Új hangú tanácskozás

Szabad Ifjúság, 1956. május 26.

„…de ami az újat, s a legtöbbet jelentette ezen a vitán, hogy olyan kérdések kerültek a DISZ vezető fóruma elé, olyan éles, bátor és őszinte hangon, amire még ifjúsági szövetségünkben nem volt példa” – jellemzi a Szabad Ifjúság cikke a DISZ Központi Vezetőségének első, a Szovjetunió Kommunista Pártja 1956. februári XX. kongresszusa után megtartott ülését. Melyek az ifjúság legégetőbb problémái? Hogyan kell képviselniük a fiatalokat? Hogyan lehetne jobb, tartalmasabb munkát végezni? Az ülés résztvevői ezekre a kérdésekre keresték a választ.

Ilyen jelentős, a DISZ egész munkáját érintő tanácskozásról, mint a Központi Vezetőség ülése, rendszerint úgy emlékezünk meg, hogy elmondjuk, milyen nagy jelentőségű volt az ülés, milyen fontos határozatok születtek. Ám most - felborítva e rendet - először másról kell szólani: arról a hangulatról, amely ezt a központi vezetőségi ülést jellemezte. Harmincöten szólaltak fel a vitában, három napig tartott a tanácskozás, és amikor a második napon az elnök javaslatot tett: szabjuk meg negyedórában a felszólalások idejét - mindenki egyhangúan e javaslat ellen szavazott. „Itt ma olyan fontos, új kérdésekről esik szó, megengedhetetlen, hogy valaki néhány perc miatt ne mondhassa el gondolatait!" Éles hangú bírálat, a hibák mély elemzése, közvetlen, bátor, szókimondó hang, okos, hasznos javaslatok tömege az ifjúság nevelése, s az ifjúság életének megjavítása érdekében - ez jellemezte ezt a tanácskozást. Ez volt a DISZ Központi Vezetőségének első ülése

után!

Maguk a fiatalok voltak ott a tanácskozás termében, az a sok tízezer és százezer, akikről szó esett, akiknek az érdekében a KV tagjai: megyei titkárok, agronómusok, megyék, járások és alapszervezetek, üzemek és gazdaságok ifjúsági vezetői szavukat hallatták. Ott voltak a Vörös Csillag traktorgyári fiatalok, akiknek gondjaik vannak a kereset, a rossz anyagellátás miatt, a miskolci Henri Martin ifjúsági kőművesbrigád tagjai, akiknek egy hónapig nem volt munkájuk, a perecesi bányász munkásszálló fiataljai, a pécsi pedagógiai főiskolások. Természetesen ennyien nem fértek volna a terembe, de mégis ott voltak, mert róluk, az ő gondjaikról, bajaikról beszéltek a Központi Vezetőség tagjai, feltárva a hibákat és keresve a megoldást. Bátran leírhatjuk, a javaslatok százai hangzottak el: mit tehet, s mit kell tennie a DISZ-nek az ifjúság égető problémáinak megoldásáért.

elvtárs, a DISZ Békés megyei végrehajtó bizottságának titkára arról beszélt, hogy mi egy időben kiadtuk a jelszót: „A DISZ nem munkaerő-gazdálkodási hivatal" -, és e jelszó hűvösében pihenve, elhárítottuk magunktól azokat a gondokat, amelyek megoldásában segítséget vártak tőlünk a fiatalok. Aki ott volt ezen a központi vezetőségi ülésen, az megérezte, megérthette: ezzel a nézettel sikerült leszámolnunk, hiszen nemcsak a beszámoló, de a felszólalók is csaknem valamennyien - ki így, ki amúgy fogalmazva - kimondották: kötelességünknek tartjuk harcolni az ifjúság égető kérdéseinek megoldásáért.

És ami szorosan ehhez tartozik: az ifjúság azt várja tőlünk, adjunk választ kérdéseire, magyarázzuk meg, amit nem lát világosan. Ifjúsági szövetségünk nagyon komoly hibát követett el - ezt nem egy felszólaló megállapította - azzal, hogy éppen a XX. kongresszus után, amikor kérdések hosszú sorára vártak választ a fiatalok, statisztikát, kimutatásokat készítettünk róluk, ahelyett, hogy közéjük menve igyekeztünk volna tájékoztatni őket, világos választ adni kérdéseikre.

Bátor, többnyire mélyen megalapozott, helyes vélemények hangzottak el szövetségünk munkastílusáról, munkánk tartalmáról.

elvtárs, a KV tagja fogalmazta meg ezt talán a legtömörebben: hosszú évek során munkánkban olyan szellem honosodott meg, hogy eredményeinket nem elsősorban az ifjúságra gyakorolt hatásukon keresztül mérjük le, tehát nem úgy, hogy egy ilyen vagy olyan rendezvény, vagy egy-egy intézkedésük hogyan hat az ifjúságra, milyen eszmei-erkölcsi forrongást vált ki benne, hanem elsősorban azt vettük számba, hogy a rendezvényen hányan voltak ott.

És, hogy az ilyen munkastílus felszámolásához megtettük az első lépéseket, azt maga a KV ülés bizonyítja, ahol az elvtársak éppen arról vitáztak, hogyan lehetne jobb, tartalmasabb munkát végezni az ifjúság tömegei között.

Sokkal jobban építeni az alapszervezetek öntevékenységére! - ez volt az egyik olyan sarkalatos kérdés, amellyel a tanácskozás valamennyi részvevője teljesen egyetértett, s többen példával bizonyították, hogy az öntevékenység milyen nagyszerű gondolatokat, eredményeket érlel.

Az ifjúság nevelése és új ötéves tervünk célkitűzéseivel kapcsolatban szó esett a fiatalok gazdasági feladatairól is. Komoly és megfontolandó javaslatok születtek: legyenek a DISZ versenymozgalmai mindinkább helyi jellegűek, ne csak a versenyekben résztvevőkkel törődjék az ifjúsági szövetség, hozzunk létre a Ganz Vagonhoz hasonlóan „ezerszemű őrsöket," s javaslatok hangzottak el arról, hogy mit tegyen a DISZ a technika fejlesztéséért.

Nem egy felszólaló ostorozta élesen azoknak a szerveknek a bürokratizmusát, amelyek nap, mint nap kapcsolatban vannak velünk, de sajnos gyakran akadályozzák a DISZ munkáját. Kár, hogy néhány illetékes minisztérium képviselői - bár meghívták őket - nem jöttek el a KV ülésére. Látszólag „apróságokról," ám a DISZ munkájában mégis annyira fontos dolgokról beszéltek ezzel kapcsolatba a hozzászólók. Csak néhány példa: ahhoz, hogy a DISZ szervezet a vállalat kocsiján néhány kilométerre elvigye a fiatalokat, szállítási engedély kell a Közlekedésügyi Minisztériumtól, s ezen legalább 5 aláírás szerepel. A fiatalok sok helyütt nem vehetik igénybe - legfeljebb pénzért - a kultúrházat. Különböző szervek nem tudják mire elkölteni pénzüket, de bürokratikus rendelkezések akadályozzák, hogy azt a DISZ célszerűen felhasználhassa, vagy éppen az illető szervek nem tanúsítanak különösebb érdeklődést a DISZ munkája iránt.

Fontos és újra meg újra visszatérő vitakérdése volt a Központi Vezetőség ülésének szövetségünk kádermunkája: az ifjúsági vezetők nevelése, tanulása, továbbképzése, az őket megillető bánásmód. Arról beszéltek a KV-ülés résztvevői, hogy bizony gyakran voltunk türelmetlenek, igazságtalanok az ifjúsági vezetőkkel, nem törődtünk életkörülményeikkel, gondjaikkal, bajaikkal.

Különösen sokat vitatott kérdés volt ezen a központi vezetőségi ülésen az értelmiségi ifjúság helyzete. Több felszólaló az őket foglalkoztató problémákról is beszélt, az ő gondolataikat tolmácsolta. Olyan javaslat is elhangzott, hogy hívjuk össze az egyetemi ifjúság és a fiatal egyetemi oktatógárda képviselőit országos tanácskozásra.

Talán így, végigolvasva a központi vezetőségi ülés néhány jellemző vonását, úgy tűnik, mintha ez a tanácskozás egyértelműen rossznak ítélte volna meg eddigi munkánkat. Erről távolról sincs szó. A vitában beszéltek eredményeinkről is, de ami az újat, s a legtöbbet jelentette ezen a vitán, hogy olyan kérdések kerültek a DISZ vezető fóruma elé, olyan éles, bátor és őszinte hangon, amire még ifjúsági szövetségünkben nem volt példa. Voltak olyan kérdések is, amelyek még válaszra, megoldásra várnak. Éppen ezért a Központi Vezetőség ülése úgy határozott, hogy ezeket a kérdéseket a párt közeljövőben tartandó ifjúsági

elé viszi, segítséget kérve megoldásukhoz.

Egészséges, cselekedni kész, bizakodó légkör - ez jellemezte a Központi Vezetőség ülését, és ennek a légkörnek kell elterjednie minél gyorsabban, erőteljesebben egész ifjúsági szövetségünkben. Nem várva különösebb utasításra, de tanulmányozva a központi vezetőségi ülés anyagát, az ott elhangzott értékes gondolatokat továbbfejlesztve, hozzálátni a munkához, cselekedni azért, hogy ne csak a diszisták, de az egész magyar ifjúság a sajátjának tekintse a DISZ-t, s részt kívánjon venni munkájában. A fiatalok formálják olyanná DISZ szervezetüket, hogy az segítsen gondjaik-bajaik megoldásában, tanítsa szépre, jóra, nevelje, szórakoztassa őket.

Bátran, nem késlekedve hozzálátni a munkához - erre tanít a Központi Vezetőség vitájának példája.




Ezen a napon történt szeptember 18.

1922

Magyarországot felveszik a Népszövetségbe.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

 

Diaszpórák, személyes sorsok

 

A görög eredetű „diaszpóra” fogalom hosszú ideig a zsidó, görög és örmény szétszóratás leírására szolgált, manapság viszont a kényszerű kiűzetés vagy az önkéntes migráció következtében létrejött külföldi etnikai kisebbségi közösségek szinonimájává vált. A diaszpórák idegen befogadó országban tevékenykednek ugyan, de tagjait – a szociológiai vizsgálatok szerint – erős érzelmi kötelékek fűzik származási országukhoz. Magyar diaszpórán általában a 19. század végétől az országot, illetve a Kárpát-medencét több hullámban önként elhagyó, ma Nyugat-Európában és a tengerentúlon élő szórványmagyarságot értjük. Friss adatok szerint a diaszpórában élő magyarok száma – a leszármazottakkal együtt – körülbelül 2,5 millió fő, akiknek a fele azonban már nem tud magyarul.

Az elmúlt évtizedben a tengerentúli magyarság képviselői jelezték, hogy a diaszpóra tagjainak az évtizedek alatt összegyűjtött értékes dokumentumai egyre nagyobb veszélyben, sok esetben a megsemmisülés határán vannak. A Magyar Diaszpóra Tanács ezért 2013-ban elfogadta a Mikes Kelemen Programot, amelynek célja az, hogy a diaszpóramagyarság könyvtári, levéltári örökségét rendezett módon összegyűjtve Magyarországra szállítsák és gondoskodjanak későbbi méltó felhasználásáról. A Nemzetpolitikai Államtitkárság és az Országos Széchényi Könyvtár szervezésében elindított Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén kezdte el munkáját. A program eredményeként az elmúlt hat év során mintegy négyezer doboznyi iratanyag és tárgy érkezett haza a világ minden részéből.

A Magyar Nemzeti Levéltár szakmai partnerként 2015-ben csatlakozott e kezdeményezéshez, felvállalva a levéltárszakmai koordinációt. A Mikes Kelemen Program és a Nemzeti Kulturális Alap által finanszírozott Ithaka-program segítségével folyamatosan közreműködik az európai és tengerentúli emigráció iratanyagának szervezett hazahozatalában, az iratanyagok levéltári struktúrájának kialakításában, majd kutathatóvá tételében. Ennek eredményeként a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának őrizetébe számos értékes irathagyaték került, amelyekből ízelítőül már az ArchívNet 2017. évi 2–3. összevont száma is közölt két írást.

Idei 4. számunk – „Diaszpórák, személyes sorsok” – fő témája szintén a diaszpóra-lét. Schmidt Anikó Hoffmann Ferenc református lelkésznek az 1920-as, 1930-as években keletkezett, a nyugat-kanadai magyarok életét dokumentáló páratlanul gazdag fényképalbumát mutatja be. Seres Attila varsói levéltári kutatásai alapján ismerteti az erdélyi lengyel diaszpóra életét az 1930-as évek végén, mindemellett közread egy eddig ismeretlen Márton Áron-levelet és egy fényképet, amelyen a püspök is szerepel. Miklós Dániel az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodó Eckhardt Tibor 1943-ban kelt levélrészletét közli. Ebben a kisgazdapárti politikus az amerikai politikai helyzetről tájékoztatja magyarországi ismerőseit, egyúttal saját sorsáról is beszámol. Főcze János Paál Árpád nekrológját publikálja, – az erdélyi magyar politikus és publicista ezt Ovtavian Goga román költő, Ady Endre egykori barátja 1938 májusában bekövetkezett halála alkalmából írta. Összeállításunkat Závoczki Adrienn írásával zárjuk, aki levéltári iratok alapján a két világháború között Magyarországon élt olasz állampolgárok sorsába nyújt betekintést

 

Budapest, 2020. szeptember 14.

 

A szerkesztők