Történelemtanárok problémái az új tanévben

Szabad Nép, 1956. október 9.

Hogyan lehet helyreállítani a történelemtanítás tekintélyét? Mi volt a legfőbb hiba? – merült fel a kérdés a történelemtanárok szakmai tanácskozásán. A múlt eseményeit egyoldalúan, a jelen szemszögéből ítéltük meg, s a történelmi objektivitással dacolva, a múltban azt igyekeztünk „fölfedezni,” amire szükségünk volt. Változtatni kell ezen a szemléleten! A cikk írója a szükséges változtatásokra tesz javaslatot.


A történelemtanárok nemrég megtartott szakmai tanácskozásán sok olyan probléma merült fel, mely úgy vélem, joggal tarthat igényt szélesebb körű érdeklődésre is.

A tanácskozás egyik legtöbbet vitatott kérdése volt: Hogyan lehet helyreállítani a történelemtanítás tekintélyét?

A hiba egyik legfőbb forrását abban jelölték meg, hogy nem harcoltunk eléggé az ellen, amelyet egyesek burzsoá prezentizmusnak, mások pokrovszkijanizmusnak, a legtöbben azonban egyszerűen helytelen aktualizációnak, a történelem „átpolitizálásának" neveztek. Ennek a soknevű, de egylényegű irányzatnak - amelyet különben elvileg visszautasítottunk, gyakorlatilag azonban sokszor alkalmaztunk - az volt a legfőbb bűne, hogy nem ismerte el a történeti folyamat törvényszerű jellegét, a történelmet a jelen szempontjából vizsgálta, a jelenkori politika múltba való kivetítésének fogta fel. Ennek az lett a következménye, hogy a múlt eseményeit egyoldalúan, a jelen szemszögéből ítéltük meg, s a történelmi objektivitással dacolva, a múltban azt igyekeztünk „fölfedezni", amire éppen szükségünk volt.

Hosszú lenne az ezzel kapcsolatban elkövetett hibákat - amelyek úgy szaporodtak, ahogy közeledtünk a jelenkorhoz - mind felsorolni, jellemzésül elég lesz egy-kettő. A legújabb kor, a proletárforradalmak korának viszonyait vetítettük vissza a múltba, amikor Spartacus rabszolgafelkelésében olyan szerepet tulajdonítottunk az itáliai szegényparasztságnak, amilyen annak a történeti források tükrében nem volt: amikor a középkori antifeudális mozgalmakban egyedül a szegényparasztságot tartottuk valóban forradalmi erőnek, nem az egész parasztságot, illetőleg az egész polgárságot. A felszólalások bírálták azt a formulát is, amely a középkori paraszt- sőt, egyes ókori rabszolgamozgalmak vereségét is a proletáriátus hiányával magyarázta, tehát egy akkor nem létező történeti tényezőt tett meg történeti hatóoknak. Hasonló jellegű hiba volt az, hogy közvetlenül a proletárdiktatúra, és nem a fasizmus, illetőleg a háború elleni harc feladatát tartva szem előtt, egyes történelmi szakaszokban helytelen következtetésekre jutottunk a szociáldemokratákkal, egyes polgári pártokkal való együttműködésünket, a népfront-politikát illetőleg. Ugyanezt a hibát elkövettük a nemzetközi politikában, például a második világháború tanításánál.

Felmerült a tanácskozáson a középkori ideológia, kultúra elmélyültebb, differenciáltabb történeti elemzésének igénye. A felszólalók kiemelték, hogy nem lehet kezdettől fogva haladásellenesnek bélyegezni a skolasztikát, amelynek volt bizonyos pozitív jelentősége a tudományos fejlődésben, elsősorban az arisztotelizmus következtében. Az egyház történeti szerepének tárgyalásánál felhívták a figyelmet arra, hogy történetoktatásunk kísérje figyelemmel az egyház szerepváltozásait a történelem különböző szakaszaiban.

Még több vitát kavart fel a szakmai tanácskozásokon a személyi kultusz kérdése történelemoktatásunkban. Tanáraink szerint történelemtanításunk egészét nem lehet elmarasztalni a személyi kultusz bűnében. Egyáltalán nem állíthatjuk azt, hogy történelemtanításunk a valóságosnál nagyobbnak mutatja Hunyadi János, Mátyás, Zrínyi vagy Rákóczi hadvezéri képességeit, I. István vagy az erdélyi fejedelmek államszervező tehetségét, vagy Széchenyi, Eötvös reformtevékenységét, illetőleg Bajcsy-Zsilinszky Endre vagy Ságvári Endre hősi ellenállását a német fasisztákkal és nyilas cinkosaikkal szemben. Az az állítás sem állja meg a helyét, hogy történelemtanításunkban a nagy történeti személyek kiemelése elnyomja a nép történeti szerepét. [...] A mai tanácskozáson a XX. kongresszus és az értelmiségi határozat szellemében sikerült helyes megvilágosításba állítani, a hazafias nevelést.

Mint ismeretes, 1955-ben egyesek a politikai élet területén tapasztalható jelenségeket mechanikusan átvíve a nevelés területére, azt kezdték hangoztatni, hogy a pedagógusok a „múltba fordultak," túlhangsúlyozták a demokratikus hazafiságot, alábecsülték a szocialista hazafiságra való nevelés fontosságát, és hogy végül az 1953-54-ben tapasztalható fellendülés a hazafias nevelés területén, sőt, maga a demokratikus hazafiság is nem egyéb jobboldali elhajlásnál, nacionalizmusnál stb.

Történelemtanárainknak - mint ezt a szakmai tanácskozások leszögezték - az a véleményük: semmit sem értett meg a XX. kongresszusból, de a marxizmus-leninizmus lényegéből sem az, aki a demokratikus hazafiságot a szocialista hazafiság riválisának tekinti. A demokratikus és szocialista hazafiságot nem szembeállítani kell egymással oktató-nevelőmunkánkban, hanem a legszorosabban összekapcsolni. A demokratikus és szocialista hazafiság kapcsolata lényegében azt jelenti, hogy a proletárforradalom erői vállalják a demokratikus nemzeti örökséget, vállalják a polgári demokratikus forradalom befejezését, és harcukat úgy fogják fel, mint a nemzetközi forradalom követelményének egyesítését a nemzetközi fejlődés sajátos feltételeivel. Történelemtanáraink gyakran idézik Jaurés, a nagy francia proletárpatrióta szavait: „kevés nemzetköziség eltávolít a nemzettől, sok nemzetköziség visszavezet hozzá. Kevés patriotizmus eltávolít az Internacionálétól, sok patriotizmus elvezet hozzá."

A történelemtanárokat ezek mellett az elvi kérdések mellett a tanácskozásokon és más pedagógus összejöveteleken a történelemtanítást irányító és ellenőrző szervek munkája is ismételten foglalkoztatta. Az Oktatásügyi Minisztérium a múltban a napi politika ingadozásait hűségesen követve, sőt, olykor eltúlozva, a politikai követelményeket pedagógiai „áttétel" nélkül, mechanikusan érvényesítve, évről évre különbözőképpen állapította meg a történelemtanítás feladatait. Ez történt az elmúlt tanévben is, amikor a minisztérium a tanév eleji szakmai tanácskozásokon a szocialista hazafiságra való nevelést jelölte meg a történelemtanítás fő feladatának, de alig egy hónap múlva az eszmei-politikai világnézeti nevelést állította ennek helyére. Az idei szakmai tanácskozásokon az Oktatásügyi Minisztérium már igen magas színvonalú, bátor alkotószellemű elvi irányítást, s ezzel párhuzamosan igen sokoldalú gyakorlati, didaktikai-metodikai segítséget nyújtott a történelemtanároknak. Ez a segítség azonban csak akkor lehet gyümölcsöző, ha az Oktatásügyi Minisztérium fokozza a harcot. Lehetővé kell tenni, hogy pedagógusaink oktatás-nevelésügyünk fő kérdései, a tanórákon folyó gyakorlati oktató-nevelőmunka felé forduljanak.

 

                                                                                                                                                                                                                                                                                         

                                                                                                                                                                                                                                                                                    szakfelügyelő


 

Ezen a napon történt október 03.

1974

Elkezdődik a Watergate-ügy bírósági eljárása.Tovább

1975

Elhelyezik a paksi atomerőmű alapkövét.Tovább

1990

Egyesül az NDK és az NSZK: Németország ismét egységes állam.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Az ArchívNet idei harmadik száma a külkapcsolatok világát járja körül. Fontos kiemelni, hogy a külső ágensekkel való kapcsolattartás nemcsak a mindenkori központi kormányzathoz kötődő külügyminisztérium privilégiuma. A most megjelenő írásokban több példát is láthatunk arra nézve, hogy egyes szervezetek (legyenek azok hazaiak vagy külföldiek) miként tartották a kapcsolatot egymással, illetve kormányzati szervekkel.
A tematikát figyelembe véve és időrendben haladva Szabó Mátyás (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem) forrásismertetése a legkorábbi, aki az OsztrákMagyar Monarchia és az Európai Dunabizottság közti kapcsolattartás mélyebb rétegeibe nyújt betekintést. A szerző írásában bemutatja, hogy az önálló külügyminisztériummal nem rendelkező magyar birodalomfél egyes szaktárcái miként tudták akaratukat érvényesíteni a Ballhausplatzon keresztül egy nemzetközi szervezet felé. A hivatali érintkezés egy konkrét ügy, az Oszmán Birodalom adósságrendezésén keresztül kerül bemutatásra.
A hidegháború alatti, a már megszilárdult hatalmi blokkok korszakának időszakáról szól Krajcsír Lukács (tudományos munkatárs, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) forrásismertetése. Az 1960-as években zajló első irakikurd háború a nyugati és keleti hatalmi tömbök figyelmét is felkeltette. A keleti blokk országai a monarchia megbuktatása után kifejezetten politikai szempontok alapján támogatták az új, nyugatnak hátat fordító rezsimet, amely azonban kommunista- és kurdellenes nézeteket vallott. Nem meglepő módon a kezdeti jó viszony megromlott, így később az sem okozhatott meglepetést, hogy a kirobbanó polgárháborúban a Szovjetunió és annak érdekszférájába tartozó államok már a kurd felkelőket támogatták – Magyarország például humanitárius szállítmányokkal.
Regionális konfliktusok után egy világesemény a magyarság egy jól körülhatárolható részére gyakorolt hatását mutatja be Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár). Négy dokumentum segítségével prezentálja, hogy a kijevi magyar közösség milyen módon reagált 1986 tavaszán a csernobili atomerőműben bekövetkező katasztrófára. A főként a külügyi apparátusból származó iratok ismertetése előtt azonban kitér írásában arra is, hogy a korabeli helyi magyar kolónia milyen létszámmal és milyen háttérrel rendelkezett.
A tematikus írások mellett az ArchívNet idei harmadik számában olvasható Kosztyó Gyula (kutató, Clio Intézet) publikációja, amely nem egy külügyi, hanem belügyi intézkedés körülményeit mutatja be. 1944 késő tavaszán-nyarán a Magyarországhoz tartozó Kárpátaljára ejtőernyős szovjet diverzánsokat-partizánokat dobtak le, akik ellen a helyi magyar csendőrség és katonaság egyaránt fellépett. Az írás egyben képet is ad Kárpátalja 1944 májusi helyzetéről, amely területen megkezdődött a zsidóság deportálása, és amely terület ugyan még nem vált hadi zónává, de már érezhető volt, hogy a „vihar előtti csend” állapotában van.
A mostani számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a színvonalas kéziratokat, illetve ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei negyedik számába is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban
 

Budapest, 2022. augusztus 26.

Miklós Dániel
főszerkesztő