Hegedüs András elvtárs fogadta Grősz József kalocsai érseket

Grősz József kalocsai érseket (1943-tól töltötte be tisztét) 1951. június 28-án a demokratikus államrend elleni összeesküvés vezetésének vádjával tizenöt év börtönbüntetésre ítélték. 1956 májusában a Minisztertanács döntése értelmében amnesztiával szabadult, ismét elfoglalhatta az érseki széket és a magyarországi római katolikus püspöki kar elnöki tisztét.

Hegedüs András, a Minisztertanács elnöke ez alkalomból, 1956. május 12-én fogadta Grősz Józsefet, aki – teljesítve az elvárásokat – nyilatkozatot tett a Magyar Népköztársaság kormányának a katolikus egyház és a kormány közötti együttműködés mellett.

elvtárs, a Minisztertanács elnöke május 12-én fogadta kalocsai érseket. Közölte az érsekkel, hogy a Minisztertanács nem emel kifogást az ellen, hogy elfoglalja a kalocsai érseki széket, valamint, hogy betöltse a magyarországi római katolikus püspöki kar elnöki tisztét.

Grősz József kalocsai érsek ez alkalommal a következő nyilatkozatot tette a Magyar Népköztársaság kormányának.

Hálás szívvel köszönöm a Magyar Népköztársaság kormányának, hogy nemes gesztusával lehetővé teszi számomra Kalocsára, az érseki székembe való visszatérést, és ezzel a jövőt építő munkába való bekapcsolódást.

A mélyen átérzett hálához legyen szabad néhány szót csatolnom.

A katolikus egyház és a magyar állam viszonyában beállott kedvező fordulat megmutatta, hogy az az irányvonal, amelyet boldogult

egri érsek elnöklete alatt a magyar katolikus püspöki kar az elmúlt időkben követett, helyes volt. Ezt az irányvonalat főpásztori működésemben fenn kívánom tartani. Arra törekszem, hogy a katolikus egyház és az állam közötti jó viszony egyre jobban elmélyüljön. Erre kötelez a püspöki kar és a kormány között 1950-ben létrejött megállapodás is.

E célból tőlem telhetőleg támogatni kívánom a kormánynak népünk életszínvonalának emelésére irányuló törekvéseit és intézkedéseit, annál is inkább, mert az egyháznak is érdeke, hogy hívei könnyebben, jobban, emberhez méltóbb életet éljenek.

És munkása akarok lenni a béke ügyének. Ez akarok lenni az evangélium szellemében és a katolikus egyház fejének,

ismételt megnyilatkozásai értelmében is. Annak vagyok a követője, aki programbeszédében azt hirdette, hogy „Boldogok a békességesek, mert Isten fiainak hivatnak", és aki nyilvános működése végén, elfogatása előtt azt mondotta a védelmére kardot rántó Péternek: „Dugd vissza hüvelyébe kardodat, mert mindazok, akik kardot rántanak, kard által pusztulnak el." Annak vagyok a szolgája, aki evangéliumának alaptörvényévé tette a kettős parancsolatot: „Szeressétek az Istent, aki közös Atyátok, akármilyen a bőrötök színe, és akármilyen nyelven beszéltek is, és szeressétek egymást, hiszen a közös Atyában valamennyien testvérek vagytok."

Háborúval nem lehet elintézni semmit, csak mérhetetlen pusztulást és nyomorúságot lehet okozni. A mi nemzedékünknek ezt nem kell bizonyítani. Ezért sürgeti a katolikus egyház feje, XII. Pius pápa, és ezért sürgetik száz- és százmilliók a fegyverzet csökkentését, a leszerelést, az atomfegyverek eltiltását, a vitás kérdéseknek tárgyalás útján való elintézését, a nemzetközi életben a békés együttélés elveinek érvényesítését. Az emberek békében akarnak élni, az élet és nem a halál útján akarnak járni, és én hiszem, hogy ezek a száz- és százmilliók ki fogják vívni, vagy ki fogják kényszeríteni annak a boldog korszaknak eljövetelét, amelyről Izaiás próféta jövendölt: Amikor „nemzet nemzet ellen nem emel kardot és nem tanul többé hadviselést," amikor az öldöklés és pusztítás eszközeit a békés termelőmunka szolgálatába állítják.

Hűséges fia, engedelmes polgára akarok lenni hazámnak, a Magyar Népköztársaságnak, és erre akarom tanítani, nevelni a rámbízottakat is: hogy a magyar hazának munkás, áldozatkész polgárai legyenek, akik állampolgári kötelességeiket lelkiismeretesen teljesítik.

Végül Isten áldását kérem közös munkánkra. (MTI)




Hegedüs András, a Minisztertanács elnöke ez alkalomból, 1956. május 12-én fogadta Grősz Józsefet, aki – teljesítve az elvárásokat – nyilatkozatot tett a Magyar Népköztársaság kormányának a katolikus egyház és a kormány közötti együttműködés mellett.

Ezen a napon történt június 06.

1944

A normandiai partraszállási hadművelet első napja, a „D-day”.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – I.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, impériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as várhatóan ugyanezen hónap 18-án. A most megjelenő 2. szám első írásának szerzője, Sárándi Tamás a Szatmárnémetiben lezajlott uralomváltás történetét eleveníti fel a román hadsereg 1919. áprilisi bevonulásától egész az 1920-as évek elejéig, a helyi román uralom és közigazgatás megszilárdulásának kezdetéig. Kosztyó Gyula Beregszász és vidékének 1918 és 1920 közötti vészterhes hónapjait mutatja be: az összeomlást, a proletárdiktatúra időszakát, az ezt követő román, majd cseh megszállást, továbbá a csehszlovák államhatalom berendezkedését. Perczel Olivér a Duna–Tisza köze 1919. évi román megszállását vizsgálja, Szeghy-Gayer Veronika a kassai impériumváltás után a csehszlovák hatóságok által elbocsájtott helyi magyar postai alkalmazottak sorsát követi nyomon, míg Gyarmati Enikő írása az Osztrák–Magyar Monarchia 1918. október végi összeomlását követő külföldi magyar propaganda megszervezéséről szól.

 

Budapest, 2020. június 4.
A szerkesztők