A fiatalok részt kérnek az egyetemi reform előkészítéséből

A cikk írója

Kónya Albert

	[X] Kónya Albert (1917–1988), fizikus, oktatáspolitikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. 1956. július 30-tól 1956. november 3-áig oktatásügyi miniszter. A szovjet bevonulást követően, november 12-étől a Kádár-kormány oktatásügyi kormánybiztosa, majd 1957. január 1-jétől március 1-jéig az oktatásügyi és nép-művelési minisztériumok összevonásával létrejött művelődésügyi tárcát vezette.

oktatásügyi miniszter nyilatkozatára reagálva, a fakultatív oktatási rendszer kialakításával kapcsolatban felmerült kérdésekre keresi a megoldást.

Ma már nagyjában és egészében eldőlt az a vita, amely több mint két esztendeje zajlik arról, vajon engedjünk-e nagyobb szabadságot, nagyobb önállóságot az egyetemi diáknak? Ha itt-ott még találkozhatunk is ellenvéleménnyel, a közvéleményben eléggé általánossá vált már az a nézet, hogy a főiskolai tanulmányi rend jelenlegi kötöttségeivel nem lehet és nem szabad megbékülni. Ma túlságosan magas a kötelező előadások, szemináriumok száma - a hallgatóknak nem marad idejük arra, hogy alaposan elsajátítsák az anyagot, vagy éppen, hogy a választott tudományágaikban önálló tanulmányokat folytassanak.

Ebből megmérhetetlenül nagy kár hárul mind a diákokra, mind a közre, a társadalomra, az államra. A diákok így csaknem valamennyien ugyanazt a teljesen egységes, uniformizált tudást szerzik meg, semmiben sem engedhetnek saját különleges hajlamaiknak, érdeklődési körüknek. Erre nincs lehetőségünk. Olyan léghajóban utaznak, amely a hasznos terhen kívül túlságosan súlyos, felesleges ballasztot is visz magával: ebből semmit sem vethetnek ki, semmit sem helyettesíthetnek új, önként és szívesen vállalt értékes útipoggyászokkal. Arra sincs módjuk, hogy feljebb emelkedjenek, hogy megtanuljanak önállóan eligazodni az újban, az ismeretlenben, a maguk feje szerint, saját erőfeszítéseikkel. Márpedig semmiféle értelmiségi hivatást nem lehet a maga rendjén gyakorolni a tudományban és a gyakorlatban való önálló eligazodás készsége nélkül. Az államvizsgák most jórészt csak olyan szakembereket bocsátanak az állam rendelkezésére, akiknek van ugyan bizonyos szakismeretük, s e körülményt hitelesen igazoló diplomájuk, de híján vannak az alkotó jellegű értelmiségi munka készségeinek.

 

Milyen változtatásokra van szükség?

 

Ezen tehát mindenképpen változtatni kell - ebben a tekintetben eléggé széleskörű egyetértés jött már létre. De korántsem mondhatjuk el ugyanazt a szükséges módosítások jellegét és részleteit illetően. Itt már igen hevesen ütköznek meg az álláspontok. Az egyik vélemény szerint általában fenn kell tartanunk az előadások kötelező hallgatásának rendszerét. A másik, ezzel ellentétben álló felfogás szerint, nincs akadálya annak, hogy - legalábbis a III. és IV. évfolyamokon - fakultatívvá minősítsük az összes foglalkozásokat, rábízva a hallgatók megítélésére, érdeklődésére és kötelességérzetére, melyiken kívánnak részt venni és melyiken nem? Ez a követelés főként a diákok között terjedt el.

Maga Kónya Albert, oktatásügyi miniszter, úgy nyilatkozott legutóbb, hogy csökkenteni kell a kötelező órák számát, s egy részüket fakultatívvá kell tenni: itt azonban - mondotta - helytelen volna valamennyi intézetet és szakot azonos elbírálás alá venni. Ha szabad ebben a tekintetben a magunk álláspontjának helyt adni: úgy gondoljuk, végső soron olyan tanulmányi rendszer kialakítására kell törekednünk, amely alapvetően különbözik a jelenlegitől. A fakultatív előadásoknak és szemináriumoknak kell megengednünk a kötelező kollégiumokat időleges, átmeneti jelleggel.

 

Milyen ütemben?

  

Mikor, milyen ütemben vezessük be a módosításokat, milyen állomások közbeiktatásával közelítsük meg a célt? E kérdés úgyszólván teljesen nyitott, cseppfolyós állapotban van. Annyi bizonyos, hogy az élet, a gyakorlat máris elhalad az Oktatásügyi Minisztériumvárakozó álláspontja mellett. Számos karon fontos újítások bevezetésére került sor a tanév elején. A

például csökkentették a kötelező foglalkozások számát, még pedig eléggé bátor módon: heti 28-30 órától általában 19-20-ra. Ezt úgy érték el, hogy kisegítő- és melléktantárgyak látogatását a hallgatók belátására bízták, s csak egyetlen - önként választott - szemináriumon való részvételt követelnek meg kötelező jelleggel. Ezzel szemben megindították a német és a francia nyelv fakultatív oktatását, és módot nyújtottak arra is, hogy a hallgatók látogathassák az Eötvös Egyetemnek azokat a szakkollégiumait, amelyek iránt érdeklődést tanúsítanak. A tapasztalat - mint Fromhold Dezső tanársegéd elmondotta - azt mutatja, hogy nem váltak be azok az aggodalmak, amelyek a kötöttségek feloldásának „anarchikus" hatásától tartottak, s éppen a fakultatívvá tett tárgyak iránt nyilvánul meg széles körű igény.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsész- és jogászkarain olyan speciál-kollégiumokat honosítottak meg, amelyek közül a hallgatók szabadon választhatnak ki egyet - kötelező tantárgyként. Ez a változás nem szállítja le a kötelező órák számát jelentős mértékben.

 

Jogos türelmetlenség

  

A diákok és a fiatal tanársegédek általában - kevés kivételtől eltekintve - nincsenek megelégedve azzal a vontatottsággal, amellyel az új, valóban egyetemi jellegű oktatási módszerek megvalósítása halad. Nemrégiben ankét zajlott le e kérdésről a DISZ budapesti bizottságán,

vezetésével. Ennek során Balázs András tanársegéd, a budapesti élet- és földtudományi kar részéről, szót emelt e meggondolás ellen, mintha az ötéves tanárképzés küszöbön álló bevezetése feleslegessé tenné most a nagyobb arányú könnyítéseket. Egyet kell értenünk azzal a megállapításával, hogy a dolog éppen ellenkezőleg áll: éppen arra van szükség, hogy már most minél több terhet emeljenek le a tanárszakosok válláról, hiszen nyilvánvalóan nehezebb ugyanazt a távolságot rövidebb idő alatt legyőzni, mint lassabban, viszonylag kényelmesebben. Együtt kell éreznünk a budapesti orvosegyetem diákjaival is, akik most nem ritkán heti 37, olykor 40 órán keresztül is kénytelenek a tantermekben időzni, a szünetekben ide-oda futkosva a , a Gyáli út és a között, miközben - mint Szövény Sándorné elmondotta - hírét sem hallják valamiféle változtatásnak.

Általában: helyes, ha alapos megfontolás, tanácskozás előzi meg a döntéseket -, de mégis csak merészebben, nagyobb léptekkel kellene már előbbre mennünk.

  

Hallgassák meg az ifjúság véleményét is

  

Hangot szeretnénk adni az egyetemi ifjúság - véleményünk szerint érthető és jogos - igényének, hogy részt kérjen az egyetemi reform előkészítéséből. Jelenleg a legtöbb karon, egyetemen zárt ajtók mögött, kizárólag a kari, illetve egyetemi tanácsok ülésein folyik a vita a szükséges intézkedésekről. Ezt - magában véve - nem lehet kifogásolnunk, sőt nagyon is szükségesnek kell tartanunk. Azt azonban semmiképpen sem lehet helyeselnünk, hogy sok helyen maguk az egyetemi fiatalok nem kapnak lehetőséget véleményeik, elgondolásaik kifejtésére. Ebben annak a régi szemléletnek a tükröződését kell látnunk, amely a középiskolás oktatási módszerekkel egyetemben a középiskolás diákokat megillető bánásmódban kívánta részesíteni magukat az egyetemi hallgatókat is. De hát az egyetemi hallgatók nem középiskolások már, hanem felnőtt, viszonylagos műveltséggel rendelkező férfiak és nők, akik - megalapozott véleményt alakíthatnak ki az életérdekeiket érintő kérdésekben, s akik okkal elvárják, hogy ne döntsenek róluk meghallgatásuk nélkül. Még kevésbé lehet megalkudni a fiatal tanársegédek mellőzésével. Ezért a magunk részéről csak helyeselni tudjuk azokat a kezdeményezéseket, aminővel például a budapesti élet- és földtudományi karon találkozunk: itt diákparlamenten szándékoznak megvitatni a fakultatív oktatási rendszer kialakításával kapcsolatos kérdéseket. Általában is kívánatos lenne, ha egyetemi és főiskolai DISZ szervezeteink felkarolnák a diákok és fiatal tanársegédek e téren tapasztalható egészséges törekvéseit, és megfelelő kereteket teremtenének megnyilvánulásaikra.

 

Csató István

---