Tolnai túllicitálás

Irodalmi Újság, 1956. július 14.

Az Irodalmi Újság publicistája, Sipos Gyula nem menti fel Déry Tibort és Tardos Tibort a párt Központi Vezetősége határozatának kemény bírálata alól, de szót emel a Tolnai Napló újságírójának a bizonyítás és érvelés publicisztikai elveit sutba vágó, általánosító,  gyűlölködő írása ellen. Egy súlyos határozatot követően nem szitkozódásra van szükség az újságok hasábjain – hangsúlyozza Sipos –, nem Déry és Tardos írói tehetségének a megkérdőjelezésére, munkásságuk ellehetetlenítésére, hanem tényszerű, tisztességes hangvételű objektivitásra.

A Tolnai Napló július 6-i számában cikk jelent meg a Központi Vezetőség június 30-i határozatáról. A cikk megállapításokat közöl a DISZ Petőfi Körének vitáiról, egyes írók felszólalásáról. Ezekkel a megállapításokkal nem vitatkozom. Valaki helyeselhet vagy helyteleníthet egyes megállapításokat, joga van hozzá. Ahhoz nincs joga, hogy olyan kijelentéseket adjon egyes emberek szájába, amit azok nem mondtak.

De ahhoz sincs joga, hogy a Központi Vezetőség határozatára - rálicitáljon. Ez a határozat kemény megállapításokat tartalmaz a Petőfi Kör vitájával kapcsolatban, és komoly következtetéseket von le. De a Tolnai Napló cikke a határozathoz méltatlan hangon már olyan következtetésekhez jut, amilyenekről a határozatban szó sincs. Érvelés nélkül és általánosítva beszél „magukat népbarátnak nevező írókról, újságírókról és közgazdászokról", „félresikerült középszerű tehetségekről," és ez az általánosítás alkalmas arra, hogy nemkívánatos ellentéteket keltsen.

Úgy érzem, különösen a cikknek a hangja ellen kell szót emelnem.

Engedje meg a cikk szerzője, hogy az ő módszerével ellentétben (s a bizonyítás, a vitatkozás több ezer éves és a sajtóerkölcs immár több száz éves hagyományainak megfelelően) én szó szerint idézzem is azt, ami cikke hangjában, modorában nem tetszett.

„Nem ezek a rágalmazók és fecsegők vállalták az új Magyarország felépítésének gondját és felelősségét." „És ez a jellemző az üres hibákban vájkáló demagógokra." Szinte minden bekezdésben találunk ilyen stílusú kifejezéseket, mint „olcsó demagógia," „sötét kalandor tervek," „zavartkeltők," „zavarosban halászók," „magukat 'marxistának' nevező budapesti polgárok," „aljas célok" stb.

S hogy a cikk írója publicisztikai tehetségét, vitatkozó modorát és ízlését teljesen megmutassa, leírja ezt a mondatot: „Tudjuk mi nagyon jól bajainkat - jobban ismerjük, mint a

, és azok, akik mögöttük állnak." Így az írók nevét kis kezdőbetűkkel és a határozat állításait megtoldva - egy rágalommal.

Déry és Tardos elvtársak Petőfi köri felszólalásáról súlyos megállapítások vannak pártunk Központi Vezetőségének határozatában. De ezekből a súlyos megállapításokból sem következtethet senki, hogy most már ők nem értékei többé irodalmunknak. Milyen felelőtlenség kell ahhoz, hogy egyesek a súlyosan megbírált íróknak rögtön a tehetségét is kétségbe vonják? Kinek használnak ezzel? A kommunistáknak, ha íróról bírálatot - még ha igen súlyos bírálatot is - mondanak, nem az a céljuk, hogy a tehetséges írót az irodalomból kitöröljék, kisbetűs törvényen kívüli személlyé tegyék. A Tolna Megyei Napló túllicitálója pedig láthatóan ezt szándékolja alaptalan és a határozat szellemével ellentétes megállapításaival. (Annál furább a cikkírónak ez a kisbetűs modortalansága, mert a cikkében szereplő három név közül két tehetséges írónk nevét kis kezdőbetűvel, a Petőfi Kör vitája kapcsán fölemlített gróf Zichy nevét viszont nagy kezdőbetűvel írja. Több megbecsülés jár hát szerinte egy „hazaáruló disszidensnek," mint súlyosan megbírált tehetséges íróinknak.)

Azt mondhatná valaki: ízlés dolga. De ez az írás a Tolna megyei pártbizottság lapjában jelent meg, és - bár szerzője nevét nem írta alá - a „fiatal magyar munkás-paraszt értelmiség" nevében beszél.

A felszabadulás előtt, amikor a Györffy Kollégiumban éltem, jelmondatunknak a Tolna megyei Illyés Gyula sorait írtuk föl:

 

Azt, hogy a nép fia vagy, igazolnod, sejh, ma nem azzal Kellene: honnan jössz, azzal, ecsém: hova mész!

 

Azt hiszem, így vagyunk a jómodorral és a tisztességes hanggal is. A „fiatal munkás-paraszt értelmiség" nem arról ismerszik meg, hogy rossz a modora és hangosan tud szitkozódni.

S különben is régi tapasztalat, hogy a leghangosabb szitkozódásnál is többet ér néhány csöndes érv.

 

 

                                                                                       


 


 

 

 

 

                                                                                       

Ezen a napon történt június 18.

1937

Felszáll Moszkvából a „szovjet Lindbergh”: Valerij Cskalov (és társai). ANT-25 típusú gépe az Északi-sark érintésével két nap múlva száll...Tovább

1940

Franciaország tűzszünetet köt a németekkel.Tovább

1972

Az NSZK labdarúgó válogatottja az Európa-bajnokság brüsszeli döntőjén 3-0-ra győzi le a Szovjetunió csapatát.Tovább

1979

Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár és Jimmy Carter amerikai elnök Bécsben aláírja a SALT-2 megállapodást.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Egyház és társadalom

 

Szociológiai értelemben az egyház társadalmi-kulturális rendszer, mely három alrendszerből áll: a tágabb értelemben vett vallási kultúrából, az azonos hitű közösségből, valamint a vallási kultúra és közösség ápolására létrejött szervezetből, amit a papság és a hierarchia képvisel. Tomka Miklós vallásszociológus értelmezése szerint Magyarországon az 1940-es évek második feléig tartó időszak még a „keresztény társadalom” korának tekinthető: az összefonódott vallási és szekuláris kultúrából úgy részesedett mindenki, mint a nemzeti hagyományból. „1948 előtt ‒ írja ‒ a vallás a legfontosabb kultúrahordozóként megelevenítette a történelmi folyamatosságot, képviselte a nemzeti identitást, hozzájárult a társadalom integrációjához.”

A fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra azonban csakhamar elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. Az egyház kényszerűségből eltávolodott a társadalmi kérdésektől, kiszorult a közéletből és visszavonult a templomok falai közé.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Kádár János pártfőtitkár egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Noha az egyéni vallásgyakorlás és az egyházak társadalmi szerepének korlátozása még a nyolcvanas években sem szűnt meg, a központi ellenőrzés valamelyest enyhült, és ezzel megnőttek a vallásosság kinyilvánítási lehetőségei. Radikális változásra azonban e téren is csak a rendszerváltást követően kerülhetett sor. 1990 után lehetővé vált az egyházi intézményrendszer újjáépítése és ezzel együtt az újbóli társadalmi szerepvállalás, aminek köszönhetően az egyház a hazai civil társadalom egyik legfontosabb építőkövévé vált.

Az ArchívNet idei 2. számának fő témája tehát: „Egyház és társadalom”. Szerzőink közül Somorjai Ádám OSB Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius 1943-ban keltezett összefoglaló jelentését közli. A Vatikáni Levéltárban őrzött ún. triennális, azaz három évre visszatekintő jelentés igen értékes történeti forrás, amely nemcsak a magyarországi egyházi viszonyokról tudósít, hanem kitér a korabeli közállapotokra, valamint a fontosabb kül- és belpolitikai kérdésekre is. Gianone András Mindszenty József esztergomi érsek 1956-os híres rádiószózatának különböző változatait veti össze, míg a Csejoszki Mihály által közölt dokumentumok a katolikus fenntartású gimnáziumok „szürke” korszakába, az 1960-as évekbe nyújtanak betekintést. Összeállításunkban emellett más témákról is olvashatunk: Miklós Dániel az 1939–1940-ben Magyarországon tartózkodó cseh menekültek történetéhez kapcsolódó levéltári forrásokat közöl, Tarnai Eszter pedig egy olyan visszaemlékezés-részletet tesz közzé, amely jól szemlélteti a Budapest ostromát követő hónapok nehézségeit és a fővárosi közélelmezés rendkívül súlyos helyzetét.

 

Budapest, 2021. május 28.

 

A szerkesztők