Hegedüs András elvtárs fogadta Grősz József kalocsai érseket
Grősz József kalocsai érseket (1943-tól töltötte be tisztét) 1951. június 28-án a demokratikus államrend elleni összeesküvés vezetésének vádjával tizenöt év börtönbüntetésre ítélték. 1956 májusában a Minisztertanács döntése értelmében amnesztiával szabadult, ismét elfoglalhatta az érseki széket és a magyarországi római katolikus püspöki kar elnöki tisztét.
Hegedüs András, a Minisztertanács elnöke ez alkalomból, 1956. május 12-én fogadta Grősz Józsefet, aki – teljesítve az elvárásokat – nyilatkozatot tett a Magyar Népköztársaság kormányának a katolikus egyház és a kormány közötti együttműködés mellett.
elvtárs, a Minisztertanács elnöke május 12-én fogadta kalocsai érseket. Közölte az érsekkel, hogy a Minisztertanács nem emel kifogást az ellen, hogy elfoglalja a kalocsai érseki széket, valamint, hogy betöltse a magyarországi római katolikus püspöki kar elnöki tisztét.Grősz József kalocsai érsek ez alkalommal a következő nyilatkozatot tette a Magyar Népköztársaság kormányának.
Hálás szívvel köszönöm a Magyar Népköztársaság kormányának, hogy nemes gesztusával lehetővé teszi számomra Kalocsára, az érseki székembe való visszatérést, és ezzel a jövőt építő munkába való bekapcsolódást.
A mélyen átérzett hálához legyen szabad néhány szót csatolnom.
A katolikus egyház és a magyar állam viszonyában beállott kedvező fordulat megmutatta, hogy az az irányvonal, amelyet boldogult
egri érsek elnöklete alatt a magyar katolikus püspöki kar az elmúlt időkben követett, helyes volt. Ezt az irányvonalat főpásztori működésemben fenn kívánom tartani. Arra törekszem, hogy a katolikus egyház és az állam közötti jó viszony egyre jobban elmélyüljön. Erre kötelez a püspöki kar és a kormány között 1950-ben létrejött megállapodás is.E célból tőlem telhetőleg támogatni kívánom a kormánynak népünk életszínvonalának emelésére irányuló törekvéseit és intézkedéseit, annál is inkább, mert az egyháznak is érdeke, hogy hívei könnyebben, jobban, emberhez méltóbb életet éljenek.
És munkása akarok lenni a béke ügyének. Ez akarok lenni az evangélium szellemében és a katolikus egyház fejének,
ismételt megnyilatkozásai értelmében is. Annak vagyok a követője, aki programbeszédében azt hirdette, hogy „Boldogok a békességesek, mert Isten fiainak hivatnak", és aki nyilvános működése végén, elfogatása előtt azt mondotta a védelmére kardot rántó Péternek: „Dugd vissza hüvelyébe kardodat, mert mindazok, akik kardot rántanak, kard által pusztulnak el." Annak vagyok a szolgája, aki evangéliumának alaptörvényévé tette a kettős parancsolatot: „Szeressétek az Istent, aki közös Atyátok, akármilyen a bőrötök színe, és akármilyen nyelven beszéltek is, és szeressétek egymást, hiszen a közös Atyában valamennyien testvérek vagytok."Háborúval nem lehet elintézni semmit, csak mérhetetlen pusztulást és nyomorúságot lehet okozni. A mi nemzedékünknek ezt nem kell bizonyítani. Ezért sürgeti a katolikus egyház feje, XII. Pius pápa, és ezért sürgetik száz- és százmilliók a fegyverzet csökkentését, a leszerelést, az atomfegyverek eltiltását, a vitás kérdéseknek tárgyalás útján való elintézését, a nemzetközi életben a békés együttélés elveinek érvényesítését. Az emberek békében akarnak élni, az élet és nem a halál útján akarnak járni, és én hiszem, hogy ezek a száz- és százmilliók ki fogják vívni, vagy ki fogják kényszeríteni annak a boldog korszaknak eljövetelét, amelyről Izaiás próféta jövendölt: Amikor „nemzet nemzet ellen nem emel kardot és nem tanul többé hadviselést," amikor az öldöklés és pusztítás eszközeit a békés termelőmunka szolgálatába állítják.
Hűséges fia, engedelmes polgára akarok lenni hazámnak, a Magyar Népköztársaságnak, és erre akarom tanítani, nevelni a rámbízottakat is: hogy a magyar hazának munkás, áldozatkész polgárai legyenek, akik állampolgári kötelességeiket lelkiismeretesen teljesítik.
Végül Isten áldását kérem közös munkánkra. (MTI)
Hegedüs András, a Minisztertanács elnöke ez alkalomból, 1956. május 12-én fogadta Grősz Józsefet, aki – teljesítve az elvárásokat – nyilatkozatot tett a Magyar Népköztársaság kormányának a katolikus egyház és a kormány közötti együttműködés mellett.
Ezen a napon történt április 20.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.
Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.
Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.
Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.
Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.
Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő