Interjú Tímár Mátyással a Magyar nemzeti Bank elnökével

„Külföldi hitelfelvételeink a gazdasági szerkezet átalakításának meggyorsítását szolgálják”

1979. július 7.

Magyarország számára a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején egyre nagyobb gondot jelentett a szerkezetátalakítás, a gazdaság modernizációja, amit hátráltatott a tőkehiány. A cikk meglehetősen nyíltan foglalkozik az eladósodás kérdésével, annak hatásaival.
Nemrég jelent meg a hír: a Magyar Nemzeti Bank 400 millió dollár kölcsönt vett fel egy amerikai bankcsoporttól. A hír kapcsán kérdeztük meg , a Magyar Nemzeti Bank elnökét, tájékoztassa olvasóinkat a külföldi kölcsönfelvételekről, a felvett hitelek felhasználásáról, az eladósodás józan határáról, a forint árfolyamok alakulásáról, és arról is, hogy miért vett részt Baselban a Nemzetközi Fizetési Bank nyári közgyűlésén. Az MNB 56 éves elnöke Mohácson született, 1962-től 1967-ig pénzügyminiszter, majd 1975-ig a kormány elnökhelyettese. Négy éve elnöke a Magyar Nemzeti Banknak. Tagja az MSZMP Központi Bizottságának. Kandidátus, a közgazdaságtudományok doktora, az Akadémia Közgazdaságtudományi Bizottságának elnöke.

HVG: Közvéleményünket foglalkoztatja a Nemzeti Bank külföldi kölcsönfelvételi tevékenysége. Mire fordítják e kölcsönöket?

T. M.: Korábban is vettünk fel külföldről hiteleket, de jelentőségük az 1973-74-es nyersanyagár-robbanás után megnőtt. Ismeretes, hogy nyersanyag-behozatalra szoruló országunknak a világpiaci árarányok megváltozása tekintélyes veszteségeket okozott, az utóbbi 5 évben az importárak gyorsabban növekedtek, mint az exportárak, s ez a külgazdasági egyensúlyra kedvezőtlenül hatott. Helyreállítása fontos feladat, amelyet mi általában nem a külföldi áruk vásárlásának csökkentésével, hanem a kivitel fellendítésével, a versenyképes termékek gyártásának bővítésével akarunk elérni. Ehhez viszont beruházásokra van szükség, a meglévő üzemek korszerűsítésére, új létesítmények építésére. A külföldi kölcsönökkel ezeket a fejlesztéseket, gépek, berendezések vásárlását finanszírozzuk, a mezőgazdaságban, az élelmiszer-feldolgozóiparban, a vegyiparban, a gyógyszeriparban, a gépiparban és más területeken. A fejlesztésben érdekelt vállalatok hiteligényeit versenyeztetjük, a „győztes” vállalatok kedvezményes beruházási hitelhez juthatnak a 45 milliárd forintos hitelkeretből. Az ily módon végrehajtott fejlesztések 1978-ban csaknem háromnegyed milliárd dollár exportot eredményeztek. Idén a tervek szerint elkészül, és megkezdi szállításait külföldre a Kaposvári Húskombinát, a csepeliek korszerűsített kerékpárüzeme, a Taurus acélradiál és mezőgazdasági gumiabroncsokat gyártó kapacitása. Jövőre lép üzembe a Martfűi Növényolajgyár, bővítheti jelentősen exportját a győri Rába, az Egyesült Izzó, a Chinoin, az Ajkai Timföldgyár, hogy csak néhányat említsek a kedvezményes hitelkeret igénybevételével elkészülő beruházások közül.

HVG: Csak nyugati pénzintézetektől veszünk fel hiteleket?

T. M.: Bankunk a szocialista és a tőkés országok számos pénzintézetével áll hitelkapcsolatban, köztük például a moszkvai székhelyű Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bankkal, amely rövidlejáratú hiteleket nyújt, és a Nemzetközi Beruházási Bankkal (NBB), amely mint nevéből is következik, beruházásokhoz folyósít hosszú lejáratú kölcsönöket. Az utóbbi pénzintézet finanszírozta az orenburgi földgázvezeték építését részben dollárban, részben rubelben. Ez a bank nyújtott hitelt a MÁV, az alumíniumipar, a hajógyártás egyes fejlesztési céljaira is. További hosszú lejáratú hitelfelvételeket is tervezünk az NBB-től. Hosszú lejáratú kormányhitelt kapunk a Szovjetuniótól, s kormányszinten mi is nyújtunk különböző országoknak ilyen hiteleket.

HVG: Hogyan történnek a kölcsönfelvételek?

T. M.: Egy konkrét példát említek: mint ismeretes, legutóbb a Magyar Nemzeti Bank 400 millió dollárt vett föl egy amerikai bankcsoporttól. A kölcsön fő szervezője a Manufacturers Hanover Trust volt, amelynek vezetőivel már régebben jó kapcsolatokat alakítottunk ki. Amikor felvetődött az a javaslat, hogy a két ország kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatainak normalizálódásával az MNB közvetlenül vegyen fel hitelt az amerikai pénzpiacon, a Manufacturers vállalkozott főszervezőnek, és mellette 4 vezető amerikai bankház társszervezőnek: az USA legnagyobb pénzintézete, a Bank of America, továbbá a Bankers Trust, a First Chicago és a Security Pacific Bank. Ők szervezték meg a hitelnyújtó bankcsoportot, amelyben rajtuk kívül még mintegy 45, USA-ban működő pénzintézet vett részt, jóval több, mint amennyivel korábban számoltunk. Az eredeti megállapodás 300 millió dollárra szólt, s mivel a kölcsönt majdnem kétszeresen túljegyezték, közös megállapodással az összeget 400 millióra felemeltük.

HVG: Ez minek volt köszönhető?

T. M.: Úgy vélem, a nyugati partnerek méltányolják Magyarország politikai és gazdasági stabilitását, s azt a fentebb említett törekvést, hogy az egyensúlyt az export fellendítésével próbáljuk meg helyreállítani. Tudatában vannak, hogy elhatározott szándékunk a szükséges gazdasági feltételek megteremtése: csak úgy lehet többlet exportárualapot teremteni, ha itthon az úgynevezett végső felhasználás mérsékeltebb ütemben emelkedik, ha a beruházások összetételükben alkalmazkodnak a megváltozott külső körülményekhez. Partnereink ezt a reális gazdaságpolitikát honorálják, s ez megmutatkozik a nyújtott kölcsönök kedvező feltételeiben is.

HVG: Idén eddig mennyi kölcsönt vettünk fel Nyugatról és mennyi volt tavalyi hitelfelvételünk összege?

T. M.: Ami a pénzkölcsönöket illeti, idén tavasszal már fölvettünk Londonban a Morgan Grenfell bankház vezette bankcsoporttól 300 millió dollárt, továbbá néhány kisebb összegű kölcsönt is. Tavaly négy nagyobb kölcsön megállapodásunk volt, ezen belül például Ausztriával 300 millió dolláros hosszú lejáratú hitelkeret-megállapodást kötöttünk Magyarországon épülő idegenforgalmi létesítmények, köztük két, Budapesten épülő Duna-parti szálloda finanszírozására. Ez is mutatja, igyekszünk a kölcsönfelvételeknél változatos formákat alkalmazni. felvétele mellett kisebb összegekben – a piaci helyzet függvényében - , legutoljára 1977-ben százmillió nyugatnémet márka összegben. Végül a bankközi hitelekről is kell beszélni: egy-egy bankkapcsolatuktól fölveszünk közép- és hosszú lejáratú kölcsönöket, mint ahogy mi is kihelyezzük hozzájuk pénzünket. Ezek a nemzetközi hitelügyletek a nagybankok között megszokottak.

HVG: Tímár elvtárs a Parlamentben a hitelfelvétel, illetve az eladósodás „józan határáról” beszélt. Hol húzódik ez a határ?

T. M.: Egy-egy ország adósságállományát különbözőképpen veszik figyelembe: arányosíthatják a nemzeti jövedelemhez, a devizabevételekhez, vizsgálhatják annak lejárati összetételét, nagyságát az arany- és devizatartalékokhoz képest. Ha az évente esedékes hiteltörlesztést és kamatfizetést az illető ország egyéves exportjához viszonyítják, kapjuk az úgynevezett adósságszolgálati rátát. Ha ez a ráta eléri a 25-30%-ot, az adott ország megközelítette az eladósodás „józan határát”. Ezt a határt mi sem téveszthetjük szem elől.

HVG: Folytatódnak-e a külföldi kölcsönfelvételek az eddigi tempóban?

T. M.: Külföldi hitelfelvételeink – mint már említettem – gazdaságfejlesztési céljainkat, a szerkezetátalakítás meggyorsítását szolgálják. Nem lenne értelme tehát a jövőben sem lemondani erről a lehetőségről, különösen akkor nem, ha figyelembe vesszük, hogy a külföldi hitelek kamata és törlesztése terheli népgazdaságunkat. Itt azt kell mérlegelnünk, hogy ezek a terhek hogy viszonyulnak azokhoz az előnyökhöz, amelyeket e hitelekkel finanszírozott fejlesztésektől várunk. Természetesen számolni kell az eladósodás már említett határaival is.

HVG: Tímár elvtárs az idén is részt vett a svájci Bázelben működő Nemzetközi Fizetési Bank, a BIS nyári közgyűlésén. Ez is valamilyen hitelfelvétel előkészítésével állt összefüggésben?

T. M.: Másról van szó. Az újjászervezett Magyar Nemzeti Bank a felszabadulás után elődjétől nyolcezer darab részvényt „örökölt”, mivel az MNB az 1930-ban alakult Nemzetközi Fizetési Bakban 1,7 százalékkal részesedett az alaptőkéből. Mint tulajdonos-társnak, 880 ezer svájci frank osztalékot fizettek nekünk is. Rajtunk kívül persze más szocialista részvényesei is vannak a BIS-nek, Lengyelország, Csehszlovákia, Románia, Bulgária és Jugoszlávia. A részvények többsége a nyugat-európai központi bankok kezén van. Számunkra a BIS azért bír nagy jelentőséggel, mert az évente megrendezett közgyűlések, az időnként sorra kerülő kelet-nyugati bankelnöki találkozók hasznos eszmecserékre, a nemzetközi bankéletben nélkülözhetetlen kölcsönös tájékoztatásra adnak alkalmat.

HVG: Ami a Magyar Nemzeti Bank árfolyampolitikáját illeti – újabban gyakran emlegetik a rugalmasságot. Mit fog jelenteni ez a gyakorlatban?

T. M.: Azt, hogy igyekszünk majd szorosabban nyomon követni a tőkés devizák egymás közötti árfolyamváltozásait éppúgy, mint az általános inflációból következő értékcsökkenésüket. Ezt diktálják a magyar külkereskedelem érdekei. A vállalatokat orientálni kell, hogy milyen valutában érdemes export-, illetve importügyleteket megkötni. Ha a nemzetközi devizapiaci mozgások szükségessé teszik, vállalatainknak sűrűbb árfolyamváltozásokra kell felkészülniük. A forintárfolyamokban azonban csak a tartósnak tekinthető változásokat fogjuk érvényesíteni; az átmeneti, rapszódikus árfolyam-ingadozásokat nem.

Hirschler Richárd

Ezen a napon történt december 25.

1944

A szovjet Vörös Hadsereg csapatai körülzárják BudapestetTovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

szerzőnk közül három is foglalkozik a korszakkal, igaz, különböző eseményeket vizsgáltak. Ugyanakkor másként is csoportosíthatók hatodik számunk írásai: három szerző esetében ugyanis az idő mint jelenség bír fontossággal. Két írás ugyanis retrospektív, míg a harmadik pedig egy olyan gazdaságpolitikai szabályozást-lehetőséget mutat be, amely igazán csak a forrásismertetésben szereplő évtizedet követő évtizedekben teljesedett ki – és ebben a formájában közismert napjainkban is.

Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) két irat segítségével mutatja be, hogyan jelent meg 1944 őszén a szovjet hadsereg Szatmárban, és mit tapasztaltak a helyiek az ottani harcok, a kezdeti megszállás során, illetve miként viselkedtek a szovjet csapatok a rekvirálás és a beszállásolás alkalmával."

Rendhagyó írást közlünk, amelyet Károlyi Mária (nyugalmazott régész, Savaria Múzeum) jegyez. Lapunk 2013. évi 5. számában Szécsényi András mutatta be Handler László munkaszolgálatos naplóját, amelyet korábban Károlyi Mária bocsátott a rendelkezésére. A napló ismertetése kapcsán, bő tíz évvel a megjelenés után, néhány személyes adalékot kívánt hozzáfűzni Károlyi Mária Handler László és családja történetéhez visszaemlékezés formájában.

A háztáji gazdálkodás említése sokak számára valószínűleg a Kádár-korszak gazdaságirányítását idézi fel. A Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) által ismertetett dokumentumok azonban azt mutatják be, hogy a Rákosi-korszakban miként próbálta az állami vezetés bevezetni és szabályozni a háztáji gazdálkodást.

Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) forrásismertetésében Bethlen Margit, Bethlen István néhai miniszterelnök özvegyének a kárpótlási ügyét mutatja be. A kárpótlásra az NSZK 1957-ben hozott rendelkezése adott lehetőséget, és Bethlen Margit az 1944-ben elszenvedett atrocitások miatt kívánt élni ezzel a lehetőséggel. A folyamat azonban számos nehézségbe ütközött, és csak lassan haladt előre.

Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2025. december 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő