Hajnal István emlékezete

Magyar Nemzet, 1956. június 22. 

A 64 éves korában elhunyt neves történész munkásságát méltatja a Magyar Nemzet nekrológja.

Meghalt .  A magyar történettudomány elvesztette egyik kitűnő mívelőjét és tanítómesterét. 64 éves korában úgy távozott el tőlünk, hogy gazdag örökséget hagyott maga után, s jó emléket, jó példaadást barátai és tanítványai szívében. Nagyon fájlaljuk korai távozását.

Életútja: tudós és pedagógus pálya. Élete a „teljes igazságra" törekvő történetíró harmonikusan kiteljesedő élete volt. Mikor hazatért - sebesülten - az első világháborúból, előbb a Magyar Nemzeti Múzeum tisztviselője, majd a

nevelő tanára lett. Hét esztendőn át, 1924-től 1930-ig az Eszterházy-család főlevéltárosa. Az Eszterházy-levéltárban született tanulmányainak, publikációinak nagy hasznát vette a tudomány. Gondolunk pl. az Esterházy Miklós nádor lemondása című akadémiai székfoglaló értekezésére. 1930-tól 1949-ig a budapesti egyetemen és újkori egyetemes történeti tanszék professzora. 1945-től 1947-ig a bölcsészeti kar dékánja. Életének utolsó kilenc esztendejében magányos ember - nem a maga elhatározásából.

Széles látóhatárú, roppant műveltségű, óriási olvasottságú tudós volt. Mégis mennyire eredeti! Arra törekedett, hogy új, önálló koncepcióban fogja össze az európai társadalom történetét. Történetszemléletét, történeti világképét a nyugati polgári szociológia kitűnő mesterének,

hatása alatt alakította ki. Munkásságát a kultúra és a társadalom összefüggéseinek elmélyülő kutatása jellemzi; képes volt a kölcsönhatások legfinomabb jelenségeinek megfigyelésére is. Már legkorábbi művében az is megtaláljuk ezt a törekvést: az írást, mint társadalmi képződményt vizsgálja, és eljut az írásbeliség társadalomformáló hatásának felismeréséig.

Munkásságának nagy része egyidős a szellemtörténeti irány magyarországi kibontakozásával. Szellemi önállóságát dicséri: ő nem esett áldozatul a szellemtörténeti divatnak, olykor nyíltan is szembefordult vele. Őt a történeti valóság érdekelte, s azt tanította, hogy „a tudományos tárgyilagosságtól még hatalmas világmozgalmak közepette sem szabad eltérnünk". Mindig a társadalom fejlődésére figyelt, s a kultúrát, a szellemi élet jelenségeit is csak a társadalommal való összefüggésükben vélte értelmezhetőnek.

Íme, néhány mondat tanításából: „A tömegek mindennapi aprómunkájában megy végbe a kultúrformák kiképződése. A tömeg alkot. A nagy egyéniség a kiérlelődött helyzetet érzi át és fejezi ki. Elég nagy dolog ez is egyetlen ember számára." Vagy: „Semmiféle emberi faj nem alacsonyabb rendű a másiknál". Ilyenfajta mondatait olvasva, eltűnődhetünk azon, hogy nem volt e nagy tévedés háttérbe szorítása? Akik az egyetemi tankönyv vitáján hallották remek hozzászólását, fájdalommal érezték ennek a kérdésnek súlyosságát.

Legnagyobb szabású műve az

. Nagy történetírói erényeinek, de egyben hibáinak is, ez a mű - mely az Egyetemes történet kétségtelenül legjelentősebb kötete - a . „A történelemnek végső célja - mondotta - a múltnak eleven megjelenítése. Hibája a mai történetírásnak, s még inkább a történettanításnak, hogy elment a mesélő, művészi megjelenítő kedve." Koncepciójának megvalósítása mégsem sikerült szándéka szerint: műve nem olyan világos és művészi, hogy olvasóit magával tudná ragadni. A szociológiai kategóriák néha szinte elfödik a tényeket, elvész olykor a történelem sokrétűsége és elevensége. Bizonyos nehézkesség mindig megmaradt ábrázolásmódjában, s hallgatói gyakran csak tanulmányaik befejezésével, a művek többszöri átolvasása után eszméltek rá: milyen kitűnő tudós tanította őket.

Sokan gyászolják azért is, mert egyszerű és igaz embernek ismerték őt. A gyakorlati életben járatlan, a tudomány világában otthonos tudós példája volt közöttünk. Olyan tudósé, aki műveiben holta után is él; olyan emberé, akit tisztelni tanultunk.

 

 

Esze Tamás

 

 


Ezen a napon történt június 18.

1937

Felszáll Moszkvából a „szovjet Lindbergh”: Valerij Cskalov (és társai). ANT-25 típusú gépe az Északi-sark érintésével két nap múlva száll...Tovább

1940

Franciaország tűzszünetet köt a németekkel.Tovább

1972

Az NSZK labdarúgó válogatottja az Európa-bajnokság brüsszeli döntőjén 3-0-ra győzi le a Szovjetunió csapatát.Tovább

1979

Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár és Jimmy Carter amerikai elnök Bécsben aláírja a SALT-2 megállapodást.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Egyház és társadalom

 

Szociológiai értelemben az egyház társadalmi-kulturális rendszer, mely három alrendszerből áll: a tágabb értelemben vett vallási kultúrából, az azonos hitű közösségből, valamint a vallási kultúra és közösség ápolására létrejött szervezetből, amit a papság és a hierarchia képvisel. Tomka Miklós vallásszociológus értelmezése szerint Magyarországon az 1940-es évek második feléig tartó időszak még a „keresztény társadalom” korának tekinthető: az összefonódott vallási és szekuláris kultúrából úgy részesedett mindenki, mint a nemzeti hagyományból. „1948 előtt ‒ írja ‒ a vallás a legfontosabb kultúrahordozóként megelevenítette a történelmi folyamatosságot, képviselte a nemzeti identitást, hozzájárult a társadalom integrációjához.”

A fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra azonban csakhamar elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. Az egyház kényszerűségből eltávolodott a társadalmi kérdésektől, kiszorult a közéletből és visszavonult a templomok falai közé.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Kádár János pártfőtitkár egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Noha az egyéni vallásgyakorlás és az egyházak társadalmi szerepének korlátozása még a nyolcvanas években sem szűnt meg, a központi ellenőrzés valamelyest enyhült, és ezzel megnőttek a vallásosság kinyilvánítási lehetőségei. Radikális változásra azonban e téren is csak a rendszerváltást követően kerülhetett sor. 1990 után lehetővé vált az egyházi intézményrendszer újjáépítése és ezzel együtt az újbóli társadalmi szerepvállalás, aminek köszönhetően az egyház a hazai civil társadalom egyik legfontosabb építőkövévé vált.

Az ArchívNet idei 2. számának fő témája tehát: „Egyház és társadalom”. Szerzőink közül Somorjai Ádám OSB Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius 1943-ban keltezett összefoglaló jelentését közli. A Vatikáni Levéltárban őrzött ún. triennális, azaz három évre visszatekintő jelentés igen értékes történeti forrás, amely nemcsak a magyarországi egyházi viszonyokról tudósít, hanem kitér a korabeli közállapotokra, valamint a fontosabb kül- és belpolitikai kérdésekre is. Gianone András Mindszenty József esztergomi érsek 1956-os híres rádiószózatának különböző változatait veti össze, míg a Csejoszki Mihály által közölt dokumentumok a katolikus fenntartású gimnáziumok „szürke” korszakába, az 1960-as évekbe nyújtanak betekintést. Összeállításunkban emellett más témákról is olvashatunk: Miklós Dániel az 1939–1940-ben Magyarországon tartózkodó cseh menekültek történetéhez kapcsolódó levéltári forrásokat közöl, Tarnai Eszter pedig egy olyan visszaemlékezés-részletet tesz közzé, amely jól szemlélteti a Budapest ostromát követő hónapok nehézségeit és a fővárosi közélelmezés rendkívül súlyos helyzetét.

 

Budapest, 2021. május 28.

 

A szerkesztők