Létrejön Németországban a szélsőjobboldal koalíciója, a harzburgi front, a náci párt (NSDAP), a Német Nemzeti Néppárt és a Stahlhelm (...Tovább
Hajnal István emlékezete
Magyar Nemzet, 1956. június 22.
A 64 éves korában elhunyt neves történész munkásságát méltatja a Magyar Nemzet nekrológja.
Meghalt . A magyar történettudomány elvesztette egyik kitűnő mívelőjét és tanítómesterét. 64 éves korában úgy távozott el tőlünk, hogy gazdag örökséget hagyott maga után, s jó emléket, jó példaadást barátai és tanítványai szívében. Nagyon fájlaljuk korai távozását.
Életútja: tudós és pedagógus pálya. Élete a „teljes igazságra" törekvő történetíró harmonikusan kiteljesedő élete volt. Mikor hazatért - sebesülten - az első világháborúból, előbb a Magyar Nemzeti Múzeum tisztviselője, majd a
nevelő tanára lett. Hét esztendőn át, 1924-től 1930-ig az Eszterházy-család főlevéltárosa. Az Eszterházy-levéltárban született tanulmányainak, publikációinak nagy hasznát vette a tudomány. Gondolunk pl. az Esterházy Miklós nádor lemondása című akadémiai székfoglaló értekezésére. 1930-tól 1949-ig a budapesti egyetemen és újkori egyetemes történeti tanszék professzora. 1945-től 1947-ig a bölcsészeti kar dékánja. Életének utolsó kilenc esztendejében magányos ember - nem a maga elhatározásából.Széles látóhatárú, roppant műveltségű, óriási olvasottságú tudós volt. Mégis mennyire eredeti! Arra törekedett, hogy új, önálló koncepcióban fogja össze az európai társadalom történetét. Történetszemléletét, történeti világképét a nyugati polgári szociológia kitűnő mesterének,
hatása alatt alakította ki. Munkásságát a kultúra és a társadalom összefüggéseinek elmélyülő kutatása jellemzi; képes volt a kölcsönhatások legfinomabb jelenségeinek megfigyelésére is. Már legkorábbi művében az is megtaláljuk ezt a törekvést: az írást, mint társadalmi képződményt vizsgálja, és eljut az írásbeliség társadalomformáló hatásának felismeréséig.Munkásságának nagy része egyidős a szellemtörténeti irány magyarországi kibontakozásával. Szellemi önállóságát dicséri: ő nem esett áldozatul a szellemtörténeti divatnak, olykor nyíltan is szembefordult vele. Őt a történeti valóság érdekelte, s azt tanította, hogy „a tudományos tárgyilagosságtól még hatalmas világmozgalmak közepette sem szabad eltérnünk". Mindig a társadalom fejlődésére figyelt, s a kultúrát, a szellemi élet jelenségeit is csak a társadalommal való összefüggésükben vélte értelmezhetőnek.
Íme, néhány mondat tanításából: „A tömegek mindennapi aprómunkájában megy végbe a kultúrformák kiképződése. A tömeg alkot. A nagy egyéniség a kiérlelődött helyzetet érzi át és fejezi ki. Elég nagy dolog ez is egyetlen ember számára." Vagy: „Semmiféle emberi faj nem alacsonyabb rendű a másiknál". Ilyenfajta mondatait olvasva, eltűnődhetünk azon, hogy nem volt e nagy tévedés háttérbe szorítása? Akik az egyetemi tankönyv vitáján hallották remek hozzászólását, fájdalommal érezték ennek a kérdésnek súlyosságát.
Legnagyobb szabású műve az
. Nagy történetírói erényeinek, de egyben hibáinak is, ez a mű - mely az Egyetemes történet kétségtelenül legjelentősebb kötete - a . „A történelemnek végső célja - mondotta - a múltnak eleven megjelenítése. Hibája a mai történetírásnak, s még inkább a történettanításnak, hogy elment a mesélő, művészi megjelenítő kedve." Koncepciójának megvalósítása mégsem sikerült szándéka szerint: műve nem olyan világos és művészi, hogy olvasóit magával tudná ragadni. A szociológiai kategóriák néha szinte elfödik a tényeket, elvész olykor a történelem sokrétűsége és elevensége. Bizonyos nehézkesség mindig megmaradt ábrázolásmódjában, s hallgatói gyakran csak tanulmányaik befejezésével, a művek többszöri átolvasása után eszméltek rá: milyen kitűnő tudós tanította őket.Sokan gyászolják azért is, mert egyszerű és igaz embernek ismerték őt. A gyakorlati életben járatlan, a tudomány világában otthonos tudós példája volt közöttünk. Olyan tudósé, aki műveiben holta után is él; olyan emberé, akit tisztelni tanultunk.
Esze Tamás
Ezen a napon történt október 11.
1931
1944
Horthy kormányzó megbízottai Moszkvában aláírják az előzetes fegyverszüneti megállapodást. Ebben Magyarország kötelezte magát, hogy kiürít...Tovább
1973
Kádár János a BME-en tett látogatása során felszólalt és – többek között – megjegyezte: „egyedül sem félek eljönni”. A hazai ellenzékről...Tovább
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban négy egymástól témájukban eltérő forrásismertetést tárunk Önök elé szerzőink tollából. A publikációk ugyanakkor abban megegyeznek, hogy fordulópontokhoz köthetők: legyen szó személyes sorsfordítókról vagy nagyobb huszadik századi eseményekről.
Az időrendet követve kívánkozik előre Kovács Péter (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Vármegyei Levéltára) publikációja. A szerző elsősorban a helytörténet számára mutat be új forrásokat a komáromi városháza építésre vonatkozóan. A beruházás szükségessége azonban kötődik egy fordulóponthoz, mivel a trianoni békeszerződés értelmében Komárom városa kettészakadt: a történelmi központ a városházával Csehszlovákiához került, így a Duna jobb partján, Magyarországon maradt településen szükség volt egy új hivatali épület felhúzására.
Egy konkrét személyes fordulópontot mutat be forrásismertetésében lapunk korábbi főszerkesztője, L. Balogh Béni (tudományos munkatárs, Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kutatóközpont, Kisebbségkutató Intézet). A forrásszöveg egy 1929-ben Déván rendezett spiritiszta szeánsz jegyzőkönyve, amely nagy hatással volt Petru Grozára, Románia későbbi miniszterelnökére. A politikus kommunista fordulata ugyanis éppen ezekben az években zajlott, a „Kun Béla szellemével” való társalgás pedig mély benyomást tett rá, egyben kihatott Groza jövőbeli gondolkodására.
Bacsa Máté (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) a második világháború utáni kényszermigrációs időszak egyik, sokak életvitelében fordulópontot jelentő, kiemelt eseménysorára, a magyar-csehszlovák lakosságcserére vonatkozó dokumentumokat mutat be két részes forrásismertetésének első részében. A publikáció elsősorban az 1945 és 1950 között létező Nógrád-Hont vármegyében működő magyar összekötők működését mutatja be források segítségével.
Szintén két részes forrásismertetéssel jelentkezik Horváth Jákob (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem), amelynek első részében egy olyan esetet mutat be, amely konspirációs teóriaként igen nagy népszerűségnek örvendett a közelmúltban – egyben pedig egy „elmaradt fordulópontként” is lehet rá tekinteni. A Mikroelektronikai Vállalatot 1982-ben a magyar állam azzal a céllal hozta létre, hogy tartani tudja a lépést a hidegháború utolsó évtizedében egyre inkább felgyorsuló tudományos-technikai forradalomban. A MEV telepén 1986 tavaszán történt pusztító tűzeset azonban meghiúsította ezt az tervet. A forrásismertetésből az is kiderül, hogy a tűzeset kapcsán nem érdemes konteóról beszélni, azonban biztosítási csalásról már annál inkább.
Negyedik számunk szerzőinek köszönjük a kéziratokat, szerkesztőségünk pedig továbbra is várja következő lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. szeptember 30.
Miklós Dániel
főszerkesztő