Franklin D. Roosevelt amerikai elnök, Winston Churchill angol miniszterelnök és Csang Kaj-sek, kínai párt és állami vezető a Kairói...Tovább
Interjú Nagy Tamással az új árrendszer kidolgozójával
„Az árak és a bérek arányában kifejeződik gazdasági fejlettségünk jelenlegi állapota”
1979. augusztus 25.
Interjú Nagy Tamással a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézete igazgatóhelyettesével, aki részt vett az új árrendszer kialakításában.
nak, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézete igazgatóhelyettesének több kérdést tettünk fel a mostani áremelésekkel kapcsolatban, amelyek érthető módon foglalkoztatják a közvéleményt, és amelyektől sokan jobb ellátást, magasabb minőséget várnak. Nagy Tamás 65 éves, intézetének 1954 óta a munkatársa. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen a politikai gazdaságtan professzora, a tudományok doktora. Részt vett az új árrendszer kialakításában, ezért is illetékes a válaszadásra.
HVG: A kommentátorok talán önmaguk dolgát nehezítették, amikor árnyalatlanul értékelték a tőkés országokban érvényesülő áremelkedési tendenciákat. Most, amikor ezek hatása a szocialista országokban is érzékelhetővé vált, sokan sokféle helytelen párhuzamot vonnak a két folyamat között. Hogyan kell helyesen értékelnünk e jelenségeket?
N. T.: Már éppen ideje, hogy leszámoljunk az egyszerűsítő szemlélettel, hiszen az árszínvonal emelkedése önmagában még nem jelenti az életszínvonal romlását. Minden attól függ, hogy a bérek mennyire tartanak lépést az árakkal. A fejlett tőkés országokban nemcsak az árak, hanem a nominálbérek is nőttek. Persze az életszínvonal megőrzéséért, javításáért sokat tettek a szakszervezetek és a baloldali pártok, nélkülük ez biztosan nem sikerült volna.
HVG: Nehézséget okozhatott az is, hogy a stabil fogyasztói árakról sokáig mint a javuló életszínvonal egyik biztosítékáról beszéltünk.
N. T.: Ez sokáig valóban része volt az elméletnek, az ideológiának. De ez az álláspont téves. A gyakorlatban a többi szocialista országban is – hosszabb időszakot tekintve – emelkednek az árak. Ez nem is lehet másként, mivel náluk is működnek árfelhajtó erők, és egyetlen gazdaság sincs elszigetelve a világ többi részétől. Az is tény persze – s ezt a lehetőséget mindenütt ki kell használni -, hogy a szocialista gazdaság módot ad arra, hogy az árszínvonal emelkedése mérsékelt legyen és a tervezett keretekben maradjon.
HVG: A legutóbbi elodázhatatlan áremelések mértékét sokféle belső és külső tényező befolyásolta; de sokan kérdezték: nem lett volna-e jobb az egyszeri nagyarányú áremelést folyamatos árváltozásokkal elkerülni?
N. T.: De igen, s remélem, hogy a jövőben így is lesz. Az árak közismerten eddig is emelkedtek nálunk. Az 1973-as nagy világgazdasági árrobbanás után azonban kormányunk mérsékelni igyekezett a külső árak belföldi hatását, s ez csak az árrendszer bizonyos megmerevítése, eltorzítása árán vált lehetségessé. Azután ennek az árpolitikának érezni kezdtük a negatív hatásait is: erősen romlott a termelői árak orientáló és ösztönző funkciója, vállalataink nem érzékelték kellően a világpiaci nyersanyagárak emelkedését. A fogyasztói árak is egyre inkább elszakadtak a termékek előállítási költségeitől. Most azonban – éppen azért mert ilyen helyzet alakult ki – feltétlenül indokolt volt árrendszerünk jelentős mértékű és átfogó átalakítása. Ez szerintem tulajdonképpen árreformot jelent.
HVG: Januárban várható a termelői árak módosítása. Nagyon különböző technikai-technológiai színvonalon termelő gazdálkodási egységek találkoznak majd közvetlenül a világpiac értékítéletével. Mi várható ettől?
N. T.: A termelés egyes ágazatai és ezen belül az egyes vállalatok jobban, mások kevésbé bírják ki a világpiac értékítéletét. S ez nem is csak a felszerelés korszerűségétől függ. Textiliparunk tőkés exportjának gazdaságossága – jövedelmezősége – a nagy összegekbe került rekonstrukció ellenére is kedvezőtlen. Meg kell küzdenie az egyes fejlődő országok termékeinek konkurrenciájával, azok pedig olcsóbban állítják elő a szokványos termékeket. De nem is akarjuk egyszerre minden tompítás nélkül rázúdítani vállalataikra a világpiac értékítéletét azzal, hogy a belföldi termelői árarányokat azonossá tesszük a világpiaci árarányokkal. Csak közelíteni akarjuk őket egymáshoz, meg akarjuk szüntetni azt az állapotot, hogy amelyik magyar vállalat nagyobb árfordításokkal dolgozik, az is megkapja a belföldi árban költségeit és egy kis nyereséget. De ami még rosszabb, eddig azt a céget sem illette meg sokkal több nyereség, amelyikek kisebbek voltak a ráfordításai.
HVG: Milyen módon fogják közelíteni a belföldi termelő árak arányait a világpiaci árarányokhoz?
N. T.: Termelői árrendszerünk átalakításának ez az egyik alapvető kérdése. Egyfelől azt kell tennünk, hogy a belföldi nyersanyagok árát a világpiaci árak szintjére emeljük; s ugyanakkor megakadályozzuk, hogy a késztermékek belföldi termelői ára is ilyen mértékben emelkedjen. Ezzel drágábbá tesszük a nyersanyagot és az energiát a késztermékekhez és a munkabérekhez képest. Ettől azt várjuk, hogy vállalataink takarékosabban fognak gazdálkodni. Azt is meg kell valósítani, hogy aki magas áron tud exportálni, az kapjon belföldön is magasabb árat a termékeiért, s ezáltal növekedjék a jövedelmezőség. Azok a termékek viszont, amelyek olcsóbban importálhatók, idehaza is legyenek alacsonyabb árúak, és termelésük csak kevésbé vagy egyáltalán ne legyen jövedelmező. Ilyen belföldi termelői árarányokat könnyebb lenne kialakítani, ha többé-kevésbé szabad importkonkurenciát teremthetnénk, s az olcsóbb importtermék szorítaná le a drágán előállított hazai termék árát. Erre azonban egyelőre többféle okból nincs lehetőség. Ezért a termelő árak reformjánál más – véleményem szerint mérsékelt – megoldásra kerül sor, éspedig arra, hogy az exportáló iparvállalatok termékeinek 1980. január 1-től esedékes új termelői árait az exportban elért árakhoz közelítik. A jövőben állami ellenőrzéssel, a tisztességtelen haszonra vonatkozó új szabályok alkalmazásával kívánják biztosítani, hogy a belföldi termelői árarányok változása kövesse az exportban elért árak változását. Ez szerintem pótmegoldás, de azért remélem, bizonyos eredményre vezet.
HVG: Persze az olvasókat elsősorban a fogyasztói árak érdeklik. Sokan nemcsak áremelésekre, hanem árcsökkentésekre is számítottak.
N. T.: Néhány fogyasztási cikk árát a tervek szerint a közeljövőben némileg csökkenteni fogják, de a fogyasztói árrendszer átalakítása során sokkal több és nagyobb mértékű az áremelés, mint az árcsökkentés. Ez elkerülhetetlen. Figyelembe kell ugyanis venni, hogy a világpiaci nyersanyagárak a vártnál jobban emelkedtek, továbbá meg kell szüntetni azt a lehetetlen állapotot, hogy nálunk az árintézkedések előtt a fogyasztói árak általános színvonala, a rengeteg dotáció révén, alacsonyabb volt, mint a termelői árak általános színvonala.
HVG: Ismeri azt a mondást, hogy nálunk nyugati árak és keleti bérek vannak?
N. T.: Ez demagógia. Természetes, hogy nálunk a munkabérek vásárlóereje kisebb, mint a sokkal gazdagabb, fejlettebb tőkés országokban. Az árak és a bérek arányában ugyanis kifejeződik gazdasági fejlettségünk jelenlegi állapota. Egyébként a mostani fogyasztói árintézkedések kapcsán mi annakidején nagyobb jövedelemkiegészítést javasoltunk. Akkorát, amely a lakosság összessége számára némi túlkompenzálást jelentett volna. Azóta azonban az ország gazdasági helyzete még nehezebbé vált. Ezt a tényt a párt- és kormányszervek nyilván figyelembe vették a kompenzáció mértékének megállapításakor. De az általunk kidolgozott elveket – például azt, hogy a különböző nagyságú kereseteket és nyugdíjakat azonos pénzösszeggel egészítsék ki, hogy nagyobb százalékos mértékben növekedjék a családi pótlék és a gyermekgondozási segély, hogy kapjanak az egy gyermekesek is kiegészítést stb. – alkalmazták az intézkedések meghozatalkor.
HVG: Az ember mindig elfogult azokkal az elgondolásokkal szemben, amelyeknek a megalkotásában részt vett. Ön is így van az árreformmal?
N. T.: Árrendszerünk átalakítása helyes, sőt, elkerülhetetlen. Kedvező hatásokkal fog járni, de nem csodaszer. Ettől az intézkedéstől önmagában még nem fog népgazdaságunk jobban, hatékonyabban dolgozni, s nem emelkedik tőle az életszínvonalunk sem. Egész gazdasági mechanizmusunkat és részben gazdaságpolitikánkat kell tehát továbbfejlesztenünk.
Mogyoró Katalin
Ezen a napon történt november 22.
1943
1954
A DISZ KV Intéző Bizottsága rendkívüli ülésen tárgyalta 15 író feljegyzését az ifjúság jövőjéről. A határozat szerint „abból részkérdések...Tovább
1956
Nagy Imre és társai – miután a tárgyaló jugoszláv külügyminiszter-helyettes biztosította őket sértetlenségükről – szovjet katonai...Tovább
1963
Merénylet John Fitzgerald Kennedy, az Egyesült Államok 35. elnöke ellen Dallasban (Texas). A hivatalos verzió szerint Lee Harvey Oswald...Tovább
1975
Elfoglalja a királyi trónt János Károly spanyol király.Tovább
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.
Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.
Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.
A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.
Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).
Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. szeptember 19.
Miklós Dániel
főszerkesztő