Ménesi út 11–13

Magyar Nemzet, 1956. június 15.

Volt egy időszak, amikor bizonyos káderek szemében az Eötvös-kollegista a múlt szálkának számított: csőstül hullott a kozmopolitizmus, az arisztokratizmus, a népellenség vádja. A kollégium műhely-jellege zavarta a kommunista rendszert, így a felszabadulás után pár évvel a kollégium megszűnt.

A kollégium öt évtizedes fennállása alatt a magyar szellemi élet központja volt, a magyar tudományos élet számos jelentős személyisége mondhatta magát Eötvös kollégistának. Az Eötvös-kollégium múltjára hivatkozva a cikk írója a volt kollégisták nevében szólítja fel a közvéleményt: ne hagyjuk veszendőbe fél évszázad munkáját! Támasszuk fel ismét az Eötvös Kollégiumot!

Itt volt az Eötvös Kollégium, egész pontosan a báró Eötvös József Collegium. Bölcsészhallgatók, fiatal tanárok, tudósok nemzedékei éltek, tanultak, tanítottak a Gellérthegy oldalán, a négy-négy személyre berendezett kétszobás - háló- és dolgozószobás - lakrészekben, búvárkodtak a könyvtártermek 60 000 kötetében, és hajnalba nyúló beszélgetéseken vitáztak a tudomány, a politika kérdéseiről. 1895-ben alakult a kollégium azzal a céllal, hogy a párizsi École Normale Supérieure mintájára emelje a

tudását, többet és színvonalasabbat adjon nekik, mint az akkori egyetemi oktatás. A tízes évek elején a utcából az új épületbe költözött a kollégium, itt nőtt négy évtized alatt a magyar szellemi élet egyik központjává. Eötvös-kollégista volt Kodály Zoltán, itt nevelődött és nevelt , , , , és a ma élő, alkotó nyelvészek, történészek, írók és irodalmárok jelentős része.

Mit kapott a felvételi vizsga után a kollégiumba bekerülő fiatal egyetemista? Elsősorban nagy szakmai tudást, erős kritikai szellem fejlődött ki benne, igényesség, ellenállás a kurzus hivatalos kultúrpolitikájával szemben. Elcsépelt kifejezés már kohóhoz hasonlítani egy-egy kulturális közösséget, mégis: az Eötvös Kollégium ilyen kohó volt, amelyben az ország és a társadalom különböző vidékeiről érkező fiatalemberek - elsősorban parasztfiúk és értelmiségi családok gyermekei - nagyjából egységes masszává gyúródtak, Eötvös kollégistákká.

A Ménesi úti épület gazdája az állam volt, s ez megszabta a kollégiumban kialakult szellem határait is. Voltak ott az évtizedek során kommunisták, szociáldemokraták, narodnyikok és polgári ellenzékiek, akadt olyan, aki a református teológiáról került oda, s négy év után visszament lelkésznek, volt széplélek és harcos ellenálló, volt őrült, aki betűsorrendben olvasta végig a könyvtárat, s volt sok fellegjáró, a könyvek világába zárkózott filozopter. A legtöbben, hasonlóan az akkori magyar fiatalság útkereséséhez, befelé zárkóztak, s a fasizálódás ellen úgy tiltakoztak, hogy szláv nyelvészettel, francia középkori énekekkel vagy

foglalkoztak.

A felszabadulás után pár évvel megszűnt a kollégium. Volt egy időszak, amikor bizonyos káderesek szemében az Eötvös-kollégista múlt szálkának számított: csőstül hullott a kozmopolitizmus, az arisztokratizmus, a népellenesség vádja. Ma a kollégium épülete diákszálló - nemrég vette fel ismét Eötvös József nevét -, itt kapott helyet az Irodalomtörténeti Intézet is, amely újabban gazdája lett a tovább gyarapodó könyvtárnak.

Gondolom, hasonló, távolról sem a kollégium múltjának teljes értékelésére igényt tartó szubjektív gondolatok és érzések tömege rohanta meg a többi volt Eötvös-kollégistát is a DISZ Központi Vezetőségének legutóbbi határozatát olvasva. Sokan hiányolták, hogy a határozat nem említi külön az Eötvös Kollégiumot, mint a magyar kultúra olyan intézményét, amelynek hagyományaiból sokat meríthetünk mai ifjúságunk neveléséhez. Ezt a hiányt bizonyos mértékig pótolták a határozatot követő viták, sajtókommentárok. Ez azonban még mindig nem elég. Az Eötvös Kollégium hagyományait hivatalos helyen is rehabilitálni kell, fel kell támasztani belőle azt, ami ma is él. Kiváló alkalom kínálkozik erre a

közeli jubileumi ünnepségein. Vagy itt, vagy más alkalommal össze kellene hívni az Eötvös-kollégista öreg diákokat: hadd hallassák szavukat a ma kérdésiről, hadd mondják el, mit tapasztaltak öt évtized alatt a Csillag utcában, majd a Ménesi úton. Hogy csak néhány nevet említsünk: , , , , , , , , ,, , , ,, , , ezernyi hasznos emléket, tapasztalatot eleveníthetne fel és adhatna át a mai ifjúságnak és nevelőinek.

És ha már szóba került a kollégium - hadd vessük fel a volt Eötvös-kollégisták körében élő gondolatot: ne hagyjuk veszendőbe fél évszázad munkáját, valamilyen formában, a megváltozott körülményeknek megfelelően, támasszuk fel ismét az Eötvös Kollégiumot. Akár mint aspiránsképző intézet, akár régi formájában, mint egyetemi tudásának növelője értékes szolgálatokat tehetne a magyar értelmiség nevelésében.

A fiatalság kérdése napirendre került. Kerüljön napirendre az Eötvös Kollégium kérdése is!




Ezen a napon történt október 03.

1974

Elkezdődik a Watergate-ügy bírósági eljárása.Tovább

1975

Elhelyezik a paksi atomerőmű alapkövét.Tovább

1990

Egyesül az NDK és az NSZK: Németország ismét egységes állam.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Az ArchívNet idei harmadik száma a külkapcsolatok világát járja körül. Fontos kiemelni, hogy a külső ágensekkel való kapcsolattartás nemcsak a mindenkori központi kormányzathoz kötődő külügyminisztérium privilégiuma. A most megjelenő írásokban több példát is láthatunk arra nézve, hogy egyes szervezetek (legyenek azok hazaiak vagy külföldiek) miként tartották a kapcsolatot egymással, illetve kormányzati szervekkel.
A tematikát figyelembe véve és időrendben haladva Szabó Mátyás (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem) forrásismertetése a legkorábbi, aki az OsztrákMagyar Monarchia és az Európai Dunabizottság közti kapcsolattartás mélyebb rétegeibe nyújt betekintést. A szerző írásában bemutatja, hogy az önálló külügyminisztériummal nem rendelkező magyar birodalomfél egyes szaktárcái miként tudták akaratukat érvényesíteni a Ballhausplatzon keresztül egy nemzetközi szervezet felé. A hivatali érintkezés egy konkrét ügy, az Oszmán Birodalom adósságrendezésén keresztül kerül bemutatásra.
A hidegháború alatti, a már megszilárdult hatalmi blokkok korszakának időszakáról szól Krajcsír Lukács (tudományos munkatárs, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) forrásismertetése. Az 1960-as években zajló első irakikurd háború a nyugati és keleti hatalmi tömbök figyelmét is felkeltette. A keleti blokk országai a monarchia megbuktatása után kifejezetten politikai szempontok alapján támogatták az új, nyugatnak hátat fordító rezsimet, amely azonban kommunista- és kurdellenes nézeteket vallott. Nem meglepő módon a kezdeti jó viszony megromlott, így később az sem okozhatott meglepetést, hogy a kirobbanó polgárháborúban a Szovjetunió és annak érdekszférájába tartozó államok már a kurd felkelőket támogatták – Magyarország például humanitárius szállítmányokkal.
Regionális konfliktusok után egy világesemény a magyarság egy jól körülhatárolható részére gyakorolt hatását mutatja be Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár). Négy dokumentum segítségével prezentálja, hogy a kijevi magyar közösség milyen módon reagált 1986 tavaszán a csernobili atomerőműben bekövetkező katasztrófára. A főként a külügyi apparátusból származó iratok ismertetése előtt azonban kitér írásában arra is, hogy a korabeli helyi magyar kolónia milyen létszámmal és milyen háttérrel rendelkezett.
A tematikus írások mellett az ArchívNet idei harmadik számában olvasható Kosztyó Gyula (kutató, Clio Intézet) publikációja, amely nem egy külügyi, hanem belügyi intézkedés körülményeit mutatja be. 1944 késő tavaszán-nyarán a Magyarországhoz tartozó Kárpátaljára ejtőernyős szovjet diverzánsokat-partizánokat dobtak le, akik ellen a helyi magyar csendőrség és katonaság egyaránt fellépett. Az írás egyben képet is ad Kárpátalja 1944 májusi helyzetéről, amely területen megkezdődött a zsidóság deportálása, és amely terület ugyan még nem vált hadi zónává, de már érezhető volt, hogy a „vihar előtti csend” állapotában van.
A mostani számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a színvonalas kéziratokat, illetve ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei negyedik számába is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban
 

Budapest, 2022. augusztus 26.

Miklós Dániel
főszerkesztő