Új hangú tanácskozás

Szabad Ifjúság, 1956. május 26.

„…de ami az újat, s a legtöbbet jelentette ezen a vitán, hogy olyan kérdések kerültek a DISZ vezető fóruma elé, olyan éles, bátor és őszinte hangon, amire még ifjúsági szövetségünkben nem volt példa” – jellemzi a Szabad Ifjúság cikke a DISZ Központi Vezetőségének első, a Szovjetunió Kommunista Pártja 1956. februári XX. kongresszusa után megtartott ülését. Melyek az ifjúság legégetőbb problémái? Hogyan kell képviselniük a fiatalokat? Hogyan lehetne jobb, tartalmasabb munkát végezni? Az ülés résztvevői ezekre a kérdésekre keresték a választ.

Ilyen jelentős, a DISZ egész munkáját érintő tanácskozásról, mint a Központi Vezetőség ülése, rendszerint úgy emlékezünk meg, hogy elmondjuk, milyen nagy jelentőségű volt az ülés, milyen fontos határozatok születtek. Ám most - felborítva e rendet - először másról kell szólani: arról a hangulatról, amely ezt a központi vezetőségi ülést jellemezte. Harmincöten szólaltak fel a vitában, három napig tartott a tanácskozás, és amikor a második napon az elnök javaslatot tett: szabjuk meg negyedórában a felszólalások idejét - mindenki egyhangúan e javaslat ellen szavazott. „Itt ma olyan fontos, új kérdésekről esik szó, megengedhetetlen, hogy valaki néhány perc miatt ne mondhassa el gondolatait!" Éles hangú bírálat, a hibák mély elemzése, közvetlen, bátor, szókimondó hang, okos, hasznos javaslatok tömege az ifjúság nevelése, s az ifjúság életének megjavítása érdekében - ez jellemezte ezt a tanácskozást. Ez volt a DISZ Központi Vezetőségének első ülése

után!

Maguk a fiatalok voltak ott a tanácskozás termében, az a sok tízezer és százezer, akikről szó esett, akiknek az érdekében a KV tagjai: megyei titkárok, agronómusok, megyék, járások és alapszervezetek, üzemek és gazdaságok ifjúsági vezetői szavukat hallatták. Ott voltak a Vörös Csillag traktorgyári fiatalok, akiknek gondjaik vannak a kereset, a rossz anyagellátás miatt, a miskolci Henri Martin ifjúsági kőművesbrigád tagjai, akiknek egy hónapig nem volt munkájuk, a perecesi bányász munkásszálló fiataljai, a pécsi pedagógiai főiskolások. Természetesen ennyien nem fértek volna a terembe, de mégis ott voltak, mert róluk, az ő gondjaikról, bajaikról beszéltek a Központi Vezetőség tagjai, feltárva a hibákat és keresve a megoldást. Bátran leírhatjuk, a javaslatok százai hangzottak el: mit tehet, s mit kell tennie a DISZ-nek az ifjúság égető problémáinak megoldásáért.

elvtárs, a DISZ Békés megyei végrehajtó bizottságának titkára arról beszélt, hogy mi egy időben kiadtuk a jelszót: „A DISZ nem munkaerő-gazdálkodási hivatal" -, és e jelszó hűvösében pihenve, elhárítottuk magunktól azokat a gondokat, amelyek megoldásában segítséget vártak tőlünk a fiatalok. Aki ott volt ezen a központi vezetőségi ülésen, az megérezte, megérthette: ezzel a nézettel sikerült leszámolnunk, hiszen nemcsak a beszámoló, de a felszólalók is csaknem valamennyien - ki így, ki amúgy fogalmazva - kimondották: kötelességünknek tartjuk harcolni az ifjúság égető kérdéseinek megoldásáért.

És ami szorosan ehhez tartozik: az ifjúság azt várja tőlünk, adjunk választ kérdéseire, magyarázzuk meg, amit nem lát világosan. Ifjúsági szövetségünk nagyon komoly hibát követett el - ezt nem egy felszólaló megállapította - azzal, hogy éppen a XX. kongresszus után, amikor kérdések hosszú sorára vártak választ a fiatalok, statisztikát, kimutatásokat készítettünk róluk, ahelyett, hogy közéjük menve igyekeztünk volna tájékoztatni őket, világos választ adni kérdéseikre.

Bátor, többnyire mélyen megalapozott, helyes vélemények hangzottak el szövetségünk munkastílusáról, munkánk tartalmáról.

elvtárs, a KV tagja fogalmazta meg ezt talán a legtömörebben: hosszú évek során munkánkban olyan szellem honosodott meg, hogy eredményeinket nem elsősorban az ifjúságra gyakorolt hatásukon keresztül mérjük le, tehát nem úgy, hogy egy ilyen vagy olyan rendezvény, vagy egy-egy intézkedésük hogyan hat az ifjúságra, milyen eszmei-erkölcsi forrongást vált ki benne, hanem elsősorban azt vettük számba, hogy a rendezvényen hányan voltak ott.

És, hogy az ilyen munkastílus felszámolásához megtettük az első lépéseket, azt maga a KV ülés bizonyítja, ahol az elvtársak éppen arról vitáztak, hogyan lehetne jobb, tartalmasabb munkát végezni az ifjúság tömegei között.

Sokkal jobban építeni az alapszervezetek öntevékenységére! - ez volt az egyik olyan sarkalatos kérdés, amellyel a tanácskozás valamennyi részvevője teljesen egyetértett, s többen példával bizonyították, hogy az öntevékenység milyen nagyszerű gondolatokat, eredményeket érlel.

Az ifjúság nevelése és új ötéves tervünk célkitűzéseivel kapcsolatban szó esett a fiatalok gazdasági feladatairól is. Komoly és megfontolandó javaslatok születtek: legyenek a DISZ versenymozgalmai mindinkább helyi jellegűek, ne csak a versenyekben résztvevőkkel törődjék az ifjúsági szövetség, hozzunk létre a Ganz Vagonhoz hasonlóan „ezerszemű őrsöket," s javaslatok hangzottak el arról, hogy mit tegyen a DISZ a technika fejlesztéséért.

Nem egy felszólaló ostorozta élesen azoknak a szerveknek a bürokratizmusát, amelyek nap, mint nap kapcsolatban vannak velünk, de sajnos gyakran akadályozzák a DISZ munkáját. Kár, hogy néhány illetékes minisztérium képviselői - bár meghívták őket - nem jöttek el a KV ülésére. Látszólag „apróságokról," ám a DISZ munkájában mégis annyira fontos dolgokról beszéltek ezzel kapcsolatba a hozzászólók. Csak néhány példa: ahhoz, hogy a DISZ szervezet a vállalat kocsiján néhány kilométerre elvigye a fiatalokat, szállítási engedély kell a Közlekedésügyi Minisztériumtól, s ezen legalább 5 aláírás szerepel. A fiatalok sok helyütt nem vehetik igénybe - legfeljebb pénzért - a kultúrházat. Különböző szervek nem tudják mire elkölteni pénzüket, de bürokratikus rendelkezések akadályozzák, hogy azt a DISZ célszerűen felhasználhassa, vagy éppen az illető szervek nem tanúsítanak különösebb érdeklődést a DISZ munkája iránt.

Fontos és újra meg újra visszatérő vitakérdése volt a Központi Vezetőség ülésének szövetségünk kádermunkája: az ifjúsági vezetők nevelése, tanulása, továbbképzése, az őket megillető bánásmód. Arról beszéltek a KV-ülés résztvevői, hogy bizony gyakran voltunk türelmetlenek, igazságtalanok az ifjúsági vezetőkkel, nem törődtünk életkörülményeikkel, gondjaikkal, bajaikkal.

Különösen sokat vitatott kérdés volt ezen a központi vezetőségi ülésen az értelmiségi ifjúság helyzete. Több felszólaló az őket foglalkoztató problémákról is beszélt, az ő gondolataikat tolmácsolta. Olyan javaslat is elhangzott, hogy hívjuk össze az egyetemi ifjúság és a fiatal egyetemi oktatógárda képviselőit országos tanácskozásra.

Talán így, végigolvasva a központi vezetőségi ülés néhány jellemző vonását, úgy tűnik, mintha ez a tanácskozás egyértelműen rossznak ítélte volna meg eddigi munkánkat. Erről távolról sincs szó. A vitában beszéltek eredményeinkről is, de ami az újat, s a legtöbbet jelentette ezen a vitán, hogy olyan kérdések kerültek a DISZ vezető fóruma elé, olyan éles, bátor és őszinte hangon, amire még ifjúsági szövetségünkben nem volt példa. Voltak olyan kérdések is, amelyek még válaszra, megoldásra várnak. Éppen ezért a Központi Vezetőség ülése úgy határozott, hogy ezeket a kérdéseket a párt közeljövőben tartandó ifjúsági

elé viszi, segítséget kérve megoldásukhoz.

Egészséges, cselekedni kész, bizakodó légkör - ez jellemezte a Központi Vezetőség ülését, és ennek a légkörnek kell elterjednie minél gyorsabban, erőteljesebben egész ifjúsági szövetségünkben. Nem várva különösebb utasításra, de tanulmányozva a központi vezetőségi ülés anyagát, az ott elhangzott értékes gondolatokat továbbfejlesztve, hozzálátni a munkához, cselekedni azért, hogy ne csak a diszisták, de az egész magyar ifjúság a sajátjának tekintse a DISZ-t, s részt kívánjon venni munkájában. A fiatalok formálják olyanná DISZ szervezetüket, hogy az segítsen gondjaik-bajaik megoldásában, tanítsa szépre, jóra, nevelje, szórakoztassa őket.

Bátran, nem késlekedve hozzálátni a munkához - erre tanít a Központi Vezetőség vitájának példája.




Ezen a napon történt október 18.

1904

A budapesti Központi Városháza Károly körúti szárnyának I. emeletén megnyílik a Fővárosi Könyvtár.Tovább

1915

Első világháború: A harmadik isonzói csata kezdete, az olasz hadsereg nagy erejű támadásaival szemben az Osztrák–Magyar Monarchia...Tovább

1944

Szovjet csapatok megszállják Csehszlovákiát. Szálasi Ferenc „nemzetvezető” elrendeli a teljes mozgósítást.Tovább

1956

A DISZ „az ifjúság jogos követeléseit támogató javaslatokat tett közzé” a Szabad Ifjúságban és a Szabad Népben is. A nyilatkozat javasolta...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő