Interjú Nagy Tamással az új árrendszer kidolgozójával

„Az árak és a bérek arányában kifejeződik gazdasági fejlettségünk jelenlegi állapota”

1979. augusztus 25.                                 

Interjú Nagy Tamással a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézete igazgatóhelyettesével, aki részt vett az új árrendszer kialakításában.                               
nak, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézete igazgatóhelyettesének több kérdést tettünk fel a mostani áremelésekkel kapcsolatban, amelyek érthető módon foglalkoztatják a közvéleményt, és amelyektől sokan jobb ellátást, magasabb minőséget várnak. Nagy Tamás 65 éves, intézetének 1954 óta a munkatársa. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen a politikai gazdaságtan professzora, a tudományok doktora. Részt vett az új árrendszer kialakításában, ezért is illetékes a válaszadásra.

HVG: A kommentátorok talán önmaguk dolgát nehezítették, amikor árnyalatlanul értékelték a tőkés országokban érvényesülő áremelkedési tendenciákat. Most, amikor ezek hatása a szocialista országokban is érzékelhetővé vált, sokan sokféle helytelen párhuzamot vonnak a két folyamat között. Hogyan kell helyesen értékelnünk e jelenségeket?

N. T.: Már éppen ideje, hogy leszámoljunk az egyszerűsítő szemlélettel, hiszen az árszínvonal emelkedése önmagában még nem jelenti az életszínvonal romlását. Minden attól függ, hogy a bérek mennyire tartanak lépést az árakkal. A fejlett tőkés országokban nemcsak az árak, hanem a nominálbérek is nőttek. Persze az életszínvonal megőrzéséért, javításáért sokat tettek a szakszervezetek és a baloldali pártok, nélkülük ez biztosan nem sikerült volna.

HVG: Nehézséget okozhatott az is, hogy a stabil fogyasztói árakról sokáig mint a javuló életszínvonal egyik biztosítékáról beszéltünk.

N. T.: Ez sokáig valóban része volt az elméletnek, az ideológiának. De ez az álláspont téves. A gyakorlatban a többi szocialista országban is – hosszabb időszakot tekintve – emelkednek az árak. Ez nem is lehet másként, mivel náluk is működnek árfelhajtó erők, és egyetlen gazdaság sincs elszigetelve a világ többi részétől. Az is tény persze – s ezt a lehetőséget mindenütt ki kell használni -, hogy a szocialista gazdaság módot ad arra, hogy az árszínvonal emelkedése mérsékelt legyen és a tervezett keretekben maradjon.

HVG: A legutóbbi elodázhatatlan áremelések mértékét sokféle belső és külső tényező befolyásolta; de sokan kérdezték: nem lett volna-e jobb az egyszeri nagyarányú áremelést folyamatos árváltozásokkal elkerülni?

N. T.: De igen, s remélem, hogy a jövőben így is lesz. Az árak közismerten eddig is emelkedtek nálunk. Az 1973-as nagy világgazdasági árrobbanás után azonban kormányunk mérsékelni igyekezett a külső árak belföldi hatását, s ez csak az árrendszer bizonyos megmerevítése, eltorzítása árán vált lehetségessé. Azután ennek az árpolitikának érezni kezdtük a negatív hatásait is: erősen romlott a termelői árak orientáló és ösztönző funkciója, vállalataink nem érzékelték kellően a világpiaci nyersanyagárak emelkedését. A fogyasztói árak is egyre inkább elszakadtak a termékek előállítási költségeitől. Most azonban – éppen azért mert ilyen helyzet alakult ki – feltétlenül indokolt volt árrendszerünk jelentős mértékű és átfogó átalakítása. Ez szerintem tulajdonképpen árreformot jelent.

HVG: Januárban várható a termelői árak módosítása. Nagyon különböző technikai-technológiai színvonalon termelő gazdálkodási egységek találkoznak majd közvetlenül a világpiac értékítéletével. Mi várható ettől?

N. T.: A termelés egyes ágazatai és ezen belül az egyes vállalatok jobban, mások kevésbé bírják ki a világpiac értékítéletét. S ez nem is csak a felszerelés korszerűségétől függ. Textiliparunk tőkés exportjának gazdaságossága – jövedelmezősége – a nagy összegekbe került rekonstrukció ellenére is kedvezőtlen. Meg kell küzdenie az egyes fejlődő országok termékeinek konkurrenciájával, azok pedig olcsóbban állítják elő a szokványos termékeket. De nem is akarjuk egyszerre minden tompítás nélkül rázúdítani vállalataikra a világpiac értékítéletét azzal, hogy a belföldi termelői árarányokat azonossá tesszük a világpiaci árarányokkal. Csak közelíteni akarjuk őket egymáshoz, meg akarjuk szüntetni azt az állapotot, hogy amelyik magyar vállalat nagyobb árfordításokkal dolgozik, az is megkapja a belföldi árban költségeit és egy kis nyereséget. De ami még rosszabb, eddig azt a céget sem illette meg sokkal több nyereség, amelyikek kisebbek voltak a ráfordításai.

HVG: Milyen módon fogják közelíteni a belföldi termelő árak arányait a világpiaci árarányokhoz?

N. T.: Termelői árrendszerünk átalakításának ez az egyik alapvető kérdése. Egyfelől azt kell tennünk, hogy a belföldi nyersanyagok árát a világpiaci árak szintjére emeljük; s ugyanakkor megakadályozzuk, hogy a késztermékek belföldi termelői ára is ilyen mértékben emelkedjen. Ezzel drágábbá tesszük a nyersanyagot és az energiát a késztermékekhez és a munkabérekhez képest. Ettől azt várjuk, hogy vállalataink takarékosabban fognak gazdálkodni. Azt is meg kell valósítani, hogy aki magas áron tud exportálni, az kapjon belföldön is magasabb árat a termékeiért, s ezáltal növekedjék a jövedelmezőség. Azok a termékek viszont, amelyek olcsóbban importálhatók, idehaza is legyenek alacsonyabb árúak, és termelésük csak kevésbé vagy egyáltalán ne legyen jövedelmező. Ilyen belföldi termelői árarányokat könnyebb lenne kialakítani, ha többé-kevésbé szabad importkonkurenciát teremthetnénk, s az olcsóbb importtermék szorítaná le a drágán előállított hazai termék árát. Erre azonban egyelőre többféle okból nincs lehetőség. Ezért a termelő árak reformjánál más – véleményem szerint mérsékelt – megoldásra kerül sor, éspedig arra, hogy az exportáló iparvállalatok termékeinek 1980. január 1-től esedékes új termelői árait az exportban elért árakhoz közelítik. A jövőben állami ellenőrzéssel, a tisztességtelen haszonra vonatkozó új szabályok alkalmazásával kívánják biztosítani, hogy a belföldi termelői árarányok változása kövesse az exportban elért árak változását. Ez szerintem pótmegoldás, de azért remélem, bizonyos eredményre vezet.

HVG: Persze az olvasókat elsősorban a fogyasztói árak érdeklik. Sokan nemcsak áremelésekre, hanem árcsökkentésekre is számítottak.

N. T.: Néhány fogyasztási cikk árát a tervek szerint a közeljövőben némileg csökkenteni fogják, de a fogyasztói árrendszer átalakítása során sokkal több és nagyobb mértékű az áremelés, mint az árcsökkentés. Ez elkerülhetetlen. Figyelembe kell ugyanis venni, hogy a világpiaci nyersanyagárak a vártnál jobban emelkedtek, továbbá meg kell szüntetni azt a lehetetlen állapotot, hogy nálunk az árintézkedések előtt a fogyasztói árak általános színvonala, a rengeteg dotáció révén, alacsonyabb volt, mint a termelői árak általános színvonala.

HVG: Ismeri azt a mondást, hogy nálunk nyugati árak és keleti bérek vannak?

N. T.: Ez demagógia. Természetes, hogy nálunk a munkabérek vásárlóereje kisebb, mint a sokkal gazdagabb, fejlettebb tőkés országokban. Az árak és a bérek arányában ugyanis kifejeződik gazdasági fejlettségünk jelenlegi állapota. Egyébként a mostani fogyasztói árintézkedések kapcsán mi annakidején nagyobb jövedelemkiegészítést javasoltunk. Akkorát, amely a lakosság összessége számára némi túlkompenzálást jelentett volna. Azóta azonban az ország gazdasági helyzete még nehezebbé vált. Ezt a tényt a párt- és kormányszervek nyilván figyelembe vették a kompenzáció mértékének megállapításakor. De az általunk kidolgozott elveket – például azt, hogy a különböző nagyságú kereseteket és nyugdíjakat azonos pénzösszeggel egészítsék ki, hogy nagyobb százalékos mértékben növekedjék a családi pótlék és a gyermekgondozási segély, hogy kapjanak az egy gyermekesek is kiegészítést stb. – alkalmazták az intézkedések meghozatalkor.

HVG: Az ember mindig elfogult azokkal az elgondolásokkal szemben, amelyeknek a megalkotásában részt vett. Ön is így van az árreformmal?

N. T.: Árrendszerünk átalakítása helyes, sőt, elkerülhetetlen. Kedvező hatásokkal fog járni, de nem csodaszer. Ettől az intézkedéstől önmagában még nem fog népgazdaságunk jobban, hatékonyabban dolgozni, s nem emelkedik tőle az életszínvonalunk sem. Egész gazdasági mechanizmusunkat és részben gazdaságpolitikánkat kell tehát továbbfejlesztenünk.

Mogyoró Katalin

Ezen a napon történt június 18.

1937

Felszáll Moszkvából a „szovjet Lindbergh”: Valerij Cskalov (és társai). ANT-25 típusú gépe az Északi-sark érintésével két nap múlva száll...Tovább

1940

Franciaország tűzszünetet köt a németekkel.Tovább

1972

Az NSZK labdarúgó válogatottja az Európa-bajnokság brüsszeli döntőjén 3-0-ra győzi le a Szovjetunió csapatát.Tovább

1979

Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár és Jimmy Carter amerikai elnök Bécsben aláírja a SALT-2 megállapodást.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Egyház és társadalom

 

Szociológiai értelemben az egyház társadalmi-kulturális rendszer, mely három alrendszerből áll: a tágabb értelemben vett vallási kultúrából, az azonos hitű közösségből, valamint a vallási kultúra és közösség ápolására létrejött szervezetből, amit a papság és a hierarchia képvisel. Tomka Miklós vallásszociológus értelmezése szerint Magyarországon az 1940-es évek második feléig tartó időszak még a „keresztény társadalom” korának tekinthető: az összefonódott vallási és szekuláris kultúrából úgy részesedett mindenki, mint a nemzeti hagyományból. „1948 előtt ‒ írja ‒ a vallás a legfontosabb kultúrahordozóként megelevenítette a történelmi folyamatosságot, képviselte a nemzeti identitást, hozzájárult a társadalom integrációjához.”

A fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra azonban csakhamar elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. Az egyház kényszerűségből eltávolodott a társadalmi kérdésektől, kiszorult a közéletből és visszavonult a templomok falai közé.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Kádár János pártfőtitkár egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Noha az egyéni vallásgyakorlás és az egyházak társadalmi szerepének korlátozása még a nyolcvanas években sem szűnt meg, a központi ellenőrzés valamelyest enyhült, és ezzel megnőttek a vallásosság kinyilvánítási lehetőségei. Radikális változásra azonban e téren is csak a rendszerváltást követően kerülhetett sor. 1990 után lehetővé vált az egyházi intézményrendszer újjáépítése és ezzel együtt az újbóli társadalmi szerepvállalás, aminek köszönhetően az egyház a hazai civil társadalom egyik legfontosabb építőkövévé vált.

Az ArchívNet idei 2. számának fő témája tehát: „Egyház és társadalom”. Szerzőink közül Somorjai Ádám OSB Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius 1943-ban keltezett összefoglaló jelentését közli. A Vatikáni Levéltárban őrzött ún. triennális, azaz három évre visszatekintő jelentés igen értékes történeti forrás, amely nemcsak a magyarországi egyházi viszonyokról tudósít, hanem kitér a korabeli közállapotokra, valamint a fontosabb kül- és belpolitikai kérdésekre is. Gianone András Mindszenty József esztergomi érsek 1956-os híres rádiószózatának különböző változatait veti össze, míg a Csejoszki Mihály által közölt dokumentumok a katolikus fenntartású gimnáziumok „szürke” korszakába, az 1960-as évekbe nyújtanak betekintést. Összeállításunkban emellett más témákról is olvashatunk: Miklós Dániel az 1939–1940-ben Magyarországon tartózkodó cseh menekültek történetéhez kapcsolódó levéltári forrásokat közöl, Tarnai Eszter pedig egy olyan visszaemlékezés-részletet tesz közzé, amely jól szemlélteti a Budapest ostromát követő hónapok nehézségeit és a fővárosi közélelmezés rendkívül súlyos helyzetét.

 

Budapest, 2021. május 28.

 

A szerkesztők