Levélfelbontás és levéltitok az ötvenes években

Az osztrák külügy panasza

„Az osztrák követ ismételten panaszt tett a Külügyminisztériumban amiatt, hogy az osztrák újságokat 3 napi késéssel kézbesítik ki részére, úgyszintén a külföldről érkező leveleit is késve kapja. Erről a Közlekedésés Postaügyi Minisztérium Titkárságát a Külügyminisztérium már két ízben, legutóbb 1955. november 24-i átiratában értesítette.”

Bevezetés

Ismert tény, hogy a különböző titkosszolgálatok minden eszközt felhasználnak arra, hogy információkat szerezzenek, hogy aztán azokat elemezzék és értékeljék. A szerveknek fontos feladata az is, hogy az információtengerből kiválogassák a valós és valóban felhasználható híreket. Ez utóbbi munkába a történelem folyamán egyre több nem titkosszolgálati szervet is bevontak, ill. a titkosszolgálatok igyekeztek saját embereiket ott fedett állományban elhelyezni. A hírszerzők csakhamar rájöttek, hogy a közigazgatásban keletkezett iratok mellett a levelek is számos jól hasznosítható információt tartalmaznak; érdemes azokat is elolvasni. A világ kiteljesedésével és egyben bonyolultabbá válásával a levelezés - legyen az hivatali vagy magán - egyre inkább mindennapi tevékenységgé vált, szervezése pedig a 19. századra az állam egyik feladata lett. A kialakult postai hálózat azonban nem csak arra volt jó, hogy az emberek, a családok egymás közöttti kommunikációját elősegítse, hanem arra is, hogy a titkosszolgálatok figyelemmel kísérjék a rendszer vélt vagy valós ellenségeinek egymás közti levelezését is. A hírszerző és elhárító szervek mindig is különös figyelemmel viseltettek a követségek alkalmazottai és a diplomaták iránt. Egyrészt - nem teljesen alaptalanul - vélelmezték róluk, hogy ők is kémek; másrészt keresték a követségek munkatársai között a „gyenge láncszemeket", hogy megzsarolva beszervezhessék őket, és a híreket immáron közvetlen forrásból kaphassák.

Az alábbiakban olvasható 1955. decemberi, illetve 1956. januári keltezésű dokumentumok a Magyar Országos Levéltár, Közlekedési és Postaügyi Minisztérium iratanyagában lelhetők fel, 4-0051/B/1956 szám alatt. Az iratok szerint a budapesti osztrák követség - betartva a hivatali rendet - a magyar 

 keresztül tiltakozott amiatt, hogy a követség postáját (a leveleket és az osztrák napilapokat egyaránt) késve, nem egy esetben jogtalan pluszköltségeket felszámítva  Az esettel kapcsolatban legalább két kérdés fogalmazódhat meg a dokumentumokat tanulmányozva.

Egyik, az időpont kérdése. Ha elfogadjuk azt a vélelmet, hogy az osztrák követség alkalmazottai és maga az Osztrák Köztársaság kormánya is tisztában volt azzal, hogy megfigyelik őket, akkor miért csak 1955 decemberében éltek a fentebb vázolt panasszal? Tudjuk, hogy a történelem folyamán a magyar-osztrák viszony mindig is különleges volt. A két ország pedig már 1945 után is próbálta rendezni kapcsolatait, de ez a folyamat csak Sztálin 1953-ban bekövetkezett halála, ill. általában az „enyhülés" politikájának légkörében

 Ausztria területét 1955. szeptember 19-én hagyták el a Vörös Hadsereg egységei - miután május 15-én aláírták az osztrák államszerződést -, vagyis ettől az időponttól tekinthető az ország valóban szabadnak és függetlennek. Nyugati szomszédunkat alig egy hónappal később, október 14-én felvették az ENSZ tagjai közé is. Feltételezhetjük, hogy az osztrák kormány csak ezek után érezte magát eléggé függetlennek, legitimnek és bátornak ahhoz, hogy tiltakozzon egy őt ért sérelem miatt egy a Szovjetunióval szövetséges ország ellenében.

Szintén nem érdektelen, hogy a Külügyminisztérium 1955. évi Ausztriáról szóló összefoglaló jelentése szerint az Osztrák Köztársaság nem egyformán viszonyul a népi demokráciákhoz, Magyarországgal és Csehszlovákiával szemben kifejezetten 

A másik kérdés, hogy miből lehet arra következtetni, hogy a magyar államvédelemnek köze volt a levelek felbontásához. 1945-ben újjászervezték a magyar államvédelmet, hírszerzést és elhárítást, mind katonai, mind pedig polgári vonalon. Az 1945-ben létrejött struktúra számos alkalommal változott, amelyek közül most csak a szempontunkból leglényegesebbre utalunk. 1949. december 28-án megjelent a 4353/1949. számú Minisztertanácsi Rendelet, amely megszüntette a Péter Gábor vezette Belügyminisztérium Államvédelmi Hatóságát, és ugyanakkor felállította a Minisztertanácsnak közvetlenül alárendelt 

Az új ÁVH egyesítette a korábbi BM ÁVH-t, a Honvédelmi Minisztérium Katonapolitikai Főcsoportfőnökséget, valamint a  Jelentős változás következett be az állambiztonsági szervek szervezetében az majd a minisztertanácsi ülés után (500/6/1953 Minisztertanácsi Határozat). Ezután ugyanis az ÁVH és a BM összevonásával létrejött egységes Belügyminisztérium látta el az államvédelmi, határőrizeti, karhatalmi, rendőri, büntetés-végrehajtási, légoltalmi és tűzoltósági feladatokat, míg a régi Belügyminisztérium közigazgatási feladatait a Minisztertanács vette át. Ezt követően a

Szervezeti egységFeladat
I. osztálykémelhárítás
II. osztályhírszerzés
III. osztálykatonai elhárítás
IV. osztálybelső reakció elhárítása
V. osztályipari szabotázs elhárítása
VI. osztálymezőgazdasági elhárítás
VII. osztályközlekedési és híradás-elhárítás
VIII. osztálykörnyezettanulmány, figyelés
IX. osztályoperatív technika, rádióelhárítás
X. osztályoperatív nyilvántartás
XI. osztályállamtitok védelme
XII. osztálylevélellenőrzés
XIII. osztálykormányőrség
XV. osztályrejtjelközpont (1955-től önálló osztály).

Az ÁVH formálisan 1956 októberéig működött: a gyűlölt szervezet megszüntetését Nagy Imre miniszterelnök 1956. október 28-i rádióbeszédében jelentette be.

Az 1953. és 1956. közötti szervezeti sémából is kitűnik, hogy a levélellenőrzésre külön osztály, a XII. számú szakosodott. A különböző forrásokban csak sporadikusan lehet olvasni a levélellenőrzési osztályról. A rendszeres levélellenőrzés alatt állók száma 1954-től kezdve ugyan folyamatosan csökkent, de ezzel párhuzamosan az alkalomszerű ellenőrzések száma 1955-ig nőtt. Ezen „levél halászások" célja a hírszerzésben is felhasználható adatok beszerzése, ill. a kémkapcsolatokkal rendelkezők lebuktatása volt.

Érdemes néhány mondatot a posta, ill. az azt felügyelő minisztérium reakcióira is fordítani. Egyik oldalról kiderül, hogy a posta vezetésének figyelmét már többször is felhívták a problémára, de 1955. év végéig nem akartak vagy tudtak a kérdéssel foglalkozni, tekintettel Ausztria különleges helyzetére. Másrészt a posta vezetése minden kérdésre tudott egy racionális, ha úgy tetszik szakmai választ adni. Bár ezeknek a válaszoknak egy része még ma is megmosolyogtatja az olvasót: „az „A" napon beérkezett küldemények „B" napon kézbesítésre kerülnek."

Az illetékes miniszterhelyettes idegességét mutatja a külügyminisztérium levelére kézzel írt néhány sora is: „Teremtsetek itt végre rendet"; ugyanakkor nem felejti el megjegyezni azt sem, hogy az esetet a „BM szervekkel együtt vizsgáljátok ki".

Végezetül joggal merül fel a kérdés, hogy mi lett a vizsgálat eredménye! Sajnos a forrást tartalmazó irategyüttesben nem található ehhez az ügyhöz kapcsolódó más irat, mint amelyek lentebb olvashatók. Feltételezhetjük, hogy ha a posta a belügyminisztériummal együttműködve ki is vizsgálta ezt a konkrét ügyet, és a diplomáciai protokollnak megfelelően elnézést is kért az osztrák követségtől, annak megfigyelését tovább folytatta. Az idő előre haladtával ugyan óvatosabban, de fejlettebb módszerekkel...

A két ország viszonyának normalizálódásának a jele, és egyben az előbbihez hasonló ügyek elkerülését is szolgálta, hogy a

Ezen a napon történt június 16.

1919

Eperjesen kikiáltják a Szlovák Tanácsköztársaságot.

1940

A Szovjetunió megkezdi Észtország megszállását.

1944

Jaross Andor belügyminiszter, a közrend és a közbiztonság megőrzé-sére hivatkozva feloszlatta a Gyermekbarát Egyesületet. A veszélyt a...Tovább

1948

A Nemzetgyűlés elfogadta az egyházi iskolák államosításáról szóló törvényjavaslatot (1948:XXXIII. tv.), amelynek végrehajtása...Tovább

1958

Nagy Imre, Maléter Pál és Gimes Miklós halálos ítéletének végrehajtása.

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Osztrák‒Magyar Monarchia ‒ nemzetiségi kérdés, felbomlás
 

„Détruisez l’Autriche-Hongrie!”, azaz „Zúzzátok szét Ausztria–Magyarországot!” – adta ki a jelszót Edvard Beneš 1916-ban Párizsban megjelent, nagy visszhangot kiváltó könyvében. A későbbi csehszlovák állam egyik alapítója, az ekkor még emigrációban élő Beneš azt próbálta bizonyítani hamis propagandával, hogy a németek, a Habsburgok és a magyarok a történelem folyamán mindig is egy antidemokratikus abszolutizmust képviseltek, állandó jelleggel fenyegették a „csehszlovákokat”, sőt mi több, az egész emberiség legveszélyesebb ellenségeinek számítanak. Egykori tanárával majd harcostársával, Tomáš Garrigue Masarykkal együtt Beneš a német- és magyarellenes hangulat felfokozásával igyekezett meggyőzni Franciaország, valamint a többi antantállam közvéleményét és döntéshozó köreit a Monarchia feldarabolásának szükségességéről. Ehhez hasonló törekvések már korábban is megjelentek. Robert William Seton-Watson történészprofesszor, ismertebb nevén Scotus Viator, az „utazó skót”, kezdetben a Habsburg Monarchia lelkes híve volt, később annak éles bírálójaként a föderalizálást szorgalmazta, végül pedig a Birodalom szétrombolásának egyik élharcosa lett. Seton-Watsonnak a századelő magyarországi állapotai vizsgálata során minden tévedésével, túlzásával, magyarellenes előítéleteivel együtt ‒ amint azt összeállításunk első írásában Jeszenszky Géza is kiemeli ‒ sok kérdésben igaza volt. A korabeli magyar közvélemény és a hivatalos körök azonban elutasítóan fogadták minden bírálatát, értetlen és ellenséges légkört alakítottak ki vele szemben.

A kettős monarchia és ezzel együtt a történeti Magyarország 1918. őszi felbomlása, az utódállamok létrejötte bonyolult, többtényezős folyamat eredménye volt. A központi hatalmak elveszítették az első világháborút, a soknemzetiségű birodalomban felerősödtek az elszakadási törekvések, a szomszédos kisállamok mértéktelen területi követeléseket fogalmaztak meg, a győztes nagyhatalmak pedig 1918 tavaszán-nyarán hosszas bizonytalankodás után véglegesen eldöntötték, hogy az Osztrák‒Magyar Monarchiának nincs helye az általuk elképzelt új Európa térképén. Gyarmati Enikő dokumentumközlése a szétesés „pillanatfelvételeit” nyújtja svájci követjelentések tükrében, hozzájárulva ezzel a felbomlásról alkotott külső kép rekonstruálásához.

Az összeállítás többi írása Budapest hídjainak 1945-ös felrobbantásával, a MÁV 1946-os helyzetével, Hruscsov 1958. évi tatabányai látogatásával, végül pedig a legendás huszárkapitány, Zubovits Fedor afrikai kalandozásaival foglalkozik.

 

Budapest, 2019. március 4.

 

A szerkesztők