A magyar ifjúság ügyében

Irodalmi Újság, 1956. október 13.

A cikk tizenöt fiatal írónak a magyar ifjúság ügyében még 1954-ben megfogalmazott elképzeléseit ismerteti, amely akkor nem kaphatott nyilvánosságot. A fiatal írók a DISZ egész munkájának a megújítására és átszervezésére tettek javaslatot, hogy a „DISZ, mint a párt ifjúsági szervezete, valóban a magyar ifjúság kommunista nevelésének hatalmas tényezőjévé" váljon. Véleményük szerint ez a járható út ahhoz, hogy az ifjúság széles tömegei ne legyenek közömbösek a közélettel szemben, ne idegenkedjenek annak politikai elveitől, gyakorlatától, szerveitől.

 Két esztendővel ezelőtt tizenöt fiatal író felismerve a magyar ifjúság előtt álló nagy feladatokat, s az ifjúsági szövetség munkájában mutatkozó hiányosságokat, javaslatot szerkesztett a magyar ifjúság ügyében. Ez a javaslat az akkori légkörben, az új szakasz következetes, júniusi politikáját gátló huzavonák következtében nem juthatott a nyilvánosság elé. Nem jelenhetett meg a sajtóban, és nem került el a legilletékesebb bírák, a fiatalok, és a fiatalok nevelésével foglalkozó pedagógusok és ifjúsági vezetők elé sem - csak megbélyegző bírálatokból hallottak a javaslat létezéséről. Nemrégiben a Petőfi-kör egy vitaestjén , a DISZ titkára kijelentette, hogy ma már elismeri: a fiatal íróknak volt igazuk.Szabad Ifjúságban közölt pedig a DISZ fejlődését hátráltató lépésnek bélyegezte e memorandum visszautasítását. Ám a széles közvélemény ma sem tudja pontosan, mit is tartalmazott voltaképpen ez a javaslat, miben is volt igazuk az íróknak. Szakítva a tájékoztatás régi, rossz módszereivel úgy éreztük, sok olvasónk, számos érdeklődő kívánságnak teszünk eleget, ha - a szokatlanul nagy késedelem ellenére is - rövidítve ismertetjük a fiatal írók javaslatát.

De tesszük ezt nemcsak a tájékoztatás teljességének kedvéért, hanem elsősorban azért, mert a javaslatban foglaltak nagy része ma is időszerű, mert az akkor meghatározott feladatok azóta is csak egy kor töredékét végeztük el. Úgy gondoljuk, hogy a javaslat még ma sem késett el, ma is érdemes a nyilvános vitára!

 

Az itt következő tervezet aláírói - a magyar ifjúság sorsáért, jövendőjéért felelősségüket érző fiatal írók - elöljáróban határozottan és félreérthetetlenül le kívánják szögezni: az ifjúsági mozgalom egészséges továbbfejlődését, formáinak, módszereinek, egész tartalmának gazdagodását, nevelő befolyásának kiszélesedését és elmélyülését csak akkor érhetjük el, ha a DISZ-t az eddiginél is következetesebben a párt ifjúsági szervezetének, a magyar ifjúság egységes tömegszervezetének, a kommunista nevelés százezres, fiatal tömegeket átfogó hatalmas intézményének, a párt által meghatározott politika tevékeny segítőjének tekintjük - és mindent megteszünk, hogy a valóságban is ezzé legyen.

A javaslat e bevezető után röviden elemzi ifjúságunk mai helyzetét s megállapítja, hogy a legnagyobb bajt nem a

, nem a faluban elharapódzott verekedésekben, nem a nyíltan cinikus, élvhajhász magatartásban kell keresnünk, hanem abban, hogy ifjúságunk nagy tömegei közönyösek a közélettel, a szocializmus hazai és nemzetközi jövőjével szemben, idegenkednek a politika elveitől, gyakorlatától, szervezeteitől, s perspektívájuk a pénzkereső pályán való egyéni elhelyezkedés leszűkült perspektívája. Ifjúságunk politikai fejlődését különösképpen hátravetette a szavak és a tettek közti, az elmélet és a gyakorlat közti szembeötlő szakadék. De ezen túlmenően - a június előtti politika általános hibáinak közvetlen és közvetett hatásán túl - magának az ifjúsági szervezetnek a hibái is visszavetették fiatalságunk politikai fejlődését.

A javaslat ezek után kifejti a tizenöt fiatal író elképzelését: hogyan kellene átszervezni, megújítani a DISZ egész munkáját, „hogy a DISZ egy merev apparátus által mozgatott laza, elmosódó tömegszervezetből, a fiatal dolgozó közösségeknek szilárd rendszerévé váljék."

Meg kell teremteni a tizennégy-huszonnégy éves korosztályok számára a DISZ Honismereti Mozgalmát. A Honismereti Mozgalom kereteiben rendkívül sokféle szervezeti forma fér meg egymás mellett: a 14-18 éves ifjúmunkások, diákok, parasztok, kötött szervezetei, esetleg egyenruhás csapataitól a 21-24 éves egyetemi hallgatók önkéntes, sőt alkalmi feladatokra összeálló munkaközösségéig. Elképzelhető a DISZ honismereti munkájában az öntevékeny őrsök, rajok, csapatok, szakkörök, önképzőkörök, munkacsoportok, munkaközösségek egész rendszere.

A honismereti munka központjában hazánk földjének, természeti adottságainak, termelésének (a különböző rétegek és szakmák munkájának), az élő magyar társadalomnak és kultúrának sokoldalú megismerése áll. De nem iskolai, tananyagszerű módon - hanem iskolán kívüli, mozgalmi módon. Elsősorban kirándulások, túrák, nagy vándorlások, falu- és városlátogatások, kisebb-nagyobb közös vállalkozások útján.

A Honismereti Mozgalom egész struktúrája úgy épülne fel, hogy a kalandos természetjárástól és néprajzi érdekességek gyűjtögetésétől fokról fokra vezesse el a fiatal munkást, parasztot és diákot, a természet és társadalom jelenségeinek önálló vizsgálatához, vérébe vigye a jelenségek marxista-leninista elemzésének és pártos értékelésének módszerét, e közben mélyen otthonossá tegye hazánk és társadalmunk, technikánk és kultúránk sok táján és ágazatában.

Mindehhez az is kell - sőt elsősorban az kell, hogy a DISZ honismereti csapatai ne válhassanak a ki-belépő, félig tag-félig nem tag ifjak átjáróházaivá. A belépés legyen szigorúan önkéntes, de ugyanakkor feltételekhez kötött, ugyancsak kössük meghatározott feltételekhez, bizonyos „próbakövetelmények" teljesítéséhez, a mozgalom egyik fokozatából a másikba való átkerülést.

A Honismereti Mozgalom munkájában öltene testet, válna az ifjúság számára is kézzelfoghatóvá a hazafiság és forradalmiság elválaszthatatlan egysége. A javaslat ezek után a falusi ifjúság helyzetével foglalkozik.

Ismeretes, hogy az ifjúság leginkább elhanyagolt, magára maradt, jóformán mindennemű szervezetet és politikai nevelést nélkülöző rétege: a 14-21 év közötti mindkét nembeli parasztifjúság.

A falusi DISZ-szervezetek - ahol egyáltalán működnek - leginkább csak a fiatalság ifjabb, szórakozni és sportolni vágyó tömegeit vonzzák, a 18 éven felüli érettebb, igényesebb fiatalok, a fiatal gazdák általában távol tartják magukat az ifjúsági szervezettől. A DISZ falusi munkája ezért sem vívja ki a felnőtt parasztemberek és asszonyok megbecsülését és általában is távol áll attól az igénytől, amelyet a parasztság komoly gondolkodású, nehéz munkában élő rétegei saját ifjúságukkal, a fiatalság munkás nevelésével szemben támasztanak.

Mindenekelőtt alapelvül kell kitűzni, hogy a falusi DISZ-nek elsősorban a fiatalság érettebb, jól dolgozó, komoly gondolkodásra, művelődésre és önmaga továbbképzésére leginkább hajló elemeit kell magához vonzania. A falusi DISZ-szervezet vezetőjének típusa: a fiatal mintagazda legyen, akár termelőszövetkezeti, akár egyéni földműves. A DISZ-szervezetnek bizonyos tekintetben a Gazdakör vagy Földműveskör ifjúsági változataként kell működnie - ugyanakkor gondoskodnia kell az ifjúság széles rétegének politikai és kulturális neveléséről, a kulturált szórakozás és kulturált sportolás lehetőségének megteremtéséről.

Mindehhez meg kell teremteni a DISZ téli parasztiskoláinak (parasztkollégiumainak) rendszerét. A téli parasztiskolát mintegy három hónaposnak képzeljük, bentlakással. Az iskola tananyaga elsősorban maga a járás, a járás mezőgazdasága, kultúrája, igazgatása, népének élete.

Egyfelől tehát a közvetlen környezet, a járás tüzetes, sokoldalú megismerése volna a tanfolyam tartalma. Másfelől a társadalmi fejlődés nagy törvényszerűségeinek megértése, a marxizmus-leninizmus elméletének elsajátítása, a párt politikájának, a munkás-paraszt szövetség elméletének olyan megtanítása, amely az elmélet tételeit szorosan a gyakorlati tapasztalatikhoz és teendőkhöz kötik.

Ebből a típusú iskolákból - ha jól vezetik - úgy megy haza három hónap után a fiatal paraszt, hogy teljes áttekintése van a maga tágabb táji közösségének: a járásnak egész helyzetéről, a fejlődés közeli teendőiről és távolabbi perspektívájáról, jól látja a maga falujának helyét - előrehaladottságát vagy  elmaradottságát - a járáson és országon belül, kezében van egy sereg konkrét módszer, amellyel előreviheti falujában a gazdálkodás, a művelődés, és az ifjúsági mozgalom ügyét. Fiatal, beavatott „közéleti emberként", a munkás-paraszt szövetség felkészült híveként tér tehát haza. De nem azzal, hogy otthon fixfizetéses funkcionárius legyen, hanem azzal, hogy csinálja tovább a maga addigi dolgát, s amellett segít új életre ébreszteni a DISZ-t. Éppen ez az, amire szükségünk van. A téli iskolát egy évben egy faluból három-öt-tíz fiatal végezheti el. Ezzel máris megteremtettük azt a gárdát, amelyre a DISZ egész további munkája - a falusi szervezetek újjáélesztése - és új tartalommal való megtöltése során támaszkodhatik.

Végül a javaslat a népi kollégiumi rendszer újjáélesztésével foglalkozik. Meg kell szervezni a DISZ népi kollégiumait egyrészt az ifjú munkásság, másrészt a diákság minőségileg és politikailag megválogatott széles csoportjai számára - mondja a javaslat.

Főiskolás vonatkozásban az Eötvös-kollégium típusú, magas színvonalú nevelőintézmény visszaállítása, illetve megteremtése lehetne a közösségi nevelés megerősítésének egyik útja valamennyi fontosabb egyetemünk mellett.

A mi új értelmiségünknek - akár falun, akár városon - közéleti embernek kell lennie, a dolgozó nép aktív barátjaként, politizáló szakemberként kell leélni életét. Ilyenné pedig csak akkor nevelődik, ha egész nevelési rendszerünkben párhuzamosan és egymást segítően, kiegészítően halad a szakmai tanulás és a felelős, tartalmas mozgalmi munka. Egyebek között ezért van ma is szükségünk népi kollégiumokra. Helyesnek tartanánk továbbá, ha a nagyüzemekben, bányákban, nagy építkezéseken dolgozó fiatal segédmunkások és szakmunkások számára - ott, ahol ez lehetséges - fokozatosan olyan munkásotthonokat (s ifjúmunkás kollégiumokat) építenénk, ahol a munkás megtalálja a kulturált élet feltételeit, s ahol a kollégiumi önkormányzat, maga a kialakuló kollégiumi közösség ugyancsak bizonyos határozott követelményekkel lép fel az ott lakó ifjúmunkás munkájával, magatartásával szemben.

A dolog lényege végül is az, hogy a DISZ a fenti eszközök igénybevételével munkás- és dolgozó parasztifjúságunk haladni vágyó, közösségi magatartásra és kultúrára szomjas java rétegét nyerné meg és állítaná az egész ifjúság élére. Velük együtt, velük szoros kapcsolatban azt a fiatal értelmiséget, amely a nép aktív szolgálatát kell, hogy hivatásának érezze.

A DISZ Országos Központjában fel kell állítani a Honismereti Mozgalom osztályát, a Téli Parasztkollégiumok osztályát, a Diák-kollégiumok osztályát, és az Ifjúmunkás kollégiumok osztályát.

A kollégiumok igazgatóiból és nevelői karából meg kellene szervezni a DISZ országos nevelőtestületét s ezen keresztül a DISZ megyei nevelőtestületeit, mint a DISZ egész nevelőmunkájának erős, öntudatos, felkészült nevelőgárdáját. E nevelőtestületnek jelentős hatáskört kellene biztosítani, ifjúsági szövetségünk egész munkájában, vezetésében.

Véleményünk szerint ez az út, amelyen haladva a DISZ, mint a párt ifjúsági szervezete, valóban a magyar ifjúság kommunista nevelésének hatalmas tényezőjévé válhat - fejeződik be a tizenöt fiatal író

.



Ezen a napon történt szeptember 20.

1929

Budapesten levetítik az első hangosfilmet („Az éneklő bolond”).Tovább

1956

Kétnapos tartózkodásra Budapestre érkezett Luther Evans, az UNESCO főigazgatója. A látogatás eredményeképpen Magyarország fokozatosan...Tovább

1990

Ratifikálják a két Németország újraegyesítését.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő