Gondolatok a fiatal magyar értelmiségről

Mindehhez nemcsak a marxi-lenini szemlélet magyar viszonyoknak megfelelő értelmezésére van szükség, hanem a Petőfi kör estjeihez hasonló, őszinte vitafórumokra is. Cikkében javaslatot tesz arra, hogy az Új Hang is váljon a fiatal magyar értelmiség vitafórumává, teremtsen vonzó klubéletet, ahol a fiatalok találkozhatnak a párt és az ország vezetőivel. Élesszék fel a népi kollégiumok hagyományait - hiszen, véleménye szerint, csak így lehet megerősíteni a fiatal értelmiséget az antimarxista megnyilvánulásokkal szemben.

 

Egyre több szó esik nálunk - helyeslően és elítélően - az értelmiség körében kibontakozó vitákról. Az ország, a világ, a tudomány, a politika szinte minden problémáját felölelik ezek a viták - de hadd beszéljünk egyszer magukról a vitázókról is, mégpedig a legszenvedélyesebbekről, a fiatal értelmiségiekről.

Nemrégen tanácskozásra gyűltek össze fiatal történészeink. Tanácskozásuk előkészületei nagyrészt azzal telt el, hogy tisztázni próbálták, ki is tulajdonképpen a fiatal történész. Nos, ha nem is mindenki olyan kényes a pontos terminológiára és a periodizációra, mint a történészek, nem ért hozzávetőlegesen körülhatárolni, kik azok, akiket oly gyakran emlegetünk, mint hazánk fiatal értelmiségét.

Hogy fiatal, arra bizonyára vannak statisztikai „szempontok" a kérdőíveken, bizonyára vannak alsó és felső korhatárok különböző intézményeknél, de valahogy mégis eléggé egyéni, szubjektív kérdés, hogy mikor „ér véget" a fiatalkor. Legfőképpen így van ez az értelmiségnél, hol vannak szakmák, ahol őszülő fejjel is csak kezdőnek számít az ember. A mi mostani időszakunkban azért mégis van mérce, hozzávetőleges támpont annak eldöntésére, hogy ki a fiatal értelmiségi. A fiatal szónak most nem csak életkorbeli, hanem társadalmi jelentősége is van. Nálunk jelenleg a fiatal értelmiség egybeesik a felszabadulás után felnevelkedett, az értelmiségi munkakört a felszabadulás óta elkezdő értelmiséggel.

Politikai életünk és irodalmunk az értelmiségről beszélve megkülönbözteti a régi és az új értelmiséget, e kettő egybeforrásának folyamatában jelöli meg a szocialista társadalom egységes szocialista értelmiségének kialakulását. Vajon azonos-e a fiatal értelmiség és az utóbbi megkülönböztetésben szereplő új értelmiség? Véleményünk szerint lényegében igen. Az új értelmiség mindenekelőtt azért új, mert a munkások és parasztok gyermekeiből lett értelmiséget foglalja elsősorban magában. Új, mert kifejezi és megtestesíti azt a parancsoló szükségességet, hogy a dolgozó osztályok saját soraiból, saját fiaikból és leányaikból értelmiséget teremtsenek. De az új értelmiség köre nem szűkíthető le a munkás-paraszt származású értelmiségiekre. Ide tartozik az az értelmiségi és kispolgári származású fiatalság is, mely ugyancsak a felszabadulás után lett értelmiségi dolgozóvá, mely részt vett a diákság haladó politikai mozgalmaiban, mely nagyrészt már az új szellemű egyetemeken tanult és mely az új társadalmi körülmények között végzi munkáját.

Nincs miért szépítgetnünk a való helyzetet: a felszabadulás óta felnövekedett fiatal értelmiségiek között is vannak, nem is kis számmal olyanok, akik még távol állnak a mi szocialista eszméinktől, életfelfogásunktól. Ez szinte szükségszerűen következik a minden nagy társadalmi átalakuláskor fellépő erős polarizálódásból, melynek negatív pólusa nálunk csak meghatványozódott azoknak a hibáknak a következtében, melyekre az SZKP XX. kongresszusa mutatott rá. Az okok feltárása, saját hibáink elemzése nagyon fontos, de a tényeken nem változtat: vannak még fehér foltok, sőt a szocialista fejlődéssel szembenálló eszmei, magatartásbeli tényezők fiatal értelmiségünk körében. A XX. kongresszus szellemének további szétsugárzása, annak egyre eredményesebb átültetése a magyar társadalom életébe (ami egyúttal a legjobb magyar hagyományok fokozottabb érvényesülését is jelenti), szilárd eszmei alapokon álló igazi leninista meggyőző-munka: ez fogja meghódítani azok szívét, eszét, munkáját, akik lemaradtak értelmiségi ifjúságunk legjavától.

A jövőt ez utóbbiak, a legjobbak mutatják. Honnan jött a mai magyar értelmiségi ifjúságnak ez a legaktívabb, legtudatosabb része, a fiatal értelmiségi kommunisták és a párton kívüli fiatal marxisták többsége? Ha nem a legfiatalabb évfolyamokat, hanem az egyetemet már néhány évvel ezelőtt elvégzetteket nézzük, akkor két fő „forrást" különböztethetünk meg. Az egyik a népi származású fiataloké, nagyrészt népi kollégistáké. A néphez való hűség öntudatos vallása és megvallása, a közös nevelődés, a sok közös élmény sajátos, hosszú évek után is felismerhető markáns vonásokkal ruházta fel őket. Ezek pozitív, követésre méltó vonások. Olyanok, mint a politikai állásfoglalás és az egyéni, emberi magatartás egysége, mint a közvetlenül emberileg is kifejeződő igény a demokratizmusra stb. (Ideje lenne a népi kollégiumokkal kapcsolatban az elmúlt időkben kialakult nem egy helytelen és igaztalan nézetet helyreállítani.)

A másik indulás: a nagyrészt pesti, zömében értelmiségi és kispolgári származású fiatal értelmiségieké, akik a

, a , a harcain keresztül váltak kommunistákká.

Annak idején sok volt a súrlódás: az egyik oldal sokszor vádolta a másikat elkülönüléssel, antiszemitizmussal - és viszont: kispolgáriassággal, mozgalmi bürokratizmussal. De lényegében akkor is közösek voltak a célok és cselekedetek. Azóta eltelt néhány esztendő, és a kétféle indulás közti különbségek erősen viszonylagosakká váltak. Ma már nem az uralkodik, ami a múltban elválasztott, hanem, ami a jelenben összeköt. Ez az egységes értékes, hasznos erőt képviselő, hiszen értelmiségi ifjúságunk élenjáró csoportjáról, jó fiatal kommunistákról, alkotásra kész és képes marxistákról, kitűnő szakemberekről van szó. Ez az egység ma erősebb, mint valaha, mert a XX. kongresszus eszméi iránti közös lelkesedésre, alkotó szándékú reagálásra támaszkodik.

Ehhez a maghoz kapcsolódik a későbbi években végzett legfiatalabb értelmiségi nemzedék: a munkásokból,

lett nagyszámú diplomás és velük együtt a paraszti és értelmiségi, kispolgári származású végzett egyetemisták legjava. A közös munka, az éles vitákban formálódó közös politikai eszmék egybeforrasztják e sokszínű csoportot, egyre több a közvetlen baráti kapcsolat is köztük. Közösek a célok, a küzdelmek. Együtt kell megvívni a csatákat a konzervativizmussal, a bürokratizmussal, dogmatizmussal. És hiába szeretné a hátrahúzó erők egyike vagy másika: az egymás iránti bizalmatlanság, kételkedés szelleme nem bonthatja meg immár az értelmiségi ifjúság legjobbjainak egységét.

A fiatal értelmiség egészének mai helyzete igen ellentmondásos képet mutat. Még előttünk álló feladat, hogy főbb szakmákként sorra elemezzük a fiatal szakemberek helyzetét, így jutva aztán el a megalapozott összképhez. Akkor majd kiderül, hogy hány és hány fontos posztot töltenek be igen eredményesen fiatalok, hogy mennyi jelentős alkotás jelzi eredményeiket. De kiderül az is, hogy a közlekedési egyetemet végzettek nagy része nem kerül megfelelő elhelyezésre, hogy a fiatal fizikusok és matematikusok többsége kénytelen nem szakmabeli munkát végezni. Általában: a sikerek mellett sok kudarc, nehézség és hiba is jellemzi fiatal értelmiségünk helyzetét. Ezek adódnak felkészültségének fogyatékosságaiból is, de adódnak abból is, hogy társadalmi helyzetében, erkölcsi, anyagi megbecsülésében sincs minden a rendjén. Ez összefügg egész társadalmi fejlődésünk bizonyos problémáival, zökkenőivel, különösen a népfrontpolitika érvényesülésében bekövetkezett hibákkal, melyeknek meg voltak a maguk kihatásai az egész magyar értelmiség helyzetére és politikai fejlődésére.

Az értelmiséggel kapcsolatos káderpolitikának jelentős torzulásai voltak, melyek abból fakadtak, hogy nem vették figyelembe azt az alapelvet, hogy az értelmiség megítélésénél elsősorban abból kell kiindulni, hogy mit tesz, hogy mennyire hasznos, hogy mennyire kész a szocialista fejlődést szolgálni. Az értelmiség nem külön osztálya a társadalomnak. Megítélésénél nem annyira a származása, mint a társadalmi, szakmai funkciója, annak ilyen vagy olyan betöltése a legfontosabb. Elsősorban a régi értelmiség átalakulását fékezték ezek a hibák, de kihatottak az új értelmiségre is. Sokszor éppen tipikus kispolgárok játszották meg a „proletárkádert". Elvtelen hajbókolásukkal, lefelé gőggel, politikai szélkakaskodással kompromittálták a legszebb elveket is és elnyomták, taszították az igazán új típusú fiatal nemzedéket.

És a fentiekkel összefüggésben még egy fontos tanulság: érdekvédelemre is szükség van. Társadalmunk sok, a kapitalizmusban elképzelhetetlen lehetőséget tár fel az értelmiség számára, de automatikusan, pusztán önmagától nem mindig halad úgy előre a fiatal értelmiségiek sorsa, ahogy ez már a jelenlegi viszonyok között is indokolt lenne. Senki se gondolhat komolyan az anyagi helyzet azonnali, ugrásszerű megjavulására, de sok mindennek nem objektív, hanem szubjektív gátjai vannak. A jogos érdekvédelmi harc nem azonos az ellenzékieskedéssel, a helytelen álláspontok megszüntetésének követelése nem azonos a demagógiával. Sok kárt okoz az a fajta ember, akit az egyik fiatal műegyetemi oktatónk „globális elvtársnak" keresztelt el. Az ilyen „globális elvtárs" mindig azzal lép közbe, ha jogos panasz vagy újító javaslat hangzik el, hogy globálisan nézve a dolgokat, minden rendben van. Ne csak globálisan legyen rend, kívánják a fiatalok, hanem esetenként is, különben a sok „véletlen, egyedi, nem jellemző hiba" veszélyezteti globálisan a nagy egészet.

Az a hatalmas erjedés, fellendülés, mely most az értelmiség között végbemegy Magyarországon, aligha becsülhető túl. Új találkozás megy most végbe a megújuló, továbbfejlődő marxizmussal. A leninizmus nagy reneszánsza új alapokra helyezi az értelmiség eszmei fejlődését. A forradalmi leninizmus megszabadul a katekizmus, a

szörnyű módszereitől, melyekkel méltatlan és tudatlan tolmácsolók meggyalázták. A tartalmatlan, semmitmondó, sokszor meg rosszat mondó brosúrák, a tudománytalan tankönyvek, a frázisokon és goromba szidalom-szavakon kívül nem túl sokat tartalmazó előadások nagyon sok értelmiségit ábrándítottak ki a marxizmusból. A fiatalok egy része pedig szinte kizárólag ezeken a „pótszereken" nőtt fel. Ha erőteljesen megindul a továbbfejlesztett marxi-lenini elmélet magyar viszonyokra való alkalmazása, ha elméleti munkánknak alapja a marxizmus elemi követelményének megfelelően az lesz, hogy a magyar társadalmi, gazdasági és ideológiai fejlődés viszonyaiból, és azok követelményeiből indulunk ki, akkor újra olyan vonzó példákat lát majd maga előtt a magyar értelmiség, mint az 1945 utáni években, mikor Lukács György és Révai József művei reprezentálták számára a marxizmus nagy fölényét.

Az értelmiség és benne a fiatal értelmiség soraiban végbemenő nagy szellemi, politikai újjászületés nem valami szűk kasztprobléma. Ugyanarról van szó az értelmiség között is, mint hazánk dolgozó tömegei között általában, csak természetesen ideologikusabb, tudatosabban kifejezett módon. „Az értelmiséget pedig éppen azért nevezik értelmiségnek - mondta Lenin -, mert a legtudatosabban, a leghatározottabban és a legpontosabban tükrözi vissza és fejezi ki az osztályérdek és a politikai csoportosulások fejlődését az egész társadalomban."

A munkásból és parasztból lett fiatal értelmiségiek és velük együtt a dolgozó nép harcához csatlakozó értelmiségi és kispolgári származásúak a dolgozó osztályok véleményét, problémáit fejezik ki. Helytelen, hogy egyesek, ha valamilyen kritika túlságosan is igaznak és részükről nehezen kivédhetőnek tűnik, azonnal a kritizáló kispolgári-értelmiségi mivoltáról beszélnek - Leninre hivatkozva. Amit azonban Lenin a

, az istenkereső stb. értelmiségi csoportokról és a liberális burzsoá értelmiségről mondott annak idején, az nehezen alkalmazható a mi mai értelmiségünkre és elsősorban a marxista értelmiségre, melybe immár beletartozik a felszabadulás előtti kommunisták nagy része, a proletárdiktatúra rendszerében a vezető, irányító funkciót ellátók nagy többsége. Lenin idézetekkel is lehet dogmatikusan eljárni, ha a dogmatizmus már annyira a vérévé vált valakinek.

Vannak olyan értelmiségiek is, akik burzsoá nézeteket, antimarxista ideológiai áramlatokat képviselnek. Akad közöttük fiatal is bőven. Ezek között is meg kell különböztetnünk a teljességgel rosszindulatúakat és azokat, akiket a nevelésük és a társadalmi valóság között észlelt ellentmondások ideológiai és politikai válságba kergettek. A politikusság, a burzsoá-dekadencia tünetei, a kispolgári mentalitás vonásai a jelzői ennek a válságnak. Vitatkozni kell velük, eszmei harcban kell győzelemre vinnünk a marxista eszméket. De ne tévesszük össze egyesek antimarxista megnyilvánulásait a széles értelmiségi, fiatal értelmiségi tömegek valóban marxista, a néphatalom és a párt féltése, szeretete talaján álló alkotó vitáival, kritikáival.

Még több bizalomra, őszinteségre van szükségünk, hogy még jobban kinyíljanak a szívek, még önállóbban és bátrabban gondolkodjanak a fejek. Az őszinteség és a bizalom szavaknak az elmúlt évek torzító optikájában valahogy olyan színezetük lett, mintha ezek valamilyen antimarxista jelszavak lennének. Pedig a bizalomra és őszinteségre mindenkinek, de a szó és az írás, a gondolat, az eszmei alkotás emberének különösen ugyanolyan szüksége van, mint a kenyérre és a vízre. Már kezdenek kialakulni valóban őszinte vitafórumok. A DISZ Petőfi körének nem egy estéje is mutatja, hogy mennyi ötlet, kezdeményezés rejlik a fiatal értelmiségben. Még több ilyen fórumra, „parlamentre", orgánumra van szükség. Az Új Hangnak is túl kellene mennie a pusztán irodalmi, művészi körön, szélesebb skálával kellene szolgálnia a fiatal értelmiség egyre sokoldalúbb érdeklődésének kielégítését. Váljon az Új Hang a fiatal magyar értelmiség vitafórumává, hozzunk létre ifjúsági parlamenteket, interpellációs esteket, ahol találkozhatnánk a párt és az ország vezetőivel. Teremtsünk érdekes és vonzó klubéletet. Élesszük fel az értelmiségi ifjúság nyári táborainak hagyományait, hol majd a szórakozás, a vita és a tábortűz melletti ének ugyanazt a közös célt szolgálja. Szervezzünk minél több külföldi utazást, teremtsünk kapcsolatokat más országok fiatal értelmiségével. Hozzunk létre minél több beszélgetést, ismerkedést munkásokkal és parasztokkal. Hívjuk meg hozzánk Csehszlovákiában, Romániában és Jugoszláviában élő fiatal értelmiségieket, ismerjük meg életüket, munkájukat. Élesszük fel a régi és a felszabadulás utáni magyar kollégiumok és a haladó diákmozgalom legjobb hagyományait.

Tennivalónk akad bőven. Történelmi hagyományokban, tapasztalatokban nem szűkölködünk. Szocialista fejlődésünk csak fokozza lehetőségeinket. Társadalmi, ideológiai életünk nagy megújhodása ledönti az akadályokat az előrevivő kezdeményezések útjából. Vitassuk meg közösen: mit tegyünk, mivel kezdjük.

 

 

---