A pártdemokrácia és a pártszerűség védelmében

Szabad Nép, 1956. július 3. 

A Szabad Nép itt közölt vezércikke a Központi Vezetőség július elsején a lap hasábjain megjelent határozatát üdvözli. Megelégedéssel nyugtázza, hogy a KV nevében megfogalmazott határozat elítéli a Petőfi kör vitáin megmutatkozó, a párt és a népi demokrácia elleni támadásokat, valamint éberségre inti a pártot, a dolgozó tömegeket

Déry Tibor sajtóvitán elhangzott felszólalását a párt egysége elleni brutális támadásként értékeli, és a sajtó felelősségét hangsúlyozza a „szocialista demokratizmus” fejlődésében, abban, hogy szembeszálljon a Nagy Imrét követőkkel, az anti-marxista nézetek hirdetőivel.

A Központi Vezetőség vasárnap megjelent határozata visszautasítja azokat a káros, opportunista nézeteket, a párt egysége ellen irányuló próbálkozásokat, amelyek az utóbbi időben terjedni kezdtek. A legutóbbi napok eseményei után a pártaktíva várta is a Központi Vezetőség állásfoglalását.

A Szovjetunió Kommunista Pártjának XX.

óta hazánkban mélyreható változások indultak meg. A pártmunkában mindjobban érvényesül a kollektív vezetés, a pártszervezetekben, az üzemekben, a falvakban és a hivatalokban mindinkább kibontakozik a kommunista kritika és önkritika. A dolgozók egyre bátrabban bírálják a párt-, az állami és gazdasági munka hibáit, s okos, hozzáértő javaslatokat tesznek a hibák kijavítására. Pártunk és kormányunk rehabilitálta ártatlanul elítélt elvtársainkat, széles körű amnesztiát adott más politikai elítélteknek is, és erőteljes intézkedéseket tett a szocialista törvényesség biztosítására. A Központi Vezetőség javaslatára a kormány már eddig is több intézkedést hozott közigazgatásunk bürokratikus megkötöttségeinek megszüntetésére, növelték az igazgatók, a helyi tanácsok jogkörét és gazdasági önállóságát stb.

Fejlődő, izmosodó demokratizmusunknak emelői azok a termékeny viták is, amelyeken különböző politikai, ideológiai és gazdasági kérdéseket vitattak meg a XX. kongresszus fényénél. Különösen termékeny vita bontakozott ki második ötéves tervünk irányelvei körül. Ezekben a vitákban a dolgozók százezrei, munkások, dolgozó parasztok, értelmiségiek vettek részt. A viták nagy része igen tanulságos és hasznos volt, szélesítette a benne részt vevők politikai látókörét, sok építő bírálat és megszívlelendő javaslat hangzott el. Mindez azt bizonyítja, hogy pártunk Központi Vezetősége irányításával mindjobban kibontakozik és fejlődik a pártdemokrácia, de egész közéletünk demokratizmusa is. A Központi Vezetőség ezt a fejlődést továbbra is gyorsítani kívánja.

De – mint ezt a Központi Vezetőség két nappal ezelőtt megjelent határozata is megállapítja – a XX. kongresszus utáni egészséges demokratikus fejlődést, a szabad vitát és kritikát veszélyezteti, hogy több helyütt opportunista, demagóg, sőt párt- és népi demokráciaellenes nézetek kezdtek elterjedni. Elsősorban a DISZ Petőfi Körének vitáin, néhány hetilapban és folyóiratban, például az Irodalmi Újság, a Béke és Szabadság egyes számaiban, de egyes párt- és tömegszervezetek rendezvényein is.

A Petőfi Kör legutóbbi vitáján, amelyet a tájékoztatás és a sajtó kérdéseiről rendeztek, az újságírásról kevés szó esett, de sok opportunista, káros, sőt ellenséges nézet hangzott el. Volt, aki új forradalmat hirdetett meg. „Új májust” és „strukturális változásokat” kívántak. De miféle „új forradalomról” lehet nálunk szó? Hiszen hazánkban szocialista forradalom ment végbe, a leghaladóbb társadalmi osztály, a dolgozó parasztsággal és a minden dolgozóval szövetséges munkásosztály van hatalmon. Az ilyenfajta új forradalmat, a szocializmus nyelvén ellenforradalomnak nevezik. Ezt a mi munkásosztályunk és dolgozó népünk nagyon jól tudja.

a vitát arra használta fel, hogy nyílt és brutális támadást intézett a párt egysége ellen. Támadta a párt vezetőit és a pártmunkásokat. Kijelentette: csak most kezdődik el a felszabadulásunk. De a mi felszabadulásunk 1945-ben történt, és egy ilyen kijelentés lebecsüli, sőt elveti mindazt, amit népünk majdnem tizenkét szabad esztendő alatt alkotott. Déry Tibor felszólította a hallgatóságot, hogy pártellenes nézeteit terjesszék el az egész országban. Nyílt felhívás ez pártellenes cselekedetre, aminek semmi köze sincs az elvi vitákhoz, a demokratizmushoz. Déry felszólalását a jelenlevő kommunisták mély ellenszenvvel fogadták, s viharosan tiltakoztak ellene.

A legutóbbi vitákon egyes felszólalásokban, valamint a felszólalások melletti tetszésnyilvánításban, de például az Irodalmi Újságban is kifejezésre jutott a munkásosztály és a párt vezető szerepének lebecsülése. A munkásosztályt becsmérli, aki azt állítja, hogy az nem aktív, nem politizál, és nem érti a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusának jelentőségét. Aki így ír vagy beszél, az nem ismeri a valóságot, vagy másokat akar becsapni. A magyar munkásosztály a Horthy-fasizmus alatt is, a felszabadulás után is pártja segítségével vezette a forradalmi átalakulást, s vezeti ma is a szocialista építőmunkát. Ezerszer jobban politizál, mint azok, akik a pártot és népi demokratikus rendünket támadják. Bátran küzd és küzdeni fog minden ellen, ami veszélyezteti vívmányainkat s a XX. kongresszus tanulságainak érvényesülését hazánkban.

Nem lehet véletlennek tekinteni, hogy az opportunista, káros, pártellenes nézeteket azok mondották el, akik ma is szoros és rendszeres kapcsolatot tartanak fenn Nagy Imrével, akit anti-marxista, párt és népi demokráciaellenes nézetei, valamint frakciós tevékenysége miatt kizártak a pártból.

Sajnos, a durva, pártellenes nézetek nem mindig találtak kellő visszautasításra. Ez azért fordulhatott elő, mert – különösen a Petőfi Kör legutóbbi vitáin – nem csak becsületes, a pártot szerető és féltő, s a szocializmus fejlesztését segíteni szándékozók vettek részt, kiknek egy részét a demagógia tévesztett meg. A vitatermek mindinkább gyülekező helyévé váltak a párttal és a szocializmus eszméivel szembenálló személyeknek, köztük a pártból kizártaknak, valamint burzsoá elemeknek is. Az ilyenek a vitaesteket a párt és a népi demokrácia elleni támadások színterévé változtatták. Túlkiabálták, zavarták a párt helyes álláspontját képviselő felszólalásokat. De lelkendezéssel és helyesléssel fogadtak minden, a pártot, a népi demokráciát ért támadást. Nem zavarta őket, hogy a vita színhelyén jelen vannak az imperialista sajtó képviselői is, akik örömmel kaptak rajta, hogy a rendszerünk ellen irányuló rágalmakról írjanak.

Mindezek felbátorították a becsületes, párthű kommunistákat és párton kívülieket, munkásokat és az értelmiségieket egyaránt. S joggal várták el, hogy a Központi Vezetőség választ adjon, orientálja a közvéleményt.

Meggyőződésünk, hogy a párttagság, a munkások, a dolgozó parasztok és értelmiségiek túlnyomó többsége megelégedéssel fogadja pártunk Központi Vezetőségének vasárnap megjelent határozatát, amelyben visszautasítja és elítéli a párt, a népi demokrácia ellen kibontakozóban levő támadást, s éberségre inti a pártot, a munkásosztályt, a dolgozó tömegeket. Az éberségre szükség van. Erre figyelmeztetnek bennünket nem csak a Petőfi Körben kialakult pártszerűtlen és ellenséges viták, hanem a poznani imperialista

is. A Központi Vezetőség határozata felhívás is a népi demokrácia minden hívéhez: ne engedjék magukat a demagógoktól félrevezetni. Csak a párttal együtt, a párt vezetésével tudnak következetesen és eredményesen küzdeni a XX. kongresszus eszméinek érvényesüléséért, a szocialista demokratizmus fejlesztéséért.

Pártunk Központi Vezetősége azért küzd, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusa szelleme gyorsabban érvényesüljön a pártban és az egész országban. Határozottan küzd a személyi kultusz maradványai, a szektarianizmus, a megcsontosodottság és a dogmatizmus ellen. Még határozottabban akar küzdeni a szocialista demokratizmus minden irányú fejlesztéséért. De ehhez az kell, hogy a kommunisták harcoljanak – elsősorban politikai eszközökkel, meggyőzéssel – a marxizmus–leninizmus tisztaságáért, a párt politikájáért. Őrködjenek a párt egységén, ne engedjenek szorosan a Központi Vezetőség köré.

A sajtó kötelessége, hogy ehhez megfelelő támogatást adjon, hogy felfegyverezze eszmeileg a kommunistákat, s rendszerünk minden hívét, küzdjön az ideológiai és politikai élet tisztaságáért. Az utóbbi időben a sajtó nem szállt szembe megfelelően a helytelen nézetekkel, nem ítélte el az egyes vitákon kialakuló pártszerűtlen légkört. Nem véletlen, hogy annyi elvtársunk bírálta meg élesen a Szabad Népnek A szellem napvilága című cikkét, amely hibás értékelést adott a Petőfi Kör legutóbbi vitáiról.

Pártunk nem veti el mindazt, ami a vitákon elhangzott, vagy megjelent a sajtóban, nem ítéli el a vitákon részvevőket. Ez világosan kiderül a határozatból is.

Le kell szögezni, hogy e vitákon igen nagy számban vettek részt becsületes, párthű, rendszerünket szerető párttagok és párton kívüliek is. A vitákon nagyon sok helyes felszólalás hangzott el, s a lapokban nagyon sok helyes cikk és munkáslevél jelent meg. Olyanok is, amelyek bírálták – s jogosan bírálták – a múltban vagy most elkövetett hibáinkat.

A párt és a Központi Vezetőség figyelmesen fogadta a politikájára és a munkájára vonatkozó helyes kritikai megjegyzéseket, amelyeket a párthoz és a népi demokratikus rendszerünkhöz hű párttagok és párton kívüliek mondtak el, akik segíteni akartak a pártnak a hibák kijavításában, az új és fontos ideológiai és politikai kérdések kidolgozásában. Persze, nagyon sok fontos intézkedés történt már, és nem egészséges dolog, hogy ezekről a vitákon semmi szó nem esett. Sőt: a vitában sok olyan hibát bíráltak meg, aminek a kijavítása már rég folyamatban van. De a helyes bíráló megjegyzésekkel feltétlen foglalkozni kell. A Központi Vezetőség és a kormány megfelelő intézkedéseket dolgoz ki közéletünk további demokratizálására, ideológiai és gazdasági munkánk fellendítésére.

A különböző viták során elhangozhattak hibás nézetek is. Ezek egy része egyszerű tapasztalatlanságból vagy tájékozatlanságból származott. Ilyen esetekben a helyes, marxista, pártszerű álláspont megmagyarázása korrigálhatja a hibát, hisz a viták egyik legfontosabb feladata, hogy tisztázzák a helytelen nézeteket, s kialakítsák a helyes álláspontot.

A Központi Vezetőség, a párt demokráciát akar, de szocialista demokráciát, ahol nincs tere a nép ellenségeinek, s ahol pártszerű viták keretében tisztázzák a nézeteket. Olyan vitákra van szükség, amelyek segítik feladataink megoldását, erősítik a párt egységét, megszilárdítják a párt és tömegek kapcsolatát, fontos ideológiai kérdéseket oldanak meg, előrelendítik a párt- és a termelőmunkát.

Pártunk Központi Vezetősége el van tökélve, hogy következetesen halad a XX. kongresszus kijelölte úton. Magasra emeli a szocializmus zászlaját, s mindazoknak, akik hitüket, bizalmukat a XX. kongresszus eszméibe vetették, akik a néppel, a népért akarnak élni és dolgozni, e zászló alatt a helyük.


Ezen a napon történt június 07.

1905

Norvégia felmondja a Svédországgal való unióját.Tovább

1917

Első világháború: a messines-i csata: Az antant utászai felrobbantják a német vonalak alá telepített aknákat, ezzel 10 000 német katonát...Tovább

1921

Románia előbb az április 23-án Csehszlovákiával, majd a június 7-én a Szerb-Horvát-Szlovén Királysággal megkötött szerződése révén...Tovább

1942

Második világháború: véget ér a midway-i csata.Tovább

1952

Első alkalommal tartották meg a Pedagógusok napját. Ez alkalomból adták át a kiváló tanítói és tanári okleveleket az ország legjobb...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – I.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, impériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as várhatóan ugyanezen hónap 18-án. A most megjelenő 2. szám első írásának szerzője, Sárándi Tamás a Szatmárnémetiben lezajlott uralomváltás történetét eleveníti fel a román hadsereg 1919. áprilisi bevonulásától egész az 1920-as évek elejéig, a helyi román uralom és közigazgatás megszilárdulásának kezdetéig. Kosztyó Gyula Beregszász és vidékének 1918 és 1920 közötti vészterhes hónapjait mutatja be: az összeomlást, a proletárdiktatúra időszakát, az ezt követő román, majd cseh megszállást, továbbá a csehszlovák államhatalom berendezkedését. Perczel Olivér a Duna–Tisza köze 1919. évi román megszállását vizsgálja, Szeghy-Gayer Veronika a kassai impériumváltás után a csehszlovák hatóságok által elbocsájtott helyi magyar postai alkalmazottak sorsát követi nyomon, míg Gyarmati Enikő írása az Osztrák–Magyar Monarchia 1918. október végi összeomlását követő külföldi magyar propaganda megszervezéséről szól.

 

Budapest, 2020. június 4.
A szerkesztők