Változások küszöbén? Évértékelő interjú Szikszay Bélával

1979. december 22.

Szikszay Béla az MSZMP Központi Bizottsága Gazdaságpolitikai Osztályának osztályvezető helyettesével készített interjú arra vállalkozik, hogy az olvasóknak megmagyarázzák a gazdasági fejlődés lelassulásának okait, azok hatását beruházások csökkentésére, vagyis kimondva kimondatlanul az életszínvonal csökkenésére.
t , az MSZMP Központi Bizottsága Gazdaságpolitikai Osztályának helyettes vezetőjét megkértük, válaszoljon kérdéseinkre. Többek között arra, hogy gazdaságunk növekedése miért lassult le? Termékeink közül melyeket lesz nehezebb jövőre külföldön eladni? Miért kell a beruházásokat csökkenteni?

Külföldön és itthon szinte egyöntetű a szakértők véleménye, hogy a tőkés országokban a közeljövőben vagy lelassul a gazdasági növekedés, vagy pedig visszaesés várható. A tőkés konjunktúra alakulása tükröződik-e a magyar gazdasági tervekben, például a jövő évi népgazdasági tervben?

Erre az a válaszom, hogy igen is meg nem is. Éves népgazdasági terveinket alapvetően nem a tőkés konjunktúra határozza meg, hiszen a megtermelt nemzeti jövedelmünk nagyobb hányadát belföldön fogyasztjuk el, és a kivitelünk is közel egyformán oszlik meg a szocialista és a tőkés országok között. A tőkés világpiac azonban jelentősen befolyásolja éves terveinket, így például az export előirányzatait: a jövő évre a tőkés országokba valamivel mérsékeltebb exportnövekedést tervezünk, mint amit az idén elértünk. Folyó áron 1979-ben körülbelül 20 százalékkal nő tőkés exportunk, s 1980-ban 10-11 százalékkal kívánjuk kivitelünket fokozni. De nemcsak tőkés exportunk nagyságát, hanem összetételét is befolyásolja a konjunktúra alakulása. Pangás, visszaesés idején nyilvánvalóan kevésbé szabad erőltetnünk a konjunktúra-érzékeny termékek exportjának növelését, mint akkor, amikor kibontakozó, erősödő a kereslet a világpiacon.

Melyek azok a termékeink, amelyeket konjunktúraérzékenységük miatt jövőre nehezebb lesz külföldön eladni?

A mezőgazdasági termékek jelentős része ide tartozik. Ezért az átlagos 10-11 százalékos exportnövekedésen belül a mezőgazdasági termékek kivitelét csak 5-6 százalékkal tervezzük növelni. Egyébként egyes tőkés országok, elsősorban a Közös Piac államai, különböző diszkriminatív intézkedésekkel is gátolják élelmiszer-exportunk ennél gyorsabb növekedését. Ugyanakkor a viszonylagos dekonjunktúra idején is van lehetőségünk a gépek és berendezések exportjának növelésére, elsősorban a kooperációkra támaszkodva. Ezt a gépiparban rejlő lehetőséget jövőre jobban ki szeretnénk használni: 20-21 százalékkal kívánjuk egy év alatt növelni a gépexportot a tőkés országokba. A konjunktúra alakulása bizonyos mértékben hat importunkra is. Elsősorban a beruházási javakra és ezek beszerzési áraira gondolok.

Az MSZMP Központi Bizottságának 1979. december 6-i üléséről kiadott közlemény megállapítja, hogy idén a nemzeti jövedelmünk – elsősorban a mezőgazdasági terméskiesés, valamint az ipari termelés növekedésének mérséklődése miatt – az előirányzott 3-4 százalék helyett várhatóan 1-1,5 százalékkal nő. A világpiaci változásokkal, vagy inkább alkalmazkodóképességünk hiányosságaival magyarázható ez?

Azt hiszem, hogy néhány népgazdasági ág termelésének a tervezettől elmaradó üteméből önmagában nem lehet a tervteljesítést minősíteni. Helyesebb, a lényeget jobban kifejezi, ha a népgazdasági terv fő céljait és ennek teljesítését vizsgáljuk. Az 1979. évi népgazdasági terv a népgazdaság egyensúlyi helyzetének lényeges javítását tűzte ki alapvető feladatnak. Ezt szem előtt tartva irányozta elő a gazdasági növekedés múlt évinél alacsonyabb ütemét a belföldi felhasználásnak a nemzeti jövedelemnél lassúbb emelkedését, a kivitelnek a behozatalnál jóval gyorsabb növekedését.

Ha a fő gazdasági folyamatok várható alakulását a népgazdasági terv fő céljaival vetjük össze, akkor a népgazdaság 1979. évi fejlődése alapvetően tervszerűnek minősíthető. A gazdaság növekedési üteme mérséklődött. A belföldi felhasználás kevésbé nőtt, mint a nemzeti jövedelem termelése. Az export növekedése jelentősen meghaladta az importét, az áruk és szolgáltatások behozatali többlete – változatlan áron számítva – nem haladja meg a tervezettet, s tényleges árakon mérve is csak a számítottnál nagyobb cserearányromlás miatt lépi túl némileg az előirányzottat.

Az persze tény, hogy az ipar és a mezőgazdaság termelése nem csak az 1978. évinél, hanem a tervezettnél is kisebb mértékben nőtt. Ebben elsősorban belföldi tényezők – mindenekelőtt az alacsonyabb belföldi felhasználás, a kalászos gabonáknál jelentkező terméskiesés – játszották döntő szerepet. Azt is figyelembe kell venni, hogy az ipari termelés viszonylag csekély növekedése mögött az egyes ágazatok, vállalatok erősen differenciált fejlődése húzódik meg. A kivitelüket hatékonyan növelni tudó vállalatok termelése dinamikusan emelkedett, míg a kevésbé hatékonyaké stagnált vagy vissza is esett.

Azt mondhatom tehát, hogy a népgazdaság egésze, a fő gazdasági folyamatok lényegében alkalmazkodtak a gazdaságpolitika és a terv követelményeihez. Ez a korábbi évekhez képest jelentős pozitívuma fejlődésünknek. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy ez az alkalmazkodás még nem alapul eléggé a minőségi tényezőkön, a hatékonyság növekedésén, a termelési szerkezet előnyös változásán. Erre utal egyebek mellett az is, hogy cserearányaink ebben az évben is mintegy 2 százalékkal romlottak. Nem következett be még fordulat a fejlődés feltételeihez való alkalmazkodás terén. Bizonyos lépésváltás azonban végbement, de ebben az idén – a hosszú távon kívánatoshoz képest – nagyobb szerepet kaptak az elosztási viszonyokban végrehajtott módosítások, mint a hatékonysági tényezők.

Az 1980. évi népgazdasági terv a beruházások volumenének 4-5 százalékos csökkenésével számol. Miért van ez így és milyen területeket érint elsősorban?

A népgazdasági terv jövőre valóban az ideinél alacsonyabb beruházási előirányzatokat tartalmaz. Az előző évinél mérsékeltebb beruházási lehetőség a fejlesztések széles körét érinti. 1980-ban nem indítunk új nagyberuházást, és néhány – elsősorban nem termelő – nagyberuházás csak korlátozott ütemben folytatható. További beruházások tervezését és előkészítését késleltetni szükséges. A célcsoportos beruházások közül csak a halaszthatatlanul fontosaknál, így például a vasúti járműpark fejlesztésénél és a kórházépítésnél léphetünk túl az 1979. évi beruházási szintet, a többinél csökkenés következik be. A magasabb nyereségadó miatt, valamint a beruházások állami támogatásának csökkentése révén pedig számottevően mérséklődnek a vállalati beruházások.

A beruházások mérséklése részben abból következik, hogy a belföldi felhasználás változatlanul kevésbé nőhet, mint a nemzeti jövedelem, s részben abból, hogy – az életszínvonal terén elért eredményeink megőrzése érdekében – a lakosság fogyasztása nem csökkenhet, hanem némileg emelkedjék. Persze az előirányzott 183-184 milliárd forint jelentős összeg, de végül is az ideinél kevesebb gép behozatalát teszi lehetővé. Nagyon fontos azonban, hogy épp ezért felhasználását koncentráljuk, mégpedig a versenyképességünket fokozó fejlesztésekre, s nem szabad túlzottan szétteríteni a gazdaság különböző területei között.

Visszatérve a tőkés konjunktúra alakulására, a világpiac hatása más úton is beszüremlik a magyar gazdaságba. A korábbiakhoz hasonlóan, jövőre is igénybe kell vennünk hiteleket, de azzal számolunk, hogy a kisebb kínálat miatt hitelfelvételi lehetőségeink valamivel korlátozottabbak lesznek, mint ebben az esztendőben.

Végül is, nem az a fő célunk, hogy terveinkben érvényesítsük a rövid távú, éves tőkés konjunktúra-változások hatását, bár ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Alapvető feladatunk, hogy gazdaságunk jobban vegye figyelembe a világpiac tartósan megváltozott követelményeit, és az ehhez való hosszú távú alkalmazkodás pályára vezessük rá vállalatainkat. Ebből a szempontból az 1980. év több szigorítást, a követelmények egyértelműbb érvényesítését hozza a vállalatoknak. Kiemelkedő mindenekelőtt a termelői árrendezés, amelynek leglényegesebb új vonása, hogy a vállalatok a világpiaci árak erőteljes nyomása alá kerülnek. Ez úgy is megfogalmazható, hogy a vállalati nyereségek arányai lényegében a világpiac mércéjén mért hatékonyságot fogják mind jobban kifejezni. Úgy gondolom, ez a leglényegesebb előrelépés 1980-ban a világpiaci követelményekhez való tartós alkalmazkodást kiváltó pályán,

A feladatok nagyobb része azonban még előttünk áll. Most tartósan megváltozott követelményrendszerre kell ráállítanunk a vállalatokat, és amikor ez már megtörtént, akkor a rendszer és a vállalati magatartás természetes részévé válik az éves konjunkturális ingadozásokhoz való alkalmazkodás erősítése.

Nem állítom, hogy a gazdasági szabályozók 1980. évi módosítása ezt a nagy horderejű és több éves erőfeszítést igénylő feladatot megoldja, de nagyot lépünk ebben az irányban. Ugyanakkor látjuk, hogy több területen a szabályozókat tovább kell finomítani. Olyan lépésekre gondolok, mint például a vállalati szervezeti rendszer tökéletesítése. Azokon a területeken, ahol nagy hányadot képvisel a termelésben az export, és a kutatás szervesen beilleszthető a vállalati szervezetbe, ott az exportjog megadásával, tehát a kutatás, a termelés és az értékesítés egy szervezetbe tömörítésével is segíteni kívánjuk az alkalmazkodást a világpiac követelményeihez.

Vagy vegyünk egy másik példát: jövedelemszabályozási és finanszírozási rendszerünk nem eléggé vállalkozásra hangolt. Márpedig vállalatainktól mindinkább azt várjuk, hogy vállalkozzanak, és ilyen módon is alkalmazkodjanak a megváltozott külső feltételekhez. Ezért a gazdasági szabályok e követelményt is kielégítő fejlesztése, a vállalati vezetés felkészítése mellett erősíteni kell a bankrendszerben is azt az elemet, hogy a bank együtt vállalkozik a vállalatokkal, együtt megy velük, pénzügyi hátteret jelent számukra. A finanszírozásnak ezt a rugalmasságát, a termelővállalat és a pénzügyi szervezet együttgondolkodását, együttes mozgását, bizonyos fokig együttes kockázatvállalását is erősíteni kívánjuk a jövőben.

Több szakértő szerint a hozzánk hasonló nagyságú nyugat-európai országok nem kis mértékben azért lesznek viszonylag könnyen úrrá gazdasági problémáikon, mert sok kis- és középvállalatuk, gyorsabban és rugalmasabban alkalmazkodik a világgazdasági változásokhoz. A hasonló magyar vállalatokról is elmondható ez?
Igen, de sajnos a rugalmas, jól felszerelt kis- és középvállalat Magyarországon hiánycikk. Ezért a szervezeti rendszer továbbfejlesztése során növelnünk kell az ilyen kis- és középvállalatok számát. Hangsúlyozom, jól felszerelt, specializált termelésre képes kis- és középvállalatokra gondolok. Ezt akár szervezeti szétválasztással is segíteni kívánjuk, mivel ez is fokozhatja gazdaságunk alkalmazkodóképességét.

Amikor most világpiacról beszélünk, hallgatólagosan a tőkés világpiacra gondolunk. Hogyan ítélhető meg a szocialista országokat is magában foglaló világpiaci helyzet?

A tervekre épülő szocialista piac helyzete összehasonlíthatatlanul stabilabb, de nem problémamentes. A szocialista és a tőkés világpiac természetesen nagyon sok szállal kötődik egymáshoz. A tőkés piac változásai nem hagyják érintetlenül a szocialista piacot sem. Ez a hatás mindenekelőtt az árakban nyilvánul meg. Lehetetlen egyfajta áron kereskedni a tőkés piacon, ettől elszakított, egészen más árrendszert fenntartani a szocialista áruforgalomban, és mindezeken kívül belföldön ismét más árakat alkalmazni. Egyszóval a tőkés világpiaci árak hatnak a szocialista árakra.

Ezekben a napokban hozzák nyilvánosságra a szocialista országok jövő évi terveit. Szinte mindegyik terv az eddiginél mérsékeltebb gazdaságnövekedési ütemet irányoz elő. Ez milyen kapcsolatban van a tőkés világpiac fejlődési tendenciáival?

A szocialista országok jövő évi tervei – legalábbis a már közzétettek –, tényleg mérsékeltebb növekedési ütemet mutatnak, mint az elmúlt évek tervei. Véleményem szerint azonban ez nem annyira az 1980-ra várható tőkés konjunktúrával függ össze, hanem azzal, hogy hozzánk hasonlóan a többi szocialista ország is a hatékonyság növelésének, a fejlődés feltételeihez való tartós alkalmazkodásnak az útjára kívánja a gazdaságát átállítani. Ez visszafogottabb növekedéssel jár, a fejlődés csak az igazán versenyképes ágazatokban gyors és dinamikus a gazdaságban, a gazdaságtalan, gyengébben szervezett területek termelése viszont stagnál vagy visszaesik. Úgy összegezhető tehát, hogy az alacsonyabb növekedési ütem a tartós alkalmazkodásnak, ennek a nagyon differenciált belső fejlődésnek az eredője, és nem a konkrét tőkés világpiaci helyzet következménye.

Ezen a napon történt június 18.

1937

Felszáll Moszkvából a „szovjet Lindbergh”: Valerij Cskalov (és társai). ANT-25 típusú gépe az Északi-sark érintésével két nap múlva száll...Tovább

1940

Franciaország tűzszünetet köt a németekkel.Tovább

1972

Az NSZK labdarúgó válogatottja az Európa-bajnokság brüsszeli döntőjén 3-0-ra győzi le a Szovjetunió csapatát.Tovább

1979

Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár és Jimmy Carter amerikai elnök Bécsben aláírja a SALT-2 megállapodást.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Egyház és társadalom

 

Szociológiai értelemben az egyház társadalmi-kulturális rendszer, mely három alrendszerből áll: a tágabb értelemben vett vallási kultúrából, az azonos hitű közösségből, valamint a vallási kultúra és közösség ápolására létrejött szervezetből, amit a papság és a hierarchia képvisel. Tomka Miklós vallásszociológus értelmezése szerint Magyarországon az 1940-es évek második feléig tartó időszak még a „keresztény társadalom” korának tekinthető: az összefonódott vallási és szekuláris kultúrából úgy részesedett mindenki, mint a nemzeti hagyományból. „1948 előtt ‒ írja ‒ a vallás a legfontosabb kultúrahordozóként megelevenítette a történelmi folyamatosságot, képviselte a nemzeti identitást, hozzájárult a társadalom integrációjához.”

A fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra azonban csakhamar elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. Az egyház kényszerűségből eltávolodott a társadalmi kérdésektől, kiszorult a közéletből és visszavonult a templomok falai közé.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Kádár János pártfőtitkár egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Noha az egyéni vallásgyakorlás és az egyházak társadalmi szerepének korlátozása még a nyolcvanas években sem szűnt meg, a központi ellenőrzés valamelyest enyhült, és ezzel megnőttek a vallásosság kinyilvánítási lehetőségei. Radikális változásra azonban e téren is csak a rendszerváltást követően kerülhetett sor. 1990 után lehetővé vált az egyházi intézményrendszer újjáépítése és ezzel együtt az újbóli társadalmi szerepvállalás, aminek köszönhetően az egyház a hazai civil társadalom egyik legfontosabb építőkövévé vált.

Az ArchívNet idei 2. számának fő témája tehát: „Egyház és társadalom”. Szerzőink közül Somorjai Ádám OSB Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius 1943-ban keltezett összefoglaló jelentését közli. A Vatikáni Levéltárban őrzött ún. triennális, azaz három évre visszatekintő jelentés igen értékes történeti forrás, amely nemcsak a magyarországi egyházi viszonyokról tudósít, hanem kitér a korabeli közállapotokra, valamint a fontosabb kül- és belpolitikai kérdésekre is. Gianone András Mindszenty József esztergomi érsek 1956-os híres rádiószózatának különböző változatait veti össze, míg a Csejoszki Mihály által közölt dokumentumok a katolikus fenntartású gimnáziumok „szürke” korszakába, az 1960-as évekbe nyújtanak betekintést. Összeállításunkban emellett más témákról is olvashatunk: Miklós Dániel az 1939–1940-ben Magyarországon tartózkodó cseh menekültek történetéhez kapcsolódó levéltári forrásokat közöl, Tarnai Eszter pedig egy olyan visszaemlékezés-részletet tesz közzé, amely jól szemlélteti a Budapest ostromát követő hónapok nehézségeit és a fővárosi közélelmezés rendkívül súlyos helyzetét.

 

Budapest, 2021. május 28.

 

A szerkesztők