A KISZ KB megvitatta a „legégetőbb kérdésnek” minősített eszmei-politikai nevelés kérdését, ill. annak „Irányelveit”. Az 56 oldalas...Tovább
Egy híres ember arcképe – szépítés nélkül
Szabad Ifjúság, 1956. augusztus 26.
Én az ördöggel is cimborálok, hogy a tervteljesítés, a gazdaságosság meglegyen – vallja a Győri Szerszámgyár igazgatója. Horváth Ede, az ország egyik legjobb esztergályosából lett gyárigazgató –, aki később, mint a Rába Művek vezérigazgatója, vörös báróként vált ismertté – merész döntésekkel, az akkori gazdasági előírásokat is megkerülve, kizárólag a terv teljesítését, a gazdaság érdekeit szem előtt tartva sokszorozta meg a gyár termelését és bevételét. A szerző szerint, ezzel nemcsak a népgazdaság, de a gyár munkásai is jól jártak.
„Aki kétnapos szakállal megy be hozzá, azt kizavarja. A megyei lap munkatársát nem engedte be az üzembe. Kiss Ferit, a bérelszámolót irgalmatlanul megszidta egy apróság miatt, azt mondta: „ötszáz forintos kocsihúzót csinálok magából!" Még soha nem volt ifjúsági gyűlésen.
- De azt mondjátok meg, milyen, mint gazdasági vezető? Megvan-e a dolgozók pénze? S a jövedelmezőség?
- Ebből a szempontból le a kalappal az igazgató előtt - felelte Takács Imre és a többiek helyeseltek.
Többi között ezt tudtuk meg
, a Győri Szerszámgépgyár igazgatójáról néhány órával azután, hogy az üzembe érkeztünk és beszélgetni kezdtünk a fiatalokkal a DISZ-irodán.Íme, a talány: milyen ember lehet az igazgató? Bírálni kell, mert durva és nimbuszt szőtt saját feje köré? Vagy dicsérni a 13 élüzem kitüntetésért, meg azért, hogy a gyárban megvan a „pénzük" a dolgozóknak?
Alig vártuk, hogy találkozzunk vele.
„Háromezer-négyszázért merésznek kell lenni..."
Másnap reggel fél órát vártunk rá. Néztük szobája párnázott ajtaját, amelyen kívülről hiányzik a kilincs. Elképzeltünk egy simára borotvált férfiarcot, hideg kék szemeket. (Valahogyan kiment a fejünkből az a kép, amellyel annak idején, ezelőtt hat-hét évvel, annyiszor találkoztunk az újságok hasábjain, amikor Horváth Edéről, az ország egyik legjobb esztergályosáról, szinte naponként írtak.) Mennyivel más lehet Horváth Ede - az igazgató - arcmása!
Nyílik az ajtó, sovány kis ember lép be, kék munkászubbonyban. A szeme fekete, de néha barnás árnyalatú. Az arca kissé borostás. Ez az a bizonyos „egynapos maximum," amit másokon és magán is megtűr. A hangja - szelíd.
Bevezet a szobájába (a miniszternek sincs különb), várja a kérdést. Azt kérdezzük: hogyan segíti az ifjúság, a DISZ a termelést.
Az ifjúságról általában jó a véleménye, hiszen a gyári átlagos korhatár 30 év körül van. A DISZ-szel azonban egyáltalán nincs megelégedve. Azt mondja, kevés látszata van a munkájának.
És segíti a DISZ-t a gyárvezetés?
- Miből segítse? Ha ezer forintot adok nekik, azt nekem máshonnan kell elgazembereskedni.
s elvtárs, a közlekedési miniszter ahhoz sem járul hozzá, hogy autóbuszon elvigyem őket kirándulni. Egyszer voltak a Bakonyban. Visszafelé igazoltatták őket, utána a vállalatot 4500 forintra büntették. Még mindig keveset törődnek az ifjúsággal. Országosan. Néha olvasok egy-egy cikket az ifjúságról. Van olyan köztük, ami olyan, mint a granadiermarsch [krumplistészta]. Száraz, nem lehet lenyelni...- Minden mondata merész és találó. Amikor megjegyezzük ezt, elmosolyodik:
3400 forint fizetésért merésznek kell lenni. Hiszen három melósnak a fizetését veszem fel...
„Az ördöggel is cimborálok, ha ...
Merészség, bátorság. Mit jelent ez a szerszámgépgyár igazgatójánál? Ha itt az anekdotákra emlékeztető példákat idézzük, nem a „vagánykodást" illik meglátni bennük.
Nemrégiben az egyik műhelyben 500 autógumi köpeny hiányzott a tervteljesítéshez. Kiderült, hogy importanyagról lévén szó, amely nincs raktáron, valamelyik külföldi cégtől kell megrendelni. A kereskedelem csak féléves határidőre vállalta a szállítást. A terv teljesítése érdekében nem lehetett várni. A gyár ezért közvetlenül az egyik német céggel tárgyalt. Az ügyletet az ottani magyar kirendeltség segítségével kötötték meg - szinte órák alatt. Idehaza volt nagy fölzúdulás: hogyan lehet ilyesmit csinálni? Az egyik „Impex" vállalat valamelyik vezetője felelősségre vonást követelt - feledve, hogy ő maga nem intézkedett, pedig először hozzá fordultak. Horváth Ede nyugodt volt. Azon töprengett, mivel köszönje meg a német cég gyors segítségét. Úgy döntött aztán, hogy küld az ottani vezetőnek néhány üveg tokajit. Hálából. Aki felelősségre akarta vonni, annak csak annyit mondott: „én az ördöggel is cimborálok, hogy a tervteljesítés, a gazdaságosság meglegyen".
Egy alkalommal sürgősen szükségük volt különleges méretű hengerelt vasanyagra. Telefon a
: van-e raktáron? Azt válaszolták: nincs és ahhoz, hogy legyárthassák, át kell állítani a hengersort. Ehhez pedig engedély kell „fölülről". Az átállítást nem engedélyeztékAz igazgató éppen Pesten volt, kocsiba ült: irány Diósgyőr. De előbb megálltak egy Halkereskedelmi vállalatnál. Megvették a legnagyobb harcsákat. Betették a
, s most már meg sem álltak Diósgyőrig. A következő állomás egy diósgyőri étterem volt. A vezetőnél vacsorát rendeltek - hatvan személyre: halászlét, rántott halat, s bort a jobbikból. Zenekart.Másnap este a hengersorbeliek ott ültek a fehér asztalnál. Rendkívül jól érezték magukat, egymást érték a pohárköszöntők. Éjfél után háromkor, „amikor a prímás már a térde közé fogta a vonót, és úgy huzigálta rajta a hegedűt," Horváth Ede megkocogtatta poharával az üveget. Szólt:
- Baj van, fiúk... Át kéne állítani a hengersort. - És elmondta, miért.
- Meg lesz Edém! Micsoda?! Nektek ne lenne?! - ilyen hangok hallatszottak. Felkerekedtek, mentek az üzembe.
Csak az átállításra 24 óra a kiszabott idő. Ezúttal azonban hajnali négytől délelőtt 11-ig megoldották.
Hogy miből jut halvacsorákra? Abból, hogy az elmúlt évben csaknem 10 millió forinttal több hasznot fizetett be a gyár, mint amennyit a terv előírt. És maradt pénz jutalomosztásra is. (Volt olyan termelési értekezlet, ahol 450 000 forint jutalmat osztottak szét a dolgozóknak. Tele volt a város a hírrel: „A Szerszámgépgyárban forinteső hullott!") És arra is jutott, hogy például a május elsejei kivonulás után az egész gyárat, a családtagokat is, ebéddel vendégelték meg. „Igaz, hogy érkezett egy rendelet, ami a tízórait megtiltotta, de az nem volt benne, hogy ebédet nem lehet adni" - így vélekedett az esztergályosból lett igazgató.
„Az udvarsöprögető is érezze..."
Az önállóság. Kétélű fegyver, nem mindenki tudja hasznosan forgatni. Hogy a szerszámgépgyáriak jól használják - arra egyebek között - jó példa az a javaslat is, amely ez idő szerint miniszteri kollégium előtt fekszik.
E javaslattervezetben olyan pontok szerepelnek, mint a premizálás rendszerének megváltoztatása. Ne csak a műszakiak kapjanak rendszeresen nagyobb összegű prémiumot, hanem „az udvarsöprögető munkás is érezze, ha jutalmat kap a gyár...". Az önálló tervezést is javítani akarják, főleg olyan irányban, hogy a megrendelővel közvetlenül tárgyaljon s kössön ügyletet a gyár. Nagyobb önállóságot kérnek a bérezésben a besorolásoknál. Kérik a műszaki normák minimálisra való csökkentését. Azt akarják, hogy a munkás világosan lássa, hogy egy munkadarab elkészítéséért mennyi bért kap.
Szereti az embereket, de...
Amit leírtunk - az igazgató merészségéről, önállóságáról -, abból talán arra lehet következtetni, hogy Horváth Ede sokat megenged magának. Lehet. Mi mégsem tudjuk elítélni. Amit tesz: a munkások, a gyár, az ország érdekében tesz, és ez a tudat adja neki a merészséget, a bátorságot. Azt is meg kell mondanunk, a legtöbb esetben nem a fiatalos gondolkodás, hanem a munkáját gátló bürokrácia kényszeríti vakmerőségre.
A munkában nem követel többet másoktól sem, mint önmagától: szigorú rendet, magas fokú munkafegyelmet. Mégis, miért a panasz, a kifogás, mely gyakran hangzik el munkájával kapcsolatban?
Akikkel beszéltünk, egytől egyig hangsúlyozták, hogy mint gazdasági vezető kifogástalan, de vannak emberi hibái, és ha ezek nem lennének, még jobb volna.
S ez így igaz. Tiszteletre méltó dolog, ha valaki határozott, önálló. De hiba, ha a határozottság annyira fajul, hogy nem tűr ellentmondást, hogy felindultan, elhamarkodottan és súlyosan büntet. Még akkor is, ha a másik percben ugyanilyen bőkezűen jutalmaz. Horváth Ede megszokta a nyílt beszédet, a szókimondást és a szabad nyelvjárást még a munkapad mellett. De nem szabad elfeledkeznie arról: más, ha egy esztergályos hangoskodik esztergályossal, és megint más, ha az igazgató teszi ezt. Az igazgató durvasága könnyen kritikátlanságot eredményez. A kritikátlanság pedig előbb-utóbb személyi kultuszt szül.
És még egy: ha valakinek a gyárban szüksége van a társadalmi szervezetek segítségére, akkor az igazgatónak igen. Horváth elvtárs nem támaszkodik a DISZ-re, nem törődik vele. Igaz, eddig rosszul dolgozott az ifjúsági szervezet, de most megmozdult, a fiatalok szeretnének, akarnának segíteni, keresik a lehetőséget. Jó volna, ha az igazgató szóba állna az ifjúsági vezetőkkel, megmondaná, mit kér tőlük, miben számít a segítségükre. Aztán egy kis jóakarattal, egy kis segítséggel újabb energiákat lehetne felszabadítani. Mert bár a pénz fontos, nagy tettekre ösztönöz, de azért a jó szó a munkások jó kedve is nagy erő.
Jártunk a műhelyekben. Láttuk, hogy nem csak az igazgatói iroda berendezése fényűző. A most épülő műhelyek fala csempézett, mindenütt káprázatos a tisztaság. A munkapadok mellett beépített hamutartók - apróság, de szembetűnő. Az egyik műhely előcsarnokában most rendezik be a téli kertet, akváriumokkal és örökzöld növényekkel. Az óriási ablakokon szabadon árad be a napsugár. Mindez mutatja, hogy a mostani igazgató nem felejti el, mire vágyott a hajdani esztergályos. Szereti az embereket, de ez a szeretet még szebb, még gyümölcsözőbb lesz, ha az épülő műhelyeken kívül ott tükröződik az igazgató minden szavában, ott érződik a hangjában és minden cselekedetében.
Kovács Imre-Gerencséri Jenő
Ezen a napon történt április 24.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.
Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.
Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.
Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.
Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.
Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő