A pártellenes, demagóg nézetek ellen

– a termékeny, alkotó vitákért

Szabad Ifjúság, 1956. július 3.

A Szabad Ifjúság – a DISZ Intéző Bizottságának határozatához kapcsolódó – vezércikke hangsúlyozza, hogy a népi demokrácia fejlődéséhez szükség van alkotó szellemű, szabad vitákra, mint ahogy ez a Petőfi kör értelmiségi találkozóit is jellemezték. Azonban nem szabad teret adni annak a jelenségnek, amely a legutóbbi találkozón, az úgynevezett rendzavaró provokátorok (mint Tardos Tibor, Déry Tibor ) felszólalásában megmutatkozott. Meg kell akadályozni – hangsúlyozzák –, hogy a Petőfi kör vitáin téves, a szocializmus építését akadályozó nézetek teret nyerjenek.

Emlékezzünk rá, néhány esztendeje milyen sablonosak, formálisak voltak gyűléseink, s milyen tartalmatlan a kritikánk. Akkor inkább csak óhajtottuk az eleven, alkotó vitákat - ilyenekben azonban aligha vehettünk részt. Három esztendeje, 1953 júniusában a párt Központi Vezetőségének határozata nyomán felfrissültek gondolataink, fogékonyabbak lettünk az események iránt, s magunk is egyre aktívabban tevékenykedtünk a társadalmi életben. Kétségtelen, hogy ez a fejlődés nem volt egyértelmű, voltak kacskaringók, lejtők is - de az SZKP XX. kongresszusa határozottan, tétovázás nélkül mutatta meg az utat, amelyen tovább haladva gyorsabban, eredményesebben érjük el mindannyiunk nagy célját, a szocializmust.

És ma - ha a pártszervezetek, DISZ-szervezetek, ifjúsági parlamentek vitáit hallgatjuk - örömmel állapíthatjuk meg, hogy a régi, sablonos szónoklatok és bátortalan, semmitmondó kritikák egyre inkább kiszorulnak. Kiszorulnak, mert pártunk és kormányunk - éppen a XX. kongresszus szellemében - az elmúlt négy hónap során jelentős intézkedéseket tett államunk demokratizmusának érdekében azért, hogy gondjainkat s terveinket együttesen, az egész dolgozó nép vitassa meg, s vegyen részt a kérdések eldöntésében. Erről tanúskodik a szocialista törvényesség helyreállítása, az ártatlanul elítéltek rehabilitálása, a második ötéves terv irányelveinek széles körű megvitatása, a tanácsok és a vállalati igazgatók jogkörének bővítése, az államapparátus egyszerűsítése és a bürokratizmus felszámolása, az országgyűlés munkájának további demokratizálása érdekében tett első lépések.

Ki állíthatná, hogy ezek a részben már érvényre juttatott és más készülő intézkedések nem a XX. kongresszus szellemében történtek, hogy nem a szocialista demokrácia érvényesülését jelentik. Nyilvánvaló, hogy ez még csak a kezdet. S ahhoz, hogy a már megvalósított intézkedéseket mind újabbak kövessék, nagyon alapos, körültekintő munkára, helyzetünk, lehetőségeink higgadt elemzésére van szükség. Az első lépéseket már megtettük, s hogy helyes irányban, az nem kétséges.

Az önálló gondolkodás, a vélemények szabad kifejtése, az eleven viták egyre inkább életünk velejárói lesznek. Éppen ennek jegyében született meg az elmúlt esztendőben a DISZ Petőfi köre. A DISZ célja a Petőfi kör létrehozásával olyan fórum megteremtése volt, ahol fiatal értelmiségünk szabadon vitázva, alkotó módon sajátíthatja el a marxizmus-leninizmus tanításait, és ahol mód nyílik arra, hogy egyes tudományágak ifjú művelői szabad eszmecserék útján segítsenek megvitatni tudományuk egyes problémáit.

Kétségtelen, hogy a Petőfi kör vitái kezdetben helyes irányban, a marxizmus-leninizmus eszmei alapján folytak, azonban a legutóbbi hetekben ezt  a fórumot egyes, pártunk politikájával szembehelyezkedő elemek igyekeztek felhasználni a párttal szembeni nézeteik terjesztésére. Arra számítottak, hogy demagógiájukkal, meglevő hibáink eltúlzásával - kihasználva sokak jogos vagy kevésbé jogos elégedetlenségét - megtévesztik a közvéleményt, de elsősorban az értelmiségi ifjúság egy részét, és ingadozó elemekből híveket toboroznak maguknak.

A Petőfi kör múlt heti, a tájékoztatás és a sajtó problémáiról rendezett vitája során egyes felszólalók még ennél is tovább mentek és tagadták a párt, a munkásosztály vezető szerepét. Tardos Tibor író lényegében egy új forradalom szükségességét körvonalazta. De vajon milyen forradalomról lehet szó nálunk? Talán újabb proletárforradalomról? Bizonyára nem, hiszen barát és ellenség egyaránt tudja, hogy népköztársaságunkban proletárdiktatúra van, a hatalmat a munkásosztály vezette dolgozó nép gyakorolja. Tehát valami másról van szó, valamiféle polgári demokratikus követelésről, nem előre, hanem visszalépésről. Akik ilyen követeléseket hangoztatnak, nyíltan vagy virágnyelven, akarva-akaratlanul ellenségeink malmára hajtják a vizet. És hogyan magyarázhatnánk Déry Tibor felhívását, amely a cselekvés „elsőszülöttségének" megszerzésére szólít? Mi ez, ha nem a pártvezetés elvetése, lejáratása, a pártvezetés elleni támadás? Márpedig a pártvezető szerepe és cselekvési egysége nélkül nem valósíthatjuk meg hazánkban a XX. kongresszus útmutatásait.

A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének és a DISZ KV Intéző Bizottságának határozata elítéli a Petőfi körben lezajlott pártellenes megnyilvánulásokat. Vannak, akik ezt a határozatot úgy fogják fel, mint valamiféle „megállj" kiáltást, érlelődő, szélesedő demokratizmusunkban. Nyilvánvaló, hogy nem erről, nem valamiféle visszakozásról van szó. Igenis szükségünk van - az eddiginél is szélesebb mértékben - alkotó vitákra. Senki sem követeli, hogy a pártszerű keretek között folytatott vitákon mindenki, mindenkor axiómákat, tévedhetetlennek nyilvánított álláspontokat vagy véleményeket hangoztasson. Azért vitázunk, hogy mindenki a maga obulusaival hozzájáruljon gondjaink gyors megoldásához, államunk erősítéséhez. Ezekben a vitákban elhangzottak, és ezután is elhangzanak majd eltérő vélemények, tévedések - és ezért senkit sem érhet szemrehányás. A helytelen nézeteket elvi vitákban, eszmei harcban kell leküzdenünk. Ellenben azt nem engedhetjük, hogy népi demokráciánk alapjai ellen, pártunk vezetése ellen lépjenek fel, mint Déry Tibor tette, aki a vitában alapvető szerkezeti változásokat követelt rendszerünkben. Nyilvánvaló, hogy nem a rendszeren, hanem a hibákon kell változtatni, s aki strukturális változásokat követel, az - akarva-akaratlanul - népi demokráciánk alapjait támadja. Félreértés ne essék, itt nem valami „de"-ről van szó, hanem a munkások, dolgozó parasztok és megújhodott értelmiségünk érdekeinek védelméről.

Nem az egyszerű tévedések, a jóakaratú, de esetleg tévedő becsületes emberek - következésképpen: nem a Petőfi kör vitáján részvevők többségének - elítéléséről van szó, hanem a pártellenes nézeteket hirdető felszólalókról, s a közbekiabáló rendzavaró provokátorokról. Ezek az elemek szervezett csoportokban vettek részt a vitán, s igyekeztek azt elterelni eredeti céljától. Ők valamiféle különös „demokráciát" képzeltek el, amikor csak a maguk számára követeltek szólásszabadságot és közbekiáltásokkal zavarták a párt képviselőinek felszólalásait. A részvevők nagy többsége s velük a magyar fiatalok azonban mélységesen elítélik a provokátorokat.

A XX. kongresszus mutatta úton még csak a kezdet-kezdetén járunk. Igaz, vannak még hibáink, gondjaink, de a párt vezetésével egységesen, egy akarattal leküzdjük ezeket. És ugyanilyen határozottan, ugyanilyen egységesen küzdünk azok ellen is, akik eltúlozva meglevő hibáinkat, rendszerünk ellen lépnek fel.

 

Ezen a napon történt október 23.

1956

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal...Tovább

1956

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal...Tovább

1957

A belügyi szervek szerint Szegeden a „legerősebb és legsokrétűbb” az ellenséges elemek tevékenysége.Tovább

1958

Az [emigráns] magyar diákok III. világkongresszusa a Vatikán dísztermében emlékezett meg a forradalomról.Tovább

1989

Az Országgyűlés ünnepi ülését követően az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjaira emlékezve koszorúzási ünnepséget tartottak a...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

 

Diaszpórák, személyes sorsok

 

A görög eredetű „diaszpóra” fogalom hosszú ideig a zsidó, görög és örmény szétszóratás leírására szolgált, manapság viszont a kényszerű kiűzetés vagy az önkéntes migráció következtében létrejött külföldi etnikai kisebbségi közösségek szinonimájává vált. A diaszpórák idegen befogadó országban tevékenykednek ugyan, de tagjait – a szociológiai vizsgálatok szerint – erős érzelmi kötelékek fűzik származási országukhoz. Magyar diaszpórán általában a 19. század végétől az országot, illetve a Kárpát-medencét több hullámban önként elhagyó, ma Nyugat-Európában és a tengerentúlon élő szórványmagyarságot értjük. Friss adatok szerint a diaszpórában élő magyarok száma – a leszármazottakkal együtt – körülbelül 2,5 millió fő, akiknek a fele azonban már nem tud magyarul.

Az elmúlt évtizedben a tengerentúli magyarság képviselői jelezték, hogy a diaszpóra tagjainak az évtizedek alatt összegyűjtött értékes dokumentumai egyre nagyobb veszélyben, sok esetben a megsemmisülés határán vannak. A Magyar Diaszpóra Tanács ezért 2013-ban elfogadta a Mikes Kelemen Programot, amelynek célja az, hogy a diaszpóramagyarság könyvtári, levéltári örökségét rendezett módon összegyűjtve Magyarországra szállítsák és gondoskodjanak későbbi méltó felhasználásáról. A Nemzetpolitikai Államtitkárság és az Országos Széchényi Könyvtár szervezésében elindított Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén kezdte el munkáját. A program eredményeként az elmúlt hat év során mintegy négyezer doboznyi iratanyag és tárgy érkezett haza a világ minden részéből.

A Magyar Nemzeti Levéltár szakmai partnerként 2015-ben csatlakozott e kezdeményezéshez, felvállalva a levéltárszakmai koordinációt. A Mikes Kelemen Program és a Nemzeti Kulturális Alap által finanszírozott Ithaka-program segítségével folyamatosan közreműködik az európai és tengerentúli emigráció iratanyagának szervezett hazahozatalában, az iratanyagok levéltári struktúrájának kialakításában, majd kutathatóvá tételében. Ennek eredményeként a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának őrizetébe számos értékes irathagyaték került, amelyekből ízelítőül már az ArchívNet 2017. évi 2–3. összevont száma is közölt két írást.

Idei 4. számunk – „Diaszpórák, személyes sorsok” – fő témája szintén a diaszpóra-lét. Schmidt Anikó Hoffmann Ferenc református lelkésznek az 1920-as, 1930-as években keletkezett, a nyugat-kanadai magyarok életét dokumentáló páratlanul gazdag fényképalbumát mutatja be. Seres Attila varsói levéltári kutatásai alapján ismerteti az erdélyi lengyel diaszpóra életét az 1930-as évek végén, mindemellett közread egy eddig ismeretlen Márton Áron-levelet és egy fényképet, amelyen a püspök is szerepel. Miklós Dániel az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodó Eckhardt Tibor 1943-ban kelt levélrészletét közli. Ebben a kisgazdapárti politikus az amerikai politikai helyzetről tájékoztatja magyarországi ismerőseit, egyúttal saját sorsáról is beszámol. Főcze János Paál Árpád nekrológját publikálja, – az erdélyi magyar politikus és publicista ezt Ovtavian Goga román költő, Ady Endre egykori barátja 1938 májusában bekövetkezett halála alkalmából írta. Összeállításunkat Závoczki Adrienn írásával zárjuk, aki levéltári iratok alapján a két világháború között Magyarországon élt olasz állampolgárok sorsába nyújt betekintést

 

Budapest, 2020. szeptember 14.

 

A szerkesztők