A pártdemokrácia és a pártszerűség védelmében

Szabad Nép, 1956. július 3. 

A Szabad Nép itt közölt vezércikke a Központi Vezetőség július elsején a lap hasábjain megjelent határozatát üdvözli. Megelégedéssel nyugtázza, hogy a KV nevében megfogalmazott határozat elítéli a Petőfi kör vitáin megmutatkozó, a párt és a népi demokrácia elleni támadásokat, valamint éberségre inti a pártot, a dolgozó tömegeket

Déry Tibor sajtóvitán elhangzott felszólalását a párt egysége elleni brutális támadásként értékeli, és a sajtó felelősségét hangsúlyozza a „szocialista demokratizmus” fejlődésében, abban, hogy szembeszálljon a Nagy Imrét követőkkel, az anti-marxista nézetek hirdetőivel.

A Központi Vezetőség vasárnap megjelent határozata visszautasítja azokat a káros, opportunista nézeteket, a párt egysége ellen irányuló próbálkozásokat, amelyek az utóbbi időben terjedni kezdtek. A legutóbbi napok eseményei után a pártaktíva várta is a Központi Vezetőség állásfoglalását.

A Szovjetunió Kommunista Pártjának XX.

óta hazánkban mélyreható változások indultak meg. A pártmunkában mindjobban érvényesül a kollektív vezetés, a pártszervezetekben, az üzemekben, a falvakban és a hivatalokban mindinkább kibontakozik a kommunista kritika és önkritika. A dolgozók egyre bátrabban bírálják a párt-, az állami és gazdasági munka hibáit, s okos, hozzáértő javaslatokat tesznek a hibák kijavítására. Pártunk és kormányunk rehabilitálta ártatlanul elítélt elvtársainkat, széles körű amnesztiát adott más politikai elítélteknek is, és erőteljes intézkedéseket tett a szocialista törvényesség biztosítására. A Központi Vezetőség javaslatára a kormány már eddig is több intézkedést hozott közigazgatásunk bürokratikus megkötöttségeinek megszüntetésére, növelték az igazgatók, a helyi tanácsok jogkörét és gazdasági önállóságát stb.

Fejlődő, izmosodó demokratizmusunknak emelői azok a termékeny viták is, amelyeken különböző politikai, ideológiai és gazdasági kérdéseket vitattak meg a XX. kongresszus fényénél. Különösen termékeny vita bontakozott ki második ötéves tervünk irányelvei körül. Ezekben a vitákban a dolgozók százezrei, munkások, dolgozó parasztok, értelmiségiek vettek részt. A viták nagy része igen tanulságos és hasznos volt, szélesítette a benne részt vevők politikai látókörét, sok építő bírálat és megszívlelendő javaslat hangzott el. Mindez azt bizonyítja, hogy pártunk Központi Vezetősége irányításával mindjobban kibontakozik és fejlődik a pártdemokrácia, de egész közéletünk demokratizmusa is. A Központi Vezetőség ezt a fejlődést továbbra is gyorsítani kívánja.

De – mint ezt a Központi Vezetőség két nappal ezelőtt megjelent határozata is megállapítja – a XX. kongresszus utáni egészséges demokratikus fejlődést, a szabad vitát és kritikát veszélyezteti, hogy több helyütt opportunista, demagóg, sőt párt- és népi demokráciaellenes nézetek kezdtek elterjedni. Elsősorban a DISZ Petőfi Körének vitáin, néhány hetilapban és folyóiratban, például az Irodalmi Újság, a Béke és Szabadság egyes számaiban, de egyes párt- és tömegszervezetek rendezvényein is.

A Petőfi Kör legutóbbi vitáján, amelyet a tájékoztatás és a sajtó kérdéseiről rendeztek, az újságírásról kevés szó esett, de sok opportunista, káros, sőt ellenséges nézet hangzott el. Volt, aki új forradalmat hirdetett meg. „Új májust” és „strukturális változásokat” kívántak. De miféle „új forradalomról” lehet nálunk szó? Hiszen hazánkban szocialista forradalom ment végbe, a leghaladóbb társadalmi osztály, a dolgozó parasztsággal és a minden dolgozóval szövetséges munkásosztály van hatalmon. Az ilyenfajta új forradalmat, a szocializmus nyelvén ellenforradalomnak nevezik. Ezt a mi munkásosztályunk és dolgozó népünk nagyon jól tudja.

a vitát arra használta fel, hogy nyílt és brutális támadást intézett a párt egysége ellen. Támadta a párt vezetőit és a pártmunkásokat. Kijelentette: csak most kezdődik el a felszabadulásunk. De a mi felszabadulásunk 1945-ben történt, és egy ilyen kijelentés lebecsüli, sőt elveti mindazt, amit népünk majdnem tizenkét szabad esztendő alatt alkotott. Déry Tibor felszólította a hallgatóságot, hogy pártellenes nézeteit terjesszék el az egész országban. Nyílt felhívás ez pártellenes cselekedetre, aminek semmi köze sincs az elvi vitákhoz, a demokratizmushoz. Déry felszólalását a jelenlevő kommunisták mély ellenszenvvel fogadták, s viharosan tiltakoztak ellene.

A legutóbbi vitákon egyes felszólalásokban, valamint a felszólalások melletti tetszésnyilvánításban, de például az Irodalmi Újságban is kifejezésre jutott a munkásosztály és a párt vezető szerepének lebecsülése. A munkásosztályt becsmérli, aki azt állítja, hogy az nem aktív, nem politizál, és nem érti a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusának jelentőségét. Aki így ír vagy beszél, az nem ismeri a valóságot, vagy másokat akar becsapni. A magyar munkásosztály a Horthy-fasizmus alatt is, a felszabadulás után is pártja segítségével vezette a forradalmi átalakulást, s vezeti ma is a szocialista építőmunkát. Ezerszer jobban politizál, mint azok, akik a pártot és népi demokratikus rendünket támadják. Bátran küzd és küzdeni fog minden ellen, ami veszélyezteti vívmányainkat s a XX. kongresszus tanulságainak érvényesülését hazánkban.

Nem lehet véletlennek tekinteni, hogy az opportunista, káros, pártellenes nézeteket azok mondották el, akik ma is szoros és rendszeres kapcsolatot tartanak fenn Nagy Imrével, akit anti-marxista, párt és népi demokráciaellenes nézetei, valamint frakciós tevékenysége miatt kizártak a pártból.

Sajnos, a durva, pártellenes nézetek nem mindig találtak kellő visszautasításra. Ez azért fordulhatott elő, mert – különösen a Petőfi Kör legutóbbi vitáin – nem csak becsületes, a pártot szerető és féltő, s a szocializmus fejlesztését segíteni szándékozók vettek részt, kiknek egy részét a demagógia tévesztett meg. A vitatermek mindinkább gyülekező helyévé váltak a párttal és a szocializmus eszméivel szembenálló személyeknek, köztük a pártból kizártaknak, valamint burzsoá elemeknek is. Az ilyenek a vitaesteket a párt és a népi demokrácia elleni támadások színterévé változtatták. Túlkiabálták, zavarták a párt helyes álláspontját képviselő felszólalásokat. De lelkendezéssel és helyesléssel fogadtak minden, a pártot, a népi demokráciát ért támadást. Nem zavarta őket, hogy a vita színhelyén jelen vannak az imperialista sajtó képviselői is, akik örömmel kaptak rajta, hogy a rendszerünk ellen irányuló rágalmakról írjanak.

Mindezek felbátorították a becsületes, párthű kommunistákat és párton kívülieket, munkásokat és az értelmiségieket egyaránt. S joggal várták el, hogy a Központi Vezetőség választ adjon, orientálja a közvéleményt.

Meggyőződésünk, hogy a párttagság, a munkások, a dolgozó parasztok és értelmiségiek túlnyomó többsége megelégedéssel fogadja pártunk Központi Vezetőségének vasárnap megjelent határozatát, amelyben visszautasítja és elítéli a párt, a népi demokrácia ellen kibontakozóban levő támadást, s éberségre inti a pártot, a munkásosztályt, a dolgozó tömegeket. Az éberségre szükség van. Erre figyelmeztetnek bennünket nem csak a Petőfi Körben kialakult pártszerűtlen és ellenséges viták, hanem a poznani imperialista

is. A Központi Vezetőség határozata felhívás is a népi demokrácia minden hívéhez: ne engedjék magukat a demagógoktól félrevezetni. Csak a párttal együtt, a párt vezetésével tudnak következetesen és eredményesen küzdeni a XX. kongresszus eszméinek érvényesüléséért, a szocialista demokratizmus fejlesztéséért.

Pártunk Központi Vezetősége azért küzd, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusa szelleme gyorsabban érvényesüljön a pártban és az egész országban. Határozottan küzd a személyi kultusz maradványai, a szektarianizmus, a megcsontosodottság és a dogmatizmus ellen. Még határozottabban akar küzdeni a szocialista demokratizmus minden irányú fejlesztéséért. De ehhez az kell, hogy a kommunisták harcoljanak – elsősorban politikai eszközökkel, meggyőzéssel – a marxizmus–leninizmus tisztaságáért, a párt politikájáért. Őrködjenek a párt egységén, ne engedjenek szorosan a Központi Vezetőség köré.

A sajtó kötelessége, hogy ehhez megfelelő támogatást adjon, hogy felfegyverezze eszmeileg a kommunistákat, s rendszerünk minden hívét, küzdjön az ideológiai és politikai élet tisztaságáért. Az utóbbi időben a sajtó nem szállt szembe megfelelően a helytelen nézetekkel, nem ítélte el az egyes vitákon kialakuló pártszerűtlen légkört. Nem véletlen, hogy annyi elvtársunk bírálta meg élesen a Szabad Népnek A szellem napvilága című cikkét, amely hibás értékelést adott a Petőfi Kör legutóbbi vitáiról.

Pártunk nem veti el mindazt, ami a vitákon elhangzott, vagy megjelent a sajtóban, nem ítéli el a vitákon részvevőket. Ez világosan kiderül a határozatból is.

Le kell szögezni, hogy e vitákon igen nagy számban vettek részt becsületes, párthű, rendszerünket szerető párttagok és párton kívüliek is. A vitákon nagyon sok helyes felszólalás hangzott el, s a lapokban nagyon sok helyes cikk és munkáslevél jelent meg. Olyanok is, amelyek bírálták – s jogosan bírálták – a múltban vagy most elkövetett hibáinkat.

A párt és a Központi Vezetőség figyelmesen fogadta a politikájára és a munkájára vonatkozó helyes kritikai megjegyzéseket, amelyeket a párthoz és a népi demokratikus rendszerünkhöz hű párttagok és párton kívüliek mondtak el, akik segíteni akartak a pártnak a hibák kijavításában, az új és fontos ideológiai és politikai kérdések kidolgozásában. Persze, nagyon sok fontos intézkedés történt már, és nem egészséges dolog, hogy ezekről a vitákon semmi szó nem esett. Sőt: a vitában sok olyan hibát bíráltak meg, aminek a kijavítása már rég folyamatban van. De a helyes bíráló megjegyzésekkel feltétlen foglalkozni kell. A Központi Vezetőség és a kormány megfelelő intézkedéseket dolgoz ki közéletünk további demokratizálására, ideológiai és gazdasági munkánk fellendítésére.

A különböző viták során elhangozhattak hibás nézetek is. Ezek egy része egyszerű tapasztalatlanságból vagy tájékozatlanságból származott. Ilyen esetekben a helyes, marxista, pártszerű álláspont megmagyarázása korrigálhatja a hibát, hisz a viták egyik legfontosabb feladata, hogy tisztázzák a helytelen nézeteket, s kialakítsák a helyes álláspontot.

A Központi Vezetőség, a párt demokráciát akar, de szocialista demokráciát, ahol nincs tere a nép ellenségeinek, s ahol pártszerű viták keretében tisztázzák a nézeteket. Olyan vitákra van szükség, amelyek segítik feladataink megoldását, erősítik a párt egységét, megszilárdítják a párt és tömegek kapcsolatát, fontos ideológiai kérdéseket oldanak meg, előrelendítik a párt- és a termelőmunkát.

Pártunk Központi Vezetősége el van tökélve, hogy következetesen halad a XX. kongresszus kijelölte úton. Magasra emeli a szocializmus zászlaját, s mindazoknak, akik hitüket, bizalmukat a XX. kongresszus eszméibe vetették, akik a néppel, a népért akarnak élni és dolgozni, e zászló alatt a helyük.


Ezen a napon történt szeptember 20.

1929

Budapesten levetítik az első hangosfilmet („Az éneklő bolond”).Tovább

1956

Kétnapos tartózkodásra Budapestre érkezett Luther Evans, az UNESCO főigazgatója. A látogatás eredményeképpen Magyarország fokozatosan...Tovább

1990

Ratifikálják a két Németország újraegyesítését.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő