Megjelenik az "Annalen der Physik"-ben Albert Einstein negyedik dolgozata „Függ-e a test tehetetlensége az energiájától?” címmel, és benne...Tovább
Számítógépgyártás a KGST országaiban
Megamini és rokonai
1979. július 14.
A Keleti Blokk országai igyekeztek összehangolni az informatikai rendszerüket, ezáltal is erősítve az integrációjukat. Ebben a politikában Magyarországnak kiemelt szerep jutott. A cikk részletesen ismerteti a kelet-európai szocialista országok informatikai törekvéseit, a nehézségeket és elképzeléseket.
A szocialista országok számítógépgyártási együttműködésében az adatfeldolgozó gépek után most a termelésirányító berendezések fejlesztése áll a középpontban. Az elektronikus adatfeldolgozás úgy teszi gazdaságosabbá a vállalati irányítást, az államigazgatási munkát és a mérnöki tervezést, hogy egyben minőségi ugrást hoz.
A fejünk arra való, hogy gondolkozzunk, a könyvek pedig, hogy tárolják az ismereteket – mondotta egykor Szent Györgyi Albert professzor. Ha ma mondaná, lehet, hogy könyvek helyet számítógépekről beszélne.
Egy felmérés szerint minden harmadik magyar vállalat rendszeresen él a számítástechnika által kínált előnyökkel. A számítástechnikai eszközök beszerzésére fordított összeg hazánkban 1976–1980 között várhatóan 11–12 milliárd forint lesz. Ennek közel feléért belföldi, mintegy 60 százalékáért pedig importált számítógépeket vásárolnak a vállalatok és intézmények. 1980-ban az 1970. évi 120 darab és az 1960. évi 10 számítógéppel szemben, hozzávetőleg 720 komputer lesz az országban. Egyáltalán nem mindegy, hogy ezt az immár nemzetközi mércével sem túl kicsi számítógép parkot honnan, s főleg mennyiért lehet beszerezni, az elavultakat újakra cserélni.
A források megválasztása igen gondos körültekintést igényel, s ebből a szempontból sokat mond a hazai számítógépipar 10 éves történetének néhány jellemző adata. A hetvenes évek elején az országban működő 120 számítógép – most nem beszélve arról, hogy korszerűségük messze lemaradt az iparilag fejlett tőkés országok színvonalától – mintegy 50 különféle gyártó cég terméke volt. A számítástechnikai szakembereknek pedig az egyik legnagyobb gondot az okozta, hogy a különböző szervezése elveken működő gépeket, perifériákat (a számítógép „végtagjait”) hogyan lehet összekapcsolni, s rendszerré szervezni.
Az egységes számítástechnikai kultúra kialakítása a többi szocialista ország számára is szükséges volt, s ekkor még nem szóltunk azokról az akadályokról, amelyek a számítógépek tőkés országból való behozatal előtt tornyosultak. Éppen tíz éve – a július 15-én befejeződő moszkvai számítástechnikai kiállítást is ennek az évfordulónak a jegyében szervezték – , hogy a Szovjetunió, az NDK és Magyarország létrehozta a szocialista országok . Az egyezményhez később Románia és Kuba is csatlakozott. AZ ESZR keretében megalakult Számítástechnikai Kormányközi Bizottság koordinálja a számítástechnikai eszközök fejlesztését és a nemzetközi munkamegosztásban történő gyártást. Először 1972-ben sikerült létrehozni egy olyan működő rendszert, amelynek elemei mindaddig csak papíron látták egymást. 1973-ban készen állt az úgynevezett ESZR I. sorozat, amelynek elemeivel gyakorlatilag ki lehet elégíteni a tagországok legsürgetőbb számítástechnikai igényeit. A sorozat legnagyobb számítógépét, az R-50-et a Szovjetunióban fejlesztették ki és ott is gyártják, az R-30 és 33 ugyancsak szovjet gyártmány, az R-20-at és 22-t szovjet-bolgár kooperációban gyártják, az R 21 gazdája Csehszlovákia. .
A francia licenc alapján kifejlesztett R-10-es csak nevében „kis” számítógép, az igény rá meglehetősen nagy: a gyártó Videoton 1971-1978 között 490 darabot szállított az ESZR-tagországokba. (Ez adta a vállalat teljes számítástechnikai exportforgalmának 65 százalékát.). Az ESZR keretében természetesen nemcsak magukat a számítógépeket gyártják, hanem a hozzájuk tartozó perifériákat (megjelenítőket, tárolókat, sornyomtatókat) is. Számítástechnikai termelésünk, amelynek értéke idén mintegy 4,6 milliárd forint 80-85 százaléka megy exportra, s felerészben ilyen berendezésekből áll.
Napjainkra már befejeződött az ESZR II. sorának fejlesztése is. Ez azt jelenti, hogy az I. sorban szereplő alaptípusok korszerűsített, nagyobb teljesítményű változatait már a moszkvai kiállításon is látni lehet.
Míg az ESZR számítógéptípusok mindenekelőtt általános adatfeldolgozási feladatok elvégzésére születtek egyre inkább szükség van olyan speciális kisszámítógépekre, amelyek egyedi problémák megoldásához szükségesek. Mint korábban szó volt róla, Magyarország – az ESZR-ben egyedül – gyárt ugyan kisszámítógépeket, de ezek csak részben alkalmasak ilyen igények kielégítésére.
1974-ben alakult meg a miniszámítógép rendszer (MSZR), amely összehangolja a korlátozott felhasználhatóságú, viszonylag kis teljesítményű – többek között – termelési folyamatok irányítására, laboratóriumi kísérlek automatizálására, s nem utolsósorban kisvállalatok ügyvitelének gépesítésére szolgáló számítógépek fejlesztését és gyártását. A MSZR úgynevezett első sorában négy számítógép szerepel, amelyek szovjet tervek alapján lengyel, kubai, román és csehszlovák kooperációban készülnek. Ehhez a fejlesztési programhoz, amely 1979-ben zárul, Magyarország perifériák gyártásával csatlakozott. A második MSZR sorozat 1982-re készül el, s ebben már a Videoton egy már kifejlesztett számítógép gyártásával vesz részt, a nagy teljesítményű, úgynevezett Megamini SZM-52-vel.
Felmerülhet a kérdés, nem érinti-e hátrányosan a hazai számítástechnikai ipar piaci helyzetét, hogy megjelentek az MSZR számítógépek. Ez az aggodalom túlzott – vélik az MSZR hazai titkárságán – hiszen Magyarországon elsősorban olyan perifériákat fejlesztettek ki az ESZR céljaira, amelyek csatlakoztathatók a számítógépes rendszerekhez is, a kereslet irántuk tehát inkább csak bővülni fog. Másfelől az R-10-et és továbbfejlesztett változatait a vásárlók megkedvelték s a Videoton Számítástechnikai Gyárának termelési kapacitását hosszú távú szerződésekkel jórészt lekötötték. Különben is, e típussorozat gyártása során szerzett tapasztalatokat hasznosítani lehetett az SZM-52 kidolgozásánál, amely az egyetlen olyan számítógép, amellyel elvégeztethetők az R-10-re készített programok is.
A magyar számítástechnikai ipar MSZR „termését” a moszkvai kiállításon – egyebek között – olyan rendszer képviseli, amely a technológiai folyamatok irányítása mellett jól felhasználható kisvállalatok komplex irányítására, vagy ügyviteli, információ-feldolgozási feladatokra. Az elképzelések szerint ez a számítógéprendszer végzi majd például a Budapesti Centrum Áruházak pénzügyi, raktárgazdálkodási és személyi nyilvántartását.
A tízéves jubileum ünnepi hangulatában természetesen kevesebb szó esett a problémákról. Mindez nem jelenti azt, hogy az érdekeltek rózsaszín szemüvegen keresztül látnák az ESZR-ben folyó tevékenységet, mindenki tisztában van vele, hol van szükség további szívós munkára. Ezt fejezi ki a kiállítás alkalmával egy szovjet miniszter elejtett megjegyzése is: „A zongoránk már megvan, csak a kotta hiányzik”. Ezzel az ESZR országok közötti, egyelőre viszonylag lanyha, sofware-cserére utalt.
A szocialista országok számítástechnikai együttműködésének hazai tapasztalatait a szakma egyik vezetője végül is így foglalta össze: amellett, hogy számítástechnikai iparunk a többi ESZR és MSZR-tagországgal együtt egyre inkább képes kielégíteni a számítástechnikai igényeket, az általa képviselt magas technológiai színvonal húzóerőt is gyakorolhat az iparágak egész sorára.
Kocsis Kristóf
A fejünk arra való, hogy gondolkozzunk, a könyvek pedig, hogy tárolják az ismereteket – mondotta egykor Szent Györgyi Albert professzor. Ha ma mondaná, lehet, hogy könyvek helyet számítógépekről beszélne.
Egy felmérés szerint minden harmadik magyar vállalat rendszeresen él a számítástechnika által kínált előnyökkel. A számítástechnikai eszközök beszerzésére fordított összeg hazánkban 1976–1980 között várhatóan 11–12 milliárd forint lesz. Ennek közel feléért belföldi, mintegy 60 százalékáért pedig importált számítógépeket vásárolnak a vállalatok és intézmények. 1980-ban az 1970. évi 120 darab és az 1960. évi 10 számítógéppel szemben, hozzávetőleg 720 komputer lesz az országban. Egyáltalán nem mindegy, hogy ezt az immár nemzetközi mércével sem túl kicsi számítógép parkot honnan, s főleg mennyiért lehet beszerezni, az elavultakat újakra cserélni.
A források megválasztása igen gondos körültekintést igényel, s ebből a szempontból sokat mond a hazai számítógépipar 10 éves történetének néhány jellemző adata. A hetvenes évek elején az országban működő 120 számítógép – most nem beszélve arról, hogy korszerűségük messze lemaradt az iparilag fejlett tőkés országok színvonalától – mintegy 50 különféle gyártó cég terméke volt. A számítástechnikai szakembereknek pedig az egyik legnagyobb gondot az okozta, hogy a különböző szervezése elveken működő gépeket, perifériákat (a számítógép „végtagjait”) hogyan lehet összekapcsolni, s rendszerré szervezni.
Az egységes számítástechnikai kultúra kialakítása a többi szocialista ország számára is szükséges volt, s ekkor még nem szóltunk azokról az akadályokról, amelyek a számítógépek tőkés országból való behozatal előtt tornyosultak. Éppen tíz éve – a július 15-én befejeződő moszkvai számítástechnikai kiállítást is ennek az évfordulónak a jegyében szervezték – , hogy a Szovjetunió, az NDK és Magyarország létrehozta a szocialista országok . Az egyezményhez később Románia és Kuba is csatlakozott. AZ ESZR keretében megalakult Számítástechnikai Kormányközi Bizottság koordinálja a számítástechnikai eszközök fejlesztését és a nemzetközi munkamegosztásban történő gyártást. Először 1972-ben sikerült létrehozni egy olyan működő rendszert, amelynek elemei mindaddig csak papíron látták egymást. 1973-ban készen állt az úgynevezett ESZR I. sorozat, amelynek elemeivel gyakorlatilag ki lehet elégíteni a tagországok legsürgetőbb számítástechnikai igényeit. A sorozat legnagyobb számítógépét, az R-50-et a Szovjetunióban fejlesztették ki és ott is gyártják, az R-30 és 33 ugyancsak szovjet gyártmány, az R-20-at és 22-t szovjet-bolgár kooperációban gyártják, az R 21 gazdája Csehszlovákia. .
A francia licenc alapján kifejlesztett R-10-es csak nevében „kis” számítógép, az igény rá meglehetősen nagy: a gyártó Videoton 1971-1978 között 490 darabot szállított az ESZR-tagországokba. (Ez adta a vállalat teljes számítástechnikai exportforgalmának 65 százalékát.). Az ESZR keretében természetesen nemcsak magukat a számítógépeket gyártják, hanem a hozzájuk tartozó perifériákat (megjelenítőket, tárolókat, sornyomtatókat) is. Számítástechnikai termelésünk, amelynek értéke idén mintegy 4,6 milliárd forint 80-85 százaléka megy exportra, s felerészben ilyen berendezésekből áll.
Napjainkra már befejeződött az ESZR II. sorának fejlesztése is. Ez azt jelenti, hogy az I. sorban szereplő alaptípusok korszerűsített, nagyobb teljesítményű változatait már a moszkvai kiállításon is látni lehet.
Míg az ESZR számítógéptípusok mindenekelőtt általános adatfeldolgozási feladatok elvégzésére születtek egyre inkább szükség van olyan speciális kisszámítógépekre, amelyek egyedi problémák megoldásához szükségesek. Mint korábban szó volt róla, Magyarország – az ESZR-ben egyedül – gyárt ugyan kisszámítógépeket, de ezek csak részben alkalmasak ilyen igények kielégítésére.
1974-ben alakult meg a miniszámítógép rendszer (MSZR), amely összehangolja a korlátozott felhasználhatóságú, viszonylag kis teljesítményű – többek között – termelési folyamatok irányítására, laboratóriumi kísérlek automatizálására, s nem utolsósorban kisvállalatok ügyvitelének gépesítésére szolgáló számítógépek fejlesztését és gyártását. A MSZR úgynevezett első sorában négy számítógép szerepel, amelyek szovjet tervek alapján lengyel, kubai, román és csehszlovák kooperációban készülnek. Ehhez a fejlesztési programhoz, amely 1979-ben zárul, Magyarország perifériák gyártásával csatlakozott. A második MSZR sorozat 1982-re készül el, s ebben már a Videoton egy már kifejlesztett számítógép gyártásával vesz részt, a nagy teljesítményű, úgynevezett Megamini SZM-52-vel.
Felmerülhet a kérdés, nem érinti-e hátrányosan a hazai számítástechnikai ipar piaci helyzetét, hogy megjelentek az MSZR számítógépek. Ez az aggodalom túlzott – vélik az MSZR hazai titkárságán – hiszen Magyarországon elsősorban olyan perifériákat fejlesztettek ki az ESZR céljaira, amelyek csatlakoztathatók a számítógépes rendszerekhez is, a kereslet irántuk tehát inkább csak bővülni fog. Másfelől az R-10-et és továbbfejlesztett változatait a vásárlók megkedvelték s a Videoton Számítástechnikai Gyárának termelési kapacitását hosszú távú szerződésekkel jórészt lekötötték. Különben is, e típussorozat gyártása során szerzett tapasztalatokat hasznosítani lehetett az SZM-52 kidolgozásánál, amely az egyetlen olyan számítógép, amellyel elvégeztethetők az R-10-re készített programok is.
A magyar számítástechnikai ipar MSZR „termését” a moszkvai kiállításon – egyebek között – olyan rendszer képviseli, amely a technológiai folyamatok irányítása mellett jól felhasználható kisvállalatok komplex irányítására, vagy ügyviteli, információ-feldolgozási feladatokra. Az elképzelések szerint ez a számítógéprendszer végzi majd például a Budapesti Centrum Áruházak pénzügyi, raktárgazdálkodási és személyi nyilvántartását.
A tízéves jubileum ünnepi hangulatában természetesen kevesebb szó esett a problémákról. Mindez nem jelenti azt, hogy az érdekeltek rózsaszín szemüvegen keresztül látnák az ESZR-ben folyó tevékenységet, mindenki tisztában van vele, hol van szükség további szívós munkára. Ezt fejezi ki a kiállítás alkalmával egy szovjet miniszter elejtett megjegyzése is: „A zongoránk már megvan, csak a kotta hiányzik”. Ezzel az ESZR országok közötti, egyelőre viszonylag lanyha, sofware-cserére utalt.
A szocialista országok számítástechnikai együttműködésének hazai tapasztalatait a szakma egyik vezetője végül is így foglalta össze: amellett, hogy számítástechnikai iparunk a többi ESZR és MSZR-tagországgal együtt egyre inkább képes kielégíteni a számítástechnikai igényeket, az általa képviselt magas technológiai színvonal húzóerőt is gyakorolhat az iparágak egész sorára.
Kocsis Kristóf
Ezen a napon történt november 21.
1905
1910
Megzületik Both Béla magyar rendező, színművész (Bacsó Péter "A tanú" című filmjében Bástya elvtárs alakítója) († 2002).Tovább
1916
I. Ferenc József, az Osztrák–Magyar Monarchia uralkodója, osztrák császár, magyar és cseh király halála után IV. Károly lesz az utolsó...Tovább
1956
Romániába, Snagovba viszik Nagy Imrét és társait.Tovább
1956
A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megakadályozza az Országos Munkástanács megalakulását.Tovább
- 1 / 2
- >
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.
Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.
Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.
A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.
Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).
Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. szeptember 19.
Miklós Dániel
főszerkesztő