Új hangú tanácskozás

Szabad Ifjúság, 1956. május 26.

„…de ami az újat, s a legtöbbet jelentette ezen a vitán, hogy olyan kérdések kerültek a DISZ vezető fóruma elé, olyan éles, bátor és őszinte hangon, amire még ifjúsági szövetségünkben nem volt példa” – jellemzi a Szabad Ifjúság cikke a DISZ Központi Vezetőségének első, a Szovjetunió Kommunista Pártja 1956. februári XX. kongresszusa után megtartott ülését. Melyek az ifjúság legégetőbb problémái? Hogyan kell képviselniük a fiatalokat? Hogyan lehetne jobb, tartalmasabb munkát végezni? Az ülés résztvevői ezekre a kérdésekre keresték a választ.

Ilyen jelentős, a DISZ egész munkáját érintő tanácskozásról, mint a Központi Vezetőség ülése, rendszerint úgy emlékezünk meg, hogy elmondjuk, milyen nagy jelentőségű volt az ülés, milyen fontos határozatok születtek. Ám most - felborítva e rendet - először másról kell szólani: arról a hangulatról, amely ezt a központi vezetőségi ülést jellemezte. Harmincöten szólaltak fel a vitában, három napig tartott a tanácskozás, és amikor a második napon az elnök javaslatot tett: szabjuk meg negyedórában a felszólalások idejét - mindenki egyhangúan e javaslat ellen szavazott. „Itt ma olyan fontos, új kérdésekről esik szó, megengedhetetlen, hogy valaki néhány perc miatt ne mondhassa el gondolatait!" Éles hangú bírálat, a hibák mély elemzése, közvetlen, bátor, szókimondó hang, okos, hasznos javaslatok tömege az ifjúság nevelése, s az ifjúság életének megjavítása érdekében - ez jellemezte ezt a tanácskozást. Ez volt a DISZ Központi Vezetőségének első ülése

után!

Maguk a fiatalok voltak ott a tanácskozás termében, az a sok tízezer és százezer, akikről szó esett, akiknek az érdekében a KV tagjai: megyei titkárok, agronómusok, megyék, járások és alapszervezetek, üzemek és gazdaságok ifjúsági vezetői szavukat hallatták. Ott voltak a Vörös Csillag traktorgyári fiatalok, akiknek gondjaik vannak a kereset, a rossz anyagellátás miatt, a miskolci Henri Martin ifjúsági kőművesbrigád tagjai, akiknek egy hónapig nem volt munkájuk, a perecesi bányász munkásszálló fiataljai, a pécsi pedagógiai főiskolások. Természetesen ennyien nem fértek volna a terembe, de mégis ott voltak, mert róluk, az ő gondjaikról, bajaikról beszéltek a Központi Vezetőség tagjai, feltárva a hibákat és keresve a megoldást. Bátran leírhatjuk, a javaslatok százai hangzottak el: mit tehet, s mit kell tennie a DISZ-nek az ifjúság égető problémáinak megoldásáért.

elvtárs, a DISZ Békés megyei végrehajtó bizottságának titkára arról beszélt, hogy mi egy időben kiadtuk a jelszót: „A DISZ nem munkaerő-gazdálkodási hivatal" -, és e jelszó hűvösében pihenve, elhárítottuk magunktól azokat a gondokat, amelyek megoldásában segítséget vártak tőlünk a fiatalok. Aki ott volt ezen a központi vezetőségi ülésen, az megérezte, megérthette: ezzel a nézettel sikerült leszámolnunk, hiszen nemcsak a beszámoló, de a felszólalók is csaknem valamennyien - ki így, ki amúgy fogalmazva - kimondották: kötelességünknek tartjuk harcolni az ifjúság égető kérdéseinek megoldásáért.

És ami szorosan ehhez tartozik: az ifjúság azt várja tőlünk, adjunk választ kérdéseire, magyarázzuk meg, amit nem lát világosan. Ifjúsági szövetségünk nagyon komoly hibát követett el - ezt nem egy felszólaló megállapította - azzal, hogy éppen a XX. kongresszus után, amikor kérdések hosszú sorára vártak választ a fiatalok, statisztikát, kimutatásokat készítettünk róluk, ahelyett, hogy közéjük menve igyekeztünk volna tájékoztatni őket, világos választ adni kérdéseikre.

Bátor, többnyire mélyen megalapozott, helyes vélemények hangzottak el szövetségünk munkastílusáról, munkánk tartalmáról.

elvtárs, a KV tagja fogalmazta meg ezt talán a legtömörebben: hosszú évek során munkánkban olyan szellem honosodott meg, hogy eredményeinket nem elsősorban az ifjúságra gyakorolt hatásukon keresztül mérjük le, tehát nem úgy, hogy egy ilyen vagy olyan rendezvény, vagy egy-egy intézkedésük hogyan hat az ifjúságra, milyen eszmei-erkölcsi forrongást vált ki benne, hanem elsősorban azt vettük számba, hogy a rendezvényen hányan voltak ott.

És, hogy az ilyen munkastílus felszámolásához megtettük az első lépéseket, azt maga a KV ülés bizonyítja, ahol az elvtársak éppen arról vitáztak, hogyan lehetne jobb, tartalmasabb munkát végezni az ifjúság tömegei között.

Sokkal jobban építeni az alapszervezetek öntevékenységére! - ez volt az egyik olyan sarkalatos kérdés, amellyel a tanácskozás valamennyi részvevője teljesen egyetértett, s többen példával bizonyították, hogy az öntevékenység milyen nagyszerű gondolatokat, eredményeket érlel.

Az ifjúság nevelése és új ötéves tervünk célkitűzéseivel kapcsolatban szó esett a fiatalok gazdasági feladatairól is. Komoly és megfontolandó javaslatok születtek: legyenek a DISZ versenymozgalmai mindinkább helyi jellegűek, ne csak a versenyekben résztvevőkkel törődjék az ifjúsági szövetség, hozzunk létre a Ganz Vagonhoz hasonlóan „ezerszemű őrsöket," s javaslatok hangzottak el arról, hogy mit tegyen a DISZ a technika fejlesztéséért.

Nem egy felszólaló ostorozta élesen azoknak a szerveknek a bürokratizmusát, amelyek nap, mint nap kapcsolatban vannak velünk, de sajnos gyakran akadályozzák a DISZ munkáját. Kár, hogy néhány illetékes minisztérium képviselői - bár meghívták őket - nem jöttek el a KV ülésére. Látszólag „apróságokról," ám a DISZ munkájában mégis annyira fontos dolgokról beszéltek ezzel kapcsolatba a hozzászólók. Csak néhány példa: ahhoz, hogy a DISZ szervezet a vállalat kocsiján néhány kilométerre elvigye a fiatalokat, szállítási engedély kell a Közlekedésügyi Minisztériumtól, s ezen legalább 5 aláírás szerepel. A fiatalok sok helyütt nem vehetik igénybe - legfeljebb pénzért - a kultúrházat. Különböző szervek nem tudják mire elkölteni pénzüket, de bürokratikus rendelkezések akadályozzák, hogy azt a DISZ célszerűen felhasználhassa, vagy éppen az illető szervek nem tanúsítanak különösebb érdeklődést a DISZ munkája iránt.

Fontos és újra meg újra visszatérő vitakérdése volt a Központi Vezetőség ülésének szövetségünk kádermunkája: az ifjúsági vezetők nevelése, tanulása, továbbképzése, az őket megillető bánásmód. Arról beszéltek a KV-ülés résztvevői, hogy bizony gyakran voltunk türelmetlenek, igazságtalanok az ifjúsági vezetőkkel, nem törődtünk életkörülményeikkel, gondjaikkal, bajaikkal.

Különösen sokat vitatott kérdés volt ezen a központi vezetőségi ülésen az értelmiségi ifjúság helyzete. Több felszólaló az őket foglalkoztató problémákról is beszélt, az ő gondolataikat tolmácsolta. Olyan javaslat is elhangzott, hogy hívjuk össze az egyetemi ifjúság és a fiatal egyetemi oktatógárda képviselőit országos tanácskozásra.

Talán így, végigolvasva a központi vezetőségi ülés néhány jellemző vonását, úgy tűnik, mintha ez a tanácskozás egyértelműen rossznak ítélte volna meg eddigi munkánkat. Erről távolról sincs szó. A vitában beszéltek eredményeinkről is, de ami az újat, s a legtöbbet jelentette ezen a vitán, hogy olyan kérdések kerültek a DISZ vezető fóruma elé, olyan éles, bátor és őszinte hangon, amire még ifjúsági szövetségünkben nem volt példa. Voltak olyan kérdések is, amelyek még válaszra, megoldásra várnak. Éppen ezért a Központi Vezetőség ülése úgy határozott, hogy ezeket a kérdéseket a párt közeljövőben tartandó ifjúsági

elé viszi, segítséget kérve megoldásukhoz.

Egészséges, cselekedni kész, bizakodó légkör - ez jellemezte a Központi Vezetőség ülését, és ennek a légkörnek kell elterjednie minél gyorsabban, erőteljesebben egész ifjúsági szövetségünkben. Nem várva különösebb utasításra, de tanulmányozva a központi vezetőségi ülés anyagát, az ott elhangzott értékes gondolatokat továbbfejlesztve, hozzálátni a munkához, cselekedni azért, hogy ne csak a diszisták, de az egész magyar ifjúság a sajátjának tekintse a DISZ-t, s részt kívánjon venni munkájában. A fiatalok formálják olyanná DISZ szervezetüket, hogy az segítsen gondjaik-bajaik megoldásában, tanítsa szépre, jóra, nevelje, szórakoztassa őket.

Bátran, nem késlekedve hozzálátni a munkához - erre tanít a Központi Vezetőség vitájának példája.




Ezen a napon történt június 18.

1937

Felszáll Moszkvából a „szovjet Lindbergh”: Valerij Cskalov (és társai). ANT-25 típusú gépe az Északi-sark érintésével két nap múlva száll...Tovább

1940

Franciaország tűzszünetet köt a németekkel.Tovább

1972

Az NSZK labdarúgó válogatottja az Európa-bajnokság brüsszeli döntőjén 3-0-ra győzi le a Szovjetunió csapatát.Tovább

1979

Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár és Jimmy Carter amerikai elnök Bécsben aláírja a SALT-2 megállapodást.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Egyház és társadalom

 

Szociológiai értelemben az egyház társadalmi-kulturális rendszer, mely három alrendszerből áll: a tágabb értelemben vett vallási kultúrából, az azonos hitű közösségből, valamint a vallási kultúra és közösség ápolására létrejött szervezetből, amit a papság és a hierarchia képvisel. Tomka Miklós vallásszociológus értelmezése szerint Magyarországon az 1940-es évek második feléig tartó időszak még a „keresztény társadalom” korának tekinthető: az összefonódott vallási és szekuláris kultúrából úgy részesedett mindenki, mint a nemzeti hagyományból. „1948 előtt ‒ írja ‒ a vallás a legfontosabb kultúrahordozóként megelevenítette a történelmi folyamatosságot, képviselte a nemzeti identitást, hozzájárult a társadalom integrációjához.”

A fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra azonban csakhamar elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. Az egyház kényszerűségből eltávolodott a társadalmi kérdésektől, kiszorult a közéletből és visszavonult a templomok falai közé.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Kádár János pártfőtitkár egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Noha az egyéni vallásgyakorlás és az egyházak társadalmi szerepének korlátozása még a nyolcvanas években sem szűnt meg, a központi ellenőrzés valamelyest enyhült, és ezzel megnőttek a vallásosság kinyilvánítási lehetőségei. Radikális változásra azonban e téren is csak a rendszerváltást követően kerülhetett sor. 1990 után lehetővé vált az egyházi intézményrendszer újjáépítése és ezzel együtt az újbóli társadalmi szerepvállalás, aminek köszönhetően az egyház a hazai civil társadalom egyik legfontosabb építőkövévé vált.

Az ArchívNet idei 2. számának fő témája tehát: „Egyház és társadalom”. Szerzőink közül Somorjai Ádám OSB Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius 1943-ban keltezett összefoglaló jelentését közli. A Vatikáni Levéltárban őrzött ún. triennális, azaz három évre visszatekintő jelentés igen értékes történeti forrás, amely nemcsak a magyarországi egyházi viszonyokról tudósít, hanem kitér a korabeli közállapotokra, valamint a fontosabb kül- és belpolitikai kérdésekre is. Gianone András Mindszenty József esztergomi érsek 1956-os híres rádiószózatának különböző változatait veti össze, míg a Csejoszki Mihály által közölt dokumentumok a katolikus fenntartású gimnáziumok „szürke” korszakába, az 1960-as évekbe nyújtanak betekintést. Összeállításunkban emellett más témákról is olvashatunk: Miklós Dániel az 1939–1940-ben Magyarországon tartózkodó cseh menekültek történetéhez kapcsolódó levéltári forrásokat közöl, Tarnai Eszter pedig egy olyan visszaemlékezés-részletet tesz közzé, amely jól szemlélteti a Budapest ostromát követő hónapok nehézségeit és a fővárosi közélelmezés rendkívül súlyos helyzetét.

 

Budapest, 2021. május 28.

 

A szerkesztők