Új szakembereink elhelyezéséről

Szabad Ifjúság, 1956. május 11.

Az állami elosztás minden új szakembernek biztosít majd működési területet. A Szabad Ifjúság cikke a friss diplomások, fiatal szakemberek elhelyezkedésének a kérdését, az úgynevezett szervezett elosztás (vándoroltatási láz) problematikáját tárgyalja, elítélve annak személytelen, bürokratikus intézkedéseit. Úgy vélik, hogy a fiatalok munkába állításában a DISZ-szervezeteknek nagyobb szerepet kellene vállalniuk.


Szünter Mária, Fenerstadt Éva, Vona Valéria a váci Közgazdasági Technikumban végzett tavaly. Szüleik is Vácott laknak. Minden vágyuk az volt, hogy maguk is szülővárosukban kezdhessék meg munkájukat, például a Váci Hajógyárban. Ennek ellenére a

irányították őket - Budapestre. Ugyanakkor olyan közgazdász diákokat, akik Budapesten fejezték be tanulmányaikat - váci vállalatokhoz küldtek. A Borsodi Szénbányászati Tröszt a tatai, meg esztergomi technikumokból kapta a múlt esztendőben gyakornokait - mintha e diákok szülőföldjének közelében, a Dunántúlon nem akadna elég bánya. Folytathatnók a példákat, amelyek arról tanúskodnak, hogy az ifjú szakemberek elosztásánál olykor sajátságos „vándoroltatási láz" érvényesült: az ország egyik szögletéből a másikba bocsátották át a végzetteket, hogy azután - talán az egyensúly kedvéért - amonnan meg emide szállíthassanak másokat.

Kinek használ ez? Talán az államnak, a népgazdaságnak? Semmi estre sem. A vasútjegyet nem adják ingyen - a szülői háztól messze szakadó ifjúnak pedig fedélre van szüksége a feje fölé, ami csak növeli a lakáshiányt. Talán a pálya kezdetén álló fiataloknak? Még kevésbé. A szakmai gyakorlat nem jár együtt vezérigazgatói fizetéssel, s a különélés nem könnyíti meg a boldogulást. Hát még, ha nincs is hely a munkásszálláson, ami előfordul, például Budapesten! Ilyenkor nyakába szedheti a lábát a gyakornok, míg albérleti szobát talál - 2-300 forintért havonként. Van eset, hogy a körülmények ilyen alakulása erkölcsi zülléshez is vezet, különösen lányoknál.

Másféle hibák is előfordultak a múlt esztendőben a fiatal szakemberek munkába állításánál. A technikusok egy részét nem végzettségének megfelelő munkakörben, hanem az adminisztrációban, vagy éppen segédmunkásként kezdték foglalkoztatni. Különösen bántó volt e jelenség a Begyűjtési Minisztérium és az Állami Gazdaságok Minisztériuma szerveinél - hiszen mezőgazdaságunk fejlődő szociális szektora várva-várja a szakembereket. De hát az történt, hogy amíg a Budapest közvetlen környékén levő állami gazdaságok olyan bőségesen kaptak gyakornokokat, hogy már sok is volt a jóból, s a felesleggel nem tudtak mit kezdeni, addig - a szép fővárosunktól kétségtelenül messze eső - Baranyában vagy Somogyban hiába várták a kádereket, ide csak cseppent-csurrant belőlük. Ezért aztán a pomázi gazdaságban a tizenkét új szakember közül a felének - Fodor János, Jászovics Magda, Papp Lajos, Jakubovics Imre mezőgazdasági technikusoknak, Kaiser Mária, Majsányi László volt agrárszakos egyetemistáknak - csak alkalmi jellegű, irodista - megbízatások jutottak. A begyűjtési hivatalokban, a Terményforgalmi és Raktározási Igazgatóság vállalatainál foglalkoztatott új emberek többsége - 89 százaléka - sem veheti hasznát teljesen szakmai tudásának: telepi adminisztrátorként vagy községi begyűjtési előadóként működik.

Megint mások a szervezett elosztáson kívül helyezkedtek el. Az irányítást be sem várva, jó előre igyekeztek maguknak helyet biztosítani, különösen, ha személyes összeköttetésekre tudtak támaszkodni. Mások nem foglalták el a kijelölt állásokat - különösen olyan esetekben, amikor ezek nem feleltek meg szakképzettségüknek, vagy amikor vidékre kellett volna távozniok.

 

Tanuljunk a múlt esztendő hibáiból!

 

E hibák semmi esetre sem jellemezték általánosságban, egészében az elosztást. A hallgatók túlnyomó többsége megtalálta helyét „a nap alatt," az építés nagy folyamának sodrában, s nem csendes, part menti szélein. S ha most mégis felemlítjük e visszásságokat, azért tesszük, mert szeretnénk, ha tanulságul szolgálnának a jövőt illetően, most, amikor ismét napirendre került az új szakemberek elhelyezkedése.

Mindenekelőtt azt kell látnunk, hogy a helytelenségek egy részének gyökerei még négy-öt esztendővel ezelőtti múltunkba nyúlnak vissza. Akkor - 1951-ben, 1952-ben - nem hangoltuk össze megfelelőnek a „beiskolázás" terveit a népgazdaság várható szakember-szükségletével. Ez még az idén is érezteti kedvezőtlen hatását. Az állami elosztás minden új szakembernek biztosít majd működési területet. De - ha a tavalyinál jóval kisebb körben is - még mindig lesznek, akik időlegesen nem a szaktudásuknak megfelelő állásba kerülnek.

Azonban a hibák tekintélyes része abból eredt a múlt esztendőben, hogy az állami és társadalmi szervek a terv szabta kereteken belül sem követtek el mindent annak érdekében, hogy a népgazdaságnak az érdekeit és a fiatal szakemberek jogos szakmai, személyes igényeit összehangolják. Számos esetben a lélektelen, bürokratikus intézkedések következményeit kellett megsínyleniök a fiataloknak. A példák, amelyeket a „vándoroltatási láz"-nak, vagy a szakmai végzettség mellőzésének szemléltetésére idéztünk fentebb: kétségtelenül ilyen kevés szívvel megtett, eléggé el nem mélyült rendelkezésekre utalnak. A

személyzeti főosztályának megbízott vezetője például nem készítette elő kellő módon az elhelyezést. A tanácsi szervek azért nem kaptak elég kádert, mert az illetékes minisztériumok nem fordítottak erre elég gondot. Nem mindenütt szenteltek kellő figyelmet a fiatalok érdeklődésének, szakmai fejlődési igényeinek, személyes körülményeinek - holott talán az íróasztal mögött levő falon ott ékeskedett a felirat: „Népi demokráciánk legfőbb értéke az ember."

Az alsóbb szerveknél, vállalatoknál olykor húzódozás, idegenkedés volt tapasztalható az új szakemberek fogadásánál: különösen olyan esetekben, amikor a szaktudás nem volt kamatoztatható azonnal, nyilvánvaló, kézzelfogható módon, hanem csak huzamosabb idő múltán. A kellemetlenség hátterében némelykor még egyszerű kenyérféltés is meghúzódott. És ne hallgassuk le: akadt kivetnivaló a hallgatókban is, akik sokszor helytelenül utasították vissza a felkínált működési lehetőségeket.

Az effajta visszásságoknak nem szabd megismétlődniök idén! Ehhez nemcsak arra van szükség, hogy egyes állami szervek nagyobb körültekintést, egyes hallgatók pedig nagyobb fegyelmezettséget tanúsítsanak, hanem - úgy véljük - arra, hogy a

ismerik leginkább saját tagjaik képességeit, hajlamait, ők tudják legjobban megítélni, mit kell tiszteletben tartani személyes törekvéseikből, s mit kell elvetni, amikor az életpálya kiszabásáról van szó. S az üzemi DISZ-szervezetek sem keveset tehetnek azért, hogy szeretet, megértés fogadja, s a jogos igények megbecsülésének szelleme vegye körül az „új ember"-eket, az érkező szakembereket. De persze az sem lesz elegendő, ha a DISZ-szervezetek hallatják a hangjukat, a gazdasági vezetőknek meg is kell hallgatni őket, meg is kell szívlelni észrevételeiket, javaslataikat. A DISZ-bizottságnak legyen szeme és szája - a gazdasági vezetőnek meg füle és szíve -, ha új értelmiségünk új szakembereink dolgáról van szó.



Ezen a napon történt június 18.

1937

Felszáll Moszkvából a „szovjet Lindbergh”: Valerij Cskalov (és társai). ANT-25 típusú gépe az Északi-sark érintésével két nap múlva száll...Tovább

1940

Franciaország tűzszünetet köt a németekkel.Tovább

1972

Az NSZK labdarúgó válogatottja az Európa-bajnokság brüsszeli döntőjén 3-0-ra győzi le a Szovjetunió csapatát.Tovább

1979

Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár és Jimmy Carter amerikai elnök Bécsben aláírja a SALT-2 megállapodást.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Egyház és társadalom

 

Szociológiai értelemben az egyház társadalmi-kulturális rendszer, mely három alrendszerből áll: a tágabb értelemben vett vallási kultúrából, az azonos hitű közösségből, valamint a vallási kultúra és közösség ápolására létrejött szervezetből, amit a papság és a hierarchia képvisel. Tomka Miklós vallásszociológus értelmezése szerint Magyarországon az 1940-es évek második feléig tartó időszak még a „keresztény társadalom” korának tekinthető: az összefonódott vallási és szekuláris kultúrából úgy részesedett mindenki, mint a nemzeti hagyományból. „1948 előtt ‒ írja ‒ a vallás a legfontosabb kultúrahordozóként megelevenítette a történelmi folyamatosságot, képviselte a nemzeti identitást, hozzájárult a társadalom integrációjához.”

A fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra azonban csakhamar elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. Az egyház kényszerűségből eltávolodott a társadalmi kérdésektől, kiszorult a közéletből és visszavonult a templomok falai közé.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Kádár János pártfőtitkár egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Noha az egyéni vallásgyakorlás és az egyházak társadalmi szerepének korlátozása még a nyolcvanas években sem szűnt meg, a központi ellenőrzés valamelyest enyhült, és ezzel megnőttek a vallásosság kinyilvánítási lehetőségei. Radikális változásra azonban e téren is csak a rendszerváltást követően kerülhetett sor. 1990 után lehetővé vált az egyházi intézményrendszer újjáépítése és ezzel együtt az újbóli társadalmi szerepvállalás, aminek köszönhetően az egyház a hazai civil társadalom egyik legfontosabb építőkövévé vált.

Az ArchívNet idei 2. számának fő témája tehát: „Egyház és társadalom”. Szerzőink közül Somorjai Ádám OSB Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius 1943-ban keltezett összefoglaló jelentését közli. A Vatikáni Levéltárban őrzött ún. triennális, azaz három évre visszatekintő jelentés igen értékes történeti forrás, amely nemcsak a magyarországi egyházi viszonyokról tudósít, hanem kitér a korabeli közállapotokra, valamint a fontosabb kül- és belpolitikai kérdésekre is. Gianone András Mindszenty József esztergomi érsek 1956-os híres rádiószózatának különböző változatait veti össze, míg a Csejoszki Mihály által közölt dokumentumok a katolikus fenntartású gimnáziumok „szürke” korszakába, az 1960-as évekbe nyújtanak betekintést. Összeállításunkban emellett más témákról is olvashatunk: Miklós Dániel az 1939–1940-ben Magyarországon tartózkodó cseh menekültek történetéhez kapcsolódó levéltári forrásokat közöl, Tarnai Eszter pedig egy olyan visszaemlékezés-részletet tesz közzé, amely jól szemlélteti a Budapest ostromát követő hónapok nehézségeit és a fővárosi közélelmezés rendkívül súlyos helyzetét.

 

Budapest, 2021. május 28.

 

A szerkesztők