Hajnal István emlékezete

Magyar Nemzet, 1956. június 22. 

A 64 éves korában elhunyt neves történész munkásságát méltatja a Magyar Nemzet nekrológja.

Meghalt .  A magyar történettudomány elvesztette egyik kitűnő mívelőjét és tanítómesterét. 64 éves korában úgy távozott el tőlünk, hogy gazdag örökséget hagyott maga után, s jó emléket, jó példaadást barátai és tanítványai szívében. Nagyon fájlaljuk korai távozását.

Életútja: tudós és pedagógus pálya. Élete a „teljes igazságra" törekvő történetíró harmonikusan kiteljesedő élete volt. Mikor hazatért - sebesülten - az első világháborúból, előbb a Magyar Nemzeti Múzeum tisztviselője, majd a

nevelő tanára lett. Hét esztendőn át, 1924-től 1930-ig az Eszterházy-család főlevéltárosa. Az Eszterházy-levéltárban született tanulmányainak, publikációinak nagy hasznát vette a tudomány. Gondolunk pl. az Esterházy Miklós nádor lemondása című akadémiai székfoglaló értekezésére. 1930-tól 1949-ig a budapesti egyetemen és újkori egyetemes történeti tanszék professzora. 1945-től 1947-ig a bölcsészeti kar dékánja. Életének utolsó kilenc esztendejében magányos ember - nem a maga elhatározásából.

Széles látóhatárú, roppant műveltségű, óriási olvasottságú tudós volt. Mégis mennyire eredeti! Arra törekedett, hogy új, önálló koncepcióban fogja össze az európai társadalom történetét. Történetszemléletét, történeti világképét a nyugati polgári szociológia kitűnő mesterének,

hatása alatt alakította ki. Munkásságát a kultúra és a társadalom összefüggéseinek elmélyülő kutatása jellemzi; képes volt a kölcsönhatások legfinomabb jelenségeinek megfigyelésére is. Már legkorábbi művében az is megtaláljuk ezt a törekvést: az írást, mint társadalmi képződményt vizsgálja, és eljut az írásbeliség társadalomformáló hatásának felismeréséig.

Munkásságának nagy része egyidős a szellemtörténeti irány magyarországi kibontakozásával. Szellemi önállóságát dicséri: ő nem esett áldozatul a szellemtörténeti divatnak, olykor nyíltan is szembefordult vele. Őt a történeti valóság érdekelte, s azt tanította, hogy „a tudományos tárgyilagosságtól még hatalmas világmozgalmak közepette sem szabad eltérnünk". Mindig a társadalom fejlődésére figyelt, s a kultúrát, a szellemi élet jelenségeit is csak a társadalommal való összefüggésükben vélte értelmezhetőnek.

Íme, néhány mondat tanításából: „A tömegek mindennapi aprómunkájában megy végbe a kultúrformák kiképződése. A tömeg alkot. A nagy egyéniség a kiérlelődött helyzetet érzi át és fejezi ki. Elég nagy dolog ez is egyetlen ember számára." Vagy: „Semmiféle emberi faj nem alacsonyabb rendű a másiknál". Ilyenfajta mondatait olvasva, eltűnődhetünk azon, hogy nem volt e nagy tévedés háttérbe szorítása? Akik az egyetemi tankönyv vitáján hallották remek hozzászólását, fájdalommal érezték ennek a kérdésnek súlyosságát.

Legnagyobb szabású műve az

. Nagy történetírói erényeinek, de egyben hibáinak is, ez a mű - mely az Egyetemes történet kétségtelenül legjelentősebb kötete - a . „A történelemnek végső célja - mondotta - a múltnak eleven megjelenítése. Hibája a mai történetírásnak, s még inkább a történettanításnak, hogy elment a mesélő, művészi megjelenítő kedve." Koncepciójának megvalósítása mégsem sikerült szándéka szerint: műve nem olyan világos és művészi, hogy olvasóit magával tudná ragadni. A szociológiai kategóriák néha szinte elfödik a tényeket, elvész olykor a történelem sokrétűsége és elevensége. Bizonyos nehézkesség mindig megmaradt ábrázolásmódjában, s hallgatói gyakran csak tanulmányaik befejezésével, a művek többszöri átolvasása után eszméltek rá: milyen kitűnő tudós tanította őket.

Sokan gyászolják azért is, mert egyszerű és igaz embernek ismerték őt. A gyakorlati életben járatlan, a tudomány világában otthonos tudós példája volt közöttünk. Olyan tudósé, aki műveiben holta után is él; olyan emberé, akit tisztelni tanultunk.

 

 

Esze Tamás

 

 


Ezen a napon történt augusztus 11.

1914

Franciaország hadat üzen az Osztrák–Magyar Monarchiának.Tovább

1920

A Lett Köztársaság függetlenségének elismerése.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Alakítók vagy elszenvedők? Személyek, családok, csoportok a huszadik századi történelemben

Tisztelt Olvasók!

A geológiától kölcsönzött szóval élve az ArchívNet idei második száma egyfajta „társadalmi szelvényt” kíván az olvasók elé tárni. A társadalom rétegei hasonlatosak bolygónk kőzettakarójához, amelyeket egyben, egyszerre nehéz áttekinteni, nem is beszélve arról – hogy akárcsak a geológia esetében – térben és időben is nagy eltérések mutatkozhatnak egy-egy országot mintául véve.
Jelen szám a tizenkilencedik-huszadik század magyar társadalmáról kíván egy szelvényt bemutatni, mind az alsó, közép és felső rétegekről. Olyan személyekről, csoportokról, akik között voltak, akik alakították az eseményeket, míg mások csak leginkább elszenvedték az idők változását, azonban erről – a mi, vagyis az utókor szerencséjére – írásban adtak számot.

Az időrendet követve az első Hlbocsányi Norbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltára) az írása, aki cégbírósági iratok segítségével mutatja be egy jelentős kereskedőcsalád, a Kohnerek osztrák-monarchiabeli felemelkedését, majd 1920-30-as évekbeli gazdasági hatalmuk elsorvadását. Csunderlik Péter (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, tudományos munkatárs Politikatörténeti Intézet) a társadalom középső rétegéhez tartozó értelmiség egy részét mutatja be írásában. Az általa bemutatott dokumentum egy lista azokról a személyekről, akik a Galilei-kör tagjaként 1919-ben felajánlották szolgálataikat a Forradalmi Kormányzótanácsnak.

Szlávik Jánosné (helytörténész, Gödöllő) a második világháború magyarországi harcainak időszakába kalauzol el minket Bőti Imre csendőr főtörzsőrmester naplóján keresztül, aki személyes sorsának viszontagságos voltáról adott számot írásában. Magos Gergely (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) retrospektív egodokumentumokat prezentál és elemez publikációjában. Írásának fő célja nemcsak maguknak a szövegeknek a bemutatása, hanem hogy a főként az értelmiség soraiból származó szerzők a hosszú negyvenes évek folyamán miként alakították át önmagukról szóló írásaikban a korábbi életeseményeiket.

Az időrendi sort Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks) forrásismertetése zárja. Az ArchívNet hasábjain korábban Keresztes Csaba már foglalkozott az ún. 1988-as „metróbalhéval”, azonban Tóth Eszter Zsófia ezúttal az 1980-as évekbeli magyarországi skinhead-mozgalmat a tagok társadalmi háttere felől közelíti meg bírósági iratok alapján.

Egyúttal felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei harmadik számába továbbra is várjuk a forrásismertetéseket a huszadik századi gazdaság- és társadalomtörténetre, valamint külföldi konfliktusokra vonatkozóan.
  

Budapest, 2022. május 27.
Miklós Dániel
főszerkesztő