Számítógépgyártás a KGST országaiban

Megamini és rokonai

1979. július 14.

A Keleti Blokk országai igyekeztek összehangolni az informatikai rendszerüket, ezáltal is erősítve az integrációjukat. Ebben a politikában Magyarországnak kiemelt szerep jutott. A cikk részletesen ismerteti a kelet-európai szocialista országok informatikai törekvéseit, a nehézségeket és elképzeléseket.

A szocialista országok számítógépgyártási együttműködésében az adatfeldolgozó gépek után most a termelésirányító berendezések fejlesztése áll a középpontban. Az elektronikus adatfeldolgozás úgy teszi gazdaságosabbá a vállalati irányítást, az államigazgatási munkát és a mérnöki tervezést, hogy egyben minőségi ugrást hoz.

A fejünk arra való, hogy gondolkozzunk, a könyvek pedig, hogy tárolják az ismereteket – mondotta egykor Szent Györgyi Albert professzor. Ha ma mondaná, lehet, hogy könyvek helyet számítógépekről beszélne.

Egy felmérés szerint minden harmadik magyar vállalat rendszeresen él a számítástechnika által kínált előnyökkel. A számítástechnikai eszközök beszerzésére fordított összeg hazánkban 1976–1980 között várhatóan 11–12 milliárd forint lesz. Ennek közel feléért belföldi, mintegy 60 százalékáért pedig importált számítógépeket vásárolnak a vállalatok és intézmények. 1980-ban az 1970. évi 120 darab és az 1960. évi 10 számítógéppel szemben, hozzávetőleg 720 komputer lesz az országban. Egyáltalán nem mindegy, hogy ezt az immár nemzetközi mércével sem túl kicsi számítógép parkot honnan, s főleg mennyiért lehet beszerezni, az elavultakat újakra cserélni.

A források megválasztása igen gondos körültekintést igényel, s ebből a szempontból sokat mond a hazai számítógépipar 10 éves történetének néhány jellemző adata. A hetvenes évek elején az országban működő 120 számítógép – most nem beszélve arról, hogy korszerűségük messze lemaradt az iparilag fejlett tőkés országok színvonalától – mintegy 50 különféle gyártó cég terméke volt. A számítástechnikai szakembereknek pedig az egyik legnagyobb gondot az okozta, hogy a különböző szervezése elveken működő gépeket, perifériákat (a számítógép „végtagjait”) hogyan lehet összekapcsolni, s rendszerré szervezni.

Az egységes számítástechnikai kultúra kialakítása a többi szocialista ország számára is szükséges volt, s ekkor még nem szóltunk azokról az akadályokról, amelyek a számítógépek tőkés országból való behozatal előtt tornyosultak. Éppen tíz éve – a július 15-én befejeződő moszkvai számítástechnikai kiállítást is ennek az évfordulónak a jegyében szervezték – , hogy a Szovjetunió, az NDK és Magyarország létrehozta a szocialista országok . Az egyezményhez később Románia és Kuba is csatlakozott. AZ ESZR keretében megalakult Számítástechnikai Kormányközi Bizottság koordinálja a számítástechnikai eszközök fejlesztését és a nemzetközi munkamegosztásban történő gyártást. Először 1972-ben sikerült létrehozni egy olyan működő rendszert, amelynek elemei mindaddig csak papíron látták egymást. 1973-ban készen állt az úgynevezett ESZR I. sorozat, amelynek elemeivel gyakorlatilag ki lehet elégíteni a tagországok legsürgetőbb számítástechnikai igényeit. A sorozat legnagyobb számítógépét, az R-50-et a Szovjetunióban fejlesztették ki és ott is gyártják, az R-30 és 33 ugyancsak szovjet gyártmány, az R-20-at és 22-t szovjet-bolgár kooperációban gyártják, az R 21 gazdája Csehszlovákia. .

A francia licenc alapján kifejlesztett R-10-es csak nevében „kis” számítógép, az igény rá meglehetősen nagy: a gyártó Videoton 1971-1978 között 490 darabot szállított az ESZR-tagországokba. (Ez adta a vállalat teljes számítástechnikai exportforgalmának 65 százalékát.). Az ESZR keretében természetesen nemcsak magukat a számítógépeket gyártják, hanem a hozzájuk tartozó perifériákat (megjelenítőket, tárolókat, sornyomtatókat) is. Számítástechnikai termelésünk, amelynek értéke idén mintegy 4,6 milliárd forint 80-85 százaléka megy exportra, s felerészben ilyen berendezésekből áll.

Napjainkra már befejeződött az ESZR II. sorának fejlesztése is. Ez azt jelenti, hogy az I. sorban szereplő alaptípusok korszerűsített, nagyobb teljesítményű változatait már a moszkvai kiállításon is látni lehet.

Míg az ESZR számítógéptípusok mindenekelőtt általános adatfeldolgozási feladatok elvégzésére születtek egyre inkább szükség van olyan speciális kisszámítógépekre, amelyek egyedi problémák megoldásához szükségesek. Mint korábban szó volt róla, Magyarország – az ESZR-ben egyedül – gyárt ugyan kisszámítógépeket, de ezek csak részben alkalmasak ilyen igények kielégítésére.

1974-ben alakult meg a miniszámítógép rendszer (MSZR), amely összehangolja a korlátozott felhasználhatóságú, viszonylag kis teljesítményű – többek között – termelési folyamatok irányítására, laboratóriumi kísérlek automatizálására, s nem utolsósorban kisvállalatok ügyvitelének gépesítésére szolgáló számítógépek fejlesztését és gyártását. A MSZR úgynevezett első sorában négy számítógép szerepel, amelyek szovjet tervek alapján lengyel, kubai, román és csehszlovák kooperációban készülnek. Ehhez a fejlesztési programhoz, amely 1979-ben zárul, Magyarország perifériák gyártásával csatlakozott. A második MSZR sorozat 1982-re készül el, s ebben már a Videoton egy már kifejlesztett számítógép gyártásával vesz részt, a nagy teljesítményű, úgynevezett Megamini SZM-52-vel.

Felmerülhet a kérdés, nem érinti-e hátrányosan a hazai számítástechnikai ipar piaci helyzetét, hogy megjelentek az MSZR számítógépek. Ez az aggodalom túlzott – vélik az MSZR hazai titkárságán – hiszen Magyarországon elsősorban olyan perifériákat fejlesztettek ki az ESZR céljaira, amelyek csatlakoztathatók a számítógépes rendszerekhez is, a kereslet irántuk tehát inkább csak bővülni fog. Másfelől az R-10-et és továbbfejlesztett változatait a vásárlók megkedvelték s a Videoton Számítástechnikai Gyárának termelési kapacitását hosszú távú szerződésekkel jórészt lekötötték. Különben is, e típussorozat gyártása során szerzett tapasztalatokat hasznosítani lehetett az SZM-52 kidolgozásánál, amely az egyetlen olyan számítógép, amellyel elvégeztethetők az R-10-re készített programok is.

A magyar számítástechnikai ipar MSZR „termését” a moszkvai kiállításon – egyebek között – olyan rendszer képviseli, amely a technológiai folyamatok irányítása mellett jól felhasználható kisvállalatok komplex irányítására, vagy ügyviteli, információ-feldolgozási feladatokra. Az elképzelések szerint ez a számítógéprendszer végzi majd például a Budapesti Centrum Áruházak pénzügyi, raktárgazdálkodási és személyi nyilvántartását.

A tízéves jubileum ünnepi hangulatában természetesen kevesebb szó esett a problémákról. Mindez nem jelenti azt, hogy az érdekeltek rózsaszín szemüvegen keresztül látnák az ESZR-ben folyó tevékenységet, mindenki tisztában van vele, hol van szükség további szívós munkára. Ezt fejezi ki a kiállítás alkalmával egy szovjet miniszter elejtett megjegyzése is: „A zongoránk már megvan, csak a kotta hiányzik”. Ezzel az ESZR országok közötti, egyelőre viszonylag lanyha, sofware-cserére utalt.

A szocialista országok számítástechnikai együttműködésének hazai tapasztalatait a szakma egyik vezetője végül is így foglalta össze: amellett, hogy számítástechnikai iparunk a többi ESZR és MSZR-tagországgal együtt egyre inkább képes kielégíteni a számítástechnikai igényeket, az általa képviselt magas technológiai színvonal húzóerőt is gyakorolhat az iparágak egész sorára.

Kocsis Kristóf

Ezen a napon történt június 07.

1905

Norvégia felmondja Svédországgal való unióját.Tovább

1917

első világháború: a messines-i csata: Az antant utászai felrobbantják a német vonalak alá telepített aknákat, ezzel 10 000 német katonát...Tovább

1921

Románia előbb április 23-án Csehszlovákiával, majd június 7-én Szerb-Horvát-Szlovén Királysággal megkötött szerződése révén csatlakozik a...Tovább

1921

Románia előbb április 23-án Csehszlovákiával, majd június 7-én Szerb-Horvát-Szlovén Királysággal megkötött szerződése révén csatlakozik a...Tovább

1942

második világháború: a midway-i csata befejeződik.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – I.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, impériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as várhatóan ugyanezen hónap 18-án. A most megjelenő 2. szám első írásának szerzője, Sárándi Tamás a Szatmárnémetiben lezajlott uralomváltás történetét eleveníti fel a román hadsereg 1919. áprilisi bevonulásától egész az 1920-as évek elejéig, a helyi román uralom és közigazgatás megszilárdulásának kezdetéig. Kosztyó Gyula Beregszász és vidékének 1918 és 1920 közötti vészterhes hónapjait mutatja be: az összeomlást, a proletárdiktatúra időszakát, az ezt követő román, majd cseh megszállást, továbbá a csehszlovák államhatalom berendezkedését. Perczel Olivér a Duna–Tisza köze 1919. évi román megszállását vizsgálja, Szeghy-Gayer Veronika a kassai impériumváltás után a csehszlovák hatóságok által elbocsájtott helyi magyar postai alkalmazottak sorsát követi nyomon, míg Gyarmati Enikő írása az Osztrák–Magyar Monarchia 1918. október végi összeomlását követő külföldi magyar propaganda megszervezéséről szól.

 

Budapest, 2020. június 4.
A szerkesztők