A KISZ vezetői az MSZMP IKB titkársági ülésén a KISZ első kongresszusának összehívására tettek javaslatot. A Titkárság nem tartotta „...Tovább
Magyar buszok Isztambulban
Ikarus-expressz
1979. augusztus 18.
A hetvenes és a nyolcvanas évek magyar Ikarusz buszok termelésének az aranykora volt, a buszok sikerét mutatja, hogy 1976-ban az NDK teljesen a magyar buszok vásárlására álltát, illetve az a tény, hogy az eredeti cikkben is szereplő Ikarus 280-as sorozat a világon legtöbbet gyártott csuklós autóbuszt jelentette.
Az elmúlt hetekben nagy sikereket ért el a Mogürt és az Ikarus. A magyar külkereskedők 550 városi autóbuszt adtak el a török közlekedési vállalatoknak. Egy másik szerződés alapján autóbusz-összeszerelő üzemet állítanak fel Angolában.
Nagy értékű buszüzletet öntöttek szerződéses formába a közelmúltban a török és a magyar járműipari szakemberek. A 35 millió dolláros megállapodás alapján a Mogürt Gépjármű Külkereskedelmi Vállalat 550 Ikarus gyártmányú autóbuszt szállít Törökországba, Isztambul, Ankara és más török városok tömegközlekedésének javítására. A 390 normál és 160 csuklós városi busz exportjáról szóló szerződés talán legérdekesebb mozzanata a magyar külkereskedelem gyakorlatában szinte páratlanul rövid szállítási határidő: az első 200 autóbuszt még az év végéig útnak indítják, míg az utolsó szállítmányokat a jövő év első negyedében juttatják el a megrendelőkhöz.
A magyar buszkülkereskedelem másik nagy eredménye, hogy az Ikarus és a Mogürt a közelmúltban Luandában a Sacma angolai autóbusz-gyárral megállapodott egy összeszerelő üzem fölállításáról. A szerződés értelmében 1990-ig összesen 9 ezer Ikarus autóbusz-karosszériát szerelnek össze az angolai gyárban magyar részegységekből. A mátyásföldi gyárnak ez már a negyedik külföldi autóbusz-összeszerelési együttműködése. Kubával az év elején írtak alá évi ezer autóbusz összeszerelésére vonatkozó szerződést. Malgasban két hónapon belül megkezdődik az autóbusz összeszerelése, Irakban pedig már 5 éve folyik az Ikarus segítségével ilyen jellegű tevékenység és közel 3 ezer jármű hagyta el a Bagdad melletti gyárat.
A török buszmegállapodás előzményei viszont 1978 novemberére nyúlnak vissza. A szerződés aláírása után Isztambul főpolgármestere, Aytekin Kotil munkatársunknak elmondta, hogy Isztambulban és a többi török nagyvárosban hosszú éveken át elhanyagolták a tömegközlekedés fejlesztését. A kiöregedett buszpark hovatovább a városi közlekedés megbénulásával fenyegetett. A város vezetői mindezt felismerve gyorsan változtattak tömegközlekedési politikájukon; az isztambuli „BKV”, az Isztambul Electricity Tramway and Tunnel Co. a év végén nemzetközi autóbusz versenytárgyalást hirdetett a török nagyvárosok tömegközlekedési gondjainak enyhítésére.
A versenytárgyaláson Európa számos vezető buszgyártója vett részt. Az ajánlatokat elbíráló szakbizottság értékelése szerint az Ikarus buszok nemcsak jó minőségükkel és teljesítményükkel arattak sikert. A rendelések odaítélésénél a gyors szállítási határidő volt a döntő: a szerződéskötéstől számított 3-4 hónap elteltével a normál kivitelű IK-260 és a csuklós IK-280-as típusú autóbuszokból az év végéig 150, illetve 50 darabot, a jövő év első negyedéven pedig 240, illetve 110 buszt szállítanak.
A szerződés értékének 10 százalékáért alkatrészeket exportálnak és az Ikarus buszok zökkenőmentes üzemeltetése végett magyar szakemberek is segítenek a vevőszolgálati teendők ellátásában.
A Mogürt ilyen nagy mennyiségben utoljára 1975-ben Venezuelának adott el autóbuszokat, számszerint 600 darabot. Az 550 darabos török eladással a magyar vállalatok jól megalapozták idei nem rubel elszámolású exportjukat.
A mostani török üzlet általánosítható tanulsága, hogy a rövid szállítási határidő nem egyszer eldöntheti egy-egy tőkés export sorsát. Az Ikarus gyár termelése – nem utolsó sorban a KGST-n belüli termelési és értékesítési megállapodások jóvoltából – ma már meghaladja az évi 10 ezer autóbuszt. Amennyiben a magyar buszipar a nagy sorozatú gyártás mellett teljesíteni tudja a tőkés vásárlók egyedi kívánságait is, minden remény meg van arra, hogy a magyar külkereskedelem a jövőben hasonló jelentős megrendeléseket kapjon.
Heimer György
Ezen a napon történt április 19.
1957
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.
Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.
Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.
Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.
Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.
Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő