Bulgária hadat üzen Romániának az I. világháborúban.Tovább
II. A megelőzés – a fiatalkorúak bűnözésének kulcskérdése
Szabad Ifjúság, 1956. szeptember 30.
A fiatalkorúak bűnözésének a csökkentésére, és annak megelőzésére tesz javaslatokat Bányász Rezső itt közölt írásában, amely folytatása a gyermekvédelemről írt, 1956. szeptember 23-án megjelent cikkének. Bányász szociálpolitikai, oktatási, munkaügyi kérdések rendezésében látja a probléma megoldását.
Múlt vasárnapi cikkünkben kendőzetlenül feltártuk a gyermekvédelem égető problémáit, s rámutattunk arra, hogy e kérdések megoldatlansága egyik oka a fiatalkorúak bűnözése magas számarányának. Az azóta szerkesztőségünkbe érkezett levelek, s különösképpen a héten lezajlott társadalmi ankét megállapításai, szinte kivétel nélkül aláhúzták a cikkünk állításait.
Lépjünk most eggyel tovább az ifjúkori bűnözés okainak vizsgálatában. A bűncselekményeket sikeresen megelőzni, s a bűnözési színvonalat mind alacsonyabbra szorítani csak akkor tudjuk, ha nem hunyjuk be szemeinket a jelenségeket előidéző társadalmi, kulturális, nevelési okok előtt.
Több segítséget a dolgozó szülőknek
Az elmúlt évben, 1955-ben 8627 fiatalkorút ítéltek el jogerősen a bíróságok. Közülük 67,1 százalék a szülők háztartásában élt. Ez kétségtelenül az elítéltek legnagyobb csoportja. Hozzáteszem mindjárt, hogy az esetek túlnyomó többségében mindkét szülő dolgozik.
Itt tehát valahol baj van...
Vannak, akik erre nyomban azt a megállapítást teszik: „Lám, mi megmondtuk, az anyáknak otthon a helyük."
A dolog azonban korántsem ilyen egyszerű. Nemcsak a nők egyenjogúsága miatt, amely - a többi között - azt is feltételezi, hogy szabadon élhessenek választott élethivatásuknak, hanem államunk jelenlegi és előreláthatólag hosszú időn át fennálló gazdasági, építési problémái miatt sem. Bár kétségtelenül arra kell törekednünk, hogy a jövőben, legalábbis a többgyermekes anyák legfőképpen gyermekeik nevelésének élhessenek.
Hol hát ma a megoldás?
Az intézetek végtelen szaporításában?
Nem semmi esetre sem. Ezt egyrészt a társadalom nem fogadná el, másrészt továbbra is cáfolhatatlan tény, hogy a legjobb, legszeretőbb nevelést csak a családi kör tudja nyújtani.
A megoldást éppen abban látom, hogy az államnak maximális segítséget kell nyújtani a dolgozó szülőknek gyermekeik felneveléséhez. Senki, becsületes ember nem tagadhatja, hogy az elmúlt tizenegy év alatt rendkívül sokat tettünk a nép felemelése érdekében. A dolgozó osztályokat uralkodó osztályokká emeltük, megszüntettük a kirívó gazdasági ellentéteket, lényegében felszámoltuk a munkanélküliséget, emeltük a reálbéreket stb. Ugyanakkor azonban nyíltan be kell ismernünk azt is, hogy vannak olyan gyengén kereső sokgyermekes szülők, akik nem tudnak kellőképpen gondoskodni gyermekeik felneveléséről. Itt jön szóba a családi pótlékok újabban mind többet emlegetett problémája, amelynek rendezését második ötéves tervünk is előírja. Véleményem szerint - és ezzel a gyermekvédelem sok szakértője is egyetért - a családi pótlékok általános emelésén túlmenően, arra is szükség van, hogy a pótlék nagyságát a szülők összkeresetétől tegyék függővé. Ezáltal válthat a pótlék - nem csak jelképesen, hanem valóságosan is - a család, a gyermekek felnevelésének segítőjévé.
A másik megoldandó probléma: a szülőknek időt juttatni a nevelésre. Nem engedhetjük meg, hogy legdrágább kincseinket, a gyermekeket, az utca nevelje. Ez pedig el nem érhető, ha az anyák számára is 8 órás munkaidőt szabunk meg. Az anyát - még a férj segítsége esetén is - sokkalta több kötelesség csatolja a családhoz. El kell tehát érni, hogy a második ötéves terv során előirányzott munkaidő csökkentést mindenekelőtt a dolgozó anyák javára hajtsák végre. Inkább a többi kategóriák munkaidő csökkentésével várjunk még egy ideig...
Ha ezt a segítséget megadjuk, akkor jogosan vonhatjuk teljes szigorral felelősségre a gyermeküket elhanyagoló szülőket. Bár meg kell mondani, hogy jelenleg is, minden társadalmi eszközzel nevelni kell a szülőket a gyermek iránti kötelességre. Ne fordulhasson elő olyan eset, aminek ügyész koromban magam voltam tanúja, hogy egy anya ötszörös sztahanovista címére hivatkozva akarta tisztára mosni magát, a fia nevelésében elkövetett mulasztások alól.
A műveltség hiánya
A bűnözésnek - és ezen belül a fiatalkorúak bűnözésének is - rendkívül szoros kapcsolata van a társadalom műveltségi színvonalával. Lehetetlen nem észrevennünk ezt, ha csupán az elmúlt év statisztikai táblázatait forgatjuk.
Az 1955-ben jogerősen elítélt fiatalkorúak (12-18 évesek) 6,2 százaléka analfabéta volt, 52,2 százaléka pedig csak 1-6 osztályt végzett, és mindössze 2,4 százaléka végez középiskolát! Meglehetősen meglepő adat ez az általános nyolcosztályos oktatás bevezetése után egy évtizeddel. Persze azt is meg kell mondani, hogy a helyzet e téren évről évre javulni fog, mivel a 12 éveseknek már csupán 3,1 százaléka volt írástudatlan. Tehát, ha sikeresen harcolunk az átlagos műveltségi színvonal emeléséért, előrehaladunk a bűnözés elleni harcban is.
Az iskolaügy egyébként számos más ponton is érintkezik a fiatalkorúak bűnözésének kérdéskomplexumával. A legutóbbi ankét számos felszólalója kifogásolta - joggal - azt, hogy egyes iskolákban 40-50 tanuló is jut egy nevelőre, s ezáltal a megfelelő egyéni foglalkozás lehetetlenné válik. Sokan megemlítették azt is, hogy az iskolai „napközik" túlzsúfoltak, egészségtelenek, s bennük a felügyeletet gyakran adottságaiknál fogva nem megfelelő (öreg, beteges stb.) nevelők látják el. A tanulók elszöknek, elcsavarognak a napközikből, s órákon át az utcán „nevelődnek." A felszólalók javasolták, hogy iskolai napközik céljára vegyék igénybe az iskolához közel eső, napközben kihasználatlan klubokat, kultúrotthonokat, és alkalmazzanak megfelelő számú, fiatal pedagógust (akik közül sokan kénytelenek ma képességeiknek nem megfelelő munkakörben dolgozni) napközi-otthoni nevelőnek.
Figyelmesség a fiatalok munkaügyi problémái iránt
A fiatalkorúak bűnözésének egy további megoldatlan vagy jórészt megoldatlan társadalmi oka a fiatalok munkaügyi problémáiban van. Jól ismert például, a 14-16 évesek foglalkoztatása körül éveken átfolyt huzavona.
Az általános iskola elvégzése után jelentős, több tízezres réteg marad minden foglalkoztatás nélkül. Jórészt tervezési hibák, de azon túli problémánk következtében is, ezek a fiatalok sem középiskolában, sem
nem nyernek felvételt, sőt az ipar és a kereskedelem sem tudja felvenni őket. Ezek a fiatalok azután nem csak családjuk ellátására szorulnak, hanem éppen rendszeres elfoglaltság híján csavarognak, bandákba verődnek, a legkönnyebben a bűnözés útjára lépnek.A Minisztertanács legutóbbi határozata a 14-16 évesek csökkentett munkaidejű foglalkoztatásáról, e téren komoly előrelépést jelenthet, de csak akkor, ha sikerül leküzdeni azt az ellenállást, amelyet egyes üzemek, vállalatok vezetői e határozattal szemben tanúsítanak. Meg kell mondani, hogy még e határozat teljes végrehajtása esetén sem sikerül minden 14-16 éves fiú és lány foglalkoztatását biztosítani úgy, hogy e téren továbbra is van nyílt kérdés.
A már megemlített ankéton felszólaló
elvtárs, az MTH elnöke elmondotta, hogy az Országos Tervhivatalnak minél előbb részletes javaslatot kell a Minisztertanács elé terjesztenie e kérdés végleges rendezésére.Azt, hogy mennyire fontos ez, csak egyetlen mondatban említem meg: a legmagasabb a bűnözési statisztika a 15-17 évesek között (csak fiatalkorúakat számítva).
Ugyan e problémakörhöz csatlakozik, hogy nem csak a DISZ-nek kell minden vállalatnál fellépnie az ifjúság jogos érdekei védelmében, hanem éppen a súlyosabb problémákat megelőzve, a fiatalkorúak ügyészeinek is több általános vizsgálatot kell tartaniuk. (Munkásszállások helyzete, éjszakai foglalkoztatás, fegyelmi határozatok stb.)
Számos egyéb, a többi között nevelési kérdést kellene még elmondani. De talán ezek voltak a legfontosabbak. Ha gátat vetünk a fiatalkorú bűnözést elősegítő társadalmi okoknak, sikeresen előzhetjük meg egyes esetekbe is a bűncselekményeket.
Ezen a napon történt szeptember 01.
A II. világháború kezdete: a náci Németország megtámadja Lengyelországot.Tovább
Németországban kötelezővé teszik a zsidóknak a sárga Dávid-csillag viselését.Tovább
A Szoboszlay-per által halálra ítélt, többségében magyarokból álló csoport kivégzése Aradon.Tovább
Az úttörőcsapatokban bevezették a kisdobos próbázást.Tovább
- 1 / 2
- >
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent forrásközlő folyóiratunk, az ArchívNet idei harmadik száma. Friss lapszámunkban négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek témájukat és keletkezési helyüket is tekintve meglehetősen széttartóak: utóbbira példa, hogy a bemutatott források közül egyet Melbourne-ben, egyet pedig Rómában vetettek papírra – s ezek tematikailag is eltérnek egymástól. Előbbi egy résztvevő visszaemlékezése az 1933-as gödöllői világjamboree-ra, a másik pedig egy beszámoló olaszországi magyar kolónia helyzetéről.
Az időrendet tekintve Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) publikációja az első, amelyben az akkor zajló országos események helyi lecsapódását mutatja be levéltári források segítségével: az 1918–1919-es impériumváltások okozta, finoman szólva is turbulens időszakának tiszadobi eseményeit – külön kiemelve az Andrássy-kastély feldúlását – prezentálja írásában.
Várdai Levente (történész muzeológus, Janus Pannonius Múzeum) különleges forrásra hívja fel a figyelmét ismertetésében: ausztráliai kutatóútja során bukkant rá egy eseményen elhangzott beszéd leiratára, amelyben az 1933-as gödöllői cserkész világtalálkozó egy Victoria állambeli résztvevője tekintett vissza az eseményre. A közölt forrás nemcsak a jamboree mindennapjait, vagy épp az európai út állomásait írja le, hanem az is kiolvasható belőle, hogy az 1930-as évek ausztrál fiataljai számára milyen „kultúrsokkot” jelenhetett a magyarországi tartózkodás.
Már a hidegháborús időszakból közöl forrást Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus), amely azonban kötődik a második világháború lezárását közvetlenül követő időszakhoz. Kada Lajos 1952-ben az Amerikai Magyar Katolikus Liga kérésére állította össze jelentését, amelyben az olaszországi magyarok helyzetéről számolt be, akik között még nagy számban voltak olyanok, akik menekültként érkeztek az országba, és még ekkor is különböző táborokban éltek.
Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésében olyan forrásokat mutat be, amelyek új információkkal szolgálhatnak Mindszenty József édesanyja, Kovács Borbála 1960-ben bekövetkezett halálával és temetésével kapcsolatban. Utóbbi esemény hozadéka volt, hogy a magyar külügyminisztérium fenyegető fellépése miatt az Associated Press és a Reuters tudósítói végül nem utaztak el a temetésre, amelyen amerikai követség tagjai nem, de francia és olasz diplomaták jelen voltak.
Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. július 23.
Miklós Dániel
főszerkesztő