Hare krisna, Hare krisna…

Külkereskedés Indiával – nagy piac, nagy verseny

1979. július 14.

A cikk a magyar-indiai kereskedelmi kapcsolatok jelentőségére, az indiai piacra történő bejutás lehetőségeit és buktatóit tárgyalja, felhívván a figyelmet arra, hogy a versenyben a magyarok fokozatosan háttérbe szorulnak.
Vitathatatlan, hogy nem könnyű az indiai piacon eladni, ám a magyar külkereskedelmi és iparvállalatok nagyobb kezdeményező kedve és szívós kitartása nélkül az exportbővítés csak puszta óhaj marad – mondta el meggyőződését Szebeni László, új-delhi kereskedelmi tanácsos, aki a Magyar Kereskedelmi Kamarában tartott előadást.

Jóllehet a kétoldalú áruforgalom egyenlegének időleges kibillenése önmagában még nem ad okot a harangok megkongatására, érdemes odafigyelni, hogy a 2 évvel ezelőtt még 2,5 milliárd forint értékű magyar-indiai külkereskedelem az utóbbi időben csökken és az Indiába irányuló magyar export jelentős mértékben elmarad az onnan származó import mögött. Az játszaná ebben a döntő szerepet, hogy 1978. január 1-től áttértünk a korábbi ról a szabad devizás fizetésre? Szebeni László, az új-delhi magyar kereskedelmi kirendeltség tanácsosa ezt erősen vitatja. Sokkal inkább úgy látja, hogy részben az érdekelt magyar vállalatok piaci munkájának, fogyatékosságaiban kell keresni a hibát.

A magyar vállalatok csupán szerény sikereket könyvelhettek el az utóbbi időben Indiában. Lényegében kivonult az indiai piacról a CHEMOLIMPEX és a METALIMPEX, az a két külkereskedelmi vállalat, amely az Indiába irányuló kivitel mintegy háromnegyedét adta. Miközben bizonyos mértékig liberalizálták az indiai behozatalt, a magyar vállalatok tétlenkedtek. Annál inkább résen volt a gazdaságilag erősödő Tajvan, Dél-Korea, sőt Románia és Jugoszlávia is; ez utóbbiak Magyarországgal szemben ráadásul élvezik a fejlődő országoknak járó t .
Az indiai piaci aktivitás oldaláról nézve, igazán csak a MEDIMPEX dicsérhető, amely indiai közös vállalata segítségével kitűnően szervezi tevékenységét és mindezek révén mintegy 50 százalékát adja jelenleg a magyar exportnak. Eredményesnek mondható a NIKEX és az Egyesült Izzó tevékenysége is.

A METRIMPEX viszont felszámolta bombayi irodáját és szervizét. Szerviz nélkül a műszerforgalom erősen összezsugorodott. Igaz, közben az indiai műszergyártás is fejlődött. A MEDICOR-ral hasonló a helyzet: orvosi műszerekből az indiai piac sokkal többnek a felvételére lenne képes, mint amennyit a magyar vállalat elad.

A könnyűipar példája is mutatja, hogy a kivitel visszaeséséért nem hibáztathatók csupán az objektív nehézségek. A bőr- és a textilipar jogosan nagy reménységekkel startolt Indiában három évvel ezelőtt. Államtitkári szintű tárgyalásokon rögzítették, milyen részt vállal a magyar ipar az indiai cipőfelsőrész-gyártás és textilkonfekcionálás megszervezésében. Ezután a vállalatok többnyire olyanokat küldtek ki „iparszervezésre” Indiába, akiknek ehhez mind a képességük, mind a képzettségük hiányzott.

Ami a kooperációt illeti, ki kell emelni a MOM eredményes munkáját. Olyan termékeinek gyártását helyezte ki fokozatosan indiai üzemekbe, amelyek előállításával idehaza leáll. Az áttelepítést jól megszervezik, és ennek eredményeként bizonyos termékekből nem csupán a magyar igényeket tudják már indiai gyártásból kielégíteni, hanem tőkés exportra is jut belőlük. A MOM jó tapasztalatai alapján hasonló jellegű tevékenységbe fogott az Egyesült Izzó is.

Az indiai beruházási piacin a Magyar Alumínium Trösztnek (MAT) vannak jó esélyei. Tervezik a korbai timföldgyár bővítését, a gudzserati timföldgyár tervei pedig úgyszólván készen vannak a MAT tervezőintézetében. A meglévő jó referenciák alapján az indiai fél örömmel venné, ha magyar technológiával működne az az évi 600 ezer tonna kapacitású alumíniummű is, amelynek beruházása szovjet fővállalkozásban és szovjet hitellel a közeli jövőben megkezdődik.

A fentiek bizonyítják: az indiai piacon eredményt elérni csak úgy lehet, ha az ajánlatok mind műszakilag, mind kereskedelmileg pontosan kidolgozottak, és ha az ígéretek megalapozottak, nem maradnak meg csupán ígéretnek. Végül pedig elengedhetetlen, hogy az értékesítési törekvések az indiai piacon a magyar vállalati stratégia elemei legyenek, ne pedig esetleges, ötletszerű megmozdulások.

Ezen a napon történt június 13.

1917

London németek általi bombázása. 162 halott, 432 sebesült.Tovább

1919

Clemenceau- jegyzék átadása a kormánynak.Tovább

1940

Német csapatok elfoglalják Párizst.Tovább

2000

A Magyar Köztársaság Országgyűlése elrendeli a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja középfokú oktatási intézményekben való évenkénti...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Egyház és társadalom

 

Szociológiai értelemben az egyház társadalmi-kulturális rendszer, mely három alrendszerből áll: a tágabb értelemben vett vallási kultúrából, az azonos hitű közösségből, valamint a vallási kultúra és közösség ápolására létrejött szervezetből, amit a papság és a hierarchia képvisel. Tomka Miklós vallásszociológus értelmezése szerint Magyarországon az 1940-es évek második feléig tartó időszak még a „keresztény társadalom” korának tekinthető: az összefonódott vallási és szekuláris kultúrából úgy részesedett mindenki, mint a nemzeti hagyományból. „1948 előtt ‒ írja ‒ a vallás a legfontosabb kultúrahordozóként megelevenítette a történelmi folyamatosságot, képviselte a nemzeti identitást, hozzájárult a társadalom integrációjához.”

A fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra azonban csakhamar elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. Az egyház kényszerűségből eltávolodott a társadalmi kérdésektől, kiszorult a közéletből és visszavonult a templomok falai közé.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Kádár János pártfőtitkár egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Noha az egyéni vallásgyakorlás és az egyházak társadalmi szerepének korlátozása még a nyolcvanas években sem szűnt meg, a központi ellenőrzés valamelyest enyhült, és ezzel megnőttek a vallásosság kinyilvánítási lehetőségei. Radikális változásra azonban e téren is csak a rendszerváltást követően kerülhetett sor. 1990 után lehetővé vált az egyházi intézményrendszer újjáépítése és ezzel együtt az újbóli társadalmi szerepvállalás, aminek köszönhetően az egyház a hazai civil társadalom egyik legfontosabb építőkövévé vált.

Az ArchívNet idei 2. számának fő témája tehát: „Egyház és társadalom”. Szerzőink közül Somorjai Ádám OSB Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius 1943-ban keltezett összefoglaló jelentését közli. A Vatikáni Levéltárban őrzött ún. triennális, azaz három évre visszatekintő jelentés igen értékes történeti forrás, amely nemcsak a magyarországi egyházi viszonyokról tudósít, hanem kitér a korabeli közállapotokra, valamint a fontosabb kül- és belpolitikai kérdésekre is. Gianone András Mindszenty József esztergomi érsek 1956-os híres rádiószózatának különböző változatait veti össze, míg a Csejoszki Mihály által közölt dokumentumok a katolikus fenntartású gimnáziumok „szürke” korszakába, az 1960-as évekbe nyújtanak betekintést. Összeállításunkban emellett más témákról is olvashatunk: Miklós Dániel az 1939–1940-ben Magyarországon tartózkodó cseh menekültek történetéhez kapcsolódó levéltári forrásokat közöl, Tarnai Eszter pedig egy olyan visszaemlékezés-részletet tesz közzé, amely jól szemlélteti a Budapest ostromát követő hónapok nehézségeit és a fővárosi közélelmezés rendkívül súlyos helyzetét.

 

Budapest, 2021. május 28.

 

A szerkesztők