Tolnai túllicitálás

Irodalmi Újság, 1956. július 14.

Az Irodalmi Újság publicistája, Sipos Gyula nem menti fel Déry Tibort és Tardos Tibort a párt Központi Vezetősége határozatának kemény bírálata alól, de szót emel a Tolnai Napló újságírójának a bizonyítás és érvelés publicisztikai elveit sutba vágó, általánosító,  gyűlölködő írása ellen. Egy súlyos határozatot követően nem szitkozódásra van szükség az újságok hasábjain – hangsúlyozza Sipos –, nem Déry és Tardos írói tehetségének a megkérdőjelezésére, munkásságuk ellehetetlenítésére, hanem tényszerű, tisztességes hangvételű objektivitásra.

A Tolnai Napló július 6-i számában cikk jelent meg a Központi Vezetőség június 30-i határozatáról. A cikk megállapításokat közöl a DISZ Petőfi Körének vitáiról, egyes írók felszólalásáról. Ezekkel a megállapításokkal nem vitatkozom. Valaki helyeselhet vagy helyteleníthet egyes megállapításokat, joga van hozzá. Ahhoz nincs joga, hogy olyan kijelentéseket adjon egyes emberek szájába, amit azok nem mondtak.

De ahhoz sincs joga, hogy a Központi Vezetőség határozatára - rálicitáljon. Ez a határozat kemény megállapításokat tartalmaz a Petőfi Kör vitájával kapcsolatban, és komoly következtetéseket von le. De a Tolnai Napló cikke a határozathoz méltatlan hangon már olyan következtetésekhez jut, amilyenekről a határozatban szó sincs. Érvelés nélkül és általánosítva beszél „magukat népbarátnak nevező írókról, újságírókról és közgazdászokról", „félresikerült középszerű tehetségekről," és ez az általánosítás alkalmas arra, hogy nemkívánatos ellentéteket keltsen.

Úgy érzem, különösen a cikknek a hangja ellen kell szót emelnem.

Engedje meg a cikk szerzője, hogy az ő módszerével ellentétben (s a bizonyítás, a vitatkozás több ezer éves és a sajtóerkölcs immár több száz éves hagyományainak megfelelően) én szó szerint idézzem is azt, ami cikke hangjában, modorában nem tetszett.

„Nem ezek a rágalmazók és fecsegők vállalták az új Magyarország felépítésének gondját és felelősségét." „És ez a jellemző az üres hibákban vájkáló demagógokra." Szinte minden bekezdésben találunk ilyen stílusú kifejezéseket, mint „olcsó demagógia," „sötét kalandor tervek," „zavartkeltők," „zavarosban halászók," „magukat 'marxistának' nevező budapesti polgárok," „aljas célok" stb.

S hogy a cikk írója publicisztikai tehetségét, vitatkozó modorát és ízlését teljesen megmutassa, leírja ezt a mondatot: „Tudjuk mi nagyon jól bajainkat - jobban ismerjük, mint a

, és azok, akik mögöttük állnak." Így az írók nevét kis kezdőbetűkkel és a határozat állításait megtoldva - egy rágalommal.

Déry és Tardos elvtársak Petőfi köri felszólalásáról súlyos megállapítások vannak pártunk Központi Vezetőségének határozatában. De ezekből a súlyos megállapításokból sem következtethet senki, hogy most már ők nem értékei többé irodalmunknak. Milyen felelőtlenség kell ahhoz, hogy egyesek a súlyosan megbírált íróknak rögtön a tehetségét is kétségbe vonják? Kinek használnak ezzel? A kommunistáknak, ha íróról bírálatot - még ha igen súlyos bírálatot is - mondanak, nem az a céljuk, hogy a tehetséges írót az irodalomból kitöröljék, kisbetűs törvényen kívüli személlyé tegyék. A Tolna Megyei Napló túllicitálója pedig láthatóan ezt szándékolja alaptalan és a határozat szellemével ellentétes megállapításaival. (Annál furább a cikkírónak ez a kisbetűs modortalansága, mert a cikkében szereplő három név közül két tehetséges írónk nevét kis kezdőbetűvel, a Petőfi Kör vitája kapcsán fölemlített gróf Zichy nevét viszont nagy kezdőbetűvel írja. Több megbecsülés jár hát szerinte egy „hazaáruló disszidensnek," mint súlyosan megbírált tehetséges íróinknak.)

Azt mondhatná valaki: ízlés dolga. De ez az írás a Tolna megyei pártbizottság lapjában jelent meg, és - bár szerzője nevét nem írta alá - a „fiatal magyar munkás-paraszt értelmiség" nevében beszél.

A felszabadulás előtt, amikor a Györffy Kollégiumban éltem, jelmondatunknak a Tolna megyei Illyés Gyula sorait írtuk föl:

 

Azt, hogy a nép fia vagy, igazolnod, sejh, ma nem azzal Kellene: honnan jössz, azzal, ecsém: hova mész!

 

Azt hiszem, így vagyunk a jómodorral és a tisztességes hanggal is. A „fiatal munkás-paraszt értelmiség" nem arról ismerszik meg, hogy rossz a modora és hangosan tud szitkozódni.

S különben is régi tapasztalat, hogy a leghangosabb szitkozódásnál is többet ér néhány csöndes érv.

 

 

                                                                                       


 


 

 

 

 

                                                                                       

Ezen a napon történt szeptember 25.

1918

Megalakult a Szent Imre Kör Segítő Bizottsága, amely a Pro Juventute Catholica akció szerveként működött. Ez volt a kör legjelentősebb...Tovább

1920

A Nemzetgyűlés elfogadta a numerus claususról szóló törvényjavasla-tot.Tovább

1931

Budapesten, a Royal moziban levetítik az első magyar hangosfilmet, „A kék bálvány”-t.Tovább

1956

Üzembe lép az első transzatlanti telefonkábel.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

 

Diaszpórák, személyes sorsok

 

A görög eredetű „diaszpóra” fogalom hosszú ideig a zsidó, görög és örmény szétszóratás leírására szolgált, manapság viszont a kényszerű kiűzetés vagy az önkéntes migráció következtében létrejött külföldi etnikai kisebbségi közösségek szinonimájává vált. A diaszpórák idegen befogadó országban tevékenykednek ugyan, de tagjait – a szociológiai vizsgálatok szerint – erős érzelmi kötelékek fűzik származási országukhoz. Magyar diaszpórán általában a 19. század végétől az országot, illetve a Kárpát-medencét több hullámban önként elhagyó, ma Nyugat-Európában és a tengerentúlon élő szórványmagyarságot értjük. Friss adatok szerint a diaszpórában élő magyarok száma – a leszármazottakkal együtt – körülbelül 2,5 millió fő, akiknek a fele azonban már nem tud magyarul.

Az elmúlt évtizedben a tengerentúli magyarság képviselői jelezték, hogy a diaszpóra tagjainak az évtizedek alatt összegyűjtött értékes dokumentumai egyre nagyobb veszélyben, sok esetben a megsemmisülés határán vannak. A Magyar Diaszpóra Tanács ezért 2013-ban elfogadta a Mikes Kelemen Programot, amelynek célja az, hogy a diaszpóramagyarság könyvtári, levéltári örökségét rendezett módon összegyűjtve Magyarországra szállítsák és gondoskodjanak későbbi méltó felhasználásáról. A Nemzetpolitikai Államtitkárság és az Országos Széchényi Könyvtár szervezésében elindított Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén kezdte el munkáját. A program eredményeként az elmúlt hat év során mintegy négyezer doboznyi iratanyag és tárgy érkezett haza a világ minden részéből.

A Magyar Nemzeti Levéltár szakmai partnerként 2015-ben csatlakozott e kezdeményezéshez, felvállalva a levéltárszakmai koordinációt. A Mikes Kelemen Program és a Nemzeti Kulturális Alap által finanszírozott Ithaka-program segítségével folyamatosan közreműködik az európai és tengerentúli emigráció iratanyagának szervezett hazahozatalában, az iratanyagok levéltári struktúrájának kialakításában, majd kutathatóvá tételében. Ennek eredményeként a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának őrizetébe számos értékes irathagyaték került, amelyekből ízelítőül már az ArchívNet 2017. évi 2–3. összevont száma is közölt két írást.

Idei 4. számunk – „Diaszpórák, személyes sorsok” – fő témája szintén a diaszpóra-lét. Schmidt Anikó Hoffmann Ferenc református lelkésznek az 1920-as, 1930-as években keletkezett, a nyugat-kanadai magyarok életét dokumentáló páratlanul gazdag fényképalbumát mutatja be. Seres Attila varsói levéltári kutatásai alapján ismerteti az erdélyi lengyel diaszpóra életét az 1930-as évek végén, mindemellett közread egy eddig ismeretlen Márton Áron-levelet és egy fényképet, amelyen a püspök is szerepel. Miklós Dániel az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodó Eckhardt Tibor 1943-ban kelt levélrészletét közli. Ebben a kisgazdapárti politikus az amerikai politikai helyzetről tájékoztatja magyarországi ismerőseit, egyúttal saját sorsáról is beszámol. Főcze János Paál Árpád nekrológját publikálja, – az erdélyi magyar politikus és publicista ezt Ovtavian Goga román költő, Ady Endre egykori barátja 1938 májusában bekövetkezett halála alkalmából írta. Összeállításunkat Závoczki Adrienn írásával zárjuk, aki levéltári iratok alapján a két világháború között Magyarországon élt olasz állampolgárok sorsába nyújt betekintést

 

Budapest, 2020. szeptember 14.

 

A szerkesztők