Új hangú tanácskozás

Szabad Ifjúság, 1956. május 26.

„…de ami az újat, s a legtöbbet jelentette ezen a vitán, hogy olyan kérdések kerültek a DISZ vezető fóruma elé, olyan éles, bátor és őszinte hangon, amire még ifjúsági szövetségünkben nem volt példa” – jellemzi a Szabad Ifjúság cikke a DISZ Központi Vezetőségének első, a Szovjetunió Kommunista Pártja 1956. februári XX. kongresszusa után megtartott ülését. Melyek az ifjúság legégetőbb problémái? Hogyan kell képviselniük a fiatalokat? Hogyan lehetne jobb, tartalmasabb munkát végezni? Az ülés résztvevői ezekre a kérdésekre keresték a választ.

Ilyen jelentős, a DISZ egész munkáját érintő tanácskozásról, mint a Központi Vezetőség ülése, rendszerint úgy emlékezünk meg, hogy elmondjuk, milyen nagy jelentőségű volt az ülés, milyen fontos határozatok születtek. Ám most - felborítva e rendet - először másról kell szólani: arról a hangulatról, amely ezt a központi vezetőségi ülést jellemezte. Harmincöten szólaltak fel a vitában, három napig tartott a tanácskozás, és amikor a második napon az elnök javaslatot tett: szabjuk meg negyedórában a felszólalások idejét - mindenki egyhangúan e javaslat ellen szavazott. „Itt ma olyan fontos, új kérdésekről esik szó, megengedhetetlen, hogy valaki néhány perc miatt ne mondhassa el gondolatait!" Éles hangú bírálat, a hibák mély elemzése, közvetlen, bátor, szókimondó hang, okos, hasznos javaslatok tömege az ifjúság nevelése, s az ifjúság életének megjavítása érdekében - ez jellemezte ezt a tanácskozást. Ez volt a DISZ Központi Vezetőségének első ülése

után!

Maguk a fiatalok voltak ott a tanácskozás termében, az a sok tízezer és százezer, akikről szó esett, akiknek az érdekében a KV tagjai: megyei titkárok, agronómusok, megyék, járások és alapszervezetek, üzemek és gazdaságok ifjúsági vezetői szavukat hallatták. Ott voltak a Vörös Csillag traktorgyári fiatalok, akiknek gondjaik vannak a kereset, a rossz anyagellátás miatt, a miskolci Henri Martin ifjúsági kőművesbrigád tagjai, akiknek egy hónapig nem volt munkájuk, a perecesi bányász munkásszálló fiataljai, a pécsi pedagógiai főiskolások. Természetesen ennyien nem fértek volna a terembe, de mégis ott voltak, mert róluk, az ő gondjaikról, bajaikról beszéltek a Központi Vezetőség tagjai, feltárva a hibákat és keresve a megoldást. Bátran leírhatjuk, a javaslatok százai hangzottak el: mit tehet, s mit kell tennie a DISZ-nek az ifjúság égető problémáinak megoldásáért.

elvtárs, a DISZ Békés megyei végrehajtó bizottságának titkára arról beszélt, hogy mi egy időben kiadtuk a jelszót: „A DISZ nem munkaerő-gazdálkodási hivatal" -, és e jelszó hűvösében pihenve, elhárítottuk magunktól azokat a gondokat, amelyek megoldásában segítséget vártak tőlünk a fiatalok. Aki ott volt ezen a központi vezetőségi ülésen, az megérezte, megérthette: ezzel a nézettel sikerült leszámolnunk, hiszen nemcsak a beszámoló, de a felszólalók is csaknem valamennyien - ki így, ki amúgy fogalmazva - kimondották: kötelességünknek tartjuk harcolni az ifjúság égető kérdéseinek megoldásáért.

És ami szorosan ehhez tartozik: az ifjúság azt várja tőlünk, adjunk választ kérdéseire, magyarázzuk meg, amit nem lát világosan. Ifjúsági szövetségünk nagyon komoly hibát követett el - ezt nem egy felszólaló megállapította - azzal, hogy éppen a XX. kongresszus után, amikor kérdések hosszú sorára vártak választ a fiatalok, statisztikát, kimutatásokat készítettünk róluk, ahelyett, hogy közéjük menve igyekeztünk volna tájékoztatni őket, világos választ adni kérdéseikre.

Bátor, többnyire mélyen megalapozott, helyes vélemények hangzottak el szövetségünk munkastílusáról, munkánk tartalmáról.

elvtárs, a KV tagja fogalmazta meg ezt talán a legtömörebben: hosszú évek során munkánkban olyan szellem honosodott meg, hogy eredményeinket nem elsősorban az ifjúságra gyakorolt hatásukon keresztül mérjük le, tehát nem úgy, hogy egy ilyen vagy olyan rendezvény, vagy egy-egy intézkedésük hogyan hat az ifjúságra, milyen eszmei-erkölcsi forrongást vált ki benne, hanem elsősorban azt vettük számba, hogy a rendezvényen hányan voltak ott.

És, hogy az ilyen munkastílus felszámolásához megtettük az első lépéseket, azt maga a KV ülés bizonyítja, ahol az elvtársak éppen arról vitáztak, hogyan lehetne jobb, tartalmasabb munkát végezni az ifjúság tömegei között.

Sokkal jobban építeni az alapszervezetek öntevékenységére! - ez volt az egyik olyan sarkalatos kérdés, amellyel a tanácskozás valamennyi részvevője teljesen egyetértett, s többen példával bizonyították, hogy az öntevékenység milyen nagyszerű gondolatokat, eredményeket érlel.

Az ifjúság nevelése és új ötéves tervünk célkitűzéseivel kapcsolatban szó esett a fiatalok gazdasági feladatairól is. Komoly és megfontolandó javaslatok születtek: legyenek a DISZ versenymozgalmai mindinkább helyi jellegűek, ne csak a versenyekben résztvevőkkel törődjék az ifjúsági szövetség, hozzunk létre a Ganz Vagonhoz hasonlóan „ezerszemű őrsöket," s javaslatok hangzottak el arról, hogy mit tegyen a DISZ a technika fejlesztéséért.

Nem egy felszólaló ostorozta élesen azoknak a szerveknek a bürokratizmusát, amelyek nap, mint nap kapcsolatban vannak velünk, de sajnos gyakran akadályozzák a DISZ munkáját. Kár, hogy néhány illetékes minisztérium képviselői - bár meghívták őket - nem jöttek el a KV ülésére. Látszólag „apróságokról," ám a DISZ munkájában mégis annyira fontos dolgokról beszéltek ezzel kapcsolatba a hozzászólók. Csak néhány példa: ahhoz, hogy a DISZ szervezet a vállalat kocsiján néhány kilométerre elvigye a fiatalokat, szállítási engedély kell a Közlekedésügyi Minisztériumtól, s ezen legalább 5 aláírás szerepel. A fiatalok sok helyütt nem vehetik igénybe - legfeljebb pénzért - a kultúrházat. Különböző szervek nem tudják mire elkölteni pénzüket, de bürokratikus rendelkezések akadályozzák, hogy azt a DISZ célszerűen felhasználhassa, vagy éppen az illető szervek nem tanúsítanak különösebb érdeklődést a DISZ munkája iránt.

Fontos és újra meg újra visszatérő vitakérdése volt a Központi Vezetőség ülésének szövetségünk kádermunkája: az ifjúsági vezetők nevelése, tanulása, továbbképzése, az őket megillető bánásmód. Arról beszéltek a KV-ülés résztvevői, hogy bizony gyakran voltunk türelmetlenek, igazságtalanok az ifjúsági vezetőkkel, nem törődtünk életkörülményeikkel, gondjaikkal, bajaikkal.

Különösen sokat vitatott kérdés volt ezen a központi vezetőségi ülésen az értelmiségi ifjúság helyzete. Több felszólaló az őket foglalkoztató problémákról is beszélt, az ő gondolataikat tolmácsolta. Olyan javaslat is elhangzott, hogy hívjuk össze az egyetemi ifjúság és a fiatal egyetemi oktatógárda képviselőit országos tanácskozásra.

Talán így, végigolvasva a központi vezetőségi ülés néhány jellemző vonását, úgy tűnik, mintha ez a tanácskozás egyértelműen rossznak ítélte volna meg eddigi munkánkat. Erről távolról sincs szó. A vitában beszéltek eredményeinkről is, de ami az újat, s a legtöbbet jelentette ezen a vitán, hogy olyan kérdések kerültek a DISZ vezető fóruma elé, olyan éles, bátor és őszinte hangon, amire még ifjúsági szövetségünkben nem volt példa. Voltak olyan kérdések is, amelyek még válaszra, megoldásra várnak. Éppen ezért a Központi Vezetőség ülése úgy határozott, hogy ezeket a kérdéseket a párt közeljövőben tartandó ifjúsági

elé viszi, segítséget kérve megoldásukhoz.

Egészséges, cselekedni kész, bizakodó légkör - ez jellemezte a Központi Vezetőség ülését, és ennek a légkörnek kell elterjednie minél gyorsabban, erőteljesebben egész ifjúsági szövetségünkben. Nem várva különösebb utasításra, de tanulmányozva a központi vezetőségi ülés anyagát, az ott elhangzott értékes gondolatokat továbbfejlesztve, hozzálátni a munkához, cselekedni azért, hogy ne csak a diszisták, de az egész magyar ifjúság a sajátjának tekintse a DISZ-t, s részt kívánjon venni munkájában. A fiatalok formálják olyanná DISZ szervezetüket, hogy az segítsen gondjaik-bajaik megoldásában, tanítsa szépre, jóra, nevelje, szórakoztassa őket.

Bátran, nem késlekedve hozzálátni a munkához - erre tanít a Központi Vezetőség vitájának példája.




Ezen a napon történt június 07.

1905

Norvégia felmondja a Svédországgal való unióját.Tovább

1917

Első világháború: a messines-i csata: Az antant utászai felrobbantják a német vonalak alá telepített aknákat, ezzel 10 000 német katonát...Tovább

1921

Románia előbb az április 23-án Csehszlovákiával, majd a június 7-én a Szerb-Horvát-Szlovén Királysággal megkötött szerződése révén...Tovább

1942

Második világháború: véget ér a midway-i csata.Tovább

1952

Első alkalommal tartották meg a Pedagógusok napját. Ez alkalomból adták át a kiváló tanítói és tanári okleveleket az ország legjobb...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – I.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, impériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as várhatóan ugyanezen hónap 18-án. A most megjelenő 2. szám első írásának szerzője, Sárándi Tamás a Szatmárnémetiben lezajlott uralomváltás történetét eleveníti fel a román hadsereg 1919. áprilisi bevonulásától egész az 1920-as évek elejéig, a helyi román uralom és közigazgatás megszilárdulásának kezdetéig. Kosztyó Gyula Beregszász és vidékének 1918 és 1920 közötti vészterhes hónapjait mutatja be: az összeomlást, a proletárdiktatúra időszakát, az ezt követő román, majd cseh megszállást, továbbá a csehszlovák államhatalom berendezkedését. Perczel Olivér a Duna–Tisza köze 1919. évi román megszállását vizsgálja, Szeghy-Gayer Veronika a kassai impériumváltás után a csehszlovák hatóságok által elbocsájtott helyi magyar postai alkalmazottak sorsát követi nyomon, míg Gyarmati Enikő írása az Osztrák–Magyar Monarchia 1918. október végi összeomlását követő külföldi magyar propaganda megszervezéséről szól.

 

Budapest, 2020. június 4.
A szerkesztők