségnek örvendett a közelmúltban – egyben pedig egy „elmaradt fordulópontként” is lehet rá tekinteni. A Mikroelektronikai Vállalatot 1982-ben a magyar állam azzal a céllal hozta létre, hogy tartani tudja a lépést a hidegháború utolsó évtizedében egyre inkább felgyorsuló tudományos-technikai forradalomban. A MEV telepén 1986 tavaszán történt pusztító tűzeset azonban meghiúsította ezt az tervet. A forrásismertetésből az is kiderül, hogy a tűzeset kapcsán nem érdemes konteóról beszélni, azonban biztosítási csalásról már annál inkább.
Negyedik számunk szerzőinek köszönjük a kéziratokat, szerkesztőségünk pedig továbbra is várja következő lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. szeptember 30.
Miklós Dániel
főszerkesztő