Milyen legyen az új népi kollégium?

Érdekes, tanulságos vita az egyetemi DISZ titkárok értekezletén

Szabad Ifjúság, 1956. augusztus 16.  

A Szabad Ifjúság írása az egyetemi és főiskolai DISZ titkárok augusztus 14-én, Balatonalmádiban megrendezett értekezletéről tudósít. A jelenlévők az új népi kollégiumok felállításának a legfőbb elveit vitatták meg, kiemelve a régi mozgalom hasznos, követendő tapasztalatait, valamint a mai tennivalókat, összhangban az akkori politikai–társadalmi viszonyokkal. A vitában az Oktatási Minisztérium főosztályvezetője is felszólalt, és ismertette a minisztérium főbb célkitűzéseit az új kollégiumi rendszer kedvező feltételeinek a kialakításához.

„Szeptemberben már a tényeké lesz a szó!" - ez az elhatározás csendült ki abból a vitából, amelyet kedden folytattak le az egyetemi és főiskolai

titkárok Balatonalmádiban. A megbeszélésnek az volt a tárgya, hogy milyen nemes hagyományokat vállaljanak át abból a gazdag örökségből, amelyet a volt kollégiumok tapasztalatai kínálnak, és milyen új szokásokat alakítsanak ki most, amidőn új, megváltozott helyzetben kerül ismét napirendre a népi kollégiumok létesítése. A vita rendkívül élénk volt. Ebben a DISZ titkároknak - és rajtuk keresztül a diákok nagy tömegeinek - az a felismerése tükröződik, hogy a népi kollégiumok újjáteremtése elmélyíti majd a diákélet belső demokratizmusát, mintegy részeként annak az általános közéleti megújulásnak, amely az SZKP és különösen pártunk Központi Vezetőségének legutóbbi ülése óta országszerte végbemegy. A tanácskozás nyomban hattagú bizottságot választott meg abból a célból, hogy valamennyi álláspont gondos mérlegelésével egységes határozatba foglalja össze az értekezlet javaslatait, mind a közvetlen, mind a távolabbi tennivalókra vonatkozóan.

 

A népi kollégiumok sikereinek titka

 

Bevezetőként

elvtárs, a DISZ KV tagja tartott előadást. Ebben ismertette azokat a történelmi körülményeket, amelyek között 1946 nyarán, a hagyományainak folytatásaként megkezdődött a népi kollégiumok mozgalmának kibontakozása. Ez az alulról támadó demokratikus társadalmi mozgalom másfél év alatt 100 kollégium alapítására vezetett, amely mintegy 10 000 diákot ölelt magába. Akkor e kollégiumok a NÉKOSZ önálló szervezetébe tömörültek. Ma szükségesnek tartjuk ugyan, hogy a népi kollégiumok újból életre keljenek, de a megváltozott helyzetben nincs szükség arra, hogy valamiféle önálló szervezetbe tömörüljenek.

Pártunk 1948 szeptemberében - mint ismeretes - határozatot hozott a NÉKOSZ mozgalom hibáiról. Utólag is csak helyeselni lehet, hogy a párt felhívta a figyelmet e hibákra. De nem lehet helyesnek tekinteni azokat az intézkedéseket, amelyek e határozat után a népi kollégiumok felszámolására vezettek.

 

Önkormányzat, társadalmi munka, vita, szakmaszeretet

 

A népi kollégiumok hibáit nem - de hasznos, jó tapasztalatait át akarjuk venni, újjá akarjuk teremteni. Újjá akarjuk teremteni azt a közösségi nevelést, amely e kollégiumokban folyt. Az a véleményünk, hogy nem elég az élőszóban folytatott kommunista nevelés - a diákoknak át is kell élniök a kommunista életformát, amely mindennap, mindenkit külön mérlegre tesz.

E közösségi nevelés egyik fő eszköze a kollégiumok autonómiája, önkormányzata volt. Maga az ifjúság volt minden kollégium gazdája, maga választván meg belső életének rendjét. E kollégiumok ezért a demokrácia iskolái, gyakorló terei voltak. A kollégiumi autonómia semmiképpen sem jelenthet a marxizmustól, a párttól való függetlenséget, valamiféle polgári autonómiát, hanem olyan önkormányzatot, amely teljes összhangban áll a környező társadalommal, amely a demokrácia gyakorlását jelenti, és egyben nevelés is a demokráciára.

A kollégiumi nevelés másik pillérének az a társadalmi, közéleti aktivitás bizonyult, amelynek szenvedélyes igénye élt a diákokban. Ilyen aktivitás válhat ma is az új kollégiumok összetartó cementjének egyik legfontosabb alkotó elemévé, hisz ma is ezer lehetőség kínálkozik a kezdeményezésre, a közéletben való részvételre.

A nevelés harmadik fő módszerének az a rendszeres politikai képzés tekinthető, amely a kollégiumokban külön folyt. Ma erre már nincs szükség. De azért e politikai képzés módszereiből ma is hasznosítható az, hogy a diákok a viták tüzében edződtek, fejlődtek marxistákká.

Végül a nevelés negyedik tényezőjeként kell megemlíteni a szakmai szenvedélyt, a szakmai elmélyülés igényét, bár ez csak a népi kollégiumok életének utolsó szakaszában jelentkezett. Ekkor, 1948 tavaszától kezdve, szakmai kollégiumok is keletkeztek. Kollégiumi tanácsok működtek, amelyekben a szakma legjobb ismerői, a legkitűnőbb professzorok tömörültek, hogy szakmai tanácsaikkal, előadásaikkal, a vitákon való részvételükkel nyújtsanak segítséget.

Pataki elvtárs ezután ismertette a volt népi kollégiumok belső szervezetét. A 100-150-es létszámú kollégiumok 8-15 tagú elsődleges közösségekre, ún. szövetkezetekre tagolódtak. Ezt a szövetkezeti rendszert - mutatott rá Pataki elvtárs - újjá lehet teremteni, bár talán nem szükségképpen ugyanazon a néven. Pataki elvtárs hangsúlyozta a kollégium közösségi élményeinek nevelő jelentőségét.

 

Mai tennivalóink

 

A továbbiakban Pataki elvtárs azokról a tennivalókról beszélt, amelyek a népi kollégiumok újjáteremtésének érdekében ma előttünk állanak. Az új kollégiumok létrehozása huzamos időt, a fokozatosság elvének szem előtt tartását, kísérleteket igényel. A diákokat fokozatosan kell közelíteni a kollégium közösségi formájához. A mai diákotthonoknak önkormányzatot kell biztosítani, a hallgatóknak kisebb egységekbe kell tömörülniük, rendszeres belső életet kell kialakítani, meg kell teremteni a társadalmi vállalkozások iránti szenvedélyes igényt. Az ilyen általános jellegű népi kollégiumok létrehozása a fő, az általános feladat. Emellett létre lehetne hozni kevés számú, a volt Eötvös Kollégiumhoz sok tekintetben hasonló, szak-kollégiumokat is, amelyek az elmélyült tanulás igényét támasztó diákoknak nyújtanának kedvező feltételeket tanulmányaikhoz.A kollégiumok élén választott vezetőség állhatna, rajta kívül semmiféle vezető szervre nincs szükség. A vezetőség fegyelmi funkciókat is gyakorolhatna. A vezetőségnek az igazgatón, a titkáron és más tagokon kívül, az egykori „szövetkezetek” mintájára alakuló közösségek elnökei is tagjai volnának.A kulturális, sport stb. tevékenység szervezését e kis közösségek elnökei, illetve maguk a közösségek láthatnák el. Az igazgató felsőéves diák, vagy tanársegéd lehetne, akit a diákok maguk választanának meg. Ami a kollégiumnak a DISZ-szervezettel való kapcsolatát illeti, itt óvakodnunk kell minden formalizmustól. A lényeges az, hogy mindenképpen biztosítsuk az egyetemi DISZ-szervezet vezető befolyását a kollégium életére. Helyes, ha ebből a célból a DISZ VB-ben van kollégiumi felelős, a lényeges azonban az, hogy a kollégium választott vezetősége legyen alárendelve az egyetemi kari végrehajtó bizottságának és a kollégium igazgatója legyen e végrehajtó bizottság tagja.

 

 

„Dedós módszerek”

 

Az előadást követő vita számos kérdésre terjedt ki. Így különböző nézetek hangzottak el arról, vajon a kollégiumi rendszerre való áttéréstől nem félti e majd sok diák a helytelenül értelmezett ”személyes szabadság”-át? Nem bosszankodnak e sokan: „Már megint dedós módszereket akarnak ránk kényszeríteni?”

elvtárs, a DISZ budapesti bizottságának munkatársa ezzel kapcsolatban azt hangoztatta, hogy a hallgatóknak maguknak kell kialakítaniok a kollégiumot, nem lehet rendelettel kollégiumokká változtatni a diákotthonokat. Ez éppen a diákok szabad tevékenysége lesz.Beható tanácskozás folyt a leendő kollégiumok belső rendjére vonatkozóan is. Abban minden felszólaló egyetértett, hogy önkormányzatra van szükség. Abban azonban már nem volt egyetértés, vajon van e szükség kollégiumi felvételi vizsgára? Novák László, a budapesti agráregyetemről, azt kívánta, hogy ne legyen felvételi vizsga. Frideczki Frigyes a gödöllői agráregyetemről azt javasolta, hogy legyen felvételi vizsga, ez azonban csak a politikai gondolkodásmód, az ember megismerését célozza. Gerencsér József elvtárs, Pécsről, azt az álláspontot fejtette ki, hogy a felvételnél a politikai és szakmai fejlettséget és a mellett a szociális helyzetet vegyék figyelembe. Ugyancsak ő kívánta azt is, hogy a kollégium életének legfőbb fóruma a kollégiumi parlament, vagy taggyűlés legyen.Szentiványi József, a Baranya megyei DISZ VB-ről, arról beszélt, hogy a kollégiumok életében azt az őszinte, bizalommal teljes légkört kell megteremteni, amely a régieknek sajátja volt.Több felszólaló érintette a létesítendő kollégiumok és a DISZ-szel való kapcsolatuk kérdését is. Berecz János szerint csak akkor lehet a DISZ-munka súlypontját magukba a kollégiumokba helyezni, ha azonban már eleven közösségi élet fejlődött ki. Kocsis József elvtárs Sopronból, szükségesnek tartotta, hogy önálló DISZ-szervezet működjék a kollégiumokban.

 

Kellenek-e a szakkollégiumok?

 

Különösen nagy érdeklődést váltott ki az a kérdés, vajon van e szükség külön szakkollégiumokra – „elit kollégiumok”-ra mint sokan megfogalmazták, Huri Dezső Pécsről, Novák László, a Budapesti Agráregyetemről, Décsi János, a budapesti Gyógypedagógiai Főiskoláról a szakkollégiumok létesítése ellen, mások azonban, mint Frideczki Frigyes Gödöllőről, Király elvtárs, a

és Katona Ferenc, a pécsi Pedagógiai Főiskoláról e terv mellett szólaltak fel.

 

M

Nagyon sokan mutattak rá arra, hogy a kedvezőtlen anyagi körülmények – mint például a diákotthonok egy részének jelenlegi túlzsúfoltsága – nem akadályozhatják meg a kollégiumi élet kibontakozását. „Mi annak idején nylonból készítettünk magunknak ablakokat és téli kabáttal takaróztunk a népi kollégiumban, mégis nagyszerű közösségi életet teremtettünk” – mondotta Farkas János, a szegedi Orvosegyetemről.

Gerencsér József Pécsről, kifejtette, hogy a diákok munkával is teremthetnének elő pénzt a kollégium költségeinek fedezésére. Mindamellett többen – mint Kármán György a Zeneművészeti Főiskoláról, Födelmesi János a Kertészeti Főiskoláról – arra is rámutattak, hogy a túlzsúfoltság jelenleg is hátráltatja a tanulmányi munkát. Ezzel kapcsolatban valamennyi pécsi felszólaló külön-külön kérte, hogy juttassák végre külön diákotthonhoz a pécsi jogászokat. Födelmesi elvtárs javasolta, hogy létesítsenek Budapesten központi diákotthont, az építésben bizonyára szívesen vállalnának részt társadalmi munkában a diákok.

 

Az Oktatásügyi Minisztérium tervei

 

A vitában felszólalt Csukás elvtárs is, az Oktatásügyi Minisztérium főosztályvezetője. Hangoztatta, hogy magának az egyetemnek az életét is gyökeresen át kell alakítani ahhoz, hogy kedvező feltételeket biztosítsunk a kollégiumi rendszer kialakításához. A minisztérium számos reformot tervez ennek érdekében. A tervezett reformok egy része a gazdasági feltételek biztosítását célozza, másik része pedig a szükséges pedagógiai eszközökre vonatkozik. A minisztérium szükségesnek tartja a megfelelő gazdag irodalom feldolgozását és számos vitát, hogy a kollégiumi rendszer alapjaira nézve meggondolt álláspont alakulhasson ki. Szerinte a szervezeti munkát úgy kell folytatni, hogy 1957–58-ban már a kollégiumi rendszer szerint való élet indulhasson meg a mai diákotthonokban. Ami a közvetlen tennivalókat illeti, e tekintetben Csukás elvtárs arra mutatott rá, hogy a szegedi egyetem máris engedélyt kapott kollégium létesítésére, és ilyen kollégiumok máshol is alakulhatnak, ahol a megfelelő tárgyi feltételekkel rendelkeznek. Már most több vitára van szükség a diákotthonokban, és nagyobb szerepet kell kapniok a diákbizottságoknak. Hasznos lenne, ha a népi kollégiumok és az

volt hallgatói találkoznának egymással, a jelenlegi diákokkal. A DISZ szervezhetné meg e találkozókat.A tervezett intézkedések azonban, amelyeket Csukás elvtárs ismertetett, kevés olyan tennivalót jelölnek meg, amelyek már most, az új tanévben is biztosíthatnák az elindulást a kollégiumi rendszer felé. Ezért egyet lehet érteni Pataki Ferenc elvtársnak a zárszavában tett megállapításával, hogy már most, a tanév elején meg kell kezdeni a kollégiumi élet kialakítását, hogy az erről folyó viták már az új tapasztalatokra is támaszkodhassanak.

 

Csató István

 






Ezen a napon történt június 13.

1917

London németek általi bombázása. 162 halott, 432 sebesült.Tovább

1919

Clemenceau- jegyzék átadása a kormánynak.Tovább

1940

Német csapatok elfoglalják Párizst.Tovább

2000

A Magyar Köztársaság Országgyűlése elrendeli a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja középfokú oktatási intézményekben való évenkénti...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Egyház és társadalom

 

Szociológiai értelemben az egyház társadalmi-kulturális rendszer, mely három alrendszerből áll: a tágabb értelemben vett vallási kultúrából, az azonos hitű közösségből, valamint a vallási kultúra és közösség ápolására létrejött szervezetből, amit a papság és a hierarchia képvisel. Tomka Miklós vallásszociológus értelmezése szerint Magyarországon az 1940-es évek második feléig tartó időszak még a „keresztény társadalom” korának tekinthető: az összefonódott vallási és szekuláris kultúrából úgy részesedett mindenki, mint a nemzeti hagyományból. „1948 előtt ‒ írja ‒ a vallás a legfontosabb kultúrahordozóként megelevenítette a történelmi folyamatosságot, képviselte a nemzeti identitást, hozzájárult a társadalom integrációjához.”

A fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra azonban csakhamar elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. Az egyház kényszerűségből eltávolodott a társadalmi kérdésektől, kiszorult a közéletből és visszavonult a templomok falai közé.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Kádár János pártfőtitkár egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Noha az egyéni vallásgyakorlás és az egyházak társadalmi szerepének korlátozása még a nyolcvanas években sem szűnt meg, a központi ellenőrzés valamelyest enyhült, és ezzel megnőttek a vallásosság kinyilvánítási lehetőségei. Radikális változásra azonban e téren is csak a rendszerváltást követően kerülhetett sor. 1990 után lehetővé vált az egyházi intézményrendszer újjáépítése és ezzel együtt az újbóli társadalmi szerepvállalás, aminek köszönhetően az egyház a hazai civil társadalom egyik legfontosabb építőkövévé vált.

Az ArchívNet idei 2. számának fő témája tehát: „Egyház és társadalom”. Szerzőink közül Somorjai Ádám OSB Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius 1943-ban keltezett összefoglaló jelentését közli. A Vatikáni Levéltárban őrzött ún. triennális, azaz három évre visszatekintő jelentés igen értékes történeti forrás, amely nemcsak a magyarországi egyházi viszonyokról tudósít, hanem kitér a korabeli közállapotokra, valamint a fontosabb kül- és belpolitikai kérdésekre is. Gianone András Mindszenty József esztergomi érsek 1956-os híres rádiószózatának különböző változatait veti össze, míg a Csejoszki Mihály által közölt dokumentumok a katolikus fenntartású gimnáziumok „szürke” korszakába, az 1960-as évekbe nyújtanak betekintést. Összeállításunkban emellett más témákról is olvashatunk: Miklós Dániel az 1939–1940-ben Magyarországon tartózkodó cseh menekültek történetéhez kapcsolódó levéltári forrásokat közöl, Tarnai Eszter pedig egy olyan visszaemlékezés-részletet tesz közzé, amely jól szemlélteti a Budapest ostromát követő hónapok nehézségeit és a fővárosi közélelmezés rendkívül súlyos helyzetét.

 

Budapest, 2021. május 28.

 

A szerkesztők