MAGYAR-BOLGÁR GAZDASÁGI KAPCSOLATOK

1979. június 30.

A magyar-bolgár kapcsolatok hagyományosan jók voltak, ebben a történelmi gyökerek, a magyarok szerepe Bulgária függetlenségéért ugyanúgy szerepet játszottak, mint az 1945 utáni nemzetközi helyzet realitásai, a Szovjetunióhoz való viszony hasonlósága. A nagyon jó és bizalmi alapokra épülő bolgár-magyar politikai-diplomáciai kapcsolatok mellett a felek törekedtek arra, hogy az együttműködést szélesítsék. A cikk összefoglalja a kereskedelmi-gazdasági kapcsolatok eredményeit, a továbblépés lehetőségeit.

A magyar párt- és kormányküldöttség múlt heti szófiai látogatása során megerősítették azt a dokumentumot, amely 1990-ig meghatározza a magyar-bolgár gazdasági, tudományos-műszaki együttműködés fejlesztésének fő irányait. Magyarország kereskedelmi partnereinek a sorában Bulgária a KGST-országok között a hatodik. A kétoldalú áruforgalom dinamikusan növekszik, az együttműködésnek azonban még jelentős kihasználatlan tartalékai vannak.

A Magyarország és Bulgária közötti gazdasági és műszaki-tudományos együttműködés gyorsan fejlődik, az idei évre 240 millió rubel a kölcsönös kereskedelem előirányzata. A magyar kivitelben az egyik legjelentősebb tétel 250 csuklós és hegyi járatú Ikarus autóbusz. Mintegy 8 millió rubelért szállítanak élelmiszeripari, konzervipari, mezőgazdasági gépeket a magyar vállalatok. Behozatalunkban a legnagyobb tétel a különféle anyagmozgató gépek és az ezekhez tartozó alkatrészek; értékük megközelíti a 40 millió rubelt. Az importlista új tételei között szerepel a hűtőgépekhez való kompresszor-rendszer, amelyből 1,8 millió rubel értékű a behozatal. Fokozatosan növekszik a két ország közötti kooperációban gyártott termékek részaránya a forgalomban. Eddig jelentősebb együttműködés az autóbusz-, a számítógép- és a gyógyszeriparban alakult ki. A magyar és a bolgár vállalatok évente 10-10 millió rubel értékben szállítanak egymásnak a kooperáció keretében gyártott termékeikből.

A kétoldalú kapcsolatok fejlesztésében bőven vannak még tartalékok – állapították meg a párt- és kormányközi tárgyalások során. – „Arra a közös megállapításra jutottunk – mondotta Todor Zsivkov –, hogy nem hasznosítjuk maradéktalanul a gazdasági együttműködés több fontos ágazatában, valamint a tudományos és kulturális cserében rejlő lehetőségeket.” A küldöttségek vezetői ezért újólag megerősítették azt a dokumentumot, amely 1990-ig meghatározza a két ország közötti gazdasági, műszaki-tudományos együttműködést és a szocialista integráció fejlesztésének fő irányait.

A dokumentum hangsúlyozza, hogy a két ország konzultációkat folytat a gazdaságpolitika alapvető kérdéseiben a gazdasági együttműködés további elmélyítése és tökéletesítése, új közös érdekeltségű területek feltárása, valamint a szocialista gazdasági integráció fejlesztése céljából. Kölcsönösen tájékoztatják egymást a két népgazdaság fejlesztési irányairól, a legfontosabb szerkezeti változásokról, a tervezési és irányítási rendszer tökéletesítéséről.

Mindkét ország arra törekszik, hogy gazdasági együttműködésük segítse elő az alapvető népgazdasági ágazatokban a magas műszaki színvonal és hatékonyság elérését, a termelőkapacitások optimális terhelését, a szükségletek teljesebb kielégítését energiából, nyers- és alapanyagokból, korszerű gépekből és berendezésekből, bővítve a szakosítást és kooperációt, s alkalmazva az együttműködés más korszerű formáit a termelésben.

A kölcsönös gazdasági érdekeltség alapján a dokumentum a szakosítás, a termékcsere és a harmadik piaci együttműködés bővítését irányozza elő, többek között a vas- és színesfém-kohászatban, a számítástechnika, a rádiótechnika és az elektronikai ipar, az erősáramú ipar, a műszeripar területén, az autóbuszok, az emelő- és szállítóberendezések és egyes mezőgazdasági gépek termelésében. Bővíteni kívánják az együttműködést a növényvédőszerek és intermedierek, a gyógyszerek és a gumiipari termékek gyártásában is. A mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban az együttműködés kiterjed új, korszerű ipari termesztési technológiák bevezetésére a növénytermelésben és az állattenyésztésben, valamint agrokémiai központok, állattenyésztő telepek, terménytárolók együttes tervezésére és kivitelezésére.

A dokumentum előirányozza a két ország közötti idegenforgalom fejlesztését, és az ezt elősegítő közlekedési kapcsolatok további javítását.

A tudományos-műszaki együttműködést elsősorban azokon a területeken célszerű fejleszteni, ahol bővíteni kívánják a gazdasági kapcsolatokat.

Ezen a napon történt szeptember 28.

1922

Benito Mussolini bevonul Rómába („Marcia su Roma”).Tovább

1939

A szovjet-német megállapodás értelmében felosztják Lengyelországot. A Szovjetunió megkapja Litvániát.Tovább

1988

Lezajlott az első ún. figyelmeztető sztrájk a JATE BTK-n, amelyet a hallgatók a felsőoktatás radikális és következetes megújításáért...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő