Egy hamis igazolvány nyomában

„Adonyi zászlóalj parancsnokság a nemzeti hadsereg kötelékében nincsen. F l o r e n c z György vallomása szerint őt az Ébredő Magyarok Egyesülete küldte ki agitációs célból; szerinte az Ébredő Magyarok Egyesülete legtöbb tagjainak van ilyen igazolványa. Alárendelt katonai hatóságokat utasítottam, hogy azon katonai egyenruhában megjelenő egyéneket, kiknél ilyen igazolványt találnak, a polgári hatóságoknak adják át, s magát az igazolványt pedig az illetőktől kobozzák el."

Bevezető

Az 1918-1919-es összeomlás idején és „forradalmak korában" pillanatok alatt omlott össze a korábban szinte állandónak gondolt közigazgatás. Pillanatok alatt jöttek létre újabb szervezetek, és neveztek át szinte mindent.

Szintén az 1919-1920-as esztendők szülték meg a két világháború között működött különböző (szélső)jobboldali társaságok döntő többségét is. Ezek között voltak teljesen nyíltan működőek, mint például a Magyar Országos Véderő Egyletet, vagy a Csaba, Turul, Werbőczy egyesületek, ugyanakkor a titkosan működő Etelközi Szövetséget (EX) is 1918-1919-ben hozták létre.

Ugyancsak ebben az időszakban, 1918 őszén kezdték el szervezni az Ébredő Magyarok Egyesülete (ÉME) néven ismert, eredendően bajtársi társaságot is. Érdemes megjegyezni, hogy a korszakban az „ébredő" szó már önmagában is kifejezte a szélsőjobboldali mozgalmakkal és eszmékkel való szimpatizálást. Bár az ÉME alakuló közgyűlését 1919. január 6-án tartotta,

csak 1924-ben hagyták jóvá 138.878/1924 VIII. BM .

Ezen szervezetek tevékenységei azonban messze túlmutattak a „szimpla" bajtársi egyesületek keretein: nem csak összejártak a tagok, és előadásokat hallgattak vagy „közgyűltek." Önmeghatározásuk eszmei jegyei mellett a külsőségekben vagy éppen a kitűzőkben és a különféle tagkönyvekben, igazolványokban is tetten érhetjük ezeket a szervezeteket. Nyilvánvaló, hogy azokban a zavaros időszakban egy-egy igazolvány túlmutatott, de legalábbis túlmutathatott valós szerepén és értékén, pláne ha felmutatása megfelelő fellépéssel és hangnemmel társult.

Ezek a szervezetek ugyanis nem pusztán befolyásolni és irányítani akarták a politikai folyamatokat. Feladatuknak tekintették, hogy napi szinten, az utcán, a kávéházakban, az egyetemeken vagy bármilyen más nyilvános helyen érvényt szerezzenek elképzeléseiknek. Ezek közül a legfontosabb a magyar faj védelme és előtérbe helyezése volt, ami a gyakorlatban nem csak egymás támogatását jelentette, hanem a magyarországi zsidóság ki-, illetve visszaszorítását az élet szinte valamennyi területéről. Ez az egyetemi életben például a numerus nullus (és nem a numerus clausus!) bevezetését követelték, de fizikai erővel megakadályozták azt is, hogy a zsidó származású hallgatók bemehessenek az egyetemi

. A tiszti különítményes alakulatok tagjai - akik egyben lehettek akár ÉME tagok is - számos esetben pedig kinézet alapján a nyílt utcán vagy éppen kávéházakban inzultáltak embereket. Ezen esetek közül is kiemelkedően súlyos volt az ún. két Klub kávéházi eset. Az ügybe az akkori budapesti rendőrfőkapitány belebukott, a nyomozás pedig nemcsak felderítette a tetteseket, hanem azt is megállapította, hogy valamennyien ÉME . Az eset kapcsán feltétlen hangsúlyozni kell, hogy az államrendőrség és a Honvédelmi Minisztérium (HM) T (tájékoztató) osztálya párhuzamosan nyomozott! Utóbbiak pedig mindent elkövettek, hogy ne derüljön fény az ...

Sporadikus forrásaink alapján tudjuk, hogy az EX vezetése 1922-ben kérte tagjait, hogy jelentsék a rendőrségnél

jó magyar embereket", illetve hogy az ÉME önálló hírszerző osztályt is működtetett a szervezet .

1921-1922 fordulójára azonban igazzá vált a mondás, miszerint „a mór megtette kötelességét, a mór mehet." A tiszti különítmények és a különböző radikális szervezetek tevékenysége immár kínossá vált a kormány(ok) számára. A Teleki kormány még az ÉME működését is

.

Ennek ellenére a szervezetek tovább éltek, s próbálták tartani megszerzett pozícióikat. 1921. február 8-án azonban elvi döntés született az egységes kém-nemzet- és vörösvédelmi hatóság megszervezéséről, s a nyárra az is világossá vált, hogy ez a Belügyminisztérium keretein belül fog létrejönni. A HM T osztálya 1921. június 26-án átkerült a BM felügyelete alá, majd alig egy évvel később (1922. június 1.) meg is szűnt.

A helyzet fonákságát és 1921-1922-es változását remekül mutatja, hogy az amúgy is meglehetősen kaotikus igazolványhelyzetet a hamisítványok tovább bonyolították. Az alábbiakban egy, a Belügyminisztérium reservált iratai között fennmaradt forrást közlünk, amely egy meglehetősen ügyetlen hamisítvány kapcsán hívja fel a figyelmet a jelenségre. Nyilvánvaló, hogy egy nem létező alakulatra való hivatkozás, ráadásul az egyik hivatkozott tiszt neve ugyanaz, mint a település, ahol az alakulat állomásozik, önmagában is több mint furcsa lett, illetve lehetett volna egy tapasztalt tisztnek.

Ugyanakkor látszik, hogy a HM azonnal tájékoztatta az esetről a belügyminisztert, ami mutatta a két tárca normalizálódó viszonyát, s hogy immár a közös ellenségek közé tartoztak a szélsőjobboldali szélsőségesek (is).

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt október 20.

1944

A szegedi MKP székházban a KISZ megtartja nyilvános alakuló ülését.

1956

Az ELTE jogi karán Hajnóczy kör, a Közgazdaságtudományi Egyetemen Széchenyi kör alakult. – Az egyetemek közös vitafórumaként létrejött a...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Az 1867-es kiegyezés a magyar történelem sokat vitatott eseménye. Mélyen megosztotta a korabeli közvéleményt, és történeti értékelése is hosszú ideig ellentmondásos volt. A kiegyezés nyomán létrejött új politikai rendszert jelentős társadalmi erők utasították el. Az emigrációban élő, de nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos súlyos jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, és általa a nemzet halálát vizionálta. Deák Ferenc viszont úgy vélte, hogy a Habsburgokkal való kiegyezés nem egyéb, mint az elérhető, megvalósítható 1848, azaz esélyt kínál a polgári Magyarország felépítésére. A társadalom túlnyomó többsége soha nem lelkesedett az új rendszer iránt, de idővel lojálissá vált, és – gyakran csak személyes érdekből – elfogadta azt. Valódi rokonszenv alakult ki viszont a forradalom és a szabadságharc eltiprása miatt kezdetben rendkívül népszerűtlen Ferenc József személye iránt. Parasztházak szobafalán sok esetben egymás mellett függött Kossuth és a már idős uralkodó képe.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását és különösen az 1920-as trianoni békeszerződést követően Magyarországon ismét fellángolt a vita a kiegyezés, illetve most már a dualizmus időszakának értékelése körül is. Szekfű Gyula bölcs döntésként értékelte a kiegyezést, az azt követő évtizedekről viszont lesújtó véleményt alkotott. Németh László Kossuthoz hasonlóan mélyen elítélte 1867-et, és Bibó István is „öncsaláson” alapuló kompromisszumnak minősítette azt. A kommunista hatalomátvételt követő első években a szabadságharcos-függetlenségi hagyomány folytatásaként a kiegyezést elvtelen és káros alkunak, sőt nemzetárulásnak minősítették. Az 1950-es évek végétől fokozatosan újraértékelték az eseményeket, és az ún. Kossuth-párti narratíva mellett megjelent a Deák-párti is.

Napjainkban a legtöbb magyar történész olyan reális kompromisszumnak tartja a kiegyezést és a dualizmus időszakát, amelynek jó és kevésbé jó oldalai is voltak. Helyreállította a történelmi Magyarország területi egységét és megteremtette az alkotmányos kormányzás feltételeit. További eredményei elsősorban gazdasági és kulturális téren mutatkoztak meg, társadalmi és nemzetiségpolitikai szempontból már jóval kedvezőtlenebb a mérleg. Máig ható legfőbb hozadéka a polgárosodás, a civilizatórikus megújulás volt. 1867 példája ugyanakkor meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar politikai elit és a társadalom nagy része képes felülemelkedni múltbeli sérelmein azért, hogy saját jól felfogott érdekében kiegyezzen egykori ellenségével.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a 150. évfordulón látványos kamarakiállítással és az ArchívNet idei 4. számával emlékezik a kiegyezésre és a dualizmus időszakára. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az 1867-es, alapjában véve sikeres és előremutató kompromisszum végleg a nemzeti emlékezet szerves részévé váljék.

 

Budapest, 2017. szeptember 12.

A szerkesztők