Demokráciánk új hatásai: az értelmiség szabad, alkotó szellemű vitái

Szabad Nép, 1956. június 3.

Kialakult egy olyan értelmiség, amely magáénak vallja népi demokráciánk vívmányait, és amely most, a XX. kongresszus után még közelebb került a marxizmushoz. ’56 nyarán újra „alkotó, elméleti viták” jellemezték az értelmiség találkozóit. Vajon létezik-e egységes ideológiai front a marxizmus–leninizmus eszméje mellett? A polgári tudomány (burzsoá ideológia) uralkodó helyzetét felváltotta-e a marxista szemléletmód? Van-e aggodalomra ok a viták során megmutatkozó hibás nézetek miatt?

Földes István írása ezekre – a ma már időnként megmosolyogtató – a kérdésekre keresi a választ, bár összefoglalója elsősorban olyan véleményeket emel ki, amelyek megfeleltek a pártvezetés elvárásainak.

Az ideológiai front, amelynek pangásáról vagy elmaradásáról oly sok szó esett, de amely épp a baj alapvető okainak feltáratlansága, a gyakran csak tüneti kezelés következtében hosszú ideig alig volt frontnak nevezhető - most, az SZKP

hatására alkotó elméleti viták színterévé vált. Megsokszorozódott érdeklődés, szenvedélyes igazságkeresés, bátor bírálat, sokszor már csak tapogatózás, de nem egy kérdésben már kijegecesedett új gondolatok jellemzik ezeket a vitákat. Történészek, irodalomtörténészek, filozófusok és közgazdászok - köztük a fiatalok csakúgy, mint az idősebbek, gyakran éjfélen túl nyúló tanácskozásai mutatják, valami új van születőben, és mutatják, micsoda erők szunnyadtak eddig, s milyen új erőforrások fognak még feltárulni.

E viták hevében „fiatalodnak az idősek, érlelődnek a fiatalok" - mondotta egy minapi vita egyik felszólalója. A viták azt is bizonyítják, hogy tízesztendős szabad fejlődésünk időszakában kialakult egy olyan értelmiség, amely magáénak vallja népi demokráciánk vívmányait, és amely most, a XX. kongresszus után még közelebb került a marxizmushoz. A dogmatizmus, a személyi kultusz leküzdése elhárítja az utolsó akadályokat is, amelyek meggátolták, hogy a marxizmus-leninizmus eszméi meghódítsák értelmiségünket és megtermékenyítsék minden értelmiségi munkáját. De mutatják ezek a viták azt is, hogy a felszabadulás óta minden elkövetett hiba ellenére, népi demokráciánk fejlődése szükségszerű velejárójaként felnőtt egy olyan új értelmiségi nemzedék, amely a XX. kongresszus szellemében nagyobb részt kér és vállal feladataink megoldásában.

A legutóbbi hetek vitái egy sor kérdésben biztató kezdetet jelentettek. A közgazdászoknak a

és a DISZ Petőfi-körében rendezett vitáin például nemcsak egy sor konkrét javaslat hangzott el ötéves tervünk irányelveinek tervezetéhez, hanem gazdasági építőmunkánk számos elvi kérdése is felvetődött, s a hozzászólók egy kérdésben már bizonyos kutatási eredményekről is beszámoltak. Így például elvtárs, az anyagi érdekeltség elvének érvényesítéséről szóló felszólalásában ismertette a Közgazdaságtudományi Intézet munkájának egyes eredményeit. Rámutatott, milyen anyagi és erkölcsi károkat okoz az, ha olyan helyzetbe hozunk üzemi vezetőket és munkásokat, amelyben csak egyéni érdekeik rovására vehetik figyelembe a társadalom érdekeit.

A Magyar Tudományos Akadémia II. osztályának vitaülésén értékes hozzászólások hangzottak el a filozófia, a földrajz, a jogtudomány, a néprajz területéről. Több kérdésben alkotó, kritikai felülvizsgálat alá vették Sztálin egyes megállapításait.

elvtárs előadásán kívül - amelyet tegnap kivonatosan közölt a Szabad Nép - részben ehhez a kérdéshez szólt hozzá elvtárs, aki bírálta Sztálinnak a felépítményről adott meghatározását, amely szerint csak olyan jelenségek tartoznak a felépítménybe, amelyek kiszolgálják az adott alapot.

A DISZ Petőfi-köre péntek éjjel befejeződött kétnapos

éles harc folyt a pártosság szubjektivista értelmezése ellen, s vitára kerültek a történetírás, különösen a párttörténet- és az egyetemes történetírás, továbbá az egyetemi és középiskolai történetoktatás kérdései is. Megállapították például, hogy párttörténészeinknek helyesebben kell értékelniök az első világháború előtti baloldali mozgalmakat, és hogy az opportunista vezetők leleplezése mellett meg kell mutatniok azt a fontos, pozitív szerepet is, amelyet a szociáldemokrata párt - különösen az első világháború előtt - a magyar munkásmozgalomban betöltött, ki kell fejteni a szociáldemokrata baloldal szerepét, változtatni kell a békepárt értékelésén stb. Ami nemzetünk történetének kutatását illeti, a vitában többen rámutattak a haladó demokratikus hagyományok fokozottabb megbecsülésének szükségességére. Emellett nem kell elhallgatnunk - mondották - egyes Habsburg uralkodók - például II. József - bizonyos pozitív szerepét, és bátran beszélnünk kell a cárizmus reakciós európai szerepéről. A történészek és az irodalomtörténészek vitáján többen hangoztatták, hogy a párttörténet egyes kérdéseinek most meginduló tisztázása milyen nagy jelentőségű József Attila életművének teljesebb megértése és értékelése szempontjából. Helyesen hangoztatták az irodalomtörténészek egészséges szellemű vitáján, hogy az eddiginél sokkal jobb és nagyobb segítséget kell nyújtaniok az élő irodalom számára.

Sok szó esett a vitákon a tudományok egyes szervezeti, irányítási problémáiról is. Az irodalomtörténészek vitáin többen, így

elvtárs és sokan mások, élesen elítélték, hogy tudományáguk irányítását egy szűk csoport tartja a kezében. A közgazdászok vitáján többen szóvá tették a tudományos munka olyan akadályát, mint az adatok kellő nyilvánosságának hiánya, mások közgazdászszövetség létrehozását javasolták.

Ahol vita van, ott persze hibás vagy erősen vitatható álláspontok is vannak. Voltak ilyenek ezeken a vitákon is. A történészvitán például egyes felszólalások lebecsülték a párthatározatok szerepét a párttörténet kutatói számára. Igaz, egyes párthatározatok később helyteleneknek bizonyultak, de a párttörténet-írásnak mégis fontos dokumentumai a határozatok.

Voltak a vitákon túlzások, voltak egyes éretlen vagy nem meggondolt közbeszólások is. És ez nem is lehet másképpen. Helyesen mondotta

r elvtárs, a Petőfi kör történészvitáján: Fiatalok vagyunk még szocialista demokratizmusunk gyakorlásában, és ez bizonyos hibákkal is jár, de ha nézeteink egyben-másban különböznek is, ha a vita néha félrecsúszik is, egyek vagyunk az örömben e viták hallatán. A vitákon - bár csak elvétve - de jelentkezett a múlt ledorongoló vitamódszere, s jelentkezett - főleg közbeszólásokban, de egyes hozzászólásokban is a meggondolatlanság, a mértékvesztés is. A történészek vitáján például egyes hozzászólók a marxista történetírás csődjéről beszéltek, a közgazdászvitán többen kétségbe vonták a jobboldali elhajlás okozta gazdasági károkat, az irodalomtörténészek vitáján is hangot kapott az eddigi tényleges eredmények indokolatlan lebecsülése.

De van-e ok riadalomra ezek hallatán? Nyilvánvalóan nincs! Csak egyet lehet érteni azokkal az elvtársakkal, akik ezzel kapcsolatban rámutattak, hogy a hibás vélemények ellen meggyőzően érvelve kell fellépnünk. Hiszen, ahol vita van, ott szükségszerűen eltérő, tehát helytelen nézetek is vannak.

Egyesek - akik még nem elég járatosak a marxizmusban - a vita hevében néha a polgári tudományok

használták. Ez se nagy veszedelem. Ne a frazeológiát nézzük - mondotta erről Mód Aladár elvtárs a történészvitán -, hanem elsősorban a tartalmat, értsük meg egymást a lényegben, s így a mi frazeológiánkat, a marxista tudományos pontosságot is hamarabb elsajátítják vitapartnereink.

A vitákon viszonylag kevés szó esett társadalomtudományaink eddigi eredményeiről, arról a nagy útról, amelyet a felszabadulás óta a marxista filozófia, politikai gazdaságtan, történetírás és az irodalomtörténet-írás befutottak, arról a minőségi fordulatról, amely hazánkban is bekövetkezett azzal, hogy a polgári tudomány uralkodó helyzetét a társadalomtudományban felváltotta a marxizmus-leninizmus. Ez bizonyos fokig hibája is volt a vitáknak. Helyesen állapította meg például

elvtárs, hogy hiba lenne lebecsülnünk azt, amit nagy munkával elértünk. És ugyancsak igaza volt elvtársnak, amikor arról beszélt, hogy nem elölről kell kezdenünk most a munkát, mert történetírásunk mai válaszútján nemcsak olyan podgyásszal rendelkezünk, amit el kell dobnunk, de olyan kincsekkel is, amelyeket magunkkal kell vinnünk további utunkon is.

A vitákon viszonylag kevés szó esett minderről, de a bírálók túlnyomó többsége nem azért nem beszélt tudományos eredményeinkről, mintha nem ismerné el ezeket. Ellenkezőleg: magától értetődőnek tartják, hogy ezekre kell építeni a további munkát. A vitákon persze elhangzottak, és el is hangzottak polgári nézetek is, és fel kell rá készülnünk, hogy a jövőben -, ahogy a viták tovább gyűrűznek, az értelmiség viszonylag szűkebb, a marxizmus-leninizmusban járatosabb rétegei felől a kevésbé képzett rétegek közé - még inkább hangot kaphatnak ilyen nézetek is. A viták felkarolásának, bátorításának azonban ez sem lehet az akadálya. „A történelmi materializmus erősebb - ezért nem kell félnünk a vitáktól" - mondotta

fiatal történész és teljesen igaza volt. A mi világnézetünk, a marxizmus-leninizmus az objektív valóság tudományos megismerésének egyetlen helyes módszere. Megtisztítva marxista társadalomtudományunkat a dogmatizmustól, a személyi kultusz maradványaitól, minden bizonnyal meggyőzzük erről a kétkedőket és legyőzzük a burzsoá ideológia minden megnyilvánulását.

A viták nagyobb szabadsága azonban a párt, az ideológiai területen dolgozó kommunisták számára nagyobb felelősséget is jelent. Biztosítani kell, hogy a viták résztvevői választ kapjanak kérdésikre és az esetleges hibás nézetek tisztázódjanak. A DISZ Petőfi-körének közgazdasági vitáján például

elvtársnak a kérdésekre adott válaszai nem elégítették ki a jelenlevőket, és csak másnap, elvtársnak a Közgazdasági Egyetemen tartott előadásában kaptak feleletet egyes, a vita során elhangzott hibás nézetek.

Fogarasi Béla elvtárs helyesen figyelmeztetett arra, hogy nálunk más feltételek között vívjuk a dogmatizmus elleni harcot, mint a Szovjetunióban. Ott már hosszú évek óta uralkodó ideológia a marxizmus. Nálunk még élénkebben élnek a burzsoá ideológia maradványai, sőt nemcsak a kapitalista környezet, de hazánk mai társadalmi és osztályviszonyai is tápot adhatnak a burzsoá ideológiának. Nálunk tehát nagyobb a veszélye annak, hogy egyesek helytelen célok érdekében hivatkoznak az SZKP XX. kongresszusára. Az ilyenfajta próbálkozásokat azonban a legeredményesebben úgy tudjuk visszaverni, ha - a párt, a kommunisták, az ideológiai front vezetői emelik magasra a XX. kongresszus zászlaját.

 

Földes István




Ezen a napon történt november 22.

1985

Felavatják az M5 autópálya első szakaszát, mely Budapestet és Ócsát köti össze.Tovább

1995

Bemutatják az Egyesült Államokban és Kanadában a Toy Story – Játékháború (Toy Story) amerikai számítógép-animációs filmet a Pixar...Tovább

  • <
  • 3 / 3
  •  

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

ArchívNet 2024/4

 

Tisztelt Olvasók!

 

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban mindössze szűk két évtizedből származó forrásokat mutatnak be szerzőink: a publikációk közül három kapcsolódik a második világháborúhoz, egy pedig az 1950-es évekhez. A második világháborús tematikájú ismertetések közül pedig kettő évfordulósnak mondható: az 1944. őszi magyarországi hadi és politikai eseményeket járják körül – kortárs és retrospektív források segítségével.

 

Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Tuba László hadnagy 1942 áprilisa és szeptembere között vezetett harctéri naplóját adja közre. A napló nemcsak a 2. magyar hadsereg Don menti harcainak egy eddig publikálatlan forrása, hanem még szűkebben véve a 47. gyalogezred II. csáktornyai zászlóaljának a működéséhez is számos új információval szolgál. Mostani számunkban a napló első része kerül bemutatásra.

Magyarország második világháborús részvételének egyik sorsdöntő napja volt 1944. október 15., amikor sikertelenül próbálta meg a magyar vezetés végrehajtani az átállást. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Hlatky Endre, a Lakatos-kormány miniszterelnökségi államtitkára által 1952-ben magyar, valamint 1954-ben német nyelven írt visszatekintéseit mutatja be. Hlatky a két forrásban az 1944. október 15-én történt eseményekben betöltött szerepéről számolt be.

A kiugrási kísérlet idején Magyarország keleti fele már hadszíntér volt. Fóris Ákos (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, kutató, Erőszakkutató Intézet) az észak-alföldi hadieseményekhez kapcsolódó német hadijelentéseket ismertet, amelyek azonban nem a konkrét harccselekményeket írták le, hanem, hogy a magyar polgári lakosságot milyen atrocitások érték a szovjet csapatok részéről. A szerző kétrészes forrásismertetésének első részében arra is kitér, hogy a német katonai hatóságok milyen módon jutottak hozzá az információkhoz, azokat hogyan dolgozták fel, és végül, hogy a Harmadik Birodalom propagandája miként kívánta azokat felhasználni a saját céljaira.

Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) egy 1954-es előterjesztés segítségével vizsgálja meg, hogy a Rákosi-rendszer agrárpolitikája, -irányítása miként változott a magántermelés esetében. A beszolgáltatással, mint gazdasági eszközzel végig számoló agrárpolitika revíziójára 1953-ban került sor, azonban a magyarországi pártállam belső harcai szintén érintették a gazdaságirányítás ezen területét is. Erre példa a szerző által bemutatott, a szabadpiac helyzetét és fejlesztési lehetőségeit taglaló előterjesztés is.

Az idei negyedk számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztőségen egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. november 22.

Miklós Dániel
főszerkesztő