Nem minden arany, ami fénylik

Vihar a dézsában

1979. október 13.

A Nemzetközi Valutaalap belgrádi közgyűlésének időpontjához igazítva a cikk elemzi a nemzetközi pénzügyi helyzetet, a dollár és az arany árfolyamának alakulását, felvetvén egy 1929-es hasonló nagy nemzetközi gazdasági válság kialakulásának a veszélyét, amelynek 50. évfordulója 1979-ben volt. A HVG az 1929-es tőzsdeválsággal önálló, a múltba visszatekintő cikkekkel foglalkozott.
Mintha stílszerűek akartak volna lenni a világ pénz- és aranypiacai: a Nemzetközi Valuta Alap belgrádi közgyűlésének október eleji időpontjára a káosz határát súroló helyzet alakult ki a minden eddigit felülmúló aranylázzal, kamatháborúval és valutaviaskodással. A szakcikkekben és nyilatkozatokban borús megjegyzések is elhangzanak, „teljes összeomlás”, „tragikus pénzügyi robbanás”, vagy legalábbis „páratlanul veszélyes helyzet” megjelöléssel.

A belgrádi Intercontinental Hotel egyik első emeleti lakosztályába naponta két-háromszor is kis csoport arab vendég érkezett október első napjaiban, csuklójukon pompás aranyórákkal, amelyeknek értéke természetesen megkétszereződött az elmúlt fél évben. A vendégek illedelmesen végighallgatták William Miller amerikai pénzügyminiszter fejtegetését arról, miért kellene megőrizniük bizalmukat a dollár iránt, sőt támogatni is az USA valutáját, s mi több: jobban hinni a „zöldhátúban”, mint az aranyban. De az arab vendégek az érzékletes amerikai okfejtések ellenére is hagyták ügynökeiket menekülni a dollártól és futni az aranyhoz, „amint az értelmes pénzembertől manapság elvárható” – mondta (Miller meghallgatása után) az Intercontinental lakosztályának egyik vendége a New York Times riporterének.

Korántsem rendkívüli jelenség, ha a miniszterek, bankárok és szakértők egymás udvarias meghallgatása után homlokegyenest ellenkezőleg cselekszenek, mint azt a bólogatva figyelt érvek megkövetelnék. Csak az a bökkenő, hogy az egyetértés „árfolyama” a jelek szerint még a dollárénál is jobban zuhan, miközben a „mentsük, ami menthető” – egyáltalán nem kooperatív jellegű – elve az aranyhoz hasonlóan egyre csábítóbb. S némelyek, bár a gondolatot tüstént elhessegetve, hangosan kimondják, ami manapság mind többet jár a bankárfejekben: lehet, hogy eldőlnek a dominók?

A világméretű pénzügyi összeomlás lehetőségét persze siet kizárni minden magára adó szakértő. Kétségtelen, hogy a kapitalista valutarendszer ma egészen más, mint volt az 1929-es krach idején. Igaz, az újabb hatalmas olajszámlával megterhelt világban immár több tucatnyi a pénzügyi csőd szélén álló, vagy már régen azzal vegetáló országok száma, s ezek „fenntartása” olyan kölcsönzési kockázatot jelent a nemzetközi bankköröknek, amely valóban megronthatja a bankárok álmát. Akik már a nyáron, tehát tüstént az újabb olajáremelés után felvetették, hogy ezúttal korántsem lehet olyan zökkenőmentesen visszaáramoltatni a bankrendszeren keresztül – és a deficittel küszküszködőknek kikölcsönözni – az olajtermelőknél felhalmozódó milliárdokat, mint az első árrobbanás nyomán. Az adósok helyzete mind rosszabb lévén, a dominók eldőlésének legalábbis elvi lehetőségét mindenki számba veszi.

Ami a leginkább zavarja a pénzügyi szakértők álmát, az a hatalmas mennyiségű pénz ide-oda áramlása a valutatőzsdék és az aranypiacok között. Olyan ez, mint a dézsában ide-oda lóduló, és a jelek szerint megszelídíthetetlen víztömeg: mindenki bizakodik a dézsában, de retteg a kiloccsanás lehetőségétől. Manapság százmilliárd dollárok vannak az amerikai valutában és vezetésben egyre kevésbé bízó országok és bankok birtokában, és ezen belül egyre növekszik az OPEC-államok része. Márpedig az olajtermelők évek óta panaszolják a bevételeiket elfogyasztó dollárromlást.

A tőkés világ pénzügyi potentátjai két dolgot jól érzékelnek. Az egyik az a tény, hogy a valutaidegesség és az aranyláz annak a betegségnek a tünetei, amely a fejlett tőkésországokat egyre inkább képtelenné teszi a közös cselekvésre, a megoldások együttes keresésére. A tőkés világ vezető erőinek rövid távú érdekei ma annyira eltérnek akár a konjunktúra-, akár a valutapolitikában, hogy jóformán lehetetlenné teszik a hosszú távú , ámde a jelek szerint igencsak sürgősen esedékes megoldásokat. Mindezt tetézi a szinte totális bizalmatlanság a Carter-kormány iránt, immár a közelgő választások okán is.

A fő baj az, amit egy francia bankár így fogalmazott meg: „Az Egyesült Államok kudarcot vallott az arany trónfosztásának akciójával, és ez csak aláhúzta, hogy immár nem képes arra, amire korábban mindig: rákényszeríteni nézetét és akaratát a pénzvilágra”. A nemzetközi valutapiac pánikhangulata azt jelzi: a tőkés világ vezető híján bolyong a hovatovább homokértékű és mennyiségű dollársivatagban, s bár megenyhül az aranyoázisoknál, rettegve látja maga körül a múlt pénzügyi csődjeire emlékeztető tetemeket.

Avar János

Ezen a napon történt december 29.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

szerzőnk közül három is foglalkozik a korszakkal, igaz, különböző eseményeket vizsgáltak. Ugyanakkor másként is csoportosíthatók hatodik számunk írásai: három szerző esetében ugyanis az idő mint jelenség bír fontossággal. Két írás ugyanis retrospektív, míg a harmadik pedig egy olyan gazdaságpolitikai szabályozást-lehetőséget mutat be, amely igazán csak a forrásismertetésben szereplő évtizedet követő évtizedekben teljesedett ki – és ebben a formájában közismert napjainkban is.

Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) két irat segítségével mutatja be, hogyan jelent meg 1944 őszén a szovjet hadsereg Szatmárban, és mit tapasztaltak a helyiek az ottani harcok, a kezdeti megszállás során, illetve miként viselkedtek a szovjet csapatok a rekvirálás és a beszállásolás alkalmával."

Rendhagyó írást közlünk, amelyet Károlyi Mária (nyugalmazott régész, Savaria Múzeum) jegyez. Lapunk 2013. évi 5. számában Szécsényi András mutatta be Handler László munkaszolgálatos naplóját, amelyet korábban Károlyi Mária bocsátott a rendelkezésére. A napló ismertetése kapcsán, bő tíz évvel a megjelenés után, néhány személyes adalékot kívánt hozzáfűzni Károlyi Mária Handler László és családja történetéhez visszaemlékezés formájában.

A háztáji gazdálkodás említése sokak számára valószínűleg a Kádár-korszak gazdaságirányítását idézi fel. A Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) által ismertetett dokumentumok azonban azt mutatják be, hogy a Rákosi-korszakban miként próbálta az állami vezetés bevezetni és szabályozni a háztáji gazdálkodást.

Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) forrásismertetésében Bethlen Margit, Bethlen István néhai miniszterelnök özvegyének a kárpótlási ügyét mutatja be. A kárpótlásra az NSZK 1957-ben hozott rendelkezése adott lehetőséget, és Bethlen Margit az 1944-ben elszenvedett atrocitások miatt kívánt élni ezzel a lehetőséggel. A folyamat azonban számos nehézségbe ütközött, és csak lassan haladt előre.

Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2025. december 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő