Önkéntesség, szabadság, jókedv

Gondolatok az új kollégiumi mozgalomról

Szabad Ifjúság, 1956. szeptember 28.   

Önkéntesség, szabadság, jókedv: ezek legyenek az új kollégiumok jelszavai! Az MDP Politikai Bizottsága határozatban döntött a népi kollégiumok újjászervezéséről. Mit szól ehhez az ifjúság? Akarnak-e kollégisták lenni? A kollégiumi élet kereteit maga a diákság alakítsa ki! Lukácsy Sándor írásában hozzászólásra buzdítja a tanuló ifjúságot a kollégiumi élet és a kollégiumi mozgalom új irányelveinek a kialakításában, hogy részesei legyenek a gyakorlati és elvi kérdések megvitatásának. A szerző  realistán elemzi a kérdést.

Immár lezárult az új népi kollégiumokért folytatott küzdelem első szakasza: a viták után most a tetteké a szó. Ma már a Politikai Bizottság határozata kötelez bennünket azonnali cselekvésre.

Néhány kérdés azonban nem tisztázódott eléggé. Nem elméleti, pedagógiai problémákra gondolok: ezeket munka közben is meg lehet majd vitatni, már az első új tapasztalatok ismeretében. Most az a legfontosabb, hogy a sürgős gyakorlati tennivalókban lássunk tisztán, s jól válasszuk meg a szervezés módszereit.

A legfőbb alapelv, amelyről nem szabad megfeledkezni az, hogy az új kollégiumok, csak akkor lehetnek sikeresek, ha mozgalom hozza létre őket, mégpedig az önkéntesség alapján. Amikor tíz évvel ezelőtt a régi népi kollégiumok alakultak, ez természetes volt. Ezek a kollégiumok anyagi és szellemi előnyeikkel hatalmas vonzóerőt gyakoroltak a paraszt- és munkásifjakra, sokak számára pedig a szülők szegénysége miatt, a tanulás egyetlen lehetőségét jelentették. Ez a körülmény a jelentkezőknek olyan tömegét mozgatta meg, hogy belőle még válogatni is lehetett. Ma sok tekintetben más a helyzet. A feladat, mint ismeretes, nem új továbbtanulók toborzása a középiskolák és egyetemek padjaiba, hanem az iskolákba már bekerült fiatalok közösségi szellemű nevelése, magyarán, a diákotthonok átalakítása kollégiumokká.

Ha józanul számot vetünk lehetőségeinkkel, nem is igen tűzhetünk ki más célt. Ma nincsenek romos épületek, amelyeket egy lelkes fiatal csapat elfoglalhat, és saját munkájával, meg a társadalom segítségével otthonává rendezhet be, mint ahogy ezt tette 1946-47-ben. Ma az új kollégiumi hálózatot csak a meglevő diákszállásokra és a felszabaduló katonai épületekre lehet alapozni (remélve, hogy a kormány minél több ilyen épületet erre a célra ad át).

 

Mit szól ehhez maga az ifjúság?

  

A kérdés mármost az: mit szól ehhez a mai ifjúság? Akarnak-e a diákotthonok lakói, kollégisták lenni?

Valljuk be, ma még nem tudunk biztos és egyöntetű választ adni erre a kérdésre. A kollégiumok szükségességét számos meggyőző cikk bizonyította, de ezeket a cikkeket többnyire régi népi kollégisták írták, a mai diákok nem hallatták hangjukat a sajtóban, s nem szóltak bele a Petőfi kör kollégiumi vitájába sem. Már maga ez a tény intő jel, s mutatja, hogy a diákság hangulata megoszlik s némileg tartózkodó. Vannak, kik szívesen élnének kollégiumi közösségben, de sokan vannak olyanok is, akiknek az álmuk egy nyugodt albérleti szoba, ahol csendesen tanulhatnának, és akik „nem kérnek a napi kétszeri önkritikából."

Nyilvánvaló, hogy az efféle aggodalom a

szórt régi rágalmak utórezgése, illetőleg egy-két valóban megvolt hibának a következménye. De akár ez, akár az, a tényt tudomásul kell venni, s az aggodalmaskodókat meg kell nyugtatni. Félreérthetetlenül le kell szögezni, hogy az új kollégiumi társulásokba a belépés nem kötelező, s hogy senkit semmiféle hátrány nem érhet azért, ha nem akar kollégiumban élni. A kívül maradók számára feltétlenül biztosítani kell eddigi megszokott életük kereteit, a diákszállást, a menzát.

Ez persze nem jelenti azt, hogy tunyán belenyugszunk a mai állapotba, s a kollégiumok sorsát a véletlenre bízzuk. A diákság egy részének idegenkedése nem megmásíthatatlan, csak érteni kell a megváltoztatásához.

A tartózkodó hangulat akkor fog feloldódni, ha az új kollégiumok vonzóak lesznek, ha nagyobb szabadságot, jobb tanulási körülményeket, és - esetleg társadalmi támogatás révén - jobb ellátást is nyújtanak, mint a diákotthonok. Ez az elérendő cél, s ez szabja meg egyszersmind a szervezés módját.

Nem volna ugyanis helyes, ha az új kollégiumok számára bármiféle előzetes alapszabály-tervezetet dolgoznának ki. Az efféle előre kiokoskodott alapszabályok tudvalévően az élet más területein sem váltak be, s különben is, micsoda mozgalom volna az, mely működésének kereteit készen kapná egy hivataltól? A nagyobb szabadság elve nemcsak a kollégiumok belső autonómiáját írja elő, hanem azt is, hogy a kollégiumi élet formáit maga a diákság alakítsa ki, szabadon, saját esze és szíve szerint.

S itt nem árt figyelmeztetni a régi népi kollégistákat. Magam is vallom, hogy az új kollégiumi mozgalom akkor halad jó úton, ha mennél többet átvesz, és bensőleg elsajátít a NÉKOSZ módszereiből, pedagógiai hagyományából. De akkor sem szabad meglepődni vagy éppen duzzogni, ha az új kollégiumok egyben-másban különböznek majd a régiektől. Elvégre nem mi „öregek" lakunk bennük, hanem a mai fiatalok. Ezért nem helyeslem azt, ami a Petőfi kör vitáján a már megalakult szegedi kollégium címére elhangzott. Lehetséges, sőt bizonyos, hogy a szegediek kezdeményezése nem tökéletes, és lényeges javításokra szorul, hogy megérdemelje a népi kollégium nevet. De ez nem lehet ok a türelmetlen, fölényes hangra, és végtelenül károsnak tartanám, ha bárki

módon kívánná megszabni a kollégiumok belső életét, akár Szegeden, akár másutt. Egyébként nincs előírva semmiféle álmoskönyvben, hogy valamennyi kollégiumnak úgy kell hasonlítania egymáshoz, mint két tojásnak. Engedjük a fiatalokat kedvükre kísérletezni: ez is egyik feltétele a kollégiumok vonzóerejének.

 

Szólaljanak meg maguk az érdekeltek!

  

Nem kevésbé káros volna azonban, ha teljesen magára hagynók az ifjúságot. A volt népi kollégisták tapasztalataira, tanácsaira, szervező részvételére igen nagy szükség van. Bizonyos, hogy a mozgalomnak csak hasznára lesz, ha mennél több régi kollégista vállal igazgatói megbízást az új kollégiumban.

Erősen hiszem, hogy a fiatalság meg fogja érteni segítőszándékukat, s elfogadja a kinyújtott baráti kezet. Ehhez az kell, hogy a népi kollégiumok volt tagjai elmenjenek a diákotthonokba, s előadások, baráti beszélgetések formájában adják át tapasztalatikat, ismertessék meg szép kollégiumi emlékeiket, s ily módon ébresszenek kedvet új kollégiumok alapítására.

Én az új népi kollégiumok helyes ideológiai fejlődését is elsősorban ezzel látom biztosítva: ha tudniillik a diákok megismerik és megszeretik a Györffy-, a Petőfi-, a Dózsa-, a Derkovits- és a többi kollégium régi tagjait - amit őszintén remélek - nyilván számosat közülük beválasztanak az új kollégiumok tanácsadó testületeibe, s ez a további termékeny együttműködés záloga lesz. Nyilvánvaló egyébként, hogy a DISZ sem nélkülözheti a tapasztalt kollégisták segítségét, ezért arra kell törekedni, hogy a NÉKOSZ régi vezetői részt vegyenek a meggyőzés, a szervezés, a propaganda munkájában: számukra éppen ez jelentené az igazi rehabilitálást. (Kézenfekvő ötlet továbbá, hogy a kollégiumok előbb-utóbb szükségessé váló országos tanácsa a kollégium tanácsadó testületeknek legaktívabb tagjaiból alakuljon meg.)

Önkéntesség, szabadság, jókedv: ezek legyenek az új kollégiumok jelszavai! Természetesen sok egyéb elvi és gyakorlati probléma is felmerül, melyre e cikkben nem térhetek ki, de nem is szándékom. Azt szeretném ugyanis, ha a Szabad Ifjúságban folytatódnék a vita a kollégiumi mozgalom kérdéseiről. Ha elmondaná véleményét mindenki, akinek életrevaló ötlete van, s elmondaná ki-ki aggályait is. Legyen ez a vita elsősorban az érdekelteké, a mai diákoké, a leendő kollégistáké. Róluk van szó, az ő sorsukról: várjuk hozzászólásaikat.

 





Ezen a napon történt október 03.

1974

Elkezdődik a Watergate-ügy bírósági eljárása.Tovább

1975

Elhelyezik a paksi atomerőmű alapkövét.Tovább

1990

Egyesül az NDK és az NSZK: Németország ismét egységes állam.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Az ArchívNet idei harmadik száma a külkapcsolatok világát járja körül. Fontos kiemelni, hogy a külső ágensekkel való kapcsolattartás nemcsak a mindenkori központi kormányzathoz kötődő külügyminisztérium privilégiuma. A most megjelenő írásokban több példát is láthatunk arra nézve, hogy egyes szervezetek (legyenek azok hazaiak vagy külföldiek) miként tartották a kapcsolatot egymással, illetve kormányzati szervekkel.
A tematikát figyelembe véve és időrendben haladva Szabó Mátyás (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem) forrásismertetése a legkorábbi, aki az OsztrákMagyar Monarchia és az Európai Dunabizottság közti kapcsolattartás mélyebb rétegeibe nyújt betekintést. A szerző írásában bemutatja, hogy az önálló külügyminisztériummal nem rendelkező magyar birodalomfél egyes szaktárcái miként tudták akaratukat érvényesíteni a Ballhausplatzon keresztül egy nemzetközi szervezet felé. A hivatali érintkezés egy konkrét ügy, az Oszmán Birodalom adósságrendezésén keresztül kerül bemutatásra.
A hidegháború alatti, a már megszilárdult hatalmi blokkok korszakának időszakáról szól Krajcsír Lukács (tudományos munkatárs, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) forrásismertetése. Az 1960-as években zajló első irakikurd háború a nyugati és keleti hatalmi tömbök figyelmét is felkeltette. A keleti blokk országai a monarchia megbuktatása után kifejezetten politikai szempontok alapján támogatták az új, nyugatnak hátat fordító rezsimet, amely azonban kommunista- és kurdellenes nézeteket vallott. Nem meglepő módon a kezdeti jó viszony megromlott, így később az sem okozhatott meglepetést, hogy a kirobbanó polgárháborúban a Szovjetunió és annak érdekszférájába tartozó államok már a kurd felkelőket támogatták – Magyarország például humanitárius szállítmányokkal.
Regionális konfliktusok után egy világesemény a magyarság egy jól körülhatárolható részére gyakorolt hatását mutatja be Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár). Négy dokumentum segítségével prezentálja, hogy a kijevi magyar közösség milyen módon reagált 1986 tavaszán a csernobili atomerőműben bekövetkező katasztrófára. A főként a külügyi apparátusból származó iratok ismertetése előtt azonban kitér írásában arra is, hogy a korabeli helyi magyar kolónia milyen létszámmal és milyen háttérrel rendelkezett.
A tematikus írások mellett az ArchívNet idei harmadik számában olvasható Kosztyó Gyula (kutató, Clio Intézet) publikációja, amely nem egy külügyi, hanem belügyi intézkedés körülményeit mutatja be. 1944 késő tavaszán-nyarán a Magyarországhoz tartozó Kárpátaljára ejtőernyős szovjet diverzánsokat-partizánokat dobtak le, akik ellen a helyi magyar csendőrség és katonaság egyaránt fellépett. Az írás egyben képet is ad Kárpátalja 1944 májusi helyzetéről, amely területen megkezdődött a zsidóság deportálása, és amely terület ugyan még nem vált hadi zónává, de már érezhető volt, hogy a „vihar előtti csend” állapotában van.
A mostani számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a színvonalas kéziratokat, illetve ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei negyedik számába is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban
 

Budapest, 2022. augusztus 26.

Miklós Dániel
főszerkesztő