Új korszak egyetemeink fejlődésében

Szabad Ifjúság, 1956. július 29. 

Az egyetemek túlcentralizáltsága, az önálló egyetemi lét hiánya, a kollégiumok túlzsúfoltsága, az egyetemisták szociális helyzete, a tantervek túlpolitizáltsága elodázhatatlanná tette az egyetemek reformját. Sőtér István oktatásügyi miniszter-helyettes itt közölt írása az egyetemi oktatás fejlesztésének a főbb irányelveit vázolja.

A

nyomán új igények támadnak kulturális életünk egész területén - s új igények támadnak egyetemeinkkel szemben is. Tovább kell fejlesztenünk egyetemeinket, főiskoláinkat, hogy nagyobb tudást, korszerűbb műveltséget nyújtsanak -, hogy valóban „kiművelt emberfők" új gárdáját állíthassák közéletünk, iparunk, iskoláink, tudományos intézményeink felelős helyeire. A XX. kongresszus a szocializmus építésének olyan távlatait nyitja meg, melyek az értelmiség számára az eddiginél is lényegesen nagyobb szerepet biztosítanak.

 

Egyetemeink korszerűsége

  

Az a technikai forradalom, amely az atomenergia békés felhasználásból adódik, a termelőmunkának is merőben új jelleget ad, s a technikai, valamint az általános műveltség magasabb szintjét követeli meg. Egyetemeink nemcsak a termelés, hanem a tudományos alkotó munka utánpótlását is szülik. Ha tehát fejlesztésükben most visszamaradunk - később, harmadik ötéves tervünk végrehajtásakor ütközünk majd leküzdhetetlen nehézségekbe. Egyetemeink fejlesztésénél mindig is a távolabbi jövő igényeire kell tekintettel lennünk, s már most számolnunk kell a magunk megnövekedő lehetőségeivel - de az egész világtudomány fejlődésével is. Nagy erőfeszítéseket kell tennünk, hogy korszerűek maradjunk - illetve, korszerűkké váljunk. Ne becsüljük le eddigi eredményeinket -, de óvakodjunk az önteltségtől, és eredményeink túlbecsülésétől. Valójában még sok munkára, nagy áldozatokra van szükség, hogy komoly, szakszerű, megbízható műveltségi szintre emeljük népünket.

A XX. kongresszus szelleme azt követeli tőlünk, hogy új korszakot nyissunk egyetemeink fejlődésében. De ez az új korszak az elmúlt évek eredményein fog felépülni. Az első ötéves terv nagy átalakító munkát végzett egyetemeink életében. Kialakult a szocialista egyetem, mely az értelmiséget a népből, a munkásság-parasztság gyermekeiből teremti újjá. Kialakult az az egyetem, mely a marxizmus-leninizmus módszerét alkalmazza a különböző tudományágakban, s a társadalom, a természet megértésének, a világ átalakításának kulcsát nyújtja. Amikor most tovább akarunk lépni új fejlődési fok felé, ezeket a nagy eredményeket kell tovább kamatoztatnunk.

 

Nagyobb függetlenség egyetemeinknek, rektorainknak

  

Egyetemeink fejlődésének akadályozójává vált a túlságos centralizáltság - melyre egyébként, a fejlődés egy korábbi fokán, tagadhatatlanul szükség volt. Ma azonban, amikor az egyetemek szervezete megerősödött, s szocialista jellege is szilárdan kialakult, ezt a centralizáltságot feltétlenül meg kell szüntetnünk. Az Oktatásügyi Minisztérium nem tarthat többé kezében olyan hatásköröket, melyek valójában az egyetemeknél vannak a legjobb helyen. Növelnünk kell az egyetemek önállóságát, ezen belül a karokét, s elsősorban: a tanszékekét. Különböző szervezeti, fegyelmi, oktatási, tudományos stb. hatásköröket, melyeket eddig a minisztérium tartott kézben, vissza kell adnunk az egyetemeknek. Feltétlenül nagyobb függetlenséget, kezdeményezési lehetőséget kell biztosítanunk a rektorok számára a gazdasági, pénzügyi kérdésekben. Az Oktatásügyi Minisztérium máris megtette ezekhez az első lépéseket.

 

Felsőoktatási Tanács

 

Az egyetemek minisztériumi irányításának az eddiginél sokkal demokratikusabbá kell válnia. Új intézkedések, rendelkezések meghozatala előtt nemcsak véleményt kell kérni az egyetemekről - de tőlük kell várni bizonyos kezdeményezéseket is. Hisz nyilvánvaló, hogy a maga területét az egyetem jobban ismeri a minisztériumnál - mely utóbbi viszont az országos viszonyokat tekinti át könnyebben. A két nézőpont egyeztetéséből, kölcsönhatásából alakulhat ki a helyes irányítás. E kölcsönhatás szervezeti formáját biztosítja a

, amelyet az Oktatásügyi Minisztérium most hoz létre az egyetemek, valamint a párt, a , a szakszervezet leghivatottabb képviselőiből.

Amikor az egyetemek továbbfejlődéséről beszélünk - egyszersmind stabilizálásukra is gondolunk, mind szervezeti, mind tantervi értelemben. Különösen határozott ez a stabilizálási igény a műszaki egyetemek részéről, s ennek az igénynek érvényt is kell szereznünk. Ne bontsuk meg tehát mindazt, amit a műszaki egyetemek területén jól hoztunk létre - és ne nyúljunk e területekhez, maguknak a műszaki egyetemeknek akarata, szándéka ellenére.

 

Kötetlenebb oktatás - ötéves tanárképzés

 

Viszont az is kétségtelen, hogy a XX. kongresszus lényeges változásokat tesz szükségessé a társadalomtudományok - és részben a természettudományok oktatásában, művelésében. Nem szabad tehát visszariadnunk attól, hogy ezeken a területeken merész újításokat léptessünk életbe. Főként nem szabad tétováznunk abban, hogy e területek mostani, túlságosan és feleslegesen megkötött oktatási rendjét józanul meglazítsuk. A megfelelő mértékű lazítás nemcsak az oktatás színvonalának emelését, de a hallgatók munkájának önállósulását hozza majd el.

Ahhoz azonban, hogy a lazítottabb, fakultatív jellegű tanterveket kialakíthassuk, elengedhetetlenül szükséges a négyéves oktatási időnek öt évre való felemelése. A jelenlegi, négyéves tanárképzés, amely ugyanakkor a kétszakossággal járt együtt, mérhetetlen túlterhelést jelent, s eleve lehetetlenné teszi az alapos kiképzést. El kell érnünk, hogy a tanárképzés már 1957 őszétől kezdve ötévessé váljék - s az addig rendelkezésünkre álló idő alatt ki kell alakítanunk a fakultatív jellegű, lazítottabb

 

Több műszer, könyv, tudományág

  

A műszaki egyetemek oktatási színvonalának nélkülözhetetlen előfeltétele a laboratóriumok, a gyakorlati oktatás, a műszer-ellátottság mai szintjének lényeges felemelése. Hasonlóképp, a természettudományi karokon a mai, hiányos, elavult műszer-parkot komoly áldozatok árán is korszerűsítenünk kell. A hazánkba ellátogató külföldi tudósok méltán csodálkoznak tudományos eredményeinken, s azokon a kedvezőtlen feltételeken, melyekből ezek az eredmények mégis megszülettek. Korszerű, modern műszerekkel még többet tudunk majd elérni a fizika, a kémia, a biológia, a geológia stb. területein.

Valamennyi tudományágunk sürgető érdeke, hogy könyvtáraink mai, elavult, még mindig a századvég igényeinek megfelelő helyzetén is javítsunk. A bölcsészkarok területén gondolnunk kell olyan fontos, de kis létszámigényű tudományágak életben tartására, melyekben nemzetközi tekintélyt vívtunk ki eddig. Nem szabad elsorvadnia a magyar

,, stb. - de fel kell virágoznia a , a klasszika filológiának is. Bővebb teret kell nyújtanunk a közép-európai népek kultúrájának, irodalmának oktatására, fejlesztenünk kell a művészettörténet, a néprajz stb. oktatását, tudományos művelését. Új gazdasági és politikai jelentőséggel lépnek a nemzetközi élet színterére Ázsia és a Közel-Kelet népei. Egyetemeinken tehát az eddiginél is fokozottabb hangsúlyt kell biztosítani az ázsiai, a közél-keleti nyelvek, kultúrák, irodalmak oktatása számára. Sürgető például a kínai, arab stb. nyelvek oktatása mellett a hindi nyelv oktatásának biztosítása is.

  

A külföldi ösztöndíjrendszer megváltoztatása

  

Egyetemeinknek az eddiginél élénkebben kell bekapcsolódniok a nemzetközi tudományos és egyetemi élet vérkeringésébe. Fokoznunk kell az oktatók - különösen a fiatalok - tanulmányút lehetőségeit, valamint a hallgatókét is. Mostani külföldi ösztöndíjas rendszerünket semmiképp sem tarthatjuk kielégítőnek, mivel komoly anyagi áldozatainkat nem honorálja megfelelő eredményekkel. A külföldi ösztöndíjasok kiválasztásának a jövőben nem a középiskolákban - az egyetemeken kell megtörténnie. Néhány egyetemi félév tanulmányi eredményei alapján kell kiválasztanunk azokat a legtehetségesebb hallgatókat, akiket szovjet vagy népi demokratikus egyetemeken taníttatunk tovább.

Gondolnunk kell arra is, hogy a külföldi egyetemeken szaporítanunk kell azoknak a tanszékeknek, lektorátusoknak a számát, melyek a magyar nyelvet, kultúrát, irodalmat tanítják. Műveltségünk, zenénk, festészetünk, irodalmunk nemzetközi tekintélyét csak ezen az úton biztosíthatjuk. Éppen ezért foglalkoznunk kell azzal a tervvel, hogy a bécsi és a római

eredeti rendeltetésükre újból felhasználjuk.

 

Diákotthonaink helyén új kollégiumok

  

Egyetemeink új fejlődési szakasza fokozott teljesítményeket követel meg hallgatóinktól - épp ezért fokozott segítséget is kell nyújtanunk nekik. Mostani diákotthon-rendszerünket fokozatosan kollégiumi rendszerré kell tehát továbbfejlesztenünk. Az új kollégiumokban fel kell használnunk a népi kollégiumok és az Eötvös-kollégium legjobb, legmaradandóbb hagyományait. Külön minta-kollégiumokat is kell létesítenünk, az Eötvös-kollégium hagyományai alapján, a különböző tudományterületeken, hogy az egyetemi hallgatóság legjobbjainak fokozott szakmai segítséget is nyújthassunk.

A kollégiumokban az eddiginél kedvezőbb elhelyezési lehetőségekről kell gondoskodnunk, s arra törekednünk, hogy a közösségi élet nagy nevelő intézményeivé váljanak. E kollégiumokban a DISZ számára a nevelő, a politikai munka új, gazdag területei nyílnának meg.

 

Vitákra van szükség

  

A XX. kongresszus útmutatása nyomán küzdenünk kell az egyes tudományokban meglévő dogmatizmus, tespedtség, sematikus gondolkodásmód ellen. Ezt a célt csak magas színvonalú vitákkal érhetjük el. Teljes mértékben egyetértünk pártunk fellépésével a demagógia ellen. De a demagógia elleni harc nem jelentheti a viták beszüntetését. Ellenkezőleg: a vitáknak tovább kell folyniok az egyetemek, valamint a Tudományos Akadémia szintjén, a legjobb szakemberek bevonásával, a legélesebb, legpolémikusabb színezettel, bármifajta dogmatizmus ellen - és a demagógia egyértelmű kirekesztésével. Alapos előkészületek után vitákat kell tehát kezdeményeznünk a jogtudomány, a fizika, a biológia, a földrajztudomány, és még számos, egyéb tudományág területén.

Új alapokra kell fektetnünk filozófiai oktatásunkat, a filozófiai szakképzést, a filozófiatörténet oktatását is.

 

A levelező oktatás - és az oktatók munka-normája

  

Levelező oktatásunk mai rendszere semmiképp sem kielégítő. Ezt a nehéz feladatot csak megfelelő, specializált tanszemélyzet kialakításával lehetne megoldani. A levelező oktatással olyan szakembereknek kell foglalkozniuk az egyes tanszékeken, akik ez oktatási forma különleges módszereit is kialakítják, tovább fejlesztik, s nem csupán „mellékesen" foglalkoznak a levelező hallgatókkal. Ahhoz, hogy ezt elérhessük, felül kell vizsgálnunk az egyetemi „munka-norma" mostani elavult, éppen nem kielégítő elveit, következetlenségeit - és ahol ez szükséges -, nem szabad visszariadnunk az oktatói létszám észszerű növelésétől. Általában nagyon gondosan kell ügyelnünk arra, hogy az oktatói létszám tegye lehetővé a tudományos munkát, s főként a fiatal oktatók szakmai továbbfejlődését.

 

Elosztás, létszám

  

Számos panasz merült fel évek óta az egyetemet végző fiatalok munkába állítása miatt is. Az elosztás mostani rendszerét tehát felül kell vizsgálnunk - és arra törekednünk, hogy a jó munkát végzett tehetséges fiatalok szakmai továbbfejlődését biztosítsuk.

Helyes és jogos az igény, hogy hallgatóink létszámát, különösen a műszaki egyetemeken tovább növeljük. De ez a növelés csak tudományos alapon, felelős és komoly számítások eredményeként történhetik, egész népgazdaságunk távlati igényeinek figyelembe vételével. Hasonló módon kell figyelembe venni a létszám emelésénél az egyetemek kapacitását is, és óvakodnunk kell attól, hogy e kapacitás kellő növelése, biztosítása nélkül fogjunk olyan vállalkozásba, melynek oktatási feltételei nincsenek meg.

 

Távlati fejlesztési terv

  

Ahhoz, hogy mindezeket a feladatokat tervszerűen megvalósíthassuk, létre kell hoznunk, egész felsőoktatásunk távlati fejlesztési tervét - ami elsősorban a Felsőoktatási Tanácsra, valamint az Oktatásügyi Minisztériumra hárul. Ennek a tervnek a XX. kongresszus szellemében kell kibontakoznia, és bátran kell vállalkoznia az újítás, a józan és szükségszerű továbbfejlesztés munkáira. E munkákban a vállalkozás, a kezdeményezés igényének párosulnia kell a mértéktartás, a felelősség elvével. Ez a párosulás biztosíthatja csak, hogy ami újat létrehozunk, az tartós és életképes is legyen.

 

 

oktatásügyi miniszter-helyettes


Ezen a napon történt június 18.

1937

Felszáll Moszkvából a „szovjet Lindbergh”: Valerij Cskalov (és társai). ANT-25 típusú gépe az Északi-sark érintésével két nap múlva száll...Tovább

1940

Franciaország tűzszünetet köt a németekkel.Tovább

1972

Az NSZK labdarúgó válogatottja az Európa-bajnokság brüsszeli döntőjén 3-0-ra győzi le a Szovjetunió csapatát.Tovább

1979

Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár és Jimmy Carter amerikai elnök Bécsben aláírja a SALT-2 megállapodást.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Egyház és társadalom

 

Szociológiai értelemben az egyház társadalmi-kulturális rendszer, mely három alrendszerből áll: a tágabb értelemben vett vallási kultúrából, az azonos hitű közösségből, valamint a vallási kultúra és közösség ápolására létrejött szervezetből, amit a papság és a hierarchia képvisel. Tomka Miklós vallásszociológus értelmezése szerint Magyarországon az 1940-es évek második feléig tartó időszak még a „keresztény társadalom” korának tekinthető: az összefonódott vallási és szekuláris kultúrából úgy részesedett mindenki, mint a nemzeti hagyományból. „1948 előtt ‒ írja ‒ a vallás a legfontosabb kultúrahordozóként megelevenítette a történelmi folyamatosságot, képviselte a nemzeti identitást, hozzájárult a társadalom integrációjához.”

A fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra azonban csakhamar elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. Az egyház kényszerűségből eltávolodott a társadalmi kérdésektől, kiszorult a közéletből és visszavonult a templomok falai közé.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Kádár János pártfőtitkár egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Noha az egyéni vallásgyakorlás és az egyházak társadalmi szerepének korlátozása még a nyolcvanas években sem szűnt meg, a központi ellenőrzés valamelyest enyhült, és ezzel megnőttek a vallásosság kinyilvánítási lehetőségei. Radikális változásra azonban e téren is csak a rendszerváltást követően kerülhetett sor. 1990 után lehetővé vált az egyházi intézményrendszer újjáépítése és ezzel együtt az újbóli társadalmi szerepvállalás, aminek köszönhetően az egyház a hazai civil társadalom egyik legfontosabb építőkövévé vált.

Az ArchívNet idei 2. számának fő témája tehát: „Egyház és társadalom”. Szerzőink közül Somorjai Ádám OSB Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius 1943-ban keltezett összefoglaló jelentését közli. A Vatikáni Levéltárban őrzött ún. triennális, azaz három évre visszatekintő jelentés igen értékes történeti forrás, amely nemcsak a magyarországi egyházi viszonyokról tudósít, hanem kitér a korabeli közállapotokra, valamint a fontosabb kül- és belpolitikai kérdésekre is. Gianone András Mindszenty József esztergomi érsek 1956-os híres rádiószózatának különböző változatait veti össze, míg a Csejoszki Mihály által közölt dokumentumok a katolikus fenntartású gimnáziumok „szürke” korszakába, az 1960-as évekbe nyújtanak betekintést. Összeállításunkban emellett más témákról is olvashatunk: Miklós Dániel az 1939–1940-ben Magyarországon tartózkodó cseh menekültek történetéhez kapcsolódó levéltári forrásokat közöl, Tarnai Eszter pedig egy olyan visszaemlékezés-részletet tesz közzé, amely jól szemlélteti a Budapest ostromát követő hónapok nehézségeit és a fővárosi közélelmezés rendkívül súlyos helyzetét.

 

Budapest, 2021. május 28.

 

A szerkesztők