Az orvosképzés, a betegellátás és a szociálpolitika időszerű kérdései

Magyar Nemzet. 1956. szeptember 9.

Román József egészségügyi miniszter szeptember 8-án az ország egészségügyi helyzetéről, a betegellátás színvonaláról, a legsürgetőbb egészségügyi és szociálpolitikai feladatokról tudósította a sajtót. Ennek összefoglalását adja a Magyar Nemzet írása.

Az ország egészségügyi helyzetéről tájékoztatta a sajtót szombaton délelőtt Román József egészségügyi miniszter. Bevezetőben elmondta, hogy az egészségügyi ellátás iránti igény jelentősen megnőtt, de ezzel nem fejlődtek arányosan egészségügyi intézményeink. Az ellátás színvonalának emelésére megfelelő anyagi és személyi előfeltételeket kell biztosítani. Az újságírók kérdéseire válaszolva elmondottak, hogy a lakosság számához viszonyítva már ma is jó az orvos ellátás, de

 

1960-ra 10 000 lakosra 15 orvos jut,

 

s ez már világviszonylatban is kiváló eredmény. A rendelőintézeti órák számát országosan 5000-rel növelik és 450 új orvosi körzetet létesítenek. Az elsőéves orvostanhallgatók számát idén 10 százalékkal csökkenteni akarták, de a csökkentés elmaradt. A felvételi rendszert a megfelelő szelekció biztosítására módosítani kell. Minden végzett orvosra állás vár, idén hetvenen kerülnek vidékre, kétévi gyakorlatra.

 

Az állásokat ma már általában pályázattal töltik be.

 

Az orvosok és középkáderek aránya rossz, lényegesen több ápolóra és más segédszemélyzetre van szükség. Felcserek képzésére az eddigi formában nincs szükség. A közigazgatás átszervezésével kapcsolatban az új járásokban járványügyi orvosokat állítanak be.

Nemzetközi tudományos együttműködésre a csehekkel már megegyeztünk, az NDK-val és a lengyelekkel most készítünk elő megegyezést, s Jugoszláviával felújítjuk a járványügyi egyezményt. A többi baráti államokkal tapasztalatcsere-egyezményünk van, s Nyugattal is megélénkültek kapcsolataink. Míg három évvel ezelőtt szocialista államokba 29, nyugatra 2 orvost küldött ki a minisztérium, idén eddig a szocialista államokba 84, nyugatra 43 orvost küldtek ki, további 40 útját támogatták, és számos tudóst az Akadémia küldött ki.

Az orvosi ellátással kapcsolatban elmondotta, hogy hat éve 7000 szakorvosi rendelőórán 23,5 millió beteget kezeltek, tavaly 16 000 órán 43 milliót, s az egy-egy betegre jutó 4,7 perc kezelési idő átlagban 5,6 percre emelkedett. Lendületes fejlesztésre, a rendelők bővítésére és decentralizálására van szükség.

 

Az orvosi ellátás elleni panaszok lényegesen csökkentek.

 

A körzetorvosi munka adminisztrációját elsősorban az SZTK kimutatásai terhelik; az állami adatszolgáltatást rövidesen egyszerűsítik. A mentőszolgálatnak nincs elég autója, s ami van is, nagyrészt rossz, itt rohamos fejlesztés kell. Tavaly 50 új autót kaptak a mentők, idén is már néhányat, s a vidéket járó kocsikat rövidhullámú rádióval fogják felszerelni, hogy könnyebben legyenek irányíthatók. A tbc-s betegek rendelkezésére álló ágyak számát az országgyűlésen elhangzott interpelláció nyomán a tervezettnél nagyobb mértékben fogják emelni, hogy minél előbb lényegesen csökkenthessék a szanatóriumba jutás előtt ma még szükségszerű hosszabb várakozást. A terhesség megszakításáról szóló rendelet sima végrehajtásáról gondoskodtak, de érdemes felhívni a közönség figyelmét, hogy az ilyesfajta beavatkozás orvosilag nem abszolút veszélytelen. A gyermekparalízis elleni védőoltás anyagát külföldről csak több millió dollárért hozhatnánk be, s nem vállalkozhatunk a külföldi, elég veszélyes, érzékeny oltóanyag rendszeres ellenőrzésére. Állandóan tanulmányokat folytattunk ez irányban külföldön, idehaza is kutattunk, és jövőre az OKI hozzáfog az oltóanyag hazai termelésének kidolgozásához is. A gyógyszerellátási normát 1957-ben 10 százalékkal emelik.

 

Külföldi gyógyszerekre nem igen szorulunk, mert a legtöbbet idehaza is megfelelő minőségben elkészítjük.

 

Van azonban, aminek a gyártása nem célszerű, ezt a gyógyszer-exportunkból származó devizákból a jövőben nagyobb mennyiségben kellene behozni. Nemrég a rádió útján kerestek aureomycint egy pécsi betegnek. Felesleges volt az izgalom, mert ha a beteg hozzátartozói a pécsi kórház vezetőihez fordultak volna, azok saját készletükből vagy a megyei, esetleg országos tartalékból órák alatt biztosították volna a szert. Ilyen esetben a gyógyintézetek mindig tudják, hogyan szerezhetik meg a „legritkább" szereket is. Gyógyszeriparunk túlterhelt, évek során át nem bővítettük és nem rekonstruáltuk, ezért ma az eredeti kapacitásnak néhol tízszeresével vannak megterhelve. Az államháztartás félmilliárd forintot szánt most a magyar gyógyszeripar korszerűsítésére.

 

Szociálpolitikai téren legsürgősebb a csökkent munkaképességűekről való gondoskodás.

 

A szociális otthonokban 1200 új helyet biztosítanak, s tervbe vették, hogy értelmi fogyatékos fiatalokat a mezőgazdaságban fognak foglalkoztatni. Ma még sok szerv illetékes a csökkent munkaképességűek ügyében, ezeknek összehangolására kormányintézkedés szükséges. A gyógyszerészek speciális nyugdíjproblémáival is foglalkoznak.

Az 1951 óta végzett orvosok és jogászok doktori címének visszaadásáról a Minisztertanács intézkedése még azért nem jelent meg, mert hasonló jogos kérelemmel léptek fel más szakmák, így bölcsészek, állatorvosok, mérnökök is. Ez utóbbiak azonban 1951 előtt is csak bizonyos feltételekkel, tudományos munka, disszertáció elkészítése esetén kapták meg a doktori címeket. A Minisztertanács nem csak a jogászokról és orvosokról, de a többiekről is gondoskodni fog, és az 1951 előttihez hasonlóan lehetővé teszi számukra is a doktori cím megszerzését.

A Magyar Nemzet kérdésére a miniszter elmondotta, hogy

 

komoly erőfeszítéseket tesznek az ápolószemélyzet fizetésrendezésére, létszám növelésére, munkaidejének szabályozására.

 

A jövő évi úgynevezett „minőségi" létszámfejlesztési számokat még nem ismerik, de minden erővel törekszenek, hogy a terv-irányelvek szellemébe ne csak új egészségügyi intézményekhez kapjanak létszámot, hanem a régieket is fejleszthessék. Utoljára 1954-ben kaptak 12 százalék bérjavítást a középkáderek, azóta a minisztérium kidolgozott javaslatait nem tudta keresztülvinni. A Magyar Nemzetben pénteken megjelent cikkel kapcsolatban elmondotta, hogy

 

a XIV. kerület számára a Hungária körúton a volt tolmácsképző intézetben rendelőt létesítenek,

 

hiszen az épület azelőtt is egészségügyi célokat szolgált. Ma szükséglakások vannak benne, de az 57 lakóból már 51-nek sikerült helyet biztosítani, ezért bíznak benne, hogy minél előbb birtokba vehetik az épületet. Idegbeteg gyerekek kezelésére ma még korlátozottak a lehetőségek, de ezt bővíteni akarják; beszédhibás gyerek 900 van nyilvántartva és vár elhelyezésre, de valóságban talán tízszer annyi is van az országban. Elsősorban azokat helyezik el, akikről odahaza nem tudnak megfelelően gondoskodni. A tuberkulózis elleni küzdelemben más minisztériumokkal együtt törekszenek a szarvasmarha eredetű fertőzések leküzdésére. A jövőben a csecsemőtej sterilitása érdekében csak egy üzem készít Budapesten, mindig azonos minőségű, baktériummentes csecsemőtejet, ez ma még nincs biztosítva; ezért szokás a tejet forralva inni. A tbc-intézetekben dolgozók veszélyességi pótlékának jelenlegi rendszere módosításra szorul.

 

Az élelmezés-egészségügy területén igen komolyak a hiányok és a minisztérium élelmiszertörvényt készít elő,

 

amely mind az iparban, mind a kereskedelemben és a vendéglátóiparban előírja a közegészségügyi normákat és megfelelő szankciókkal gondoskodik, hogy „tervteljesítés" és „önköltségcsökkentés" címén, prémium vezette szempontok miatt senki se veszélyeztethesse a közegészségügyet. A műszergyártás nagyon elmaradott, nem jók a minőségi normák, az ellátás szegényes s külföldről is több műszert kellene behozni, esetleg az exportált műszerekből származó devizából. A státuskérdéseket jövőre már reálisabban kezelik, érvényesülnek a szakszempontok és nem lesz státus-akadálya például annak, hogy Újpesten végre átadják a betegeknek az egyébként készen álló radioaktívizotop laboratóriumot.

Az újságírók további kérdéseire elmondotta, hogy

 

idén Budapesten összesen 111, vidéken 89 lakást kap az egészségügy, de szerencsére egyes tanácsok maguk is segítenek orvosok lakáshoz juttatásában.

 

Az autóellátás némiképpen javult, a közelmúltban a körzetorvosoknak 20, megyei központoknak 10 Wartburg személyautót adtak, ezen kívül 30 Skoda furgon is üzembe állt. A gyógyintézetek élelmezésére szánt összeget jövőre felemelik.

 

 

M. P.

Ezen a napon történt október 03.

1974

Elkezdődik a Watergate-ügy bírósági eljárása.Tovább

1975

Elhelyezik a paksi atomerőmű alapkövét.Tovább

1990

Egyesül az NDK és az NSZK: Németország ismét egységes állam.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Az ArchívNet idei harmadik száma a külkapcsolatok világát járja körül. Fontos kiemelni, hogy a külső ágensekkel való kapcsolattartás nemcsak a mindenkori központi kormányzathoz kötődő külügyminisztérium privilégiuma. A most megjelenő írásokban több példát is láthatunk arra nézve, hogy egyes szervezetek (legyenek azok hazaiak vagy külföldiek) miként tartották a kapcsolatot egymással, illetve kormányzati szervekkel.
A tematikát figyelembe véve és időrendben haladva Szabó Mátyás (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem) forrásismertetése a legkorábbi, aki az OsztrákMagyar Monarchia és az Európai Dunabizottság közti kapcsolattartás mélyebb rétegeibe nyújt betekintést. A szerző írásában bemutatja, hogy az önálló külügyminisztériummal nem rendelkező magyar birodalomfél egyes szaktárcái miként tudták akaratukat érvényesíteni a Ballhausplatzon keresztül egy nemzetközi szervezet felé. A hivatali érintkezés egy konkrét ügy, az Oszmán Birodalom adósságrendezésén keresztül kerül bemutatásra.
A hidegháború alatti, a már megszilárdult hatalmi blokkok korszakának időszakáról szól Krajcsír Lukács (tudományos munkatárs, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) forrásismertetése. Az 1960-as években zajló első irakikurd háború a nyugati és keleti hatalmi tömbök figyelmét is felkeltette. A keleti blokk országai a monarchia megbuktatása után kifejezetten politikai szempontok alapján támogatták az új, nyugatnak hátat fordító rezsimet, amely azonban kommunista- és kurdellenes nézeteket vallott. Nem meglepő módon a kezdeti jó viszony megromlott, így később az sem okozhatott meglepetést, hogy a kirobbanó polgárháborúban a Szovjetunió és annak érdekszférájába tartozó államok már a kurd felkelőket támogatták – Magyarország például humanitárius szállítmányokkal.
Regionális konfliktusok után egy világesemény a magyarság egy jól körülhatárolható részére gyakorolt hatását mutatja be Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár). Négy dokumentum segítségével prezentálja, hogy a kijevi magyar közösség milyen módon reagált 1986 tavaszán a csernobili atomerőműben bekövetkező katasztrófára. A főként a külügyi apparátusból származó iratok ismertetése előtt azonban kitér írásában arra is, hogy a korabeli helyi magyar kolónia milyen létszámmal és milyen háttérrel rendelkezett.
A tematikus írások mellett az ArchívNet idei harmadik számában olvasható Kosztyó Gyula (kutató, Clio Intézet) publikációja, amely nem egy külügyi, hanem belügyi intézkedés körülményeit mutatja be. 1944 késő tavaszán-nyarán a Magyarországhoz tartozó Kárpátaljára ejtőernyős szovjet diverzánsokat-partizánokat dobtak le, akik ellen a helyi magyar csendőrség és katonaság egyaránt fellépett. Az írás egyben képet is ad Kárpátalja 1944 májusi helyzetéről, amely területen megkezdődött a zsidóság deportálása, és amely terület ugyan még nem vált hadi zónává, de már érezhető volt, hogy a „vihar előtti csend” állapotában van.
A mostani számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a színvonalas kéziratokat, illetve ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei negyedik számába is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban
 

Budapest, 2022. augusztus 26.

Miklós Dániel
főszerkesztő