Új szakembereink elhelyezéséről

Szabad Ifjúság, 1956. május 11.

Az állami elosztás minden új szakembernek biztosít majd működési területet. A Szabad Ifjúság cikke a friss diplomások, fiatal szakemberek elhelyezkedésének a kérdését, az úgynevezett szervezett elosztás (vándoroltatási láz) problematikáját tárgyalja, elítélve annak személytelen, bürokratikus intézkedéseit. Úgy vélik, hogy a fiatalok munkába állításában a DISZ-szervezeteknek nagyobb szerepet kellene vállalniuk.


Szünter Mária, Fenerstadt Éva, Vona Valéria a váci Közgazdasági Technikumban végzett tavaly. Szüleik is Vácott laknak. Minden vágyuk az volt, hogy maguk is szülővárosukban kezdhessék meg munkájukat, például a Váci Hajógyárban. Ennek ellenére a

irányították őket - Budapestre. Ugyanakkor olyan közgazdász diákokat, akik Budapesten fejezték be tanulmányaikat - váci vállalatokhoz küldtek. A Borsodi Szénbányászati Tröszt a tatai, meg esztergomi technikumokból kapta a múlt esztendőben gyakornokait - mintha e diákok szülőföldjének közelében, a Dunántúlon nem akadna elég bánya. Folytathatnók a példákat, amelyek arról tanúskodnak, hogy az ifjú szakemberek elosztásánál olykor sajátságos „vándoroltatási láz" érvényesült: az ország egyik szögletéből a másikba bocsátották át a végzetteket, hogy azután - talán az egyensúly kedvéért - amonnan meg emide szállíthassanak másokat.

Kinek használ ez? Talán az államnak, a népgazdaságnak? Semmi estre sem. A vasútjegyet nem adják ingyen - a szülői háztól messze szakadó ifjúnak pedig fedélre van szüksége a feje fölé, ami csak növeli a lakáshiányt. Talán a pálya kezdetén álló fiataloknak? Még kevésbé. A szakmai gyakorlat nem jár együtt vezérigazgatói fizetéssel, s a különélés nem könnyíti meg a boldogulást. Hát még, ha nincs is hely a munkásszálláson, ami előfordul, például Budapesten! Ilyenkor nyakába szedheti a lábát a gyakornok, míg albérleti szobát talál - 2-300 forintért havonként. Van eset, hogy a körülmények ilyen alakulása erkölcsi zülléshez is vezet, különösen lányoknál.

Másféle hibák is előfordultak a múlt esztendőben a fiatal szakemberek munkába állításánál. A technikusok egy részét nem végzettségének megfelelő munkakörben, hanem az adminisztrációban, vagy éppen segédmunkásként kezdték foglalkoztatni. Különösen bántó volt e jelenség a Begyűjtési Minisztérium és az Állami Gazdaságok Minisztériuma szerveinél - hiszen mezőgazdaságunk fejlődő szociális szektora várva-várja a szakembereket. De hát az történt, hogy amíg a Budapest közvetlen környékén levő állami gazdaságok olyan bőségesen kaptak gyakornokokat, hogy már sok is volt a jóból, s a felesleggel nem tudtak mit kezdeni, addig - a szép fővárosunktól kétségtelenül messze eső - Baranyában vagy Somogyban hiába várták a kádereket, ide csak cseppent-csurrant belőlük. Ezért aztán a pomázi gazdaságban a tizenkét új szakember közül a felének - Fodor János, Jászovics Magda, Papp Lajos, Jakubovics Imre mezőgazdasági technikusoknak, Kaiser Mária, Majsányi László volt agrárszakos egyetemistáknak - csak alkalmi jellegű, irodista - megbízatások jutottak. A begyűjtési hivatalokban, a Terményforgalmi és Raktározási Igazgatóság vállalatainál foglalkoztatott új emberek többsége - 89 százaléka - sem veheti hasznát teljesen szakmai tudásának: telepi adminisztrátorként vagy községi begyűjtési előadóként működik.

Megint mások a szervezett elosztáson kívül helyezkedtek el. Az irányítást be sem várva, jó előre igyekeztek maguknak helyet biztosítani, különösen, ha személyes összeköttetésekre tudtak támaszkodni. Mások nem foglalták el a kijelölt állásokat - különösen olyan esetekben, amikor ezek nem feleltek meg szakképzettségüknek, vagy amikor vidékre kellett volna távozniok.

 

Tanuljunk a múlt esztendő hibáiból!

 

E hibák semmi esetre sem jellemezték általánosságban, egészében az elosztást. A hallgatók túlnyomó többsége megtalálta helyét „a nap alatt," az építés nagy folyamának sodrában, s nem csendes, part menti szélein. S ha most mégis felemlítjük e visszásságokat, azért tesszük, mert szeretnénk, ha tanulságul szolgálnának a jövőt illetően, most, amikor ismét napirendre került az új szakemberek elhelyezkedése.

Mindenekelőtt azt kell látnunk, hogy a helytelenségek egy részének gyökerei még négy-öt esztendővel ezelőtti múltunkba nyúlnak vissza. Akkor - 1951-ben, 1952-ben - nem hangoltuk össze megfelelőnek a „beiskolázás" terveit a népgazdaság várható szakember-szükségletével. Ez még az idén is érezteti kedvezőtlen hatását. Az állami elosztás minden új szakembernek biztosít majd működési területet. De - ha a tavalyinál jóval kisebb körben is - még mindig lesznek, akik időlegesen nem a szaktudásuknak megfelelő állásba kerülnek.

Azonban a hibák tekintélyes része abból eredt a múlt esztendőben, hogy az állami és társadalmi szervek a terv szabta kereteken belül sem követtek el mindent annak érdekében, hogy a népgazdaságnak az érdekeit és a fiatal szakemberek jogos szakmai, személyes igényeit összehangolják. Számos esetben a lélektelen, bürokratikus intézkedések következményeit kellett megsínyleniök a fiataloknak. A példák, amelyeket a „vándoroltatási láz"-nak, vagy a szakmai végzettség mellőzésének szemléltetésére idéztünk fentebb: kétségtelenül ilyen kevés szívvel megtett, eléggé el nem mélyült rendelkezésekre utalnak. A

személyzeti főosztályának megbízott vezetője például nem készítette elő kellő módon az elhelyezést. A tanácsi szervek azért nem kaptak elég kádert, mert az illetékes minisztériumok nem fordítottak erre elég gondot. Nem mindenütt szenteltek kellő figyelmet a fiatalok érdeklődésének, szakmai fejlődési igényeinek, személyes körülményeinek - holott talán az íróasztal mögött levő falon ott ékeskedett a felirat: „Népi demokráciánk legfőbb értéke az ember."

Az alsóbb szerveknél, vállalatoknál olykor húzódozás, idegenkedés volt tapasztalható az új szakemberek fogadásánál: különösen olyan esetekben, amikor a szaktudás nem volt kamatoztatható azonnal, nyilvánvaló, kézzelfogható módon, hanem csak huzamosabb idő múltán. A kellemetlenség hátterében némelykor még egyszerű kenyérféltés is meghúzódott. És ne hallgassuk le: akadt kivetnivaló a hallgatókban is, akik sokszor helytelenül utasították vissza a felkínált működési lehetőségeket.

Az effajta visszásságoknak nem szabd megismétlődniök idén! Ehhez nemcsak arra van szükség, hogy egyes állami szervek nagyobb körültekintést, egyes hallgatók pedig nagyobb fegyelmezettséget tanúsítsanak, hanem - úgy véljük - arra, hogy a

ismerik leginkább saját tagjaik képességeit, hajlamait, ők tudják legjobban megítélni, mit kell tiszteletben tartani személyes törekvéseikből, s mit kell elvetni, amikor az életpálya kiszabásáról van szó. S az üzemi DISZ-szervezetek sem keveset tehetnek azért, hogy szeretet, megértés fogadja, s a jogos igények megbecsülésének szelleme vegye körül az „új ember"-eket, az érkező szakembereket. De persze az sem lesz elegendő, ha a DISZ-szervezetek hallatják a hangjukat, a gazdasági vezetőknek meg is kell hallgatni őket, meg is kell szívlelni észrevételeiket, javaslataikat. A DISZ-bizottságnak legyen szeme és szája - a gazdasági vezetőnek meg füle és szíve -, ha új értelmiségünk új szakembereink dolgáról van szó.



Ezen a napon történt október 03.

1974

Elkezdődik a Watergate-ügy bírósági eljárása.Tovább

1975

Elhelyezik a paksi atomerőmű alapkövét.Tovább

1990

Egyesül az NDK és az NSZK: Németország ismét egységes állam.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Az ArchívNet idei harmadik száma a külkapcsolatok világát járja körül. Fontos kiemelni, hogy a külső ágensekkel való kapcsolattartás nemcsak a mindenkori központi kormányzathoz kötődő külügyminisztérium privilégiuma. A most megjelenő írásokban több példát is láthatunk arra nézve, hogy egyes szervezetek (legyenek azok hazaiak vagy külföldiek) miként tartották a kapcsolatot egymással, illetve kormányzati szervekkel.
A tematikát figyelembe véve és időrendben haladva Szabó Mátyás (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem) forrásismertetése a legkorábbi, aki az OsztrákMagyar Monarchia és az Európai Dunabizottság közti kapcsolattartás mélyebb rétegeibe nyújt betekintést. A szerző írásában bemutatja, hogy az önálló külügyminisztériummal nem rendelkező magyar birodalomfél egyes szaktárcái miként tudták akaratukat érvényesíteni a Ballhausplatzon keresztül egy nemzetközi szervezet felé. A hivatali érintkezés egy konkrét ügy, az Oszmán Birodalom adósságrendezésén keresztül kerül bemutatásra.
A hidegháború alatti, a már megszilárdult hatalmi blokkok korszakának időszakáról szól Krajcsír Lukács (tudományos munkatárs, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) forrásismertetése. Az 1960-as években zajló első irakikurd háború a nyugati és keleti hatalmi tömbök figyelmét is felkeltette. A keleti blokk országai a monarchia megbuktatása után kifejezetten politikai szempontok alapján támogatták az új, nyugatnak hátat fordító rezsimet, amely azonban kommunista- és kurdellenes nézeteket vallott. Nem meglepő módon a kezdeti jó viszony megromlott, így később az sem okozhatott meglepetést, hogy a kirobbanó polgárháborúban a Szovjetunió és annak érdekszférájába tartozó államok már a kurd felkelőket támogatták – Magyarország például humanitárius szállítmányokkal.
Regionális konfliktusok után egy világesemény a magyarság egy jól körülhatárolható részére gyakorolt hatását mutatja be Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár). Négy dokumentum segítségével prezentálja, hogy a kijevi magyar közösség milyen módon reagált 1986 tavaszán a csernobili atomerőműben bekövetkező katasztrófára. A főként a külügyi apparátusból származó iratok ismertetése előtt azonban kitér írásában arra is, hogy a korabeli helyi magyar kolónia milyen létszámmal és milyen háttérrel rendelkezett.
A tematikus írások mellett az ArchívNet idei harmadik számában olvasható Kosztyó Gyula (kutató, Clio Intézet) publikációja, amely nem egy külügyi, hanem belügyi intézkedés körülményeit mutatja be. 1944 késő tavaszán-nyarán a Magyarországhoz tartozó Kárpátaljára ejtőernyős szovjet diverzánsokat-partizánokat dobtak le, akik ellen a helyi magyar csendőrség és katonaság egyaránt fellépett. Az írás egyben képet is ad Kárpátalja 1944 májusi helyzetéről, amely területen megkezdődött a zsidóság deportálása, és amely terület ugyan még nem vált hadi zónává, de már érezhető volt, hogy a „vihar előtti csend” állapotában van.
A mostani számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a színvonalas kéziratokat, illetve ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei negyedik számába is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban
 

Budapest, 2022. augusztus 26.

Miklós Dániel
főszerkesztő