„Nagyvilág”

Szabad Nép, 1956. július 22. 

Az Írószövetség 1956 júliusában Nagyvilág címmel világirodalmi folyóirat megjelentetésére készült. Ennek kapcsán készített interjút a Szabad Nép újságírója a leendő folyóirat felelős szerkesztőjével, Gereblyés Lászlóval, az induló folyóirat legfőbb célkitűzéseiről, ars poeticájáról. A ma is megjelenő folyóirat 1956 októberében jelent meg először.

Ezt a címet viseli majd az Írószövetség hamarosan megjelenő világirodalmi folyóirata. Szép szó, s eredeti, magyar íze, színe van. Vörösmarty teremtette, aki „a népek hazája, nagyvilág" részeként akarta látni a magyar népet, s a „nagyvilág" irodalmának, a világirodalomnak alkotóelemeként a magyar irodalmat, a magyar szellemi életet.

Megkértük a leendő új folyóirat felelős szerkesztőjét,

, mondjon el egyet-mást a „Nagyvilág"-ról.

- Mikorra jelenik meg a lap?

- Az első számot októberre szeretnénk megjelentetni - hangzott a válasz. - Az a tervünk, hogy az idén két számot adunk ki, egyenként tizenöt íven. A jövő évtől pedig a folyóirat havonta jelenik meg, körülbelül 10 íven. Illusztrációk díszítik majd, szeretnénk, ha ezeket a legjobb hazai és külföldi művészek készítenék. A lap, az első szám előkészítése nagy, szétágazó munkát igényel. Arra törekszünk, hogy a folyóiratnak széles körű munkatársi gárdája legyen mind idehaza, mind a külföldi országokban.

- Hogyan szándékozik a „Nagyvilág" az élő világirodalommal foglalkozni?

- A szó valódi értelmében világirodalmi folyóiratot szeretnénk adni olvasóközönségünk kezébe. Elsősorban a szovjet irodalom, a szocializmus útján haladó baráti országok és a nyugati országok irodalmának legkiemelkedőbb képviselőit szeretnénk megszólaltatni, hogy olvasóink szüntelenül figyelemmel kísérhessék az élő világirodalom kiemelkedő alkotóinak útját, művészetének állomásait. A tervek szerint talán már az első számokban sikerül novellát hozni az amerikai irodalom olyan jelentős képviselőitől, mint

vagy , részleteket közölni a nagy francia regényíró, naplójából, színdarabot hozni Berthold , aki ma Európa egyik legnépszerűbb drámaírója,, az olasz próza kiváló képviselőjétől. Ugyancsak az első számokban szerepel majd az Új barázdát szánt az eke második részével, az Olvadás második részével, új művével. Szeretnénk a kiváló lengyel költő, A. és a cseh költeményeiből közölni egy csokrot. Elképzelésünk szerint azonban a lapnak nem csupán a „nagyokat" kell szerepeltetnie, hanem számot kell adnia az élő világirodalom születő, új jelenségeiről is, a fellépő fiatal nemzedékek törekvéseit, harcait is figyelemmel kell kísérnie. Azt hiszem, ez nagyban növeli majd a lap érdekességét. Ki óhajtjuk szélesíteni világirodalmi látóhatárunkat földrajzi értelemben is. A magyar világirodalmi köztudatban nem vagy csak alig léteznek olyan népek, amelyeknek pedig fontos, kiemelkedő szerep jut az élő világirodalom fejlesztésében. Ide lehet számítani az egész ázsiai és afrikai arab irodalmat, a spanyol nyelvterület - a spanyolok és a dél-amerikai népek - irodalmát, az indiai irodalmat. De egyes közeli, sőt szomszéd népek irodalmát is fogyatékosan ismerjük csak. Milyen keveset tudunk például a jugoszláv vagy az osztrák irodalomról, vagy a rokon finn nép élő irodalmáról! A folyóirat szerkesztői feladatuknak érzik e fehér foltok eltüntetését is.

Arra törekszünk, hogy a kritikai rovatban rendszeresen tájékoztassuk közönségünket a világirodalomban megjelenő új művekről. A könyvismertetéseket, kritikákat, ha mód van rá, kiváló külföldi írókkal, kritikusokkal íratjuk, elsősorban azonban arra számítunk, hogy a magyar írók, irodalmárok ebben a rovatban számolnak be világirodalmi olvasmányaikról. A vita-rovatban teret akarunk nyitni minden olyan hazai vagy külföldi elgondolásnak, véleménynek, amely a magyar olvasóközönség és az élő magyar irodalom számára fontos világirodalmi kérdésekben jelent állásfoglalást.

- Mi a jelentősége az új folyóiratnak a magyar irodalom, a magyar szellemi élet egésze szempontjából?

- A válasz, azt hiszem, nyilvánvaló. Kulturális életünkben nagyon hiányzott már egy olyan fórum, amely az élő világirodalommal való rendszeres, színvonalas kapcsolatot megteremti. Ez is egyik oka volt annak, hogy sokszor még a szakemberek is nehezen tájékozódtak az élő világirodalomban, nem vagy csak elkésve vettek tudomást egyes fontos eseményeiről.  A „Nagyvilág"-ra az a hivatás vár, hogy az eleven kapcsolatot, a friss vérkeringést fenntartva, hozzájáruljon e káros helyzet megszüntetéséhez. Úgy vélem, hogy nagy szerep vár reá a helyes világirodalmi köztudat kialakításában. S végül még egy nagyon fontos küldetése van: a magyar műfordítás színvonalának emelése, a régi nagy műfordítói hagyományok ápolása, terjesztése, a fiatal műfordítói gárda nevelése.

- Még egy utolsó kérdés. Tájékoztatja-e a folyóirat olvasóközönségét arról, hogy a magyar irodalom milyen szerepet tölt be a külföld szellemi életében?

- Természetesen. Rendszeresen beszámolunk a külföldön megjelenő magyar könyvek, különösen élő íróink alkotásainak útjáról, visszhangjáról. A krónikarovat feladata lesz ezt figyelemmel kísérni. De beszámolunk a magyar kultúra egyéb külföldi eseményeiről is: filmjeink, előadóművészeink sikereiről, íróink utazásairól, s mindenről, ami a magyar olvasót érdekelheti. Azt akarjuk, hogy a folyóirat valóban megfeleljen a nevének, tükörképet adjon a nagyvilágról, s ebben a tükörben minket is megmutasson.




Ezen a napon történt október 18.

1904

A budapesti Központi Városháza Károly körúti szárnyának I. emeletén megnyílik a Fővárosi Könyvtár.Tovább

1915

Első világháború: A harmadik isonzói csata kezdete, az olasz hadsereg nagy erejű támadásaival szemben az Osztrák–Magyar Monarchia...Tovább

1944

Szovjet csapatok megszállják Csehszlovákiát. Szálasi Ferenc „nemzetvezető” elrendeli a teljes mozgósítást.Tovább

1956

A DISZ „az ifjúság jogos követeléseit támogató javaslatokat tett közzé” a Szabad Ifjúságban és a Szabad Népben is. A nyilatkozat javasolta...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő