Az írók harcai lényegében a párt érdekeiért vívott harcok voltak

Az Írószövetség közgyűlése

Szabad Ifjúság, 1956. szeptember 18.  

1956 őszén, két éves szünet után ült össze, több mint kétszáz író részvételével a Magyar Írók Szövetségének közgyűlése. Képes Géza titkári beszámolójában elsősorban az írói szabadság problematikáját: a nagyobb szabadság, nagyobb felelősség '54-ben megfogalmazott állásfoglalásnak az elferdítését, az általános politikában ezt követően mindinkább eluralkodó dogmatizmus torzító hatását emelte ki, amely számos nagyszerű írót, költőt hallgattatott el, és rekesztett ki az irodalmi életből.

A Központi Vezetőség 1956. júliusi határozatára, valamint a Szovjetunió Kommunista Pártja 1956. februári XX. kongresszusa nyomán megváltozott politikai légkörre utalva, Képes hangsúlyozta, hogy megértek a feltételek arra, hogy mind az Írószövetséget, mind irodalmunkat kiragadjuk a bénultság állapotából. A tisztújító közgyűlésen az új elnökségi tagok személye mellett, a szövetség alapszabályainak módosítására tett javaslatokat is megvitatták. 

 

Hétfőn délelőtt nagy érdeklődés mellett kezdődött meg a Magyar Írók Szövetségének közgyűlése. Több mint 200 író gyűlt össze az Újvárosháza tanácstermében. A közgyűlést

nyitotta meg, majd titkár tartott beszámolót, amelyben ismertette a Magyar Írók Szövetségének a legutóbbi közgyűlés óta eltelt munkáját.

 

Képes Géza titkári beszámolója

A közgyűlést azért tartottuk szükségesnek és sürgősnek - mondotta -, hogy a szövetség válassza meg új tisztikarát, végezze el az alapszabályokon azokat a módosításokat, amiket a demokrácia gyakorlása megkövetel, mérje le és értékelje az elmúlt két év munkáját, vizsgálja meg, hogyan haladhat tovább a szövetség munkája, mik ennek feltételei és lehetőségei. Ilyen módon ez a mai tisztújító közgyűlés megteremtené az új vezetők iránti bizalom, és a zavartalan és lelkes munka légkörét, és ebben a pillanatban ezt érezzük a legégetőbb feladatnak.

A továbbiakban hangsúlyozta: a közgyűlésnek nem feladata, hogy megvitassa az irodalompolitika és az esztétika legfontosabb kérdéseit: ezt a munkát majd a második írókongresszus végzi el.

 

Az írói szabadság megfogalmazza...

  

Ezután az 1954 júliusában megtartott írószövetségi közgyűlés időpontjában kialakult helyzettel foglalkozott, és leszögezte: az irodalom akkori platformja elítélte az irodalmi élet és az alkotóművészet szektás megmerevítésére irányuló törekvéseket, kimondta, hogy teljes szabadsága van a népért küzdő irodalomnak, és nincs szabadsága a nép ellen, a nép érdekei ellen forduló irodalomnak. A platform, amelyet lényegében a Szabad Nép 1954. március 15-én megjelent cikke fogalmazott meg, sürgette, hogy az irodalom a maga sajátos módján és eszközeivel legyen a nép nevelője, észrevette és ösztönözte irodalmunk, költészetünk új jelenségeit, amik a valóságnak az addiginál teljesebb megragadásában, ábrázolásában és az erőteljesebb kritikai hangban nyilvánulnak meg. A cikk az írói szabadságot így fogalmazta meg: Nagyobb szabadság, nagyobb felelősség.

Képes Géza rámutatott arra, hogy ezt követően már megmutatkoztak e helyes állásfoglalás elferdítései. Az 1954-es írószövetségi közgyűlésen

beszámolója a harcot elsősorban nem a dogmatizmus ellen vívta, s a jobboldaliságot jelölte meg, mint főveszélyt.

 

...és eltorzította

  

Ezt követőleg az általános politikára mindinkább a dogmatizmus lett jellemző, s ez a dogmatizmus, a szektás irányzat térhódítása megmutatkozott az irodalmi élet jelenségeiben is. Az írói szabadság gondolatát eltorzították.

Az írók joggal fájlalták, és később még több okuk támadt tépelődésre, hogy a dogmatikus elvek erőltetése egyfelől vissza akarta tessékelni irodalmunkat a régebbi sematizmusba, másfelől pedig végveszéllyel fenyegette irodalmunk nemzeti egységét, mert kirekesztett belőle olyan nagy írókat és költőket, akik, ha nem is kommunisták, műveikkel az emberiség haladásának eszméjét szolgálták, és a magyar irodalom hírét öregbítik itthon és a világban. A magyar írók, ahogy komolyan vették a valóság feltárásának követelő igényét, ugyanolyan komolyan vették a népfront gondolatát is, ami a mi területünkön az irodalom nemzeti egysége formájában nyilatkozik meg, és ennek megvalósításáért harcoltunk mindenütt, ahol szavunk volt.

Képes Géza a továbbiakban beszámolt azokról az adminisztratív intézkedésekről, amelyek az irodalmi életben megnyilvánultak, majd így folytatta:

Ma már mindenki előtt világos, hogy az írók jobboldali elhajlásnak bélyegzett mozgalmában sok helyes és jogos törekvés volt, s ma már a

határozatai nyomán be kell látnunk, hogy ezek igazában a párt érdekeiért vívott harcok voltak.

Képes Géza ezután részletesen ismertette az Írószövetség vezetőségének, elnökségének és titkárságának munkáját. Többek között beszámolt a Móricz Zsigmond írói ösztöndíj bevezetéséről, a József Attila-díj átszervezéséről, s a szövetség folyóiratainak munkájáról. Elmondotta, hogy a szervezeti élet legkirívóbb hibája ebben az időszakban, de még később is, abból a tényből eredt, hogy a vezetőség, az elnök, az elnökség és a titkárság az elvi, ideológiai kérdésekben nem tudott kellőképpen állást foglalni. Az Írószövetség tájékán az írók határozatlanságot tapasztaltak, és hiába vártak választ égető kérdésekre.

A továbbiakban Képes Géza arról beszélt: a szövetség pártszervezete megkezdte annak a kérdésnek a tárgyalását, hogyan lehetne kiragadni az Írószövetséget, a szövetségi életet, az irodalmunkat a bénultság állapotából. Ez a munka 1956 áprilisa óta folyik, és ennek eredménye többi között a közgyűlés előkészítése és az irodalom platformjának munkálása. Megemlítette, hogy a szövetség elnöksége számos régebbi tagot visszavett. Ezek között van

, , , , . Több olyan írót is felvettek, aki eddig nem volt tagja a szövetségnek. E téren azonban még bőven akad tennivaló.

 

Anyagi segítség az íróknak

 

Az utóbbi időszak szervezeti eredményeiről szólva, beszámolt arról, hogy a

történt megállapodás révén, a SZOT nagyobb segítséget nyújt az íróknak. Számos írót helyeztek el a SZOT és az egyes minisztériumok, s ezzel az eddiginél nagyobb lehetőséget biztosítottak számukra az élet megismeréséhez. Minisztertanács az írók jogos panaszára 8,6 millió forinttal emelte a prózai és verses művek honoráriumára fordítható összeget.

Az irodalmi platform tervéről szólva, Képes Géza elmondotta: a Központi Vezetőség megbízásából az Írószövetség pártszervezete által kijelölt bizottság segítségével

elkészítette a tervet, s ezt júliusban a szövetségben megvitatták. Ez a terv természetesen kiegészítésre és módosításra szorul, s több részlete vitatható, de alapjaiban igen figyelemreméltó. Képes Géza ezzel kapcsolatban hangoztatta: szükséges, hogy a szocialista realizmus fogalmáról lehántsák azt az időközben rárakódott megmerevítő mázat, amely miatt élő fogalomból szektás fogalom lett. Az írói szabadság jelentését is ki kell egészíteni: nem adagolva a szabadságot és a felelősséget.

A beszámoló a továbbiakban a szövetség megélénkülő külföldi kapcsolatairól szólt.

Befejezésül hangoztatta: a fájó kérdéseken maga az idő is átlépett. A Központi Vezetőség júliusi határozata meghozta az íróknak a hosszú ideig hiányzó bizalmat. Az írók továbbra is vitáznak majd, hiszen ez joguk és kötelességük, de örömmel vállalják, hogy a fontos kérdések megoldásáért küzdjenek.

A délelőtti vitákban felszólalt Kállai Gyula, Kónya Lajos, Móricz Virág, Zelk Zoltán, Fekete Gyula, Sándor András, Háy Gyula, Komjáthy István.

A délutáni ülésen behatóan megvitatták az Írószövetség alapszabályainak módosítására vonatkozó javaslatot, majd folytatódott a beszámoló feletti vita. Felszólalt Lakatos István, Ignotus Pál, Horváth Zoltán, Pálóczi Horváth György, Csanády Imre, Fábián Zoltán. (A vitára visszatérünk.)

A szavazás befejezésével hozzáfogtak a szavazatok megszámlálásához. Ez alatt tovább folyt a vita, amelyben Hárs László, Aczél Tamás, Márkus István, Tatay Sándor, Méray Tibor, Urbán Eszter, Jánosi István, Petrovácz István, Hubay Miklós, Bihari Sándor, Lukácsy Sándor, Kovai Lőrinc és Rónai Mihály András vettek részt.

Az utolsó felszólalások előtt hirdették ki a szavazás eredményét. Az Írószövetség elnökségének tagjai a következők lettek: Benjamin László, Déry Tibor, Erdei Sándor, Fodor József, Háy Gyula, Ignotus Pál, Illyés Gyula, Jankovich Ferenc, Juhász Ferenc, Karinthy Ferenc, Kassák Lajos, Képes Géza, Kolozsvári-Grandpierre Emil, Kónya Lajos, Kuczka Péter, Németh László, Örkény István, Simon István, Szabó Lőrinc, Szabó Pál, Tamási Áron, Tamási Lajos, Tersánszky Jenő, Veres Péter, Zelk Zoltán. Az ellenőrző bizottság elnökévé Bárány Tamást, tagjaivá Fehér Klárát és Szőnyi Sándort választották.

A közgyűlést Veres Péter zárta be.


Ezen a napon történt október 03.

1974

Elkezdődik a Watergate-ügy bírósági eljárása.Tovább

1975

Elhelyezik a paksi atomerőmű alapkövét.Tovább

1990

Egyesül az NDK és az NSZK: Németország ismét egységes állam.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Az ArchívNet idei harmadik száma a külkapcsolatok világát járja körül. Fontos kiemelni, hogy a külső ágensekkel való kapcsolattartás nemcsak a mindenkori központi kormányzathoz kötődő külügyminisztérium privilégiuma. A most megjelenő írásokban több példát is láthatunk arra nézve, hogy egyes szervezetek (legyenek azok hazaiak vagy külföldiek) miként tartották a kapcsolatot egymással, illetve kormányzati szervekkel.
A tematikát figyelembe véve és időrendben haladva Szabó Mátyás (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem) forrásismertetése a legkorábbi, aki az OsztrákMagyar Monarchia és az Európai Dunabizottság közti kapcsolattartás mélyebb rétegeibe nyújt betekintést. A szerző írásában bemutatja, hogy az önálló külügyminisztériummal nem rendelkező magyar birodalomfél egyes szaktárcái miként tudták akaratukat érvényesíteni a Ballhausplatzon keresztül egy nemzetközi szervezet felé. A hivatali érintkezés egy konkrét ügy, az Oszmán Birodalom adósságrendezésén keresztül kerül bemutatásra.
A hidegháború alatti, a már megszilárdult hatalmi blokkok korszakának időszakáról szól Krajcsír Lukács (tudományos munkatárs, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) forrásismertetése. Az 1960-as években zajló első irakikurd háború a nyugati és keleti hatalmi tömbök figyelmét is felkeltette. A keleti blokk országai a monarchia megbuktatása után kifejezetten politikai szempontok alapján támogatták az új, nyugatnak hátat fordító rezsimet, amely azonban kommunista- és kurdellenes nézeteket vallott. Nem meglepő módon a kezdeti jó viszony megromlott, így később az sem okozhatott meglepetést, hogy a kirobbanó polgárháborúban a Szovjetunió és annak érdekszférájába tartozó államok már a kurd felkelőket támogatták – Magyarország például humanitárius szállítmányokkal.
Regionális konfliktusok után egy világesemény a magyarság egy jól körülhatárolható részére gyakorolt hatását mutatja be Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár). Négy dokumentum segítségével prezentálja, hogy a kijevi magyar közösség milyen módon reagált 1986 tavaszán a csernobili atomerőműben bekövetkező katasztrófára. A főként a külügyi apparátusból származó iratok ismertetése előtt azonban kitér írásában arra is, hogy a korabeli helyi magyar kolónia milyen létszámmal és milyen háttérrel rendelkezett.
A tematikus írások mellett az ArchívNet idei harmadik számában olvasható Kosztyó Gyula (kutató, Clio Intézet) publikációja, amely nem egy külügyi, hanem belügyi intézkedés körülményeit mutatja be. 1944 késő tavaszán-nyarán a Magyarországhoz tartozó Kárpátaljára ejtőernyős szovjet diverzánsokat-partizánokat dobtak le, akik ellen a helyi magyar csendőrség és katonaság egyaránt fellépett. Az írás egyben képet is ad Kárpátalja 1944 májusi helyzetéről, amely területen megkezdődött a zsidóság deportálása, és amely terület ugyan még nem vált hadi zónává, de már érezhető volt, hogy a „vihar előtti csend” állapotában van.
A mostani számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a színvonalas kéziratokat, illetve ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei negyedik számába is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban
 

Budapest, 2022. augusztus 26.

Miklós Dániel
főszerkesztő