Demokráciánk új hatásai: az értelmiség szabad, alkotó szellemű vitái

Földes István írása ezekre – a ma már időnként megmosolyogtató – a kérdésekre keresi a választ, bár összefoglalója elsősorban olyan véleményeket emel ki, amelyek megfeleltek a pártvezetés elvárásainak.

Az ideológiai front, amelynek pangásáról vagy elmaradásáról oly sok szó esett, de amely épp a baj alapvető okainak feltáratlansága, a gyakran csak tüneti kezelés következtében hosszú ideig alig volt frontnak nevezhető - most, az SZKP

hatására alkotó elméleti viták színterévé vált. Megsokszorozódott érdeklődés, szenvedélyes igazságkeresés, bátor bírálat, sokszor már csak tapogatózás, de nem egy kérdésben már kijegecesedett új gondolatok jellemzik ezeket a vitákat. Történészek, irodalomtörténészek, filozófusok és közgazdászok - köztük a fiatalok csakúgy, mint az idősebbek, gyakran éjfélen túl nyúló tanácskozásai mutatják, valami új van születőben, és mutatják, micsoda erők szunnyadtak eddig, s milyen új erőforrások fognak még feltárulni.

E viták hevében „fiatalodnak az idősek, érlelődnek a fiatalok" - mondotta egy minapi vita egyik felszólalója. A viták azt is bizonyítják, hogy tízesztendős szabad fejlődésünk időszakában kialakult egy olyan értelmiség, amely magáénak vallja népi demokráciánk vívmányait, és amely most, a XX. kongresszus után még közelebb került a marxizmushoz. A dogmatizmus, a személyi kultusz leküzdése elhárítja az utolsó akadályokat is, amelyek meggátolták, hogy a marxizmus-leninizmus eszméi meghódítsák értelmiségünket és megtermékenyítsék minden értelmiségi munkáját. De mutatják ezek a viták azt is, hogy a felszabadulás óta minden elkövetett hiba ellenére, népi demokráciánk fejlődése szükségszerű velejárójaként felnőtt egy olyan új értelmiségi nemzedék, amely a XX. kongresszus szellemében nagyobb részt kér és vállal feladataink megoldásában.

A legutóbbi hetek vitái egy sor kérdésben biztató kezdetet jelentettek. A közgazdászoknak a

és a DISZ Petőfi-körében rendezett vitáin például nemcsak egy sor konkrét javaslat hangzott el ötéves tervünk irányelveinek tervezetéhez, hanem gazdasági építőmunkánk számos elvi kérdése is felvetődött, s a hozzászólók egy kérdésben már bizonyos kutatási eredményekről is beszámoltak. Így például

Donáth Ferenc

	[X] Donáth Ferenc (1913–1986), politikus, agrártörténész, publicista, nemzetgyűlési és országgyűlési képviselő. 1956. október 30-án az MSZMP újonnan megalakult ideiglenes intéző bizottságának tagja. 1956. október végén és november elején Nagy Imre titkárságának munkatársa. November 4-én a jugoszláv követségre menekült, majd november 24-én Snagovba (Románia) internálták. 1958-ban a Nagy Imre-per másodrendű vádlottjaként 12 évi börtönbüntetésre ítélték. 1960 áprilisában egyéni kegyelemmel szabadult.

elvtárs, az anyagi érdekeltség elvének érvényesítéséről szóló felszólalásában ismertette a Közgazdaságtudományi Intézet munkájának egyes eredményeit. Rámutatott, milyen anyagi és erkölcsi károkat okoz az, ha olyan helyzetbe hozunk üzemi vezetőket és munkásokat, amelyben csak egyéni érdekeik rovására vehetik figyelembe a társadalom érdekeit.

A Magyar Tudományos Akadémia II. osztályának vitaülésén értékes hozzászólások hangzottak el a filozófia, a földrajz, a jogtudomány, a néprajz területéről. Több kérdésben alkotó, kritikai felülvizsgálat alá vették Sztálin egyes megállapításait.

elvtárs előadásán kívül - amelyet tegnap kivonatosan közölt a Szabad Nép - részben ehhez a kérdéshez szólt hozzá elvtárs, aki bírálta Sztálinnak a felépítményről adott meghatározását, amely szerint csak olyan jelenségek tartoznak a felépítménybe, amelyek kiszolgálják az adott alapot.

A DISZ Petőfi-köre péntek éjjel befejeződött kétnapos

éles harc folyt a pártosság szubjektivista értelmezése ellen, s vitára kerültek a történetírás, különösen a párttörténet- és az egyetemes történetírás, továbbá az egyetemi és középiskolai történetoktatás kérdései is. Megállapították például, hogy párttörténészeinknek helyesebben kell értékelniök az első világháború előtti baloldali mozgalmakat, és hogy az opportunista vezetők leleplezése mellett meg kell mutatniok azt a fontos, pozitív szerepet is, amelyet a szociáldemokrata párt - különösen az első világháború előtt - a magyar munkásmozgalomban betöltött, ki kell fejteni a szociáldemokrata baloldal szerepét, változtatni kell a békepárt értékelésén stb. Ami nemzetünk történetének kutatását illeti, a vitában többen rámutattak a haladó demokratikus hagyományok fokozottabb megbecsülésének szükségességére. Emellett nem kell elhallgatnunk - mondották - egyes Habsburg uralkodók - például II. József - bizonyos pozitív szerepét, és bátran beszélnünk kell a cárizmus reakciós európai szerepéről. A történészek és az irodalomtörténészek vitáján többen hangoztatták, hogy a párttörténet egyes kérdéseinek most meginduló tisztázása milyen nagy jelentőségű József Attila életművének teljesebb megértése és értékelése szempontjából. Helyesen hangoztatták az irodalomtörténészek egészséges szellemű vitáján, hogy az eddiginél sokkal jobb és nagyobb segítséget kell nyújtaniok az élő irodalom számára.

Sok szó esett a vitákon a tudományok egyes szervezeti, irányítási problémáiról is. Az irodalomtörténészek vitáin többen, így

elvtárs és sokan mások, élesen elítélték, hogy tudományáguk irányítását egy szűk csoport tartja a kezében. A közgazdászok vitáján többen szóvá tették a tudományos munka olyan akadályát, mint az adatok kellő nyilvánosságának hiánya, mások közgazdászszövetség létrehozását javasolták.

Ahol vita van, ott persze hibás vagy erősen vitatható álláspontok is vannak. Voltak ilyenek ezeken a vitákon is. A történészvitán például egyes felszólalások lebecsülték a párthatározatok szerepét a párttörténet kutatói számára. Igaz, egyes párthatározatok később helyteleneknek bizonyultak, de a párttörténet-írásnak mégis fontos dokumentumai a határozatok.

Voltak a vitákon túlzások, voltak egyes éretlen vagy nem meggondolt közbeszólások is. És ez nem is lehet másképpen. Helyesen mondotta

r elvtárs, a Petőfi kör történészvitáján: Fiatalok vagyunk még szocialista demokratizmusunk gyakorlásában, és ez bizonyos hibákkal is jár, de ha nézeteink egyben-másban különböznek is, ha a vita néha félrecsúszik is, egyek vagyunk az örömben e viták hallatán. A vitákon - bár csak elvétve - de jelentkezett a múlt ledorongoló vitamódszere, s jelentkezett - főleg közbeszólásokban, de egyes hozzászólásokban is a meggondolatlanság, a mértékvesztés is. A történészek vitáján például egyes hozzászólók a marxista történetírás csődjéről beszéltek, a közgazdászvitán többen kétségbe vonták a jobboldali elhajlás okozta gazdasági károkat, az irodalomtörténészek vitáján is hangot kapott az eddigi tényleges eredmények indokolatlan lebecsülése.

De van-e ok riadalomra ezek hallatán? Nyilvánvalóan nincs! Csak egyet lehet érteni azokkal az elvtársakkal, akik ezzel kapcsolatban rámutattak, hogy a hibás vélemények ellen meggyőzően érvelve kell fellépnünk. Hiszen, ahol vita van, ott szükségszerűen eltérő, tehát helytelen nézetek is vannak.

Egyesek - akik még nem elég járatosak a marxizmusban - a vita hevében néha a polgári tudományok

használták. Ez se nagy veszedelem. Ne a frazeológiát nézzük - mondotta erről Mód Aladár elvtárs a történészvitán -, hanem elsősorban a tartalmat, értsük meg egymást a lényegben, s így a mi frazeológiánkat, a marxista tudományos pontosságot is hamarabb elsajátítják vitapartnereink.

A vitákon viszonylag kevés szó esett társadalomtudományaink eddigi eredményeiről, arról a nagy útról, amelyet a felszabadulás óta a marxista filozófia, politikai gazdaságtan, történetírás és az irodalomtörténet-írás befutottak, arról a minőségi fordulatról, amely hazánkban is bekövetkezett azzal, hogy a polgári tudomány uralkodó helyzetét a társadalomtudományban felváltotta a marxizmus-leninizmus. Ez bizonyos fokig hibája is volt a vitáknak. Helyesen állapította meg például

elvtárs, hogy hiba lenne lebecsülnünk azt, amit nagy munkával elértünk. És ugyancsak igaza volt elvtársnak, amikor arról beszélt, hogy nem elölről kell kezdenünk most a munkát, mert történetírásunk mai válaszútján nemcsak olyan podgyásszal rendelkezünk, amit el kell dobnunk, de olyan kincsekkel is, amelyeket magunkkal kell vinnünk további utunkon is.

A vitákon viszonylag kevés szó esett minderről, de a bírálók túlnyomó többsége nem azért nem beszélt tudományos eredményeinkről, mintha nem ismerné el ezeket. Ellenkezőleg: magától értetődőnek tartják, hogy ezekre kell építeni a további munkát. A vitákon persze elhangzottak, és el is hangzottak polgári nézetek is, és fel kell rá készülnünk, hogy a jövőben -, ahogy a viták tovább gyűrűznek, az értelmiség viszonylag szűkebb, a marxizmus-leninizmusban járatosabb rétegei felől a kevésbé képzett rétegek közé - még inkább hangot kaphatnak ilyen nézetek is. A viták felkarolásának, bátorításának azonban ez sem lehet az akadálya. „A történelmi materializmus erősebb - ezért nem kell félnünk a vitáktól" - mondotta

fiatal történész és teljesen igaza volt. A mi világnézetünk, a marxizmus-leninizmus az objektív valóság tudományos megismerésének egyetlen helyes módszere. Megtisztítva marxista társadalomtudományunkat a dogmatizmustól, a személyi kultusz maradványaitól, minden bizonnyal meggyőzzük erről a kétkedőket és legyőzzük a burzsoá ideológia minden megnyilvánulását.

A viták nagyobb szabadsága azonban a párt, az ideológiai területen dolgozó kommunisták számára nagyobb felelősséget is jelent. Biztosítani kell, hogy a viták résztvevői választ kapjanak kérdésikre és az esetleges hibás nézetek tisztázódjanak. A DISZ Petőfi-körének közgazdasági vitáján például

elvtársnak a kérdésekre adott válaszai nem elégítették ki a jelenlevőket, és csak másnap,

Friss István

	[X] Friss István (1903–1978), közgazdász, politikus, az MTA tagja. 1954-től az MTA Közgazdaságtudományi Intézet igazgatója.

elvtársnak a Közgazdasági Egyetemen tartott előadásában kaptak feleletet egyes, a vita során elhangzott hibás nézetek.

Fogarasi Béla elvtárs helyesen figyelmeztetett arra, hogy nálunk más feltételek között vívjuk a dogmatizmus elleni harcot, mint a Szovjetunióban. Ott már hosszú évek óta uralkodó ideológia a marxizmus. Nálunk még élénkebben élnek a burzsoá ideológia maradványai, sőt nemcsak a kapitalista környezet, de hazánk mai társadalmi és osztályviszonyai is tápot adhatnak a burzsoá ideológiának. Nálunk tehát nagyobb a veszélye annak, hogy egyesek helytelen célok érdekében hivatkoznak az SZKP XX. kongresszusára. Az ilyenfajta próbálkozásokat azonban a legeredményesebben úgy tudjuk visszaverni, ha - a párt, a kommunisták, az ideológiai front vezetői emelik magasra a XX. kongresszus zászlaját.

 

Földes István

---