Történelemtanárok problémái az új tanévben

Szabad Nép, 1956. október 9.

Hogyan lehet helyreállítani a történelemtanítás tekintélyét? Mi volt a legfőbb hiba? – merült fel a kérdés a történelemtanárok szakmai tanácskozásán. A múlt eseményeit egyoldalúan, a jelen szemszögéből ítéltük meg, s a történelmi objektivitással dacolva, a múltban azt igyekeztünk „fölfedezni,” amire szükségünk volt. Változtatni kell ezen a szemléleten! A cikk írója a szükséges változtatásokra tesz javaslatot.


A történelemtanárok nemrég megtartott szakmai tanácskozásán sok olyan probléma merült fel, mely úgy vélem, joggal tarthat igényt szélesebb körű érdeklődésre is.

A tanácskozás egyik legtöbbet vitatott kérdése volt: Hogyan lehet helyreállítani a történelemtanítás tekintélyét?

A hiba egyik legfőbb forrását abban jelölték meg, hogy nem harcoltunk eléggé az ellen, amelyet egyesek burzsoá prezentizmusnak, mások pokrovszkijanizmusnak, a legtöbben azonban egyszerűen helytelen aktualizációnak, a történelem „átpolitizálásának" neveztek. Ennek a soknevű, de egylényegű irányzatnak - amelyet különben elvileg visszautasítottunk, gyakorlatilag azonban sokszor alkalmaztunk - az volt a legfőbb bűne, hogy nem ismerte el a történeti folyamat törvényszerű jellegét, a történelmet a jelen szempontjából vizsgálta, a jelenkori politika múltba való kivetítésének fogta fel. Ennek az lett a következménye, hogy a múlt eseményeit egyoldalúan, a jelen szemszögéből ítéltük meg, s a történelmi objektivitással dacolva, a múltban azt igyekeztünk „fölfedezni", amire éppen szükségünk volt.

Hosszú lenne az ezzel kapcsolatban elkövetett hibákat - amelyek úgy szaporodtak, ahogy közeledtünk a jelenkorhoz - mind felsorolni, jellemzésül elég lesz egy-kettő. A legújabb kor, a proletárforradalmak korának viszonyait vetítettük vissza a múltba, amikor Spartacus rabszolgafelkelésében olyan szerepet tulajdonítottunk az itáliai szegényparasztságnak, amilyen annak a történeti források tükrében nem volt: amikor a középkori antifeudális mozgalmakban egyedül a szegényparasztságot tartottuk valóban forradalmi erőnek, nem az egész parasztságot, illetőleg az egész polgárságot. A felszólalások bírálták azt a formulát is, amely a középkori paraszt- sőt, egyes ókori rabszolgamozgalmak vereségét is a proletáriátus hiányával magyarázta, tehát egy akkor nem létező történeti tényezőt tett meg történeti hatóoknak. Hasonló jellegű hiba volt az, hogy közvetlenül a proletárdiktatúra, és nem a fasizmus, illetőleg a háború elleni harc feladatát tartva szem előtt, egyes történelmi szakaszokban helytelen következtetésekre jutottunk a szociáldemokratákkal, egyes polgári pártokkal való együttműködésünket, a népfront-politikát illetőleg. Ugyanezt a hibát elkövettük a nemzetközi politikában, például a második világháború tanításánál.

Felmerült a tanácskozáson a középkori ideológia, kultúra elmélyültebb, differenciáltabb történeti elemzésének igénye. A felszólalók kiemelték, hogy nem lehet kezdettől fogva haladásellenesnek bélyegezni a skolasztikát, amelynek volt bizonyos pozitív jelentősége a tudományos fejlődésben, elsősorban az arisztotelizmus következtében. Az egyház történeti szerepének tárgyalásánál felhívták a figyelmet arra, hogy történetoktatásunk kísérje figyelemmel az egyház szerepváltozásait a történelem különböző szakaszaiban.

Még több vitát kavart fel a szakmai tanácskozásokon a személyi kultusz kérdése történelemoktatásunkban. Tanáraink szerint történelemtanításunk egészét nem lehet elmarasztalni a személyi kultusz bűnében. Egyáltalán nem állíthatjuk azt, hogy történelemtanításunk a valóságosnál nagyobbnak mutatja Hunyadi János, Mátyás, Zrínyi vagy Rákóczi hadvezéri képességeit, I. István vagy az erdélyi fejedelmek államszervező tehetségét, vagy Széchenyi, Eötvös reformtevékenységét, illetőleg Bajcsy-Zsilinszky Endre vagy Ságvári Endre hősi ellenállását a német fasisztákkal és nyilas cinkosaikkal szemben. Az az állítás sem állja meg a helyét, hogy történelemtanításunkban a nagy történeti személyek kiemelése elnyomja a nép történeti szerepét. [...] A mai tanácskozáson a XX. kongresszus és az értelmiségi határozat szellemében sikerült helyes megvilágosításba állítani, a hazafias nevelést.

Mint ismeretes, 1955-ben egyesek a politikai élet területén tapasztalható jelenségeket mechanikusan átvíve a nevelés területére, azt kezdték hangoztatni, hogy a pedagógusok a „múltba fordultak," túlhangsúlyozták a demokratikus hazafiságot, alábecsülték a szocialista hazafiságra való nevelés fontosságát, és hogy végül az 1953-54-ben tapasztalható fellendülés a hazafias nevelés területén, sőt, maga a demokratikus hazafiság is nem egyéb jobboldali elhajlásnál, nacionalizmusnál stb.

Történelemtanárainknak - mint ezt a szakmai tanácskozások leszögezték - az a véleményük: semmit sem értett meg a XX. kongresszusból, de a marxizmus-leninizmus lényegéből sem az, aki a demokratikus hazafiságot a szocialista hazafiság riválisának tekinti. A demokratikus és szocialista hazafiságot nem szembeállítani kell egymással oktató-nevelőmunkánkban, hanem a legszorosabban összekapcsolni. A demokratikus és szocialista hazafiság kapcsolata lényegében azt jelenti, hogy a proletárforradalom erői vállalják a demokratikus nemzeti örökséget, vállalják a polgári demokratikus forradalom befejezését, és harcukat úgy fogják fel, mint a nemzetközi forradalom követelményének egyesítését a nemzetközi fejlődés sajátos feltételeivel. Történelemtanáraink gyakran idézik Jaurés, a nagy francia proletárpatrióta szavait: „kevés nemzetköziség eltávolít a nemzettől, sok nemzetköziség visszavezet hozzá. Kevés patriotizmus eltávolít az Internacionálétól, sok patriotizmus elvezet hozzá."

A történelemtanárokat ezek mellett az elvi kérdések mellett a tanácskozásokon és más pedagógus összejöveteleken a történelemtanítást irányító és ellenőrző szervek munkája is ismételten foglalkoztatta. Az Oktatásügyi Minisztérium a múltban a napi politika ingadozásait hűségesen követve, sőt, olykor eltúlozva, a politikai követelményeket pedagógiai „áttétel" nélkül, mechanikusan érvényesítve, évről évre különbözőképpen állapította meg a történelemtanítás feladatait. Ez történt az elmúlt tanévben is, amikor a minisztérium a tanév eleji szakmai tanácskozásokon a szocialista hazafiságra való nevelést jelölte meg a történelemtanítás fő feladatának, de alig egy hónap múlva az eszmei-politikai világnézeti nevelést állította ennek helyére. Az idei szakmai tanácskozásokon az Oktatásügyi Minisztérium már igen magas színvonalú, bátor alkotószellemű elvi irányítást, s ezzel párhuzamosan igen sokoldalú gyakorlati, didaktikai-metodikai segítséget nyújtott a történelemtanároknak. Ez a segítség azonban csak akkor lehet gyümölcsöző, ha az Oktatásügyi Minisztérium fokozza a harcot. Lehetővé kell tenni, hogy pedagógusaink oktatás-nevelésügyünk fő kérdései, a tanórákon folyó gyakorlati oktató-nevelőmunka felé forduljanak.

 

                                                                                                                                                                                                                                                                                         

                                                                                                                                                                                                                                                                                    szakfelügyelő


 

Ezen a napon történt március 28.

1914

Bohumil Hrabal cseh író (†1997)Tovább

1943

Sergey Rachmaninov orosz zeneszerző, zongoraművész, karmester (*1873)Tovább

1945

A visszavonuló német csapatok felrobbantják a komáromi Duna-hidat.Tovább

1955

Nagy Imre miniszterelnök Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének írt levelében formálisan is kénytelen volt lemondani miniszterelnöki...Tovább

1969

Dwight David Eisenhower tábornok, az Amerikai Egyesült Államok 34. elnöke, hivatalban 1953–1961-ig (*1890)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő